Megjelent a Vigilia májusi száma

Megjelent a Vigilia májusi száma
Legújabb számunk élén Dejcsics Konrád OSB „Az elviselhetetlen hallásában” című, a 109. zsoltáron alapuló elmélkedése olvasható, majd tematikus összeállítás helyett ezúttal teológiai, egyház- és kultúrtörténeti tanulmányok sora: Timothy Radcliffe OP: „Menjetek!”, Zsolnai László: „Ferenc pápa ökonómiája”, Petrás Éva: „XII. Piusz és a zsidók. Aradi Zsolt levele Robert Leibernek 1961-ben”, Somorjai Ádám OSB: „Inkulturáció Kelet-Közép-Európában”, Hélène Bricout: „A házasság mint zarándoklat? Az Amoris Laetitiában és a római házasságkötési szertartáskönyvben rejlő erőforrások”.
A szépirodalmi részben Ayhan Gökhan, Both Balázs, Iancu Laura, Kókai János és Kürti László versei, Christian Bobin és Déri Anna prózája, Máté-Tóth András „Titokzatosság az Isten. Jegyzet Esterházy Péter teológiájához” című írása és Kiss Noémi pannonhalmi írórezidencián született feljegyzései szerepelnek.
A Vigilia beszélgetése rovatban Kőrössi P. József adja közre Konrád György Komoróczy Gézával készített beszélgetését, a Kortárs vers kortárs szemmel rovatban pedig Horváth Kornélia elemzi Petri György „Horgodra tűztél, uram…” című ikonikus versét. A Mai meditációkban Gáspár Csaba László „Az ember kezdetéről avagy Mikor kezd folytatódni az ember?” című írása olvasható.
A Kritika rovatban Radnóti Sándor teszi mérlegre Szabó Gábor „Kilátás az utolsó hajóról. Krasznahorkai László prózavilága” című monográfiáját. A Szemle rovatban Kelemen János – Nagy József (szerk.): „Dante Alighieri: Komédia II. Purgatórium. Kommentár”, Ádám Péter: „Proust. Irodalmi zseblexikon” és Iancu Laura: „Olvasmány az éjszaka cselekedeteiből” című könyvéről találnak recenziókat.

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés