A mi éghajlati zónánkban a négy évszak váltakozása, akárcsak – gyorsabb ritmusban – az egymást váltó nappalok és éjszakák sajátos díszletet, természeti hátteret alkotnak a múló időnek, főleg az emberi életkorok váltakozásának. Akárcsak az óra mutatói, a nagyobbik gyorsabban, a kisebbik lassabban körözve jelzi az idő – életünk – múlását. Érthető, hogy a természet lírikusai szívesen használják fel ezeket a kulisszákat saját életidejük egy-egy szakaszának bemutatására. (…)
Novemberben télbe fordul az ősz, halottaikra tekintenek az élők. A liturgiában különböző időkben és céllal született a Mindenszentek ünnepe és a Halottak napja, valójában azonban ugyanazt a tényt tárják elénk: „Halálraítéltként” járunk ezen a világon, de az öröklét reményével. Jézus feltámadása óta tudjuk, hogy mindnyájan feltámadunk, ennek a világnak korlátaiból átkerülve a szeretet időtlen és határtalan, boldog öröklétébe.

Napjainkban fontos képesség a kommunikáció, a beszélgetni, vitatkozni tudás. Ahhoz, hogy értelmes embernek tartsanak valakit, szükséges, hogy az illető adott helyzetben ki tudja mondani azokat a szavakat, amelyeket hallgatósága tetszéssel fogad. Hogy túlzásokba ne essünk, érdemes figyelmet fordítanunk a csöndre is. Ebben az esszében olyan párbeszédes műveket vizsgálok, melyekben az egyik fél beszél, adott esetben nyomasztóan sokat, a másik fél pedig hallgat, vagy csak keveset szól, de a kevés szó, vagy épp a csönd ellensúlyozza a másik fél szóáradatát. Mit rejt a csönd? Kinek az oldalára áll az olvasó? Milyen körülmények közt helyénvaló a hallgatás, és mikor számít mulasztásnak? Ezekre a kérdésekre keresek választ az alábbiakban.

Aki megismeri püspök urat, annak hamar az a benyomása támadhat, hogy élete és munkássága az Eucharisztiából forrásozik. Elmondaná, hogy az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus hogyan lett az élete szerves része?
Maga a szentségimádás eleinte teljesen távol állt tőlem. Elsőáldozó voltam, szentmisére jártam, részt vettem az egyház ünnepein, de a szentségimádás „műfaja” teljesen idegen volt számomra. Nem tudtam mit kezdeni sem gyerekkoromban, sem később azzal, hogy rengeteg imát elmondunk szentségimádási óra címén. Ezeknek az imáknak a legtöbbje olyan időben keletkezett, amely tartalmilag és formailag távol volt tőlem. A csendes szentségimádás meg még távolabb, mert mióta megtértem, mindig aktív voltam, állandóan közösségeket akartam szervezni, vagy egyházat építeni, vagy a rendszert megdönteni, valamit állandóan csinálnom kellett, hogy értelmesnek lássam az életemet.

Uram, Jézus Krisztus, az élő Istennek Fia, kérlek, küldd el nekem Szent Lelkedet, hogy fényed átjárjon, s ha keveset is, valamit meg tudjak érteni Szent Igédből, hiszen ezek emberi ésszel föl nem érhető szavak. Testet enni és vért inni, valakivel kölcsönösen egymásban lenni – „kemény beszéd, ki hallgathatja?”Ugyanakkor „kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak.”
Mennyire vágyódhatsz a teremtés eredeti állapotának helyreállítására: arra a bizalmas szeretetre, intimitásra, amely kezdetben volt közted és köztünk. „Hol vagy?” – kérdezed mindjárt a bűnbeesés után az embert.3 Nem a számonkérés szava ez, hanem a féltő aggodalomé – hiányzunk Neked. Azóta is, mindig, valahányszor elrejtőzünk szégyenünkben. S ahogyan ott, akkor bőrruhát készítettél, hogy betakard szégyenünket, úgy gondoskodsz rólunk azóta is oltalmazó kezeddel. Ahogyan ott, akkor utánunk jöttél a fák közé, úgy mindmáig értünk nyúlsz, hogy megmaradjon a kapcsolat Isten és ember között.

Az Eucharisztia mint szentség elsősorban és mindenekelőtt az Eucharisztia megünneplését jelenti a szentmiseáldozatban, amelyhez hozzátartozik a szentáldozás. „Aki élni akar, annak van hol élnie, van miből élnie.” A szentáldozás révén erősödik a Krisztussal való egységünk és életközösségünk. Jézus, az Élet kenyere táplálja és tökéletesíti a kegyelmi életünket. Erről a „mennyből alászállott kenyérről” írja Szent Ágoston: „Én az erősek eledele vagyok, növekedj és eszel majd belőlem. Nem te változtatsz azonban engem magadba, mint tested eledelét, hanem te változol majd belém.” Napjainkban az eucharisztikus lelkiség másik fontos jele és eszköze a szentmisén kívüli szentségimádás. Egyre több templomban újra megjelent a közös szentségimádás, sőt új formák is kialakulóban vannak. A fiatalok között is népszerű az olyan közös imádság, amely a díszes monstranciában kihelyezett Oltáriszentség előtt történik. A katolikus világifjúsági találkozók fontos eleme lett a fiatalok éjszakai szentségimádása.