Szerkesztette: Pákozdi István.
Füzetünk a főiskola Gyakorlati Teológiai Tanszékének kiadványa.
A tanulmányok szerzői: Pehm Gilbert Antal, Kállay Emil, Brückner Ákos, Tomka Ferenc, Nobilis Márió, Egri László, Áment Lukács, Pákozdi István.
„Krisztus mindig jelen van egyházában, de kiváltképpen a liturgikus cselekményekben. Ebben a nagy műben, amely Istent tökéletesen megdicsőíti, az embert pedig megszenteli, Krisztus mindenkor maga mellé emeli, társává teszi az egyházat, szeretett jegyesét; az egyház pedig segítségül hívja Urát és általa hódol az örök Atyának. Méltán foghatjuk fel tehát a liturgiát úgy, mint Jézus Krisztus papi szolgálatának gyakorlását. Ebben érzékelhető jelek jelzik és a maguk sajátos módján meg is valósítják az ember megszentelését, és Jézus Krisztus misztikus teste pedig, vagyis a Fő és a tagok együtt, teljes értékű nyilvános istentiszteletet mutatnak be. Így tehát minden liturgikus ünneplés egyedülállóan szent cselekmény: Krisztus, a pap, és teste, az egyház viszi végbe; hatékonyságát nem is éri el az egyháznak semmi más cselekedete, sem rangban, sem mértékben.”
Sacrosanctum Concilium konstitúciója, 7. pont
Elöljárni a szeretetben
- Szerző: Pákozdi István (szerk.)
- Kategóriák: Lelkiség, Könyvek,
- Sapientia Füzetek sorozat, 3.
- 2004
- 119 oldal
- ISBN 963-7964-70-
Kapcsolodó Könyv(ek)
John Henry Newman életművéről
Füzetünk a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola 2002. február 16-án tartott tudományos konfere..
500 Ft
A világiak szerepe az egyház lelkipásztori tevékenységében
Füzetünk a 2002. november 16-án tartott tudományos konferencián elhangzott előadások szövegét tartal..
400 Ft
Lélektan és spiritualitás
Füzetünk a főiskola 2004. március 27-én tartott tudományos konferenciáján elhangzott előadások szöve..
500 Ft
Biogenetika és etika
Füzetünk a főiskola 2003. november 15-én tartott tudományos konferenciáján elhangzott előadások szöv..
400 Ft
In memoriam Karl Rahner
Füzetünk a PPKE Hittudományi Kar és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola által 2004. október..
700 Ft
Magyarország - missziós terület?
Füzetünk az Isteni Ige Társasága Magyar Rendtartománya és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főisko..
600 Ft
In memoriam Hans Urs von Balthasar
Füzetünk a PPKE Hittudományi Kar és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Dogmatika Tanszékei..
500 Ft 1.400 Ft
A teológia műhelyében
A füzet válogatás a Sapientia Szerzetesi és Hittudományi Főiskola hallgatóinak a 2004-2005. és 2005-..
100 Ft 900 Ft
A Szeplőtelen Fogantatás dogmája
Füzetünk a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola 2005. április 8-án tartott tudományos konferen..
500 Ft