Johann Baptist Metz 1928-ban született, 1963-tól harminc éven át a münsteri egyetem tanára volt, majd évekig a bécsi egyetemen adott elő. Karl Rahner belső tanítványi körének talán legismertebb alakja, aki azonban a hatvanas évektől egészen új teológiai irányzatot alapított meg. Az elmúlt évtizedekben a politikai teológia világszerte hatást kifejtő iskolává alakult.

Az új politikai teológia annak a meggyőződésnek a talaján alakult ki, miszerint a vallásnak szerves összefüggésben kell állnia a politikummal, az ember történelmi és társadalmi tapasztalataival, függetlennek kell lennie viszont a konkrét cselekvési-politikai programoktól, a politika közvetlen terepétől. Ennek nyomán fokozatosan azt a kérdést helyezte előtérbe, hogy miként szólhat a kereszténység Istenről, ha hagyja, hogy megérintse a világ mélységes szenvedéstörténete, miként lehet jelen a társadalmi valóságban, ha nem hajlandó megfeledkezni az emberiség szenvedéséről, s miként tekinthet a jövőbe, ha tudja, hogy határponthoz van rendelve az idő. A Memoria passionisban Metz összegző módon fejti ki a konkrét történelmi szenvedés emlékezetének megőrzésére képes és az idő végpontjának tudatában élő kereszténységről alkotott felfogását.

Memoria passionis. Veszélyes emlékezet a pluralista társadalomban

  • Szerző: Metz, Johann Baptist
  • Kategóriák: Könyvek,
  • Johann Reike
  • Mai keresztény gondolkodók sorozat, 1. (Sorozatszerkesztő: Luk
  • 2008
  • 321 oldal
  • ISBN 978-963-7964
  • 2.700 Ft
  • 800 Ft


Kapcsolodó Könyv(ek)

AKCIÓ!
A hit szívverése. Egy életút tapasztalata

A hit szívverése. Egy életút tapasztalata

Walter Kasper napjainkban a katolikus egyház egyik legismertebb személyisége. Nemcsak személyes élet..

300 Ft 3.200 Ft

AKCIÓ!
A felejthetetlen és a nem remélt

A felejthetetlen és a nem remélt

Jean-Louis Chrétien költő, eszmetörténész és filozófus 1952-ben született Párizsban, jelenleg a Sorb..

800 Ft 2.500 Ft

ELFOGYOTT!
ELFOGYOTT!
Miért járjunk misére? Az Eucharisztia drámája

Miért járjunk misére? Az Eucharisztia drámája

A neves domonkos teológus a szentmisét közelebb hozza azokhoz, akik rendszeresen járnak templomba, d..

1.200 Ft 2.700 Ft

ELFOGYOTT!
ELFOGYOTT!
Felemelkedés, alászállás, áttörés. A misztikus tapasztalat és a misztika nyelve

Felemelkedés, alászállás, áttörés. A misztikus tapasztalat és a misztika nyelve

Alois M. Haas (1934) 1974 és 1999 között a korai német irodalom professzora volt a zürichi egyetemen..

1.000 Ft 3.500 Ft

ELFOGYOTT!
ELFOGYOTT!
Miért vagyok keresztény?

Miért vagyok keresztény?

A világszerte ismert szerzőt már sokan ismerik a Miért járjunk misére? című könyvéből, szeretik szel..

2.700 Ft

AKCIÓ!
Vesd bele magad! Élet a keresztség és bérmálás kegyelmében

Vesd bele magad! Élet a keresztség és bérmálás kegyelmében

A keresztelés legtöbbünk számára inkább egy kedves családi ünnepség hangulatát idézi fel, középpontj..

1.000 Ft 2.900 Ft

ELFOGYOTT!
ELFOGYOTT!
A hit választása. Milyen jövője lehet a kereszténységnek?

A hit választása. Milyen jövője lehet a kereszténységnek?

Hans Joas 1948-ban született Münchenben. Korunk egyik legismertebb társadalomtudósa, könyvei és tanu..

1.000 Ft 2.900 Ft

AKCIÓ!
Felhívás az ökumenére. Utak a keresztények egysége felé

Felhívás az ökumenére. Utak a keresztények egysége felé

"Az Evangélium az igazi keresztény hit középpontja. Isten azt akarja, hogy az összes keresztény isme..

800 Ft 2.400 Ft