„Őt, noha nem láttátok, szeretitek, s bár most sem látjátok, hisztek benne, és kimondhatatlan, megdicsőült örömmel örvendeztek, mert eléritek hitetek célját, lelketek üdvösségét” (1Pét 1,8–9). Péter apostolnak ezek a szavai, ez a megfogalmazás annak a nemzedéknek szólt már, akik nem látták, nem hallották személyesen Jézust és mégis „ismerték” és szerették. Ilyenek vagyunk mi is, ilyen vagyok én is. Ujjongok és örvendezek, hogy ismerhetem, sőt szerethetem és gazdagodhatok benne, hogy követhetem.
Úgy gondolom, hogy a keresztény hagyományos utat jártam és járom. Az Ismeretlen, a távoli Isten, vagy az „isteni” mindig vonzotta a fogékony és érzékeny szívű embert, és felébresztette benne a vágyat, hogy ezzel a Teljességgel egységre lépjen. A kereszténység örömhíre: a távoli Isten Jézus Krisztusban egy lett közülünk, úttá, igazsággá és életté lett számunkra. Isten képmása, ikonja lett ő. Krisztus követése, mivel a minta és a példa közeli és valós, tehát lehetséges. Személyiségének jegyei, Arcának Istent, az Atyát visszatükröző vonásait magunkon is kialakíthatjuk, mert aki őt ismeri, ismeri az Atyát, az örök életet. A kereszténység első ihletettjei, a korai szerzetesek a sivatagba, a kísértés helyére mennek, hogy elébb szívükben, majd környezetükben engedjék győzelemre Isten átalakító kegyelmét, amely Jézus Krisztusba öltözteti követőjét, megteremti benne a test és lélek harmóniáját, a tiszta szív, az Istent megtapasztaló szív boldogságát. Ennek a vonzásnak és tapasztalatnak az erejében indultak és indulnak mindmáig férfiak és nők a belső útra, Isten szerelmének vonzásában a nagy kalandra.
Útjuk során megtanulták Istent feltétlen és egész szívvel-lélekkel szeretni, a másikat, felebarátjukat pedig mint önmagukat szolgálni. A történeti és kulturális környezet változik, a szív mélyén rejtőző megtapasztalás, vágy és indíték mindig ugyanaz marad, mert annak forrása az élő és minket meghívó Isten.
Életem korábbi szakaszaiban és a jelenben is a legnagyobb ajándéknak tekintem, hogy ismerhetem a názáreti Jézust. Pál apostol így fogalmazza: „Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok” (Fil 3,8). „Jézus Krisztus fönséges ismerete.” A „fönséges” ismeretben hitem és tudásom szerint az is benne rejlik, hogy hitemmel és tudásommal Jézust „valóságos embernek és valóságos Istennek” hiszem és vallom. Ha nem így tudnám hinni, akkor is, értelmemmel a világ legnagyobb „vallási zsenijének” tartanám.
(A teljes válasz a körkérdésünkre – „Kinek tartom Krisztust? Mit vár tőlünk Krisztus?” – a Vigilia decemberi számban olvasható.
Folyóiratunkra előfizethetnek a honlapunkon, ahol az egyes számokat is megvásárolhatják:
Fotó: Ladjánszki Máté | Forrás: Népszava
