Ady Endre alakja, élete, költészete gyorsan az ellentmondások kereszttüzébe került. Ennek része volt az Istennel való kapcsolata is. Szélsőséges elmarasztalás („bestiális káromkodó”) és lelkes magasztalás („az egyetlen magyar vallásos költő”) vette körül kezdettől fogva. A század első évtizedeiben a nézetek szétválását előmozdította az úgynevezett „papköltők” (Sík Sándor, Mécs László, Harsányi Lajos) jelentkezése az irodalomban. Az általánossá szélesült vita a „katolikus irodalomról” évtizedek múltán is lassan csitult el, pedig a legfontosabb kritériumot már 1935-ben megfogalmazta Sík Sándor: „A katolikus irodalom mindenekelőtt: irodalom. (…) Katolikus az az irodalom, amely az irodalom eszközeivel katolikus lelkiséget fejez ki.”

Hogyan szólítja meg Ady költészete a mai olvasót? Nem szólítja meg. Mi életművének a mai jelentősége? Attól függ. Mindenesetre ő írta ezt a három verset: Az Úr érkezése, Tiltakozni és akarni, A ló kérdez. De kezdjük elölről.

Apológia, ideológia, skizofrénia. Ezzel a három idegen szóval kezdeném. Vagyis azzal a hál’ istennek egyre halványodó érzettel, amely Ady tekintetében végigkísérte olvasói nevelődésem történetét. És hadd fogalmazzak most, innentől kezdve, nemzedéki többesben. Apológia: ahogyan az iskolai órákon többnyire beszéltek nekünk a megkérdőjelezhetetlen nagyságú Ady költészetéről, a kiváló Földessy Gyula ősrégi tematikus felosztása és organikus egységképe alapján, tetszetős életrajzi anekdotákkal körítve.

Dédapám történelminek is mondott nagy regényeit így jellemezte: „Az Isten rabjai nekem a legszebb regényem. Az egri csillagok a legjobb regényem. És A láthatatlan ember a legkedvesebb regényem.” Vajon mitől lehet jó, szép és kedves egy történelmi regény? Valószínű nem a történelmiség okán. A Titkosnapló „Vázlatok, kidolgozás” fejezetében arról gondolkodik, hogy egy művet a mű mögött érezhető eszme teszi igazán naggyá: „minél nagyobb a mű mögött érezhető eszme, annál értékesebb az alkotás”. Tehát a „mögöttes üzenet” miatt.

Az Athenaeum kiadásában 1930-ban megjelent Ady-összes volt meg otthon, ami az Új versektől kezdve időrendben tartalmazza a verseit. Ezt követően pedig a nagy kánon előtt született költemények is benne vannak. Apám ezt a kötetet rendszeresen olvasgatta, én pedig hol itt, hol ott lapozgattam bele. Nem az iskolában értek tehát az első Ady-élményeim. Azt, hogy az iskolában hogyan tanították Adyt, kiválóan fejezi ki Hajnóczy Péter az egyik novellájában, amikor az önmagáról mintázott főhős egy idő után kezdi sejteni, hogy azon az öt-hat versen kívül, amit tanítanak nekik, talán még több verset is írt Ady. Az iskola nagyon leszűkítette Ady költészetét a forradalmi versekre.