• AKCIÓ!
    „Tartani a tollat mozdulatlan”. Rónay György életműve, fogadtatása és utóélete. Tanulmányok és bibliográfia

Vasvári Zoltán könyve két részből áll. Az első rész Rónay Györgyről írt tanulmányait tartalmazza, a második pedig több mint hatezer tételt számláló Rónay-bibliográfiáját.

A bibliográfia Rónay György teljes életművét, annak utóéletét, valamint a róla és műveiről született szakirodalmat regisztrálja. A teljességre törekvően számba veszi Rónay 1928 és 2014 között megjelent önálló köteteit, tanulmánykötetekben, antológiákban, más szerzők köteteiben és periodikákban közölt műveit, interjúit és nyilatkozatait, emellett a közreműködésével, szerkesztésében, lektorálásával megjelent műveket. Rónay György rendkívül gazdag fordítói életművéből listázza líra-, próza- és drámafordításait is. Tartalmazza a Rónayról született emlékezéseket, továbbá a róla és műveiről készített doktori disszertációkat és egyetemi szakdolgozatokat, a Rónayhoz írt, neki ajánlott és róla született verseket és novellákat, illetve Rónay György színházban, filmen, tévében és rádióban feldolgozott, bemutatott műveit. A könyv használatát cím- és személynévmutató szolgálja.

A kritika életében és halála után, s a tágabb értelemben vett utókor is talán érdemtelenül keveset foglalkozott Rónay György művészetével, és úgy tűnhet, napjainkban is méltatlanul kevés figyelmet kap e nagyszerű alkotó és életműve. Vasvári Zoltán bibliográfiája nagyban hozzájárulhat Rónay György irodalmi munkásságának alaposabb megismeréséhez és feldolgozásához.

„Tartani a tollat mozdulatlan”. Rónay György életműve, fogadtatása és utóélete. Tanulmányok és bibliográfia

  • 4.900 Ft
  • 2.940 Ft