2024 / 6. szám

Tartalom

VIGILIA

Török Beáta: Nyár, utazás, gyerekek…

GLOBÁLIS PÜNKÖSDIZMUS ÉS PÜNKÖSDI TAPASZTALAT

Gájer László: Pünkösdi tapasztalat. Az evangelikál irányzatoktól a karizmatikus megújulásig

1. Pünkösd, globális méretekben

A 20. században a protestantizmus jellege sok szempontból megváltozott a pünkösdi mozgalmak és közösségek elterjedésével. A pünkösdi lelkiség felemelkedése korszakalkotó volt. Ma – jóllehet szinte lehetetlen pontosan meghatározni ezt a számot – 500 millió pünkösdi keresztény él a világon, pedig a jelenség alig több mint száz éves. Kijelenthetjük, hogy arányait és hatását tekintve a katolicizmus és a protestantizmus mellett a pünkösdi irányzat az úgynevezett harmadik erővé növekedett. A jelenség a reformáció óta a legnagyobb jelentőségű változást hozta a kereszténység történetében. A 20. század elején megjelenő mozgalom a század ötvenes éveiig ritkán lépte át a saját határait, akkor azonban elsősorban Dél-Amerikában rohamosan terjedni kezdett. Ebben az időben jelent meg a pünkösdi tapasztalat a történelmi egyházakban, 1967-ben pedig útjára indult a katolikus karizmatikus megújulás is. A jelenség meglehetősen heterogén, értékelni és csoportosítani is alig lehet az egyes ide tartozó kezdeményezéseket. Az érintett közösségeket és megnyilvánulásokat – mint a Felház (2019-ig három éven át működött Magyarországon), a távol-keleti és afrikai megaegyházak, a Hillsong Church vagy a magyar Hit Gyülekezete – hosszasan lehetne sorolni, miközben olyan katolikus karizmatikus közösségek is a Szentlélek eleven megtapasztalásának fontosságát hirdetik, mint a Nyolc Boldogság Közösség, a Chemin Neuf Közösség, az Emmánuel Közösség vagy a magyar alapítású Új Jeruzsálem Katolikus Közösség.

A pünkösdizmust szóbeliség, audiovizualitás és a tapasztalati átélés hangsúlyozása jellemzi, miközben az irányzat gyakran kecsegtet az evilági meggazdagodás ígéretével is. A pünkösdi és karizmatikus irányzatok jellemzői közé tartozik a Szentlélek tevékenységének különös, érzékelhető megtapasztalása (az úgynevezett Szentlélek-keresztség), a gesztusokkal kísért dicsőítő imaforma, elragadtatott vallási stílus, zenei irányzatok kialakulása a dicsőítés segítésére, illetve rendkívüli karizmák (mint a nyelvek adománya vagy a prófétálás) használata. Jellemzi őket a bázisközösségekbe szerveződés, illetve (utcai) evangelizáció, az etikus életvezetés és a komolyan elkötelezett keresztény élet. Dél-Amerikában és Afrikában a pünkösdi irányzat komoly riválist jelent a Katolikus Egyház missziója számára. A katolikus papok csekély száma a globális délen oda vezetett, hogy a népesség többségét a Katolikus Egyház csak nehezen tudta elérni, miközben a jóval egyszerűbb infrastruktúrát igénylő pünkösdi közösségek villámgyorsan végeztek hatékony missziós munkát. Részben ennek köszönhetően a katolikusok között is alternatív megoldások alakultak ki a tömegek megszólítása és a népi érzület megragadása céljából. A dél-amerikai, laikusok által vezetett bázisközösségek vagy a katolikus karizmatikus megújulás közösségei részben erre az igényre válaszolnak.

Douglas Jacobsen: Mi a pünkösdi teológia?

A pünkösdi mozgalom a 20. század első évtizedében kezdődött, és robbanásszerű erővel lépett be az amerikai vallási térbe. Amikor a Lélek eljön egy pünkösdi misszióba vagy egy országos sátoros találkozóra, az emberek a hatalmas erő következtében a földre vetve találják magukat, az élmény mégis olyan csodálatos, hogy utólag csak elégtelen, részleges leírásokat tudtak eldadogni arról, mi történt velük. A korai pünkösdi vezető, William Durham így emlékezett vissza a saját Lélek-keresztségére: „Legyőzött a hatalom óriási teljessége, és alámerültem. Három órán át csodálatosan munkálkodott bennem. A testemet szakaszonként dolgozta meg. Még az arcomon is meg-megrázkódott a bőr, és végül azt éreztem, hogy az alsó állkapcsom furcsa módon remegni kezd. Ez még egy kis ideig tartott, amikor végül a torkom tágulni kezdett, és éreztem, hogy a hangszálaim, úgymond, más alakot vesznek fel. Ó, milyen furcsa és csodálatos volt ez, és milyen áldott volt, hogy így Isten kezében voltam. Végül éreztem, hogy a nyelvem elkezd mozogni, és az ajkaim furcsa hangokat adnak ki, amelyek nem az elmémben keletkeztek.”

Egy másik korai pünkösdi, David Wesley Myland érdekes képet talált arra, hogy a lehető legjobb módon fejezze ki a pünkösdi tapasztalat lényegét. Ő azt mondta, hogy amikor a Lélek belép valakinek az életébe, az olyan, mintha Istent „cseppfolyósított” formában nyelte volna le. Az ember, mélyen megittasodva ettől az isteni főzettől, hirtelen úgy találja magát, mint aki elszakadt a saját büszkeség-függő egójától és „belekerült az Úr jóságába.” Myland figyelmeztetett arra is, hogy az ész néha útjába állhat ennek a folyamatnak. Ha az emberek megállnak, és elgondolkodnak azon, hogy mi történik velük, gyakran megpróbálják ugyanis visszatartani magukat. Próbálják megtartani az önuralmukat – próbálják megőrizni az irányítást, miközben Isten szeretetének örvényébe kerülnek –, ezzel pedig elveszítik a lehetőséget, hogy megkapják Isten pünkösdi áldását. Myland azért imádkozott, hogy Isten alakítsa ezeknek a túl óvatos keresőknek az elméjét „lággyá”, hogy az intellektuális aggodalmaik ne álljanak a Lélek útjába. Egy alkalommal így kiáltott fel: „Ó Isten, tedd a fejünket lággyá… add meg nekünk az értelem lágyságát! Az egy jó betegség a pünkösdi időkben. A keményfejű testvérek nem tudják elfogadni a Lélek ajándékát.”

Kisnémet Fülöp OSB: A globális dél pünkösdi tapasztalata. Néhány megjegyzés az afrikai és a latin-amerikai pünkösdizmusról

A Pew Research Center 2011. decemberi jelentése a világ vallási változásait követő érdeklődők számára nem ismeretlen, ugyanakkor érdemes felidéznünk annak tanulságait több mint egy évtizedes távlatból is: akkor a világ népességéből közel 585 millió követőben állapították meg azok számát, akik a pünkösdi és karizmatikus mozgalomhoz tartoztak szerte a világon. Ez arányait tekintve a világ keresztényeinek negyedét jelentette, a teljes népességnek pedig közel kilenc százalékát. Az adatok szerint a pünkösdiek több mint 80 százaléka Amerikában és a szubszaharai Afrikában élt, utóbbi esetében ez az arány a teljes népességre vonatkozóan 15 százalékot tett ki. A latin-amerikai fejleményeket tekintve pedig néhány évvel később azt figyelték meg a kutatók, hogy a korábban tapasztalt katolikus hit-monopólium egyértelműen veszélybe került, mégpedig a protestánssá, azon belül is pünkösdivé áttérőknek köszönhetően. A különböző vallástudományi diszciplínák képviselői természetesen az elmúlt évtizedekben számos értelmező javaslattal álltak elő a jelenséggel kapcsolatosan; Allan Heaton Anderson brit tudós – aki egyben az afrikai pünkösdizmus egyik legszakavatottabb ismerője – immáron magyarul is olvasható, megkerülhetetlen bevezetőjében például úgy fogalmazott, hogy a pünkösdi tapasztalat számos régió tekintetében napjainkban a „fősodorbeli kereszténységet” jelenti, amelynek egyik nagy előnye dinamikus kontextualizációs képessége. Amikor az afrikai és a latin-amerikai pünkösdizmus terjedését és valóságát igyekszem megragadni ebben az áttekintésben, a mozgalom imént idézett reakcióképességét mindenképp szem előtt kell tartanunk. Természetesen azt is világosan láthatjuk majd, hogy a „pünkösdi sikertörténet” hátterében egyaránt megtaláljuk a demográfiai, a társadalmi-politikai-gazdasági, valamint a vallási változások összjátékának szerteágazó hatásait.

David Martin: Pünkösdizmus: A modernitás és a modernizáció alternatív formája?

A pünkösdizmus vallási gyökerei a kereszténység különböző irányzataiban, de leginkább a metodista szentségmozgalmi hagyományban keresendők. Ehhez hasonlóan a pünkösdizmus társadalmi és földrajzi eredete is egymástól távol eső helyekre nyúlik vissza, Indiába és Walesbe, még akkor is, ha a pünkösdiek különös jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy 1906-ban Los Angelesben egy afroamerikai prédikátor által vezetett eseménysor hatása világméretűvé vált. E paradigmatikus esemény után a fehér és fekete ébredési hagyományok olyan erős amalgámmá olvadtak össze, amely képes volt átlépni számos kulturális és faji korlátot. Ezt az eseményt a missziós tevékenység globális robbanása követte, amely gyakran a szentségmozgalmi és evangélikál hagyományok misszionáriusai által kitaposott utakon haladt tovább.

A pünkösdiek az Újszövetségből merítenek, és vissza akarnak térni az evangélium azon eredeti aspektusaihoz, mindenekelőtt a Szentlélek rendkívüli ajándékaihoz, amelyek szerintük elvesztek a fősodor racionalizált kereszténységében. A pünkösdiek újra életre keltik az Újszövetséget, különösen Lukács szövegeit, az első közösség eredetéről, a jeruzsálemi időkről szóló beszámolókat, azt az időszakot, amikor a tanítványok a feltámadás utáni pünkösdi események során „megkapták a Szentlelket”. Az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetében azt olvassuk, hogy a Római Birodalom minden részéből voltak jelen emberek, és mindenki „mintegy a saját nyelvén” hallotta az üzenetet. A keresztény misszionáriusok ezután az egész római világot bejárták, gyakran a zsidó hittérítők által kitaposott ösvényeket követve. Itt párhuzamot vonhatunk a 20. század végi globális mobilitással, ahogy megmutatkozik ez a párhuzam az 1960-as évektől kezdve felgyorsult, illetve a Római Birodalomban egyre bővülő kommunikációs hálózatok között is. A birodalmat a közút, a tenger, a görög és a latin nyelv kötötte össze, míg a mai globális valóságot a légi közlekedés, a televízió és az internet, valamint az angol, a spanyol és más világnyelvek.

A korai években tehát a fehér és fekete újjászületés hagyományainak a modern kommunikációval, valamint egy az etnikai és kulturális határokat szimbolikusan áthidaló metanyelvvel történő összeolvadásával találkozunk. A pünkösdizmus a „Lélekben megkeresztelteknek” megígért ajándékokat ünnepli: a nyelveken szólást, a gyógyítást, az ördögűzést és a prófétálást. A lelki és testi gyógyítás kulcsfontosságú a pünkösdiek tanúságtételében, különösen ott, ahol az egészségügyi ellátás amúgy is gyenge. Jellemző, hogy a nők leginkább a prófétálás ajándékát gyakorolják, míg a férfiak inkább a prédikálás és az ismeret szava ajándékait.

ATEIZMUS ÉS IGEHIRDETÉS

SZÉP/ÍRÁS

Halmosi Sándor: Iniciálé; Feofán; Ki hajol közel (versek)
Sopsits Árpád: A kimért idő rabságában fuldokolva (versek)
Száz Pál: A találkozások hídja: Rilke és Kosztolányi (Pont du Carrousel, Puente de San Martín) (esszé)
Falcsik Mari: Örülj; Angyali; Saját béke; A metró; Míg zsibbad a balkar (versek)
Vörös István: Vakvilág (vers)
Patak Márta: Vidd, dögölj meg! (novella)
Fátyol Zoltán: A fájdalom ragyogása; a verebek hangja; csont és doboz; Tonuzoba (versek)

KORTÁRS VERS KORTÁRS SZEMMEL

Horváth Csaba: Kemény István: Egy nap élet

ESSZÉK

Gájer László: David du Plessis

Az ökumenikus elkötelezettségű, nemzetközi hírű pünkösdi teológus és szónok, akit idővel csak Mr. Pentecostnak becéztek, 1905. február 7-én született a dél-afrikai Twenty-Four Rivers nevű kisvárosban, nem messze Fokvárostól. Hugenotta hátterű szülei 1914-ben lettek pünkösdi keresztények. Akkor, amikor Dél-Afrikát is elérte a mozgalom elsöprő ereje, leginkább John G. Lake és Thomas Hezmalhalch szolgálatának hatására, akik az Illinois állambeli Zionból érkeztek Dél-Afrikába. 1916-tól David szülei is missziós feladatokat vállaltak és Ladybrandbe költöztek. Apja asztalosként segítette a misszió munkáját.

David du Plessis 12 évesen egy vihar hatására megtérés-élményt élt át. Egy tizenegy mérföldes út egyharmadánál járva lovával olyan heves viharba keveredett, hogy félő volt, nem tud hazajutni. Miközben próbált előre haladni, néhány méterre tőle hatalmas robajjal villám csapott a földbe. David felkiáltott: „Jézusom, ments meg! Ments meg!” Ebben a pillanatban úgymond üdvbizonyosságot szerzett. Hazatérve édesanyja kérdésére, hogy miként vészelhette át ezt a hatalmas vihart, csak ennyit válaszolt: „Jézus megmentett”. 1918-ban élte át a Szentlélek-keresztség élményét egy Charles Heatley által vezetett házi imaalkalmon, amelyet egy koporsó-készítő mester műhelyében tartottak. Az élményét hamarosan a szent nevetés és a nyelveken való imádság élménye is kísérte. Ettől kezdve fiatalon egyre gyakrabban prédikált, beszédei pedig nagy hatást váltottak ki a hallgatóságban.

Hamarosan lelkészi feladatokat vállalt Pretoriában az Upper Room gyülekezetben, amely egy gyógyszertár feletti felső szobáról kapta a nevét. A közelben található holland református gyülekezet gazdag, elegáns és fegyelmezett hívei gyakran mutattak érdekes kontrasztot a pünkösdi közösségbe siető apostoli lelkületű, ám egyszerűbb életet élő, szegényebb keresztényekkel. David 1927-ben vette el a gyülekezet egy tagját, Anna Cornelia Jacobst, akit maga vezetett vissza a hithez és a közösséghez, és akivel hatvan évet élt boldog házasságban. 1932-ben avatták lelkésszé, 1936-ban pedig az Apostolic Faith Mission (AFM) Dél-Afrika pünkösdi szövetségének főtitkárává választották. Később a Pünkösdi Közösségek Világkonferenciájának is főtitkára lett. Még harminc éves sem volt, amikor Smith Wigglesworth dél-afrikai útjának kísérője lehetett, aki ekkor már ismert pünkösdi szónok, a pünkösdizmus történetének egyik legnagyobb hatású evangélistája volt. Ekkor kapta Wigglesworthtől azt a próféciát, miszerint neki az Egyesült Államokba kell mennie, hogy a karizmatikus tapasztalat apostola és katalizátora legyen a történelmi egyházak tagjai között. 1937-ben utazott először az Egyesült Államokba, ahol Tenessee államban az Assemblies of God általános tanácsának közgyűlésén szólalt fel. 1947-ben Zürichben beszédet mondott az első pünkösdi világkonferencián. Ezután lemondott az AFM-ben vállalt feladatairól és Svájcba, majd az Egyesült Államokba költözött. Itt ismerkedett meg John A. MacKay professzorral a Princeton Theological Seminary tanárával, aki a kialakuló globális pünkösdizmusban Isten nagyszerű munkáját látta korunkban, és aki bevezette Davidet az ökumenikus mozgalomba. Miközben a történelmi egyházakban mind többen csodálták du Plessis személyiségét és szolgálatát, mert benne egy racionális és érdemi vitára képes pünkösdi partnerre akadtak, az Assemblies of God megvonta közben megadott szolgálati megbízását, és óvatosan elfordult tőle. Ekkor már leginkább hídépítő és ökumenikus elkötelezettségű pünkösdi teológus hírében állt.

David du Plessis: A kezdet

A VIGILIA BESZÉLGETÉSE

Gájer László: Ralph Martinnal

Ralph Martin (1942) számos könyv szerzője, világszerte ismert előadó. Feleségével a michigani Ann Arborban élnek, hat gyermekük és tizenhét unokájuk van. A római Angelicumon szerzett doktorátust teológiából. A Word of God Közösség alapítója. A Sacred Heart Major Seminary új evangelizációs teológiai programjainak igazgatója Ditroitban. XVI. Benedek pápa az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának konzultorává nevezte ki. Emellett elnöke a Renewal Ministries evangelizációs szolgálatnak is.

Mesélne nekünk a pünkösdi tapasztalat első megjelenéséről a Katolikus Egyházban? Milyen személyes benyomásai vannak a Duquesne-i hétvége idejéről és annak közvetlen hatásairól? Felidézné az 1967-es eseményekről szóló emlékeit?

Nem voltam ott a híres 1967. februári Duquesne-i hétvégén, amely a katolikus karizmatikus megújulás kezdetét jelentette, de barátaink, akiket a Cursillo mozgalom révén ismertünk meg, részt vettek azon a lelkigyakorlaton, és meghívtak minket 1967 márciusában. Amivel akkor találkoztunk, az a figyelemre méltó buzgalom, az Úr iránti szeretet és a karizmatikus ajándékok szabad megnyilvánulása volt. A megtérés csodálatos jelei. A résztvevők az Apostolok Cselekedeteiről elmélkedve a bérmálás kegyelmeinek felélesztéséért imádkoztak, és ez valóban megtörtént. Néhány évvel korábban a Cursillo mozgalomban magam is mély megtérést éltem át. Valami nagyon hasonlót tapasztaltam, anélkül, hogy lett volna ennek leírására megfelelő terminológiám. Azonnal terjedni kezdett a hír a különböző kapcsolati hálókon keresztül, és a sajtóban is megjelentek az erről szóló beszámolók. Ezután hamarosan különböző helyekről kezdtek özönleni az emberek Pittsburghbe, ahol a Duquesne Egyetem található, a michigani Ann Arborba, ahol mi vagyunk, valamint az indianai Notre Dame Egyetemre, ahol barátaink ugyancsak bekapcsolódtak az eseményekbe.

EGYHÁZ A VILÁGBAN

Fábry Kornél: Egy sorsfordító találkozás utóélete
Hámori Attila: Szentlélek kívül-belül
Németh Emma SSS: A Szentlélek keresztsége

MAI MEDITÁCIÓK

„Aki nem nyeri el a Szentlélek keresztségét, az […] vessen magára.”

(Farkas Edith, 1909)

Katolikus családban nevelkedtem. Egyetemistaként vált kérdéssé, hogy számomra a hit csak mintakövetést jelent-e vagy én magam is hiszek Isten létezésében. A mellette meghozott felnőtt döntésemet a Közgazdasági Egyetemen tanult marxizmusnak köszönhettem. Egy szentmise közben ismertem fel, hogy a materializmus alapvetése – a „kezdetben volt az anyag” – legalább akkora hitet igényel, mint a János-evangélium prológusa. Így aztán az evangélium mellett döntöttem, de Istennel személyes kapcsolatom nem volt.

1977-ben egy évfolyamtársamtól hallottam a Szentlélek-keresztségről és az ismeretlen nyelvek adományáról. Biztos voltam abban, hogy szektába keveredett, és próbáltam visszatéríteni a helyes útra. Nem sikerült. Ellenkezőleg. A kisközösségből, ahova jártam, egyre többen kerültek kapcsolatba a karizmatikus megújulással. A vezető atya Mátraverebélyen volt plébános, és mi elmentünk hozzá egy lelkigyakorlatra. A közösség karizmatikus tagjai imádkozni akartak azokért, akik még nem kapták meg a Szentlélek-keresztséget. Én azért imádkoztam, hogy erre ne kerüljön sor. Az Úristen meghallgatta a kérésemet. Már a vonatra készülődtünk, és csak annyi időnk volt, hogy hálát adjunk a lelkigyakorlatért. Ebben a hálaadásban hallottam először nyelveken való imát. Olyan ereje volt, hogy azt éreztem, ebből nem maradhatok ki, ez nekem is kell.

Hazafelé a vonaton kiolvastam Dennis és Rita Bennett A Szentlélek és te című könyvét, és alig vártam, hogy mehessek a karizmatikus közösségbe. Olvastam a Szentírást, különösen is az Apostolok Cselekedeteit és Pál apostol leveleit, életgyónást végeztem és 1978 pünkösdjén végre részesültem a várva-várt Szentlélek-keresztségben.

A Szentlélek ajándékaként átéltem az Istennel való személyes találkozás örömét, és megkaptam a nyelvek adományát. Hajnalban értem vissza a kollégiumba, ahol a paplant a fejemre húzva imádkoztam tovább. Alig tudtam abbahagyni Isten dicsőítését.

Nemcsak ez a hetekig tartó öröm volt a Szentlélek-keresztség gyümölcse. Az Isten valóságának, jelenlétének megtapasztalásával megváltozott a viszonyom az egyházhoz, a szentségekhez is. Az evangélium többé már nem volt holt betű, ami valamilyen múltban történt eseményről tudósít, az egyház pedig egy egyszerű szervezetből az Istennel való találkozás és a misszió helyévé vált. Már nem volt fontos, hogy a szentmisét ki mutatja be, milyen a prédikáció, hiszen a Krisztussal való találkozás volt a lényeg.

Mindenkinek el akartam mondani, hogy Jézus él, szeret, és a Szentlélek ma is működik az egyházban és a világban. Ekkor született meg bennem a döntés, hogy életemet egészen, „véglegesen és visszavonhatatlanul” Istennek adom. Kértem Őt, mutassa meg, mi történjék ezután. Azt, hogy ez a szerzetességet, konkrétan a szociális testvérséget jelenti, csak öt év múlva értettem meg.

KRITIKA

Homoki Gyula: Holly Ordway: Tolkien’s Faith: A Spiritual Biography

SZEMLE

Prokopp Mária: Ruzsa György: Régi orosz szakrális ezüst
Iancu Laura: Molnár Antal: Magyar kutatások a Vatikánban
a moldvai magyarság történetéről
Molnár Illés: Győrffy Ákos: A csend körei

A szám teljes tartalma a megjelenés után hat hónappal érhető el honlapunkon.

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés