A Colosseumban, az ókori Róma hatalmas arénájában számtalan keresztényt végeztek ki hitéért: vadállatok marcangolták szét őket a vérszomjas nézők kegyetlen szórakoztatására. A római hívők nagypénteken itt emlékeznek Jézus szenvedésére és kereszthalálára: végigjárják a keresztutat a pápával együtt. Az ő kérésére az elmélkedéseket minden évben más írja az egyes stációkhoz. 1999-ben a Vigilia már megjelentette az addigi évek római keresztútjainak szövegét. E nagysikerű kötet folytatásaként most az azóta eltelt évek keresztúti elmélkedéseit tesszük közzé. A borítón középkori Szentháromság-szobor: az Atya és a Szentlélek a halott Krisztussal.

„Nagypéntek estéje van. Az egyház immár 2000 éve ezen az estén emlékezetbe idézi és újra átéli Isten Fia földi élete utolsó óráinak eseményeit. Ma, mint minden évben, a római egyház a Colosseumban gyűlik össze, hogy kövesse Jézus nyomait, aki »keresztjét hordozva kiment a Koponyák helyére, amit héberül Golgotának hívtak« (Jn 19,17). Abban a meggyőződésben gyűltünk össze, hogy Is­ten Fiának keresztútja nem pusztán a vesztőhelyre veze­tő egyszerű út volt. Hisszük, hogy az Elítélt minden lépése, minden mozdulata és szava, de az is, amit e drá­ma részesei éreztek és tettek, szüntelenül szól hozzánk. Krisztus a szenvedésével és a halálával is kinyilatkoztatja nekünk Isten és az ember igazságát. Könyörögjünk! Urunk, Jézus Krisztus, áraszd el szívünket Szentlelked fényével, hogy követve Téged utolsó utadon megismerjük megváltásunk árát, és méltók legyünk arra, hogy részesedjünk szenvedésed, halálod és föltámadásod gyümölcsében” (II. János Pál pápa).

Keresztutak a Colosseumban a Szentatyával

  • 2.900 Ft
  • 500 Ft