EGEDY GERGELY

 

Katolicizmus és konzervativizmus: Orestes Brownson

1953-ban született Budapesten. A Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karán a Társadalomelméleti Tanszék vezetője. Legutóbbi írását 2004. 6. számunkban közöltük.

Orestes A. Brownson hosszú utat járt be a politikai eszmék birodalmában, amíg a 19. századi Amerika talán legjelentősebb katolikus társadalomfilozófusává vált. A hazánkban szinte ismeretlen gondolkodó életműve, amelyet az amerikai konzervativizmus történetének egyik legtekintélyesebb kutatója, Russel Kirk különösen nagyra tartott, feltétlenül megérdemli a behatóbb vizsgálatot.1

Brownson (1803–1876) a Vermont állambeli Stockbridge-ben született, s apja korai halála után anyja nem tudott gondoskodni róla, így egy szegény parasztcsalád nevelte fel.2 Ismereteit autodidaktaként szerezte - a mostoha indulást ellensúlyozta azonban briliáns feje, amelyről a neves brit történész, a katolikus Lord Acton azt nyilatkoz­ta, hogy hozzá hasonlóval senki sem rendelkezett amerikai kortársai közül. Az igazság és a bizonyosság után folytatott szenvedélyes kuta­tása során többször váltott vallást és világnézetet: presbiteriánusként kezdte, majd, megismerkedve az utópista angol szociális reformer, Robert Owen elképzeléseivel, a New York-i Munkáspárt támogatója lett. Később az unitárius vallást választotta, ezt követően pedig az Emerson nevével fémjelzett ,,transzcendentalista,, mozgalom lelkes hívévé vált. A számára megnyugtató szellemi menedéket azonban sehol sem találta meg, egészen addig, amíg 1844 őszén át nem tért a katolikus hitre - s emellett azután élete végéig kitartott. (A protestáns felekezetek közötti váltásokat később ahhoz hasonlította, amikor valaki egyik szobából átmegy egy másik szobába egy házban, a katolicizmust viszont egy új és ismeretlen világként jellemezte.)3 Áttérése nyomán elveszítette addigi tekintélyét a ,,transzcendentalisták,, előtt, de az ő véleménye is megváltozott róluk; radikálisból konzervatívvá vált. 1844-ben egy saját lapot indított ,,Brownson’s Quarterly Review,, címmel; ez 1864-ig folyamatosan megjelent, majd csaknem tíz év kihagyás után 1873-ben újra feléledt még két évre. Nem mindig értett egyet a katolikus egyházi hierarchiával - s az sem vele, a sorsa ennyiben hasonlatos volt a 19. század nagy angol áttérőjéhez, a kardinálissá emelt Henry Newmanhez, akivel egyébként levelezett is.

 Brownsonnak a társadalommal kapcsolatos nézetei, értelemszerűen, sokat módosultak világnézeti irányváltásaival, bizonyos elemek azonban, érdekes módon, végig állandóak maradtak. Ilyen volt az a meggyőződése is, hogy ha egy elv helyes, akkor azt érdemes egészen a logi­kai végpontjáig elvinni s úgy érvényesíteni. Brownson az 1830-as években a szocialista eszméknek kötelezte el magát, egyes kérdésekben meg is előzve Marxot - találóan jegyzi meg a fentebb említett Kirk, hogy épp azért lehetett e tanok különlegesen szakavatott és elszánt bírálója később, mert belülről is megismerte őket ifjúkorában. Az 1840-es választásokra készítette el az Esszé a dolgozó osztályokról (Essay on the Laboring Classes, 1840) című tanulmányát, s ebben még arra a következtetésre jutott, hogy a jogok egyenlőségének a gazdasági-társadalmi egyenlőséghez is el kell vezetnie. Ez a felfogás szöges ellentéte a hagyományos konzervatív szemléletnek - annál közelebb állt az ekkortájt érlelődő marxizmushoz. Az esszé eredetileg a Demokrata Párt támogatásának szándékával készült - ám valójában nem tett jót neki, mert a pártot radikális ambíciók gyanújába hozta. A demokraták el is határolódtak tőle, amiként később a szerzője maga is.

Az 1840-es választás fordulóponttá vált Brownson pályafutásában. A lelkes szocialistát megütközéssel töltötte el a nép éretlensége: a nyílt demagógiával operáló, a pénzügyi körök érdekeit képviselő whigek (republikánusok) győzelme nemcsak súlyos csalódást okozott neki, hanem alaposan megroppantotta a demokrácia iránti bizalmát. Akkortól kezd a konzervatív eszmék irányában tájékozódni, de ez természetesen nem jelentette azt, hogy a népbe vetett bizalmával együtt elveszítette volna a szociális kérdések iránti érzékenységét is. E témakörben az egyik legjelentősebb írása 1843 nyarán készült - ez már jól tükrözi, hogy szerzője szakított a radikális szocializmussal. A társadalom jelenlegi állapota (The Present State of Society) című tanulmányában Brownson a neves brit történelemfilozófus, Thomas Carlyle nem sokkal korábban publikált Múlt és jelen című kötetét ismertette - számos kérdésben egyetértve a recenzált művel.4 Meg is jegyezte, hogy szerinte Carlyle az egyetlen élő gondolkodó a szigetországban.

Carlyle az ipari forradalom által teremtett modern kapitalizmus gyilkos bírálatát adta írásaiban - s Brownson kiindulópontja is az volt, hogy a nyomor nemcsak a szigetországban, hanem már Amerikában is megjelent. A Múlt és jelen szerzője hangsúlyozza, hogy Anglia a világ leggazdagabb országa ugyan, de ebből édeskevés hasz­na van a társadalom többségét kitevő szegényeknek. Hasonló szituáció kialakulását látta Brownson a saját hazájában is: Amerika ugyancsak gazdag, ráadásul rengeteg szabad földje van, mégis sok a szegény. A dúsgazdag Bostonban például könyöradományként kell a szegényeknek a kenyeret és a levest osztogatni.5 A recenzió felidézi annak az iskolázott bostoni úrnak az esetét, aki szándékosan úgy lopott, hogy észrevegyék - a fegyházban ugyanis nem kellett az éhenhalástól rettegnie. Isten vagy az ördög világában élünk? - adódik a kérdés. ,,Nem, kedves honfitársaim, akármit is mondtok, ez a kérdés egyáltalán nem csak Anglia számára merült föl...,,6

Mi áll e szomorú tények mögött? Brownson hasonló helyen keresi az okot, mint Carlyle: ,,valahol egy halálos bűn rejlik a szociális és ipari berendezkedésünkben,,; ,,a gonoszság magában a rendszerben lakozik,,.7 Abban a termelési rendszerben, amely túl sok inget állít elő ahhoz, hogy egyetlen egy is ránk kerüljön... Amelyben a lovakat jobban etetik, mint az embereket. Az angolszász világ valóban áttért Mammon imádására, fogalmazódik meg a következtetés, arra is utalva, hogy ha valaki ezt nyíltan leírja, ennek a megváltoztatását sürgetve, egy hangos kórus szólal meg: veszélybe került a szabadság.

Nem kétséges - állapítja meg Brownson - hogy az utolsó háromszáz évben az emberiség addig elképzelhetetlen mértékű gazdasági-technikai fejlődésen ment keresztül - ám az sem vitatható, hogy ugyanez a periódus más tekintetben is egyedülálló: a dolgozó tömegeknek sosem ment ilyen rosszul a sora. Ez szerinte azzal függ össze, hogy ebben az időszakban az emberek egyre inkább elveszítették az Istenbe vetett hitüket, és, ahogy Carlyle is írja, a sikernek és a kudarcnak egyaránt kizárólag a pénz lett a mértéke.8 A sötétnek mondott középkorban valójában többet fejlődött az emberiség intellektuális és szociális szempontból, mint bármikor azelőtt vagy azóta.

Hogy mi lehet az orvosság a jelen gondjaira? Nem a forradalom, ezt már 1843-ban, tudatos konzervatív gondolkodóvá válása előtt egyértelműen leszögezi Brownson. Kifejti: nem fogadható el az a modern doktrína, miszerint a forradalom törvényes jog lehet, s egyébként sem gondolhatjuk, hogy a forradalmak a szociális reformok kivitelezésének a legjobb módszerei.9 A középkorhoz nem térhetünk vissza, azt viszont fel kell ismernünk, hogy amikor elvetettük a feudális világ elveit, semmi pozitívat nem állítottunk a helyükre. Ezt a mulasztást pótolni kell. S e tekintetben, megint csak Carlyle-hoz hasonlóan, arra a következtetésre jut, hogy mindenekelőtt lényegesen jobb, felelősségteljesebb vezetésre van szüksége az amerikai társadalomnak. ,,A keveseknek kell irányítaniuk, a többségnek pedig követnie kell őket.,,10 A nagy kérdés az, hogy a vezetőket milyen kapcsolat fűzze a gondjaikra bízott közösséghez. A kapcsolatnak pusztán a pénzre való alapozása nyilvánvalóan elégtelen. Egy ilyen rendszerben nincs sem biztonság, sem tartósság; az úr és a munkás egyaránt ,,a közös veszte felé siet,, - hangsúlyozza Brownson.

 Még egy év sem telt el a Kommunista Kiáltvány megjelenése, 1848 februárja után, amikor Brownson, immár katolikus konzervatívként, roppant éles hangú bírálatot írt a szocialista eszmékről. Bírálatának középpontjában azok a törekvések álltak, amelyek a vallásra és az egyházra való hivatkozással próbálták meg legitimálni a szocializmus propagálását. 1849 januárjában jelentette meg a saját maga által szerkesztett folyóiratban, a ,,Brownson’s Quarterly Review,,-­ban a Szocializmus és egyház (Socialism and the Church) című írását, tanulmányai közül az egyik legjelentősebbet. Ebben - Marx nevének említése nélkül, elsősorban az amerikai tendenciákra utalva - a szocializmust roppant veszélyes és káros doktrínaként mutatja be, leszámolva a saját korábbi radikális nézeteivel is.

A bevezető részben kifejti: amiként az előző évszázadban oly sokan nem ismerték fel az ateizmus terjedésének a veszélyét, úgy sokan most sem veszik észre, hogy a szocializmus eszméi hatalmas vonzerővel rendelkeznek, és meghódították a korszellemet. De miért is oly csábítóak ezek az eszmék? Mert többet kínálnak, mint a jogok egyenlőségének az eszméjét, amely önmagában sohasem tudja a tömegek lelkesedését kiváltani. A társadalmi különbségek felszámolását ígéri, s ez viszont mindig is népszerű gondolat volt.11 Brownson szerint ugyanazok a csoportok, amely a 18. században a politikai demokráciát követelték, a 19. század közepén már a szociális forradalmat tűzték a zászlajukra. A radikális követelések terén ugyanis egyszerűen nincs megállás.

A veszély tehát nagy, s az egyetlen orvosság az lehet, folytatja gondolatmenetét a szerző, ha az embereket figyelmeztetik: ,,a szociális egyenlőség szükségszerűen a vallás, a kormányzat, a magántulajdon és a család lerombolását,, eredményezné.12 Gyávák vagyunk, ha visszariadunk attól, hogy levonjuk a saját premisszáinkból fakadó következtetéseket. A polgárokban tudatosítani kell tehát, hogy számolni kell a szocialista dogmákból fakadó következményekkel. Kétségkívül könnyű tévedésbe esni e tanok valódi tartalmát illetően. A szocializmust ugyanis ,,a megtévesztésre meghökkentően alkalmas formában,, kínálják. ,,Keresztény köntösben jelenik meg, s az Evangélium nyelvén fejezi ki magát,, - jegyzi meg Brownson, ezzel természetesen nem a marxizmusra, hanem a saját hazájában jelentkező törekvésekre utalva.13

A Szocializmus és egyház című írásának egyik fő célpontja az ultramontán konzervatívból radikálissá vált Lamennais francia abbé volt, akit XVI. Gergely pápa is elmarasztalt a kereszténységet a szocializmussal azonosító nézeteiért. Hatoljunk a dolgok mélyére, és mi mást találunk a szocialista gondolkodásban, mint magát a kereszténységet? - állította az abbé. Szerinte a kereszténységnek és a szocializmusnak a céljai egybeesnek. Bármilyen tetszetős is azonban a párhuzam, Brownson ezt nem így látta. ,,Keresztény formákba burkolózva, megpróbálva különbséget tenni kereszténység és az egyház között, a Szentírás tekintélyét és hatalmas népszerűségét igényelve, elutasítva a kereszténységet a kereszténység nevében, elhajítva a Bibliát a Biblia nevében, és megtagadva Istent Isten nevében, a szocializmus elrejti a hozzá nem értő sokaság elől igazi tartalmát, és a korszak uralkodó érzetére támaszkodik,, - állapította meg. ,,Ebben rejlik a szocializmus erejének a titka, és itt van veszélyességének is a fő forrása.,,14

Brownson egyetért Lamennais-vel abban, hogy a keresztény vallásnak van politikai és szociális oldala. A szocialisták ott követik el a hibát, hogy az emberek boldogulását kizárólag a ,,természetes rend,, (natural order) keretében keresik. Valójában azonban a ,,jó,, nem a természetes, hanem épp a természetfölötti rendben (supernatural order) lakozik, s azok az eszmék a legveszélyesebbek, amelyek mást tesznek meg az ember végső céljává, mint amelyet Isten rendelt a számára. Igazuk van a szocialistáknak abban, jegyzi meg, hogy ezen a világon is vannak jó dolgok az ember számára; a tévedésük abban áll, hogy e dolgokat nem ott keresik, ahol kellene. A szocialisták azt kívánják az emberektől, hogy a természetes ösztöneiket kövessék, ahelyett, hogy, ellenkezőleg, azt mondanák, uralkodjunk a természetünkön. Semmilyen rossz sem küzdhető le, amíg kizárólag a ,,természetes,, rend keretében maradunk. ,,A szocializmus, alapelvénél fogva, a természet és a társadalom rabjává tesz minket, és kiszolgáltat bennünket az idő és az érzékeink szeszélyeinek,, - fogalmazódik meg az egyértelmű következtetés.15

Ez a fontos írás már egyértelműen tükrözi a radikalizmussal való teljes szembefordulást. Tegyük persze hozzá, hogy a szocializmus kritikájából még hiányoztak a katolikus szellemű konstruktív elképzelések a szociális problémák kezelésére; igaz, ezeket Róma is csak a század végére dolgozta ki a Rerum novarum kezdetű enciklikával.

 Bármilyen szigorúan ítélte is meg Brownson saját korának liberális és szocialista tendenciáit, semmiképp sem lehet őt elvakultsággal s a realitások iránti vaksággal vádolni. Szemlélete árnyaltságának a bizonyítására érdemes abból a tanulmányából idézni, amely 1855-ben jelent meg saját folyóiratában Liberalizmus és szocializmus (Liberalism and Socialism) címmel. Ebben igen világosan kifejti, hogy bármennyire is elítélendőek voltak az európai forradalmi mozgalmak, ezek bizony nem ok nélkül robbantak ki: súlyos vétkek álltak a hátterükben. S míg 1848-ban nem lett volna helyénvaló arról cikkezni, hogy milyen kérdésekben van a liberálisoknak és a szocialistáknak igazuk, 1855-ben, ,,amikor a veszély az ellenkező irányból jön,,, szólni kell erről is. Elvi éllel szögezi le: ,,Csak azt a konzervativizmust tudjuk tisztelni, amely őszintén elismeri a hibákat, és, bárhol is találja ezeket meg, megpróbálja orvosolni őket a megfelelő eszközökkel.,,16

Ennek kapcsán pedig egy felettébb érdekes és megszívlelendő gondolatot tár olvasói elé. Azt, hogy még egy hamis eszmerendszerben is benne van az igazság egy darabja, mert az Isten képére teremtett ember tudata egyszerűen nem tud vegytiszta hamissággal dolgozni. Ha tehát helyesen akarunk megérteni egy rendszert, nem érhetjük be azzal, hogy pusztán a hibáit tárjuk fel. Egy hamis rendszert kizárólag akkor értünk meg teljesen, ha a benne rejlő igazság-tartalmat is felismerjük; a meggyőző cáfolathoz ugyanis szükség van annak az igazságnak a felismerésére is, amelyet a rendszer félreért és félremagyaráz.

Valami igazsága a liberalizmusnak és a szocializmusnak is van. Brownson szerint a liberálisok és a szocialisták ugyan nem igazi keresztények, de méltánytalanság lenne azt állítani, hogy közöttük ne lennének fennkölt gondolkodású személyek. A forradalmakat is kétségkívül filantróp törekvések mozgatták, mutatott rá, s bár súlyos hiba lenne azt gondolni, hogy az egyszerű ,,ember-barátság,, önmagában elégséges lehet a problémák megoldásához, talán még nagyobb hiba volna a jó szándékot figyelmen kívül hagyni vagy elutasítani. Véleményét az amerikai gondolkodó a ,,nem-keresztény,, (unchristian) és a ,,keresztény-ellenes,, (antichristian) jelzők megkülönböztetésével fejezte ki: azon törekvéseket, amelyek ,,halványan visszatükrözik,, a keresztény doktrínát, de a vallásos megalapozottságot nélkülözik, az előbbi minősítéssel illette. Az egyenlőség népszerű elve sem feltétlenül ,,keresztény-ellenes,,, amiként a ,,testvériség,, jakobinus eszméjének is van igazság-magja. A katolikus egyház mindig is az emberek ,,természetes egyenlőségét,, vallotta, s Brownson felidézi: I. Gergely pápa ezért hangsúlyozta, hogy bár szükséges a hierarchia elve, a királyoknak pásztori minőségükben kell uralkodniuk. Vagyis ,,a kormányzottak emberként egyenlők és testvérek a kormányzókkal,,.17

E gondolatmeneten tovább haladva Brownson bírálta a protestáns puritánoknak az emberi természet totális romlottságáról vallott felfogását is. Ez a kiindulópont ugyanis a természetnek semmilyen értéket sem tulajdonít, és minden természetes jogot meg is tagad, csak azok jogait ismerve el, akikről feltételezi, hogy a kegyelem állapotában vannak. Ha ugyanis a természet értéke nulla, természetjogról sem beszélhetünk. Így viszont csak egy kiválasztott elitnek, a ,,szenteknek,, lenne joguk kormányozni. ,,Szabadság a választottaknak, de semmilyen szabadság a ki nem választottaknak,, - így összegezhető a kálvinizmus szemlélete Brownson szerint.18 Akik tehát nem tartoznak a kiválasztottak közé, azok semmi olyannal nem rendelkeznek, amelyet az utóbbiaknak feltétlenül tiszteletben kellene tartaniuk. Ha pedig mégis megengednek valamit, az csak egy elviekben vissza is vonható kegy - ilyen például az is, ha a protestáns többség elismeri a katolikusok jogait Amerikában. A puritanizmus, mutatott rá, nem a monarchiát, hanem a ,,szentek,, arisztokráciáját hozza létre - ennél szörnyűbb uralmat pedig szerinte elképzelni sem lehet.19 Brownson ezzel a római egyháznak azt a hagyományos szemléletét állította szembe, amely - az ,,add meg a császárnak, ami a császáré,, elv jegyében - még a hitetlenek és eretnekek politikai és gazdasági jogait is elismeri. (Külön is hangsúlyozva a jezsuitáknak a természetjog védelmében folytatott küzdelmét.) A ,,természetes,, jogokat - a természetfölöttiekkel ellentétben - még a bűnbeeséssel sem veszítette el az ember.

 Liberalizmus és haladás (Liberalism and Progess) című tanulmányában, amelyet az amerikai polgárháború alatt, 1864-ben készített, Brownson utal arra, hogy számos európai radikális érkezett Amerikába olyan tanácsokkal, hogy a polgárháborút vigyék el ,,jakobinus,, irányba. Kétségtelen, ezt az északi államokban is sokan szeretnék - jegyezte meg. Erre az útra azonban nem szabad rálépni, s az európaiaknak is meg kell érteniük, hogy Európa ,,sokkal többet veszített a felkelések, forradalmak, és polgárháborúk évszázadával, mint amennyit nyert,,. A konzervatív gondolkodók korábbi és későbbi generációihoz hasonlóan Brownson is azzal érvel, hogy az ember társadalmi lény, a társadalom pedig nem működhet ,,erős és hatékony kormányzat,, nélkül; ahol azonban nincs lojalitás, s az emberek jogukban állónak tekintik, hogy szembeforduljanak az őket kormányzó hatalommal, ott erre nem lehet számítani. A modern liberalizmus tragédiája az, mutatott rá, hogy ,,türelmetlenségből fogant, s a zsarnokságra és elnyomásra adott reakcióként született meg,,, emiatt pedig ,,jobban tud pusztítani, mint építeni,,.20

Természetesen vannak olyan elemei a liberalizmusnak, amelyeket nem kell elutasítani: ezek ugyanis, még ha rosszul is használják őket, az Evangéliumból és a keresztény tanításból származnak. A világ régi rendjét sem állíthatjuk vissza - ezt még akkor sem tehetnénk meg, ha ez feltétlenül kívánatos volna -, de ráadásul nem is az, fűzi hozzá. Azt viszont nem lehet tagadni, hogy a modern liberalizmus egészében véve ,,a hitetlenséget és a vallástalanságot,, sugallja, és függetlennek tekinti magát a vallástól, ami egy hívő ember szemével nézve nyilván összeegyeztethetetlen a társadalom érdekeivel. Emellett a liberalizmus olyan igényeket gerjeszt, amelyeket képtelen kielégíteni, mert ezek mind a dolgok materiális rendjére vonatkoznak, csakis ebben elégíthetők ki. Míg a lelki és intellektuális szférában az igények megsokszorozódása önmagában nem gond, mivel nincs akadálya a kielégítésüknek, az anyagi javakról ez nem mondható el, következésképp az anyagi igények folytonos növekedése nem jó, hanem rossz. ,,A modern liberalizmust mindenütt az az őrült törekvés tette destruktívvá, hogy elválassza a társadalom haladását a vallástól,, - fogalmazza meg tanulmányának a kulcskövetkeztetését Brownson.21

Három évvel halála előtt, 1873 áprilisában Brownson egy tömör esszében foglalta össze valamennyi fenntartását a demokráciával szemben, bizonyos fokig egész politikai filozófiáját is belesűrítve ebbe. A demokratikus elv (The Democratic Principle) című írás kiindulópontja és központi gondolata az, hogy csak egy olyan kormányzatnak van igazi tekintélye, autoritása a kormányzásra, amely nem kizárólag a konvencióra támaszkodik, azaz nem pusztán emberi megállapodásra alapozza tevékenységét.22 Az a kormányzat, amely csak a kormányzottaktól nyert felhatalmazás alapján jár el, híján van az igazi tekintélynek. Más szavakkal: a kormányzatnak el kell ismernie egy olyan autoritást, amely önmaga fölött áll. Katolikus gondolkodóként Brownson Szent Pál tanítását idézi: ,,Non est potestas nisi a Deo,,, azaz csak Istentől származhat hatalom. A demokrácia legsúlyosabb hibája pedig éppen az, hogy nem ismer el semmi olyan tekintélyt, amely a nép pillanatnyi akarata fölött állna - semmilyen magasabb rendű örök elvet vagy jogot. A polgárok nem lehetnek lojálisak egy olyan berendezkedés iránt, amely valójában ,,alattuk áll,,, vagyis tőlük függ.23 Emiatt azután a kormányzottak erősebb pozícióba kerülnek, mint maga a kormányzat - az utóbbi pedig az előbbiek akaratának a szolgai végrehajtójává válik. Brownson sarkított következtetése úgy hangzik, hogy a demokratikus elv ,,a politikai ateizmus elve,,.24

Ebben az időskori művében Brownson ismét kifejti azt a régi álláspontját, miszerint a ,,papír-alkotmányok,,, vagyis azok, amelyek nem építenek örök elvekre és a nem szerves fejlődés eredményei, nem érnek semmit. Az amerikai berendezkedés legnagyobb gondját abban látja, hogy az alkotmányt, amelyet pedig eredetileg nem a demokratikus elv jegyében alkottak meg, a közvélemény nyomására egyre inkább és egyre tudatosabban a demokratikus elv jegyében kezdik értelmezni. Milyen következményekkel jár ez? Mindenekelőtt azzal, hogy ez a tendencia az embereket - és magát az államot is - mind jobban megszabadítja a morális kötelezettségek megtartásának parancsától; teljes szabadságot ad nekik arra, hogy mindazt megtegyék, amire fizikailag képesek. Az erejük alapozza meg és méri ki a jogaikat. Azzal, hogy a modern államférfiak kizárják a morális rendet látókörükből, és nem hajlandók a természetfölöttit figyelembe venni, képtelenné válnak arra, hogy a hatalomnak tekintélyt és stabilitást biztosítsanak - mutatott rá Brownson.25 Amikor a demokrácia a kormányzás pusztán konvencionális eredetét hangoztatja, szükségszerűen tagadja az örök és változtathatatlan dolgokat, s legfeljebb a hasznosság elvét hirdetheti; Jeremy Bentham szellemében ,,a legnagyobb szám legnagyobb boldogságát,,. Ez az egyetlen formula, amelyet a demokratikus elv alapján logikusan el lehet fogadni. Ez pedig oda vezet, hogy a demokratikus berendezkedés fokozatosan ,,materializálja a tudatot,,, vagyis az anyagi javak iránti vágyat korbácsolja fel.26 A demokráciában az emberek becsületét a vagyonuk nagyságával mérik. Ilyen körülmények között a kormányzat sem tudja betölteni funkcióját: a közjó szolgálata helyett vagy nem is végez kormányzati munkát, vagy pedig az uralkodó magánérdekek szolgálatába áll.

Esszéje végén Brownson nyomatékosan hangsúlyozza: nem a népnek a kormányzatban való részvétele ellen emel szót, hanem azon doktrína ellen, amely szerint egyedül a nép minden hatalom, tekintély és jog forrása. S amely ebből fakadóan nem ismer el egyetlen olyan elvet sem, amely nem a nép akaratából fakad. Ezt a felfogást nevezzük demokratikus elvnek - szögezi le a szerző - s ez a bajok forrása is. ,,Ezt nevezi a mi korunk szabadságnak, ezt érti a lel­kiismeret szabadsága alatt, vagyis azt, hogy szabaduljunk meg minden olyan törvénytől, amely megköti a nemzet lelkiismeretét, s ezáltal elszakítja a politikai és a morális rend közötti kapcsolatot, magát az erkölcsi rendet is a világi hatóságnak rendelve alá, akármilyen formája is legyen az utóbbinak.,,27

Brownson munkásságának a jelentősége elsősorban nem abban áll, hogy alapvetően új elemekkel gazdagította a katolikus-konzervatív gondolkodást, hanem abban, hogy a morális szempontok fontosságára figyelmeztette honfitársait a 19. század közepén, vagyis egy olyan időszakban, amelyre az individualizmus és materializmus előretörése nyomta rá a bélyegét. De bizonyára igaza volt Russel Kirknek, amikor azt írta: Brownson gondolatai ma még időszerűbbek, mint annak idején...28

 

Jegyzetek

 

1Russel Kirk: The Conservative Mind. BN Publishing, 2008, 213–218.

2Brownson életrajzához lásd Thomas R. Ryan: Orestes A. Brownson: A Definitive Biograhpy. Ind. Our Sunday Visitor, Huntington, 1976. Brownson pályafutásához lásd még Per Sveino: Orestes A. Brownson’s Road to Catholicism. Humanities Press, New York, 1970.

3Americo D. Lapati: Orestes A. Brownson. Twayne Publishers, New York, 1965, 39.

4Brownson legfontosabb politikai írásait teljes terjedelmükben tartalmazza Russel Kirk kitűnő válogatása: Russel Kirk: Orestes Brownson. Selected Political Essays. Transaction Publishers, New Brunswick, 1990. Carlyle felfogásához részletesebben lásd Egedy Gergely: Brit konzervatív gondolkodás és politika (XIX–XX.század). Századvég Kiadó, Budapest, 2005, 41–48.

5Brownson: The Present State of Society in: Seleceted Political Essays, 27–28.

6Brownson: i. m. 30.

7Brownson: i. m. 58.

8Brownson: i. m. 35.

9Brownson: i. m. 26.

10Brownson: i. m. 59.

11Brownson: Socialism and the Church in: Selec­ted Political Essays, 80.

12Brownson: i. m. 81.

13Brownson: i. m. 85.

14Brownson: i. m. 92–93.

15Brownson: i. m. 101.

16Brownson: Liberalism and Socialism, in: i. m. 138.

17Brownson: i. m. 141.

18Brownson: i. m. 144.

19Brownson: i. m. 143.

20Brownson: Liberalism and Progress, in: i. m. 173.

21Brownson: i. m. 174.

22Brownson: The Democratic Principle in: i. m. 196.

23Igen hasonlóan érvel a kortárs konzervatív gondolkodás egyik legtekintélyesebb képviselője, az angol Roger Scruton is. Részletesebben lásd Roger Scruton: Mi a konzervativizmus? Osiris, Budapest, 1995, 11–42.

24Brownson: i. m. 197.

25Brownson: i. m. 206.

26Brownson: i. m. 208.

27Brownson: i. m. 223.

28Russel Kirk: Introduction to the Transaction Edition, in: Selected Political Essays, 10.

vigilia@katolikus.hu


Módosítva: 2009.6.22.