A közelmúltban konferenciát rendezett Budapesten a varsói székhelyű Ratzinger-Alapítvány. Az egyik lengyel előadó az európai katolikusok politikai otthontalanságáról beszélt, arról, hogy egyetlen politikai formáció keretei között sem találhatnak valódi otthonra azok, akik valóban a jézusi szellemiség igényei szerint kívánnak formát adni az életüknek és struktúrát a gondolkodásuknak.

Nem sokkal a konferencia után érkezett a hír, hogy elhunyt a katolikus teológia egyik utolsó kimagasló alakja, Johann Baptist Metz. Metz volt az utolsó olyan gondolkodó, akinek a hangja annak ellenére is hallható volt a nyilvános szférában, hogy tisztán teológiai szempontok vezérelték (akik készek az alkukra e téren, mindig számíthatnak figyelemre) és nem töltött be magas egyházi funkciót. Az európai keresztények politikai otthontalanságára különleges válasza volt a német teológusnak: politikumról beszélt, a kereszténység nyilvános és társadalmi jelentőségéről, arról az ajánlatról, amelyet földrészünk keresztényeinek nem szabad kivonniuk európai jelenlétük szférájából.

Az afrikai kontinens földünk azon térsége, ahol a legdinamikusabban növekszik a keresztények száma. Az amerikai Pew Research Center 2011 év végén közzétett jelentése szerint 2050-re a szubszaharai Afrika legkiterjedtebb vallási közösségét továbbra is a keresztények adják, az akkorra előrejelzett összpopulációhoz (2–2,4 milliárd) képest 1,1 milliárd fővel. Míg 2010-ben 517 millió keresztény volt a Szaharától délre elterülő területeken, a muszlimok száma 248 milliót mutatott. Utóbbiak száma viszont gyorsabb ütemben nő, 2050-re a 670 millió főt is elérheti.

A kereszténységgel és az iszlámmal ellentétben a hagyományos afrikai lélekfelfogások nem köthetők egy vallásalapító személyéhez. Az évszázadok során fokozatosan és lassan fejlődtek, merítkezve azokból az emberi tanulságokból, melyek az egyes közösségekben a mindennapi lét megtapasztalása alkalmával halmozódtak fel. Lényeges hatást gyakorolt rájuk az a földrajzi és társadalmi környezet, amelyben az adott népcsoport élt. A hegyek, folyók, erdők jelenléte vagy éppen hiánya, az évszakok váltakozása, a természeti katasztrófák (például földrengés vagy vulkánkitörés), a járványok, háborúk, az egyes népcsoportok vándorlásai, mind természetszerűleg járultak hozzá az embernek az univerzumról és benne saját helyéről és szerepéről kialakított képéhez. A hagyományos afrikai vallások és vallásgyakorlatok az emberek e környezet változásaira adott reflexióiból, válaszaiból forrtak ki, épültek fel.

Gyerekkori emlék-hang jut eszembe. A tanár felszólított bennünket: „Menjetek a helyetekre!” Hol a helyem? Sokszor elmerengek azon is, hogy miért éppen itt, ahol éppen vagyok? Nem én választottam meg a szüleimet, a történelmi kort, a Föld ezen szegletét, az iskolámat, tanáraimat, papjaimat. Csodálatos, egyedi, személyre szóló minden „adottságunk”.

Visszagondolva gyerekkori eszmélődésemre, lassan-lassan rácsodálkoztam a világra, amely körülvett. Tudomásul vettem a kis szobát, a bútorokat, apró tárgyakat, megismertem a kedves arcokat. Anyám, Nagyanya, rokonok, szomszédok. Egyre bővült a kör. Persze változott a kép. Gyakran költözködtünk. Apám meghalt Budapest ostroma alatt. Őt csak fényképről ismerem. A lakásunk tönkrement. Anyámmal kimentünk az anyai nagymamához Zebegénybe. Első karácsonyi emlékem egy fenyőág és egy narancs, amit sárga labdának néztem. Anyám könnyes arca kapcsolódik hozzá. Gondolom azért, mert csak ennyit tudott nekem adni. Onnan vissza Budapestre egy nagynénihez, aki befogadott, hogy már Pesten kezdhessem meg az iskolát. Bakáts tér. Az iskola, a kedves tanító nénik, Anci néni és Margit néni. A templom, az elsőáldozás, Vilmos atya, Éva néni, a hitoktatónk. Mind-mind felvillanó arcok, képek. A Bakáts téri templomhoz kötődik a „Fel nagy örömre” karácsonyi énekünk.

2019 szeptemberében, néhány héttel a római Arab és Iszlám Tanulmányok Pápai Intézetében benyújtott doktori értekezésem megvédése előtt ért utol a Vigilia felkérése, hogy röviden mutassam be a folyóirat olvasói számára, miként valósítom meg közösségemmel a bencés életet Egyiptomban. Személyes tapasztalataimat szeretném bemutatni, amelyek tükrében kiderül majd, mit jelent missziós bencés szerzetesnek lenni egyiptomi kontextusban. Először néhány szót mondok magamról, majd Egyiptom vallási helyzetéről nyújtok vázlatos látképet. Ezután röviden bemutatom az egyiptomi katolikus egyház helyzetét, majd rátérek a missziós bencések egyiptomi tapasztalataira. Végül arról beszélek, hogy véleményem szerint milyen magatartásformák szükségesek a sikeres egyiptomi misszióhoz.