A kötet alapvetően a műalkotások értelmezési lehetőségeivel foglalkozik. Irodalom- és művészetelméleti írásai az „üres helyek” kérdését helyezik a középpontba, és megkísérlik a „csend esztétikáját” hangsúlyozni az interpretációban. Ennek a fogalomnak a jelentésmezejét járja körül más rokonfogalmak, illetve terminusok segítségével. Így kerülnek a csend, a hallgatás, az elhallgatás, a néma szó, a hallgatag tudás fogalmai az írások középpontjába. Történetileg a chóra platóni fogalmát fejti ki a különböző kortárs chóra-értelmezések alapján, és megkísérli alkalmazásának lehetőségét a konkrét műalkotások értelmezésében. Ugyanakkor kitágítja a nem-megjelenő jelentéskörét a silentio és a taciturnitas fogalmai felé is. Másrészt az üres helyek nyelvhez tartozó mivoltából következően van egy nyelvelméleti rétege is a kötetnek, amely a hit, az Istenről szóló beszéd mai lehetőségeit kutatja a negatív teológia hagyományaiból kiindulva, de az interpretációban való alkalmazhatóságait is figyelembe véve. Így a kötetben mind elméleti szövegek, mind művekről szóló írások megtalálhatóak. A kötet elemzéseiben a különféle irányzatok egységét kísérli megteremteni a csend mint összefogó kategória végigkövetésével és értelmezési lehetőségeivel.