Noha a nemzetközi közösség számos egyezményt fogadott el, hogy véget vessen a rabszolgaság minden formájának, és számos stratégiát határozott meg, amellyel küzd ez ellen a jelenség ellen, még ma is emberek millióit, gyermekeket, minden korosztályhoz tartozó férfiakat és nőket fosztanak meg szabadságuktól és kényszerítenek arra, hogy a rabszolgákéhoz hasonló körülmények között éljenek.

Az egyház, amelynek feladata „hirdetni Krisztus szeretetének igazságát a társadalomban” (XVI. Benedek: Caritas in veritate, 5.), folyamatosan szerepet vállal a karitatív jellegű akciókban, amelyek alapja az emberről vallott igazság. Mindenki számára meg kell mutatnia az utat a megtérésre, amely megváltoztatja pillantásunkat az embertársunk irányában, és rávezet, hogy bárkiben testvérünket lássuk az emberségben, felismerjük veleszületett méltóságát az igazságban és a szabadságban. Ezt mutatja meg számunkra Bakhita Szent Jozefina története, aki Szudánból, Darfur tartományból származott. Már kilenc éves korában elrabolták és eladták őt emberkereskedőknek, majd fájdalmas küzdelmek után lehetett „Isten szabad leánya” az Istennek szentelt életben megélt hite révén, mások, különösen a kicsinyek és gyengék szolgálatában. Ez a szent asszony, aki a 19. és 20. század fordulóján élt, ma is a remény kiemelkedő tanúja a rabszolgaság számos áldozata számára, és képes támogatni mindazok erőfeszítéseit, akik küzdenek „a modern emberiség testén, magán Krisztuson éktelenkedő seb” (vö. Evangelii gaudium, 270.) gyógyításán.

Látnunk kell, hogy világméretű problémával állunk szemben, amely meghaladja egy közösség vagy akár egy nemzet kompetenciáját. Ahhoz, hogy megoldást találjunk rá, olyan méretű mozgósítás szükséges, amely összemérhető magával a jelenséggel. Ezért fordulok felhívásommal minden jószándékú férfihoz és nőhöz, és mindazokhoz, akik közelről vagy távolról, akár az intézmények legfelsőbb szintjein szemlélik a jelenkori rabszolgaság borzalmát: ne legyenek cinkosai ennek a bűnnek, ne fordítsák félre a tekintetüket testvéreik szenvedése láttán, akiket megfosztanak szabadságuktól és méltóságuktól, hanem legyen bátorságuk hozzá, hogy megérintsék Krisztus szenvedő testét, amely megmutatkozik abban a számtalan arcban, akiket ő maga „legkisebb testvéreinek” (vö. Mt 25,40.45) nevez.

Tudjuk, hogy Isten mindnyájunknak felteszi majd a kérdést: „Mit tettél testvéreddel?” (vö. Ter 4,9–10). A közöny globalizációja, amely ma számos testvérünk életére rátelepszik, arra int minket, hogy legyünk a szolidaritás és testvériség globalizációjának munkálói, amely visszaadhatja számukra a reményt, s így újra elindulhassanak azon az úton, amely korunk problémái és új lehetőségei között vezet, s amit Isten a mi kezünkbe helyez.

(Részlet a XLVIII. Béke Világnapjára küldött üzenetből, amely a Vigilia júniusi, „A rabszolgaság napjainkban” tematikájú számának élén olvasható.