BOGNÁR BULCSU

Tömegmédia, manipuláció, közösség

1970-ben született Szombathelyen. Felsőfokú tanulmányait a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán és az ELTE Szociológiai Intézetében végezte, 2003-ban doktorált. Jelenleg a PPKE BTK Kommunikáció és Média Intézetének docense. Legutóbbi írását 2008. 9. számunkban közöltük.

 

Nehéz lenne vitatni, hogy a tömegmédia jelenségei egyre fontosabb szerepet játszanak számunkra. Különösen, ha történeti perspektívában szemléljük a társadalom ezen szegmensének jelentőségét, akkor látszódik igazán, hogy milyen jelentős változás játszódott le az elmúlt időszakban. Amíg a premodern társadalmakban a nem a helyi közösségekből származó információ legfeljebb a közösség szűk körű vezetőrétege számára bírt közvetlen jelentőséggel, addig manapság a tömegmédiából származó, minket a távoli(bb) világ történéseivel összekötő információk mindannyiunk napi tájékozódását döntően befolyásolják. Magának a tömegesen használt médiaforrásnak egyre szélesebb körben való elterjedése is ezt a változást mutatja. A 18. század egyik legnépszerűbb tömegmédiája, a könyv esetében elegendő volt pár ezres olvasóközönség, hogy igazi „bestseller”-ről beszélhessünk (mint például Goethe ilyen példányban elfogyott, generációkat orientáló Wertherje esetében), napjainkban azonban joggal panaszkodhat egy kereskedelmi csatorna műsorigazgatója, ha az esti főműsoridős programja csak fél millió embert vonz.

A fokozott figyelem társadalmi környezetünk átalakulását jelzi. A korábbi zárt kisközösségek nagy intimitást és a kapcsolatok teljességet nyújtó társulása helyett az embereknek egyre szövevényesebb viszonyokban, különböző szervezetekben, munkájukhoz kötött, szabadidős és állampolgári tevékenységük szerveződéseinek bonyolult hálózatában kell nap mint nap eligazodniuk. Ebben a megváltozott helyzetben bizonyosan nem elégséges már a személyes érintkezések során nyerhető információ a körülöttünk lévő jelenségek értelmezésére. Mindennapi kommunikációnk egyre inkább ráutalt a tömegmédián keresztül nyerhető hírekre, tudósításokra is. Ez a döntő átalakulás következménye azonban nem csupán az lesz, hogy az embereket egyre több, őket kiszolgáló, a tömegmédiából származó olyan információ veszi körül, amely a tájékozódásukat segíti. Ezen változás eredményeképpen ugyanakkor ezen információk felügyeletére egyre kisebb lesz az esélyük. A hagyományos, zárt közösségek esetében ugyanis mindig volt alkalom arra, hogy a hírek hitelességéről meggyőződjünk (még ha a kisközösségek kommunikációjában nem hangsúlytalan pletyka esetében ez nem mindig a legegyszerűbb feladatot jelenti), de a tömegmédia által közvetített információk esetében erre csak a legritkább esetben van mód. A tömegmédiából származó hírek hitelességét csak a tömegmédia egyik más forrása alapján kontrolálhatjuk az esetek túlnyomó többségében, hiszen többnyire a személyes tájékozódásra, vagy a jelenlétre sem idő, sem lehetőség nem adódik.

A tömegmédia működése tehát egyre inkább saját információszerző és továbbító logikája által meghatározott, és csak áttételesen reflektál az emberek részéről megfogalmazódó igényekre.1 Ez az önállósulás pedig egy olyan társadalmi változás során következik be, amely a tömegmédia egyre inkább kiterjedő szerepét mutatja az emberek nem csupán hétköznapi tájékozódásában. Ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy a világról formált képünket egyre jobban meghatározza az, amit arról a tömegmédia közvetít. Egyre kevésbé lehet kivonni magunkat ilyen módon a hatása alól, nem csupán az információkkal való ellátottság tekintetében, hanem azzal kapcsolatban is, hogy miképpen érzékeljük, értelmezzük a személyes és távolabbi környezetünket, mint valóságot. A tömegmédia által kínált valóság azonban a fentiek mellett különös jelentőséggel bír a társadalmi közbeszéd tekintetében is. Mindannyiunk közös világa, a társadalom számára fontos kérdések vonatkozásában is kétségtelen a tömegmédia hatása. A tömegmédiában való jelenlét alapvetően kijelöli, hogy az emberek mely társadalmi kérdéseket érzékelik közügyekként, s abban is szerepe van a tömegmédiának, hogy az általa tálalt, társadalmilag relevánsnak tűnő kérdésekről milyen álláspontok rajzolódnak ki. A nyilvánosság tehát ezer szálon átszőtt a tömegmédia valóságkonstrukciója által.

Nem kell a tömegmédia jellegzetességeit részletekbe menően vizsgálni, hogy mindannyiunk számára szembe szökő legyen a tömegmédia hatása. Elég, ha csak a tömegközlekedési eszközökön szerzett tapasztalatainkra gondolunk. Miközben óhatatlanul részeseivé válunk utastársaink párbeszédének, gyakran tapasztalhatjuk, hogy ezekben a beszélgetésekben a sorozathősöket, a bulvársajtó címlapján szereplő „celebeket” gyakran emlegetik. Miképpen rendszeresen találkozhatunk a beszélgetésekben a velük kapcsolatos, gyakran sikamlós, szenzáció értékű, vagy ekképpen megformált, de valójában jelentéktelen eseményekkel is. Ezeket a társalkodásokat hallgatva könnyen támadhat aztán az a benyomásunk, hogy a beszélgetőtársak számára személyesen nem ismert, valamely kereskedelmi csatorna műsorvezetőjének magánélete sokkal inkább lényeges, mint a közvetlen szomszédságában élő idős néni problémája.

Nem véletlen tehát, hogy a tömegmédia társadalmilag egyre jelentősebb szerepe magával hozta a tömegmédia bírálatát is. A fenti jelenségben ilyen módon a személyes kapcsolatoktól való elfordulást, a társadalmi szolidaritás megszűnését és a tömegmédia által keltett valóság dominanciáját érzékelik. Ennek eredményeképpen pedig az erős kötéssel rendelkező kisközösségek erózióját, a társas kapcsolatok lerombolását, az emberek atomizálódását szokás leginkább kiolvasni, ami egyaránt a tömegmédia befolyásoló hatásával lenne összefüggésben.

A tömegmédia manipuláló hatását érzékeljük az általa is generált közbeszéd tartalmainak értelmezésekor is. A tömegmédia ugyanis előszeretettel állít szenzációs, az emberek figyelmét rövid időre intenzívebben megragadó híreket, tudósításokat a középpontba, míg az ilyen jegyekkel nem feltétlenül, vagy egyáltalán nem rendelkező, ámde mindannyiunk jelene, jövője szempontjából releváns információk nem feltétlenül kerülnek a híradások címlapjára. Nagyon gyakran találkozhatunk azzal is, hogy egy tágabb közösség életét alapvetően befolyásoló eseményről nem, vagy csak tendenciózusan, az összefüggéseket erősen leegyszerűsítetve tudósít a média. A sokak számára a közügyek megjelenítésére és az e kapcsán megfogalmazódó alternatívákról való felelős döntésre szerveződő nyilvánosság éppen a tömegmédia hatalma által nem tudja társadalmilag oly fontos szerepét betölteni.2

Nehéz lenne állítani, hogy a tömegmédia működése kapcsán megfogalmazódó bírálatok, félelmek, az értelmiségi közbeszédben és az utca emberének értelmezésben is jelen lévő morális pánik teljes mértékben alaptalan lenne. A tömegmédia bizonyos jelenségei, annak negatív hatásai okkal okozhatnak felháborodást. A tömegmédiáról szóló közbeszéd azonban elsősorban a média kapcsán ránk leselkedő veszélyekre összpontosít. Mindezen vélemények igazságtartalmait nem vitatva, de a tömegmédiáról alkotható teljesebb képre törekedve, ajánlatos azért a jelenségkör több szegmensét is szemügyre vennünk.

Érdemes ehhez röviden a tömegmédia erőteljes bírálóinak a nézőpontjába is belehelyezkednünk. A tömegmédia negatív hatásait túlhangsúlyozók a közösség iránti aggódásukban a tömegmédiát gyakran minden rossz okainak állítják be, amely a közösség egységének, erejének a felszámolására szerveződött. Ezekben az összeesküvés-elméletekre erősen emlékeztető értelmezésekben azonban nem csupán az értelmezési séma egyszerűsége, rövidre zártsága és ilyen módon alacsony magyarázóereje kárhoztatható, hanem a megvédendő közösség tagjairól óhatatlanul kialakított kép is. A tömegmédia kapcsán megfogalmazott morális pánik és az attól való félelem, hogy az általa megjelenített valóságkép rátelepszik az emberekre, teljesen felszámolja önálló tájékozódásuk lehetőségét, egy olyan emberképet feltételez, amely az értelmezés logikájából adódóan az embereket magatehetetlen, könnyen befolyásolható, önmagában tájékozódni képtelen egyéneknek tekinti. Az ember ezen megközelítése szerint az teljes mértékben kiszolgáltatott a tömegmédia káros hatásának, hiszen semmi sem predesztinálja őt arra, hogy a negatív befolyástól függetlenné tegye magát.

Ez a tömegmédiában minden körülmények között annak csupán lehetséges negatív hatásait érzékelő nézőpont olyan erős a közéleti diskurzusban, annyira magától értetődően azonosulunk annak igazságával, hogy a legritkábban vetünk számot annak tartalmaival. Kevéssé reflektálunk arra, hogy egyrészt, ha az ember valóban ennyire saját értékorientáció híján lévő lény lenne, akkor a tömegmédia immár több évszázados hatásának eredményeképpen a mindenkori médiahatalom totális befolyásolása alatt senyvedő robotokká vált volna, ami bizonyosan nem felel meg hétköznapi tapasztalatainknak. (Másrészt akár az utóbbi évek közéleti, politikai eseményei is nehezen lennének értelmezhetőek az előbbiek feltételezése mentén.) Másfelől megfontolandó az is, hogy az ember végletes esendősége miatt a tömegmédiával szemben őket mindenáron megvédeni akarók emberképének az is komoly problémája, hogy ha az egyének ennyire autonómia híján lennének, akkor a tömegmédia hatásának legyőzése után sem lehet arra számítani, hogy bármely külső, negatív hatás esetében képesek lennének belső értékeik mentén cselekedni. Vagyis az emberek védelmére szerveződő diskurzus tagjai implicite a mellett érvelnek, hogy az emberek kézi irányítás nélkül képtelenek boldogulni, amely nézőpontból másfelől egy végletesen paternalista ember- és ezen alapuló társadalomkép bontakozik ki.

Természetesen nem vitatható, hogy a jelen társadalma sok olyan tendenciát mutat, amelyek bizonyosan nem teszik alaptalanná a közösségeket érő negatív hatásokkal szembeni fokozott védelem akaratát. Hiszen az utóbbi évtizedekben növekedett azoknak a marginalizálódó csoportoknak és egyéneknek az aránya, akik számára sokkal nehezebben értelmezhető a média üzenete, s akik inkább hajlamosak az ezekben ábrázolt önbíráskodásra, agresszióra, mint azon, minden bizonnyal többségi csoportok tagjai, akik nem feltétlenül példaként értelmezik az erőszakos cselekedeteket. Nem feledkezhetünk meg azonban arról sem, hogy mindenkor a médiának tulajdonított negatív szocializációs minták az esetek túlnyomó többségében nem a médiából származnak. A perifériára szoruló, többszörösen hátrányos helyzetű csoportok azon önbíráskodó, agresszív magatartása, amely sok esetben kétségtelenül szemben áll a többségi értékekkel és cselekvési stratégiákkal, sokkal inkább a közösségben szocializált mintákból, mint a tömegmédiából származtatható. A családi közösség és a csoport jellemző érintkezési szabályai, konfliktusmegoldási stratégiái rajzolják ki azt a sajátos életvilágot, amely aztán — éppen ebből a szocializációs mintából adódóan — nyitottságot mutat a tömegmédia a többségi társadalmat veszélyeztető tartalmainak befogadására.

Ez a hatás azonban — minden ellenkező állítás ellenére — közvetlenül nem levezethető a tömegmédia működéséből. Egyrészt ha a közösségek integrációját veszélyeztető magatartások a tömegmédia hatásának lennének betudhatók, akkor mindazok, akik ennek a hatásnak kiteszik magukat, bizonyosan hasonló cselekvésekre ragadtatnák magukat. Mindannyiunk hétköznapi tapasztalata mutatja, hogy nincs erről szó. Azok a társadalmi csoportok esetében, ahol a családi, kisközösségi értékrend a tömegmédiában jelen lévő agresszióval, bűnözéssel, túlzott szexualitással, intoleranciával szembeni, vagy attól független cselekvésekre késztett, ott a médiának ezen hatásai jelentéktelenek. Nem lényegtelen az sem, hogy a tömegmédia üzenetét aligha lehet egységesnek tekinteni. A tömegmédia átütő hatásáról pedig felettébb problematikus úgy beszélni, hogy az maga is sokszor egymásnak homlokegyenest ellentmondó tartalmakat közvetít.

A tömegmédia üzenete, tartalma másrészt sohasem tud teljesen függetlenné válni az őt körül vevő társadalomtól. A modernitás sokféle racionalitást megengedő jellege mellett ezek az egyes részterületekre (gazdaságra, jogra, tömegmédiára stb.) jellemző sajátosságok mindig ráutaltak az egymáshoz és az ember pszichés rendszeréhez való kapcsolódásokra.3 A tömegmédia jellemző elkülönülése a társadalom egyéb szegmenseitől tehát együtt jár azzal az ezer szállal való kapcsolódással, ami másfelől össze is köti a többi területtel. Ez a feltétele annak is, hogy az emberek ne forduljanak el a tömegmédia üzenetétől, és ezen múlik az is, hogy a tömegmédia információja megtalálja a közönségét. Sokkal inkább kölcsönönös, ámbár nem feltétlenül egyenlő viszonyról van szó, mint olyan egyirányú folyamatról, amiben a tömegmédia a manipuláló és közönsége a manipulált lenne. A tömegmédia üzenete mindig függ a befogadó preferenciáitól, értékválasztásaitól még akkor is, ha azokat korlátozott módon maga a tömegmédia is képes formálni. A tömegmédia hírei, tudósításai és az emberek szórakoztatását szolgáló programok egyaránt csak ab­ban az esetben jutnak el sikeresen a közönséghez, ha illeszkednek azok kognitív sémáihoz és társadalmilag rögzült elvárásaihoz. Ezek az elvárások pedig a társadalom interszubjektív világában alakulnak ki, többnyire a tömegmédia befolyásától függetlenül.

A világ megismerésére vonatkozó beállítódásunk, nézőpontunk, értékrendünk, szemantikánk elsősorban a személyes kommunikációk egymásra vonatkozó, bonyolult viszonyrendszerében jön létre. Az ember ugyan magával hozza a közösségbe szerveződés képességét, de véleménnyel, értékekkel bíró individuummá csak a társadalom viszonyrendszerében válik. A szülőkkel, és leginkább az édesanyjával, a „jelentős másikkal” való kommunikációban születnek meg a később olyan magától értetődő elköteleződéseink, választásai­nak.4 Ennek az elsődleges szocializációt jelentő folyamatnak a végén sajátítja el az egyén az „általános másik”, a társadalom nézőpontját is. E hosszú „mediációs” (Sartre) folyamat végén válnak belsővé azok a beállítódások, értékek, konfliktusmegoldási stratégiák, amelyeket az egyén a közösség és saját maga jegyeinek is értelmez. Ez a nem egyszerűen csak kognitív tanulási folyamat érzelmi elköteleződéssel is átszőtt, és erős identifikációt alakít ki. A saját identitás és a társadalmi világ szubjektív elsajátítása ugyanannak a szocializációs folyamatnak két oldalát jelenti. Egyrészt megtanulunk azonosulni magunkkal, másrészt elsajátítjuk a minket szocializáció közösség értékrendjét, beállítódását is. Személyes és társadalmi identitásunk ebben az érzelmileg átitatott kommunikációban születik meg.

Nemigen kell hosszan érvelni az mellett, hogy ebben a gyermek és édesanyja közötti interakcióban létrejövő identitásban és valóságértelmezésben nem igazán jelentős a tömegmédia szerepe, még ha a kisgyermekkorban a tömegmédiával töltött idő kétségtelenül növekedett is az elmúlt évtizedekben. Ez az utóbbi hatás ugyanis alapvetően nem az elsődleges szocializáció mintáit írja felül, hiszen a média percepciója a többnyire már az elsődleges szocializációban kialakított orientációkon alapul. Tehát a gyermek elsősorban az otthon elsajátított értelmezési készlet segítségével magyarázza és értelmezi a médiafogyasztás során érzékelt tartalmakat, és nem fordítva, a tömegmédia tartalmai alapján sajátítja el személyes identitása és társadalmi tájékozódása mintáit.

Minden további társadalmi hatás tehát a „jelentős másikakkal”, a családi kisközösségekben elsajátított beállítódáson, értékorientáción nyugszik. A modern társadalmakban egyre nagyobb szereppel rendelkező másodlagos szocializáció teljes mértékben ráutalt az elsődleges szocializáció folyamatára. Nem építhet fel szubjektív valóságot a semmiből, csak arra a személyes és társadalmi identitásra támaszkodhat, amelyet az elsődleges szocializáció kialakított. Ez a viszonyrendszer jelöli ki leginkább a tömegmédia szerepét és mozgásterét is. A másodlagos szocializáció intézményesített, leginkább az oktatási rendszerben testet öltő viszonyrendszere mellett, nem intézményesített másodlagos szocializációs csatornaként jelenik meg — mások mellett — a tömegmédia által közvetített üzenet a számunkra. A tömegmédia tartalmainak elemi értelmezése (hasonlóan a másodlagos szocializáció egyéb, például a kortárs csoporthoz kapcsolódó, vagy iskolai formáihoz) tehát mindig visszautal az elsődleges szocializációban elsajátított azon sémarendszerre, amely a világban való tájékozódásunkat lehetővé teszi. Jól látható ebből a folyamatból, hogy a tömegmédia sohasem képes önmagában identitást teremteni, hanem hatása csak mindig a meglévő kognitív és érzelmi sémarendszerre hagyatkozva lehet.

Aligha lehet érvelni a mellett, hogy ennek a hatásnak az erőssége összemérhető lenne az elsődleges szocializáció hatékonyságával. Természetesen ez éppen úgy vonatkozik a tömegmédiából jövő információkra, mint az intézményesült, iskolai másodlagos szocializációra. (Többek között ez áll annak hátterében, hogy a pedagógusok még oly lelkes erőfeszítése is miért végződik gyakran kudarcokkal.) Annál inkább is így van ez, mert az elsődleges szocializáció hozza létre azt a világlátást, amely minden későbbi, világra vonatkozó tájékozódásunkat kijelöli. Másfelől pedig az elsődleges szocializáció egy erősen érzelmileg motivált identifikációt jelent, amely a másodlagos szocializáció folyamatában egyáltalán nem teljesül olyan nyilvánvalóan. (Az iskolai nevelés egyik kulcskérdése éppen ezért az lesz, hogy a tanár mennyire képes személyes, bizalmas viszonyba kerülni a tanulókkal, mert ennek hiányában meglehetősen kis esély van arra, hogy akár az ismeretszerzés hatékony legyen, akár a nevelő intézmény és a többségi társadalom értékrendjével magától értetődően azonosuljanak a tanulók.)

A tömegmédia működése kapcsán gyakran kialakuló morális pánik, félelem nagyon kevéssé vet számot ezekkel a percepciós és szocializációs kérdésekkel. Jól mutatja a beállítódás nyilvánvaló elfogultságát, hogy amíg a másodlagos szocializáció legfőbb intézményesült területe, az iskola kapcsán gyakran megfogalmazódnak a közvetítés nehézségei, és az aggodalom azzal kapcsolatban, hogy minden erőfeszítés ellenére az oktatási rendszer nem tölti be szerepét a társadalmilag releváns ismeretek és a közösség integrációja tekintetében, addig a tömegmédia kapcsán ezek a félelmek csak a legritkábban fogalmazódnak meg. Többnyire azzal a magától értetődőnek gondolt állásponttal találkozhatunk, hogy a tömegmédia (különösen annak negatív) üzenete azonnal erős hatást vált ki a közönségben, s azonnal megtalálja a kapcsolódásokat, hogy aztán majd a közösség dezintegrálódásában fontos szerepet játsszon. Ha azonban túl akarunk lendülni a „jót nehéz, a rosszat könnyű megtanulni” hétköznapi bölcsességén, és a tömegmédia és egyéb társadalmi jelenségek kapcsán megalapozottabb véleményhez szeretnénk jutni, akkor nem haszontalan a jelenségkör komplexebb magyarázatára törekedni.

Az intézményesített és nem intézményesített másodlagos szocializáció hatékonyságát mindig az elsődleges szocializáció által kialakított kognitív és érzelmi sémák jellemzői határozzák meg. Ennek van döntő szerepe abban, hogy a másodlagos szocializáció, vagy bármely felnőttkori társadalmi impulzus milyen hatásokat, milyen reakciókat alakít ki az egyénben. E vonatkozásban nincs döntő különbség az iskolai és a tömegmédia által kínált szocializációs minta között. Mindkét esetben azon múlik a hatás nagysága, hogy mennyire tud hagyatkozni az elsődleges szocializáció során kialakult beállítódásokra. Nem véletlen tehát, hogy az iskolai sikeresség elsősorban azon múlik, hogy a családi környezet nyelvi kódja, szemantikája, kulturális tőkéje, értékorientációja mennyire illeszkedik az iskolában képviselthez és számon kérthez.5 A tömegmédia üzenetének értelmezése esetében sincs ez másképp. Az elsődleges szocializáció során belsővé tett beállítódás, identitás jelöli ki alapvetően, hogy a média sohasem egységes üzenetéből mi az, ami a már rögzített, stabil identitással rendelkező felnőtt, vagy az e tekintetben is csak formálódó fiatal számára könnyű kapcsolódásokat, vagy egyenesen példát, útmutatást jelent. Ennek van elsődleges szerepe abban, hogy mondjuk a gyerekek a Magyar népmesék elgondolkodtató, lassú mozgású, „történésszegény” nyelvi és képi játékai, „logikai feladványai” (lásd például Az okos lány történetét), vagy a „gyerekeknek szóló” kereskedelmi rajzfilmcsatornák minden pillanatban eseményt produkáló, de rendkívül egyszerű építkezésű, intellektuális kihívást aligha jelentő történetei és félelmet keltő, agresszivitással jellemezhető szörnyhősei iránt mutatnak-e fogékonyságot.

A tömegmédia hatása tehát mindenekelőtt az elsődleges szocializáció tartalmán múlik. Ha ennek jellemzői a többségi társadalom különböző társadalmi miliőihez tartozó,6 de egyaránt a társadalom integrációjához hozzájárulni képes tartalmait fejezi ki, akkor a tömegmédia a közösség szempontjából negatív üzenetei hatástalanok maradnak. A közösség integrációját az veszélyezteti, ha az elsődleges szocializáció olyan mértékben elszakad a többségi beállítódástól, értékrendtől, hogy attól lényegileg különböző, sajátos életvilágot hoz létre. Egy, a kisközösségre jellemző beállítódást, amely adott esetben a többségi értékrenddel szembeni tartalmakkal jellemezhető, s gyakran alkotmányosan és törvényesen is tiltott cselekményeket részesít előnyben (mint például konfliktus helyzetben a fizikai erőszak használata, a nem legitim hatalomgyakorlás eszközei, az önbíráskodás, az önálló erőszakszervezetek stb.). Ez a társadalmi kihívás azonban alapvetően nem a tömegmédiából érkezik. Még csak arról sincs szó, hogy ezek a marginalizálódott, de egyre nagyobb arányban jelenlévő csoportok7 a tömegmédia „káros üzenete” miatt alakították volna ki sajátos értékrendjüket. Sokkal inkább a társadalmiságot megjelenítő közösségben, és (az összefüggések személyes vonatkozásait szemlélve) az egyének életútjában az elsődleges szocializáció mintáiban keresendők az okok. (Előbbiben ugyan jelen van a tömegmédia hatása is, de semmiképpen sem domináns tényezőként, az utóbbiban szinte súlytalan szereppel rendelkezik.)

Mi következhet és mi nem a fentiekből? Semmiképpen sem kíván ez a gondolatmenet a tömegmédia ellenőrzése, szabályozása ellen érvelni. Ellenkezőleg, a tömegmédia sajátos racionalitása, a társadalmi kommunikációból való célzatos, az informatív–nem informatív megkülönböztetést középpontba állító szelekciója is megkívánja a jogi szabályozást. Azt a külső beavatkozást, amely biztosítja, hogy a tömegmédia tartalma ne szakadjon el a társadalom egyéb részterületeitől, s alkalmazkodjon az egyének pszichés struktúrájához is, s harmadrészt pedig ne okozzon olyan fokú irritációt a számukra, ami rövid időre vagy tartósan zavarja, vagy ellehetetleníti megfelelő reakciójukat. A jogi szabályozás és felügyelet a tömegmédia hatékony működésének is záloga. Ezt a szabályozás azonban kellő körültekintéssel kell megalkotni és a megváltozott helyzethez mérten fokozatosan formálni, hogy egyrészt tered adjon a tömegmédia sajátos működésének, másrészt pedig megfeleljen a társadalom egésze integratív érdekeinek is. Vagyis kellőképpen rugalmas legyen az egyes társadalmi osztályok, rétegek, miliők saját nézőpontja, szemantikája, kulturális tőkéje irányában, de határozottan lépjen fel minden olyan tartalommal szemben, amely a tágabb közösség sokféle, de alkotmányosan rögzített, egységes értékrendjét veszélyezteti.

Ugyanígy fontos a normasértések hatékony szankciója is, ami nem engedi, hogy a normaszegés szélesebben kiterjedjen és végeredmény­ben növelje a szakadékot a tömegmédia, a társadalom egyéb területei és az emberek között. Nagyon kevéssé látják be, különösképpen a közéleti diskurzusban a tömegmédia álláspontját megjelenítők számára nem magától értetődő, hogy ez a (Magyarországon csak alacsony hatékonysággal működő) szabályozás nem csupán a társadalom integrációjának a védelmét szolgálja, hanem a tömegmédia sikeres működését is ez biztosítja. Ha ugyanis a jogi szabályozás hiányai és a szankciók esetleges érvényesítése miatt a tömegmédia kevésbé illeszkedik a társadalom egyéb részterületeihez, és legfőképpen az egyének pszichés struktúrájához, akkor a tömegmédia társadalmi relevanciája is csökkeni fog. Vagyis akkor egyre kevésbé tarthat számot a társadalom egészének, vagy egyes társadalmi csoportok érdeklődésére,8  ezzel pedig a tömegmédia saját sikerességét veszélyezteti.

A tömegmédia és társadalom kapcsolatának itt bemutatott összefüggéseiből másfelől az következik, hogy nagyon kevéssé hatékony az a kiterjedt bírálat, ami a tömegmédia működését övezi. Annál inkább is, mivel a tömegmédiával összekapcsolt atomizálódás, értékrendvesztés (tágabban a vele kapcsolatos morális pánik) nem elsősorban a tömegmédiának tulajdonítható. Legyen bármilyen hatékony is a tömegmédia felügyelete (gondoljunk csak a létező szocializmus médiafelügyeletére), bizonyosan nem oldja meg azokat a problémákat, amelyek sok vonatkozásban túlmutatnak a társadalom ezen részterületének a működésén. Ha rendészeti intézkedésekkel képes is lenne egy társadalom elérni azt (az egyébként elérhetetlen helyzetet), hogy a tömegmédia egésze tartózkodjon a túlzott agressziótól, szexualitástól, önbíráskodástól stb., ez szinte hatástalan maradna azon közösségek újratermelődő elsődleges szocializációs mintájára, amely az előbbi, a társadalom integrációját veszélyeztető jegyekkel rendelkezik.

Nem vitatható azonban, hogy a tömegmédiára fókuszáló közbeszédet jobbító szándék, a kisebb és nagyobb közösségek iránti aggódás vezeti. A tömegmédia működése kapcsán kialakult félelem alapvetően a társadalom integratív ereje fölött szeretne őrködni. Ez az önmagában is szép cselekedet ráadásul nem lebecsülendő hatással is rendelkezhet, ha erejét azokra a területekre koncentrálja, ahol a társadalmi integráció valóban hatékonyan javítható. Hiszen jelentős eredményeket érhet el például a közoktatás bármely területén, szülői, állampolgári civil aktivitásával, vagy ha bármely vonatkozásban segíti és fejleszti a közhatósági eljárások hatékonyságát ezen a területen. Különösen nagy hatással oltalmazhatja tágabb közösségünket az a tevékenység, amely azon kisközösségek támogatására, felzárkóztatására szerveződik, amelyek kiszakadtak, vagy bele sem kerültek, vagy kerülhettek a többségi értékrend viszonyrendszerébe. A társadalom integrációja érdekében talán a legtöbbet az ott uralkodó elsődleges szocializációs minták megtörésével, ehhez képest alternatív, a többségi társadalom értékrendjét tükröző minták megismertetésével lehetséges tenni. Akár két ezer év e tekintetben bőséges tapasztalata és a kiindulás ilyen irányú, határozott elköteleződése szellemében.

 

Jegyzetek

1A tömegmédia sajátos racionalitásáról, működésének jellegzetességéiről lásd részletesebben Niklas Luhmann: A tömegmédia valósága (Gondolat, Budapest, 2008) című munkáját.

2Ennek a nézőpontnak sok forrása van. Leginkább a kritikai társadalomelméleti iskola képviselőihez kapcsolják, de a konzervatív hagyományban is hangsúlyosan jelen van. Elméleti szinten ennek talán legkidolgozottabb megközelítését Jürgen Habermas adta A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása (Századvég – Gondolat, Budapest, 1993) című munkájában.

3A modern társadalom ezen jellegzetességéről lásd részletesebben Niklas Luhmann alapvető munkáját, a Szociális rendszerek (AKTI – Gondolat, Budapest, 2009) című írását.

4Ezen megközelítésnek elsősorban George Herbert Mead a forrása (A pszichikum, az én és a társadalom szociálbehaviorista szempontból. Gondolat, Budapest, 1973), de — mások mellett — hangsúlyozottan jelen van Peter L. Berger és Thomas Luckmann felfogásában is, leginkább A valóság társadalmi felépítése (Jószöveg, Budapest, 1998) című írásukban kibontott elképzelésben.

5A kérdéskör kiterjedt irodalmából hadd utaljak itt csak Pierre Bourdieu nagy hatású munkásságára. (Többek között Az iskolai kiválóság és a francia oktatási rendszer értékei című írására, in: Bourdieu: A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése. Gondolat, Budapest, 1978, 71–128.)

6Fontos hangsúlyozni, hogy itt a többségi társadalom alatt nem egy minden tekintetben egységes világlátást, teljes mértékben érintkező értékrendet értek. E fogalom alatt (régebbi kategóriákkal éve) nagyon különböző társadalmi osztályok, rétegek (újabb, tartalmilag is más összefüggésekre utaló megfogalmazás szerint) heteronóm miliők lehetnek, amelyek különböző szemantikája azonban még sem annyira ellentétes és kizárólagosságra törekvő, hogy a társadalom integrációját veszélyeztetné.

7Egyre gyakrabban jelenik meg a hétköznapi diskurzusban és a nagypolitikában is az a rövidre záró, az összefüggéseket végletesen leegyszerűsítő vélemény, hogy itt a hazai romaság integrációs problémáiról lenne szó. A jelenbeli magyar társadalom ezen problémája azonban hangsúlyozottan nem tekinthető egyszerűen roma-kérdésnek. Az elmúlt évtizedek gazdasági, társadalmi átalakulásának azon vesztesei ugyanis, akik a többségi társadalom értékrendjétől lényegesen eltérő közösségeket alakítottak ki, nem azonosíthatók kizárólagosan etnikai jegyek alapján.

8Ez a hatás már tetten érhető a hazai televízió-csatornák nézettségi adataiban. A sok irányú változás egyik szegmenseként a szankciók hatékony érvényesítésének hiányával is összefüggésbe hozható, hogy a társadalom egy részét irritáló tartalmak miatt a honi csatornák jelentékeny számú nézőt veszítettek el az utóbbi években.

vigilia@katolikus.hu | Módosítva: 2011.01.28.