SZ.JÓNÁS ILONA

Árpád-házi Szent Erzsébet legendái

Történész, egyetemi tanár. Tanulmányait az ELTE-n végezte, 1954 óta a Középkori Egyetemes Történeti Tanszék oktatója; professor emerita, az MTA doktora.

I. Hermann Thüringia tartománygrófja, költők mecénása, udvarában dalnokversenyt rendezett. Döntőbírónak a szász tudós csillagjóst, Clinsort hívták meg Erdélyből. Clinsor eisenachi szállásán egyik éjjel az égboltot vizsgálta, s a körülötte lévők kérésére, hogy mit olvasott ki a csillagokból, a következőket válaszolta: ,,Tudjátok meg, hogy ezen az éjszakán születik Magyarország királyának a lánya, akinek Erzsébet lesz a neve, szent lesz, és ennek a fejedelemnek a fiához adják majd feleségül, szentségét hírül véve az egész föld ujjongani és örvendezni fog.,,

A történetet Dietrich von Apolda fűzte Szent Erzsébetről írt élettörténetébe, aki bevezető szövege szerint, miután megismerte Marburgi Konrádnak, Erzsébet gyóntatójának a szentté avatást kérő írását, továbbá a kanonizálási eljárás során a négy szolgáló vallomását és más szerzők munkáit, további történetek felkutatásába kezdett. Várakban, kolostorokban kérdezősködött, majd az így összegyűjtött új anyag birtokában a ,,díszítetlent kiszíneztem, a csiszolatlant feldíszítettem, ahogy tudtam,,. Az 1298-ban írt szöveg az első több legendás elemet tartalmazó életrajz.1

Születése 800 éves jubileumának ünnepe mintegy igazolja Clinsor jóslatát. Az 1207-ben született, 1231-ben meghalt, s 1235-ben szentté avatott Erzsébet, II. András magyar király és Merániai Gertrúd leánya négy évesen került a thüringiai tartománygróf udvarába, ahol felnőve Lajos gróf felesége lett. Kegyes cselekedeteivel, másokért végzett jótetteivel kiérdemelte az egész keresztény világ tiszteletét, s alakját gyönyörű legendákba öltöztette.

Szent Erzsébet életének csodás legendái a szent tetteinek s azok értékének legmélyebb lényegét fejezik ki, s így nem véletlen, hogy ezekkel találkozunk ikonográfiájának jelentős részében, hogy ezek rögződtek leginkább az utókor emlékezetében.

 A rózsacsoda

Már kis gyermekként is nagy érzékenységet mutatott Erzsébet a szegények iránt. Gyakran vitt számukra élelmet, ajándékokat környezetének tilalma ellenére. Egy téli napon, mikor kötényébe rejtve alamizsnát vitt, szembe találkozott apjával, akinek kérdésére, mit rejt ruhájában, azt felelte: rózsákat. S mikor a hitetlenkedő előtt feltárta kötényét, az valóban friss rózsákat láthatott benne.

Magyarországi életrajzok a csodás történetet a magyar királyi udvarba helyezték, mások viszont inkább Wartburg várába, ahol a csoda jövendő apósa, illetve férje számonkérésére történt. Az itáliai eredetű legenda először egy névtelen toszkánai Vita-ban fordul elő. A történet nagyon hamar elterjedt, népszerűvé vált, s részét alkotta Szent Erzsébet hagiográfiájának.

A rózsacsodát általában Erzsébet gyermekkorába helyezik, utalva arra, hogy a szentet már korai éveiben is a másokon segítés vágya, a szegények szeretete jellemezte. Gyermekkori játszótársa, Guda vallomásaiban Erzsébet vallásos gesztusairól, megnyilatkozásairól szólva, többek között megemlíti, hogy ,,a gyűrűs és más játékok megnyerésének tizedrészét szegényebb játszótársnőinek adta, akiknek különféle apróbb ajándékokat is juttatott,,.2

 A rózsacsoda azonban nem csupán a gyermek szociális érzékenységét szimbolizálja. Ifjú hercegnőként ábrázolja a jelenetet a perugiai Szent Erzsébet templom freskója (Galleria Nazionale d’Umbria), amint kitárja rózsákkal teli kötényét a várból kijövők előtt. Hogy csak a legismertebb ábrázolásokat említsük, így láthatjuk ölében rózsákkal Lorenzetti Trónoló Madonna című képén a Gyermeket tartó Mária jobbján. S így örökítette meg Masaccio Majesta-ján a szent asszonyok kórusában. Ölében rózsákkal ábrázolta Giotto a Santa Croce Bardi kápolnájának freskóján, és hasonlóképpen Lippo Vanni Szűz Mária szárnyas oltárának jobb oldali részében. Későbbi, főleg újabb kori ábrázolásainak pedig egyik legfőbb attribútuma lett.

A rózsa szimbolikus értelmét a középkor nagyban meggazdagította. Szépsége, illata kiemelten pozitív jelentéssel ruházta fel. De legfőképpen a szeretetet, a hitet, a szépséget és az ifjúságot képviselte. Petrus Mora kardinális, Capua püspöke, kertjében a rózsákat szemlélve, pogány szépségük mögött mélyebb értelmüket kereste. ,,A rózsák - mondja - a mártírok, vagy a szüzek vérét jelképezik. Ha pirosak, azok vérét, akik meghaltak a hitért, ha fehérek, a szűzi tisztaságot. A rózsa tövisek közt születik, mint a mártírok az eretnekek és a hóhérok között, vagy miként a tiszta szűz ragyog az igazságtalanság, a gonoszság, a méltánytalanság között.,,3 Szent Erzsébet könyörületes cselekedeteit mindenkor gúny, vádaskodás, irigység kísérte, amit ő a legnagyobb békével, és vidám szívvel viselt el. ,,A kiskorúság állapotában pedig számos sérelmet és ellenszenvet viselt el a titkos és befolyásos udvari népek részéről, akiknek gondjaira bízva nevelkedett. Mindezekben a szó- és tettbeli keserű sérelmekben és csúfolódásokban, amelyeket vallásosságának irigylői ellene elkövettek, akik már zsenge korától meglévő jó természetére és tisztességére s erényére testi fejlődésének megindulásától kezdve irigyek voltak, türelmében egyedül Istent tekintette menedékének és reményének,, - vallotta gyerekkori játszótársa, Guda.4 Hasonlóképpen nyilatkozott Isentrud: ,,Csecsemőkorától kezdve pedig egészen addig, amíg élete utolsó napja el nem jött, gyakran volt kitéve sokak támadásának, gyűlölségének, sanyargatásának, irigységének és ármánykodásának, és amint ő az időleges dolgokon tapodva megvetette a világot, úgy a világ is üldözni látszott őt.,, Szentté avatási bullája is megemlíti: ,,szomjúhozva az igazságot testét és lelkét az irgalmas cselekedeteknek adta, az üldözéseket és megaláztatásokat békésen és vidám szívvel viselte,,.

Az éhezőknek alamizsnát osztó hercegnőhöz kapcsolódó legenda révén a rózsa a kenyér, a táplálék szimbólumát is magára vette. Erzsébet adakozása a szegények számára nem a szokásos jótékonykodás volt. ,,A szegényeknek mindig sokat adott egyszerre,, - vallotta Isentrud nevű udvarhölgye, aki beszámolt többek között az 1225–1226. évi nagy thüringiai éhínség során történtekről. Férje távollétében Erzsébet feladata volt a tömegével érkező kiéhezett emberekről való gondoskodás. ,,Továbbá az általános éhínség és szükség idején, amikor a tartományi gróf a cremonai udvarba utazott, a saját csűrjeikben összegyűjtött gabonát a szegények alamizsnájaként sokaknak kiosztotta, naponta annyit adva, amennyi fenntartásukhoz szükséges volt. És amennyit csak ő adott, az az isteni gondviselés erejéből mindenkinek elegendő volt aznapra... Mindenben eleget tett mind ételre, mind italra vonatkozó kérésnek, eladogatva ékszereit is, hogy táplálhassa őket... A közös alamizsnában részesülő szegények összességéből is kiválogatta a szegényebbeket és gyengébbeket, akiket a vár előtt helyezett el, ő maga saját kezével osztotta ki nekik asztala maradékait, sok mindent megvonva magától és szolgálóitól azért, hogy a szegényeknek kioszthassa.,, Bőkezűségének szokatlansága megdöbbenést, ellenkezést is kiváltott. Hazatérő férjének panaszt tett az intendánsa, hogy a hercegnő kiüríttette a hercegi raktárakat, veszélyeztetve ezáltal az udvar ellátását. A tartománygróf azonban ,,jóllehet a rangjával járó kényszerűségek miatt szükségképpen a világ dolgaival foglalkozott, titkon mégis az istenfélelmet tartván szeme előtt, Boldog Erzsébetnek minden Isten dicsőségét szolgáló tettéhez szabad lehetőséget engedett,,.5 Özvegysége idején gyóntatójának, Konrádnak a rendelkezésével ütközött Erzsébet bőkezűsége. ,,Az alamizsnaosztás tékozlás számba menő túláradó jóindulatát is megtiltotta neki, egyrészt mert boldog Erzsébet semmit sem tartott meg magának a saját szükségletére, másrészt mert ő is bevallotta, hogy nincs semmije, amit ezentúl adhatna, mivel már mindenről lemondott Konrád kezei között, továbbá nem akarta elviselni, hogy megvonja a saját szájától mindazt, amire szüksége volt, csak azért, hogy másoknak szétosztogathassa.,,6

 Szentté avatási bullájában IX. Gergely pápa többek között éppen ezt az erényét emeli ki: ,,Ó boldog asszony, ó csodálatos nő, ó édes Erzsébet, akit Isten gazdagságának neveznek, s aki a szegények táplálásáért rászolgált az angyalok kenyerére!,,7 A rózsacsoda hősnője maga is rózsává lesz: ,,Salve rosa pietatis, salve flos Ungarie,, - éneklik egyik himnuszában, s a spanyol Pérez de Guzmán dicsőítő versében Szűz Mária kertjének ,,legszebb, legillatosabb rózsája,,-ként ünnepli.8

 A köpenycsoda

Egy alkalommal vendégek érkeztek Wartburg várába, akik látni kívánták a nagy hírnévnek örvendő hercegnőt. Erzsébet azonban nem tudott megjelenni, nem lévén megfelelő öltözéke, mivel mindenét a szegényeknek ajándékozta. Férje sürgetésére Istenhez fohászkodik, hogy mitévő legyen, s íme egy angyal gyönyörű köpenyt, ékes koronát hozott számára. Erzsébet boldogan magára öltve a vendégekhez sietett, akik elámultak ,,mind közönséggel, színének, szavának és őtözetinek szépségén és ékös voltán,, (Érdy kódex). Egy francia verses életrajz szerint ,,oly szép pír volt az arcán, mint a hajnali rózsa,,.

A legenda rávilágít a korabeli fejedelmi udvarok szokásos életvitelére, a látogatások fogadására, az ünnepségek tartására. Erzsébet hercegnői életéből sem hiányoztak a fényes ünnepségek, lakomák, díszes ruhák, ékszerek, az udvarhölgyek kísérete. A hagiográfiai műfaj követelményei miatt az ilyen események általában kevéssé kapnak helyet a szentek élettörténetében. A Szent Erzsébetre vonatkozó források azonban ebben is kivételek, éppúgy, mint az ugyancsak ritkaságnak számító házastársi szerelemre vonatkozó utalások, amire több említést is találhatunk a szolgálók vallomásaiban. Erzsébet boldogan ölti magára a díszes ruhát, hogy elérje férje megelégedését, tetszését, s ezzel is az ő dicsőségét szolgálja, ,,mivel maga ez világi dicséretet nem kívánt,,. Ugyanis ,,kerülte a hívságot a ruházkodásban, a hosszú és drága ruháktól kiváltképpen tartózkodott,,. Férje távollétében gyakran ,,darócba és vezeklő ruhába burkolta testét,,, s csak férje érkezésére ékesítette fel magát ,,nem a test gőgje miatt, hanem pusztán Istenért, hogy ne adjak férjemnek lehetőséget a vétkezésre, ha esetleg valami nem tetszene bennem, hanem úgy szeressen engemet az Úrban kellő házastársi érzelemmel, hogy attól, aki a házasság törvényét megszentelte, az örök élet jutalmát hasonlóképpen várhassuk,,.9

A legenda egyértelmű tanúsága, hogy a jótett elnyeri méltó jutalmát. Erzsébet adakozásainak egész sorát olvashatjuk szolgálói vallomásaiban. Hercegnő korában gondoskodott a szegények, a betegek ruházatának ellátásáról. ,,Még férje életében - vallja Isentrud - szolgálóleányaival együtt gyapjút font, hogy szövetet készítsen a ferencrendi testvérek és a szegények számára ruhaanyagul... A megkeresztelendő szegény gyermekek ruháit is saját kezével varrta... saját kezével varrt a szegény halottak számára temetési ruhákat, egy nagy hófehér lenvászon leplet darabokra tépett, hogy azt a halottak temetésére használja.,,10 Gyermekei születése után, ,,amikor más előkelő anyák nagy kíséret pompájával, értékes ruhákban szoktak a templomba vonulni, ő darócban és mezítláb ment családjával a távoli templomba,,. Hasonlóképpen körmeneteken is ,,darócban és mezítláb,, haladt a kereszt után, ,,a legszegényebb asszonyok között,,. Özvegyként koldusi ruhát öltött. Toldozott szürke ruhájának elszakadt ujját eltérő színű foltokkal csúfította.

 Férje halála után a rokonaitól visszakapott özvegyi járadékát is a szegények között osztotta szét. Értékes ruháit elajándékozta, drága lepedőit a betegek alá helyezte. ,,Ezenfelül minden megmaradt ékszerét, amit még atyja, a magyar király házából hozott, számos ezüst és aranyedényt, sok értékes arannyal átszőtt selyem fátylat és bőséges aranyból és nemes drágakövekből királyi módon nagy művészettel készített ékszereket, és mindenét, amije csak volt, a szegényeknek kiosztotta.,,11 Magatartása miatt ,,a környező földbirtokosok részéről megvetést, káromlást és nagy gúnyt kellett elviselnie, úgy, hogy a rokonai nem akartak vele szóba állni, de még látni sem kívánták, butának és gyengeelméjűnek tartván őt, amiért elvetette a világ gazdagságát, és ezért sokféleképpen gúnyolták és rágalmazták,,.

 A díszes öltözék gőgjével szemben az alázatosság köpenyét vette magára. Alázatosságának példája a jól ismert epizód, midőn a várat elhagyva, Eisenach utcáján egy koldusasszony sárba lökte. Erzsébet nemcsak türelemmel elviselte, de nevetve felkelt, és vidáman mosta ki sáros ruháját. Alázatossága összefüggött kiváltságos helyzetének elutasításával, midőn nem akarta, hogy szolgálói úrnőnek nevezzék, hanem azt kérte, egyszerűen Erzsébetnek szólítsák. Ma úgy mondhatnánk, egyfajta társadalmi egyenlőséget kívánt képviselni nemcsak a ruházkodásban, de étkezésében is, ha az igazságérzetét sértette. Irmengard szavaival: ,,nem kívánta betevő falatját zsákmányból nyerni és abból, amit a szegényektől ragadtak el, ahogyan ez a hercegi udvaroknál gyakran megesik,,.12 Ezért döntött úgy, hogy munkával keresi meg a kenyerét, az altenburgi kolostor számára készített gyapjúfonásával szerzett pénzt. Így találta fonás közben apjának követsége, hogy visszavigyék Magyarországra a magára maradt özvegyet. Ő azonban nem kívánta az eisenachi ferencesek templomában felöltött szürke köpenyt, az alázatosság ruháját királyi öltözékkel felcserélni.

 A köpeny védelmet ad a hideg ellen, de egyúttal a pártfogás, az oltalom szimbóluma is. Közismert a Mária-oltalom ikonográfiai megjelenítése: a Szűz kitárt köpenye alá menekülők csoportja. Szent Ferencet Assisi főterén a püspök köpenyével betakarta, ami azt is jelentette, hogy az egyház oltalmába fogadta a szentet. Egy legenda szerint Szent Ferenc a pápa kérésére levetette és elküldte köpenyét Szent Erzsébetnek. A legenda azon túl, hogy Erzsébetet a rend saját szentjének tekintette, azt is jelképezte, hogy a köpeny új tulajdonosa oltalmába vette mindazokat, akik védelemre, gyámolításra szorultak. Így mutatja Liezen-Mayer Sándornak az Esztergomi Keresztény Múzeumban látható képe, amint hercegnői palástját egy koldusasszonyra teríti. A koldusokat felöltöztető szent gyakori megjelenítésével találkozhatunk ikonográfiai ciklusain. A marburgi Szent Erzsébet templom ablaküvegén, az ereklyetartójának életére vonatkozó képsorai között láthatjuk a szentet, amint a koldusokat felöltözteti. Salamanca Szent Izabella ferences kolostorában egy kép Erzsébetet ábrázolja, amint köpenyt ad egy koldusnak, miközben koronája a lábainál hever.

 A korona a dicsőség szimbóluma. Erzsébetet királyi származása, éppúgy, mint hercegnő volta révén megillette a korona viselése. Ő azonban letette a templomban aranykoronáját, ahol Krisztust töviskoronával látta. Heisterbachi Cézár Szent Erzsébet oltárra emelésének leírásában olvashatjuk, hogy a császár arany koronát helyezett ereklyéjére. Főként spanyolországi ábrázolások gyakran mutatják a szentet kegyes cselekedetei közben koronával a fején. Így láthatjuk például Murillo Sevillában a Hermandad de la Santa Caridadban lévő képén. Gabriel Asztrik, a spanyol beginák számára készült, jelenleg a párizsi Bibliothèque Nationale-ban található, 29 miniatúrát tartalmazó kézirat részletes leírásában olvashatjuk, hogy Erzsébet arany koronával a fején oszt kenyeret a szegényeknek. Szent Erzsébet koronája nem földi, hanem égi korona, a szentek dicsőségét jelenti. Egy párizsi hóráskönyv miniatúráján az imádkozó Erzsébet fejére angyal helyez aranykoronát, utalva a köpenycsodára. A bécsi lovagrendi templom oltárképén a Mária ölében lévő Kisjézus maga nyújtja a térdeplő Szent Erzsébetnek a koronát.

A leprás legenda

Szent Erzsébet irgalmas cselekedeteinek legmélyebb értelmű szimbóluma. Történt, hogy egy szerencsétlen leprás beteg érkezett a várba, akit az úrnő megfürdetett, s miután másutt már nem volt hely a sok beteg miatt, férje ágyába fektette le. Az egész várnép nagy felháborodással adta tudtára a botrányos esetet az éppen hazaérkező férjnek. A gróf szobájába sietve felrántotta a takarót, s a fekhelyén magát a megfeszített Krisztust látta. Térdre esve a csoda előtt, jóváhagyta felesége cselekedetét. 

A betegek ápolása, gondozása a legnagyobb alázatot és együttérzést kívánó irgalmas cselekedete Szent Erzsébetnek, amely ikonográfiájának is leggyakoribb témája. Környezetének tagjai nagy részletességgel számolnak be önfeláldozó könyörületességéről, ahogyan a nyomorult betegeket szolgálta a várban, vagy az általa alapított kórházakban, ahogyan megmosta, bekente, bekötözte a fekélyesek sebeit, ahogyan szeretettel vigasztalta őket elesettségükben. Tette mindezt környezetének gúnyolódása, méltatlankodása, megvetése és tiltása közepette. A kassai Erzsébet-ciklus egyik képén Erzsébet a vár kertjében egy leprást ápol, mialatt a szolgálók rosszindulatúan nevetnek rajta. A betegeket ápoló Szent Erzsébet szinte valamennyi ábrázolásának egyik fő motívuma.

 A kor legfélelmetesebb betegsége volt a lepra. Rettegést, megvetettséget, a lehető legteljesebb távoltartást, a társadalomból való kivetettséget jelentette. Erzsébet, Isentrud vallomása szerint, ,,ha valahol leprásokra lelt, leült melléjük, vigasztalta és türelemre intette őket, hogy a test sanyarúsága érdemükre váljék. Semmivel sem félt tőlük jobban, mint az épektől, és bőkezűen adott nekik sok mindent.,,13 Gyóntatója, Marburgi Konrád tiltása ellenére, aki ,,tartott attól, hogy a leprások betegsége megfertőzi, vagy megrontja nemes törékenységét, ezért távol tartotta őt a velük való foglalkozástól, sebeik megérintésétől és csókolgatásától,,, a marburgi kórházban lévő egyik leprás asszonyt, ,,akinek az emberek még a látásától is visszarettentek, Boldog Erzsébet felemelte és betakarta, fekélyeit ruháival kötözte be, orvosságokkal gyógyítgatta,,.14 A beteg végül is meggyógyult.

Éppen a 13. századtól kezdett kibontakozni az az új szellemiség, amely a leprások iránti könyörületet a legnagyobb vallási erénnyé emelte. A szenvedőben, a betegben, a legnyomorultabban is az Úr által a saját képmására teremtett embert látni. A ferences hagiográfiákban gyakran szerepel a leprás alakja, aki valójában Krisztus. (Például Toulouse-i Szent Lajos egyik legendája.) A Tihanyi Kódex egyik ferences prédikációja a felebarátunkkal való irgalmasság tételéről hivatkozik Szent Erzsébet leprás történetének legendájára, amit azzal a konklúzióval zár: ,,mert valamit a szegényeknek teszünk, Urunknak tesszük azt,,. Erzsébet teljes hittel követte a Szentírás sorait, hogy mindaz, amit a nyomorultakért tesz, Krisztusért teszi (Mt 25,40). A marburgi kórházban, amelyet özvegyi járandóságaként kapott összegből hozott létre, arról is gondoskodott, hogy a betegeket megfürdessék. ,,Egy alkalommal széttépett egy gyolcsleplet, amellyel a házakat volt szokás díszíteni, és a megfürdetett betegek alá tétette törülközőként, és betakargatva őket így szólt: »Milyen jó nekünk, hogy a mi Urunkat így megfürdetjük és betakarjuk«.,,15 Erre utal Temesvári Pelbárt is Szent Erzsébetről szóló prédikációjában: ,,Az irgalmasság valamennyi cselekedetét serényen gyakorolta, ezért mondogatta: milyen boldogok lehetünk, hogy az Urat így fürdetjük és betakarjuk a szegényekben.,,16

A nyomorultakkal való törődés, az irántuk megnyilvánuló emberszeretet annak a felfogásnak felelt meg, amely az ember számára teremtett világban a Teremtő alkotását, az isteni jóság megnyilatkozását látta. Ezt a világot szeretni kell, minden teremtményével együtt, de főleg az embereket, egészen a leprásokig, ami azt jelentette, hogy segíteni örömüket, boldogulásukat. Szent Erzsébet ezt a szellemiséget képviselte, amit nagyon szépen fejez ki az egyik marburgi alamizsnaosztási történet. Miután Erzsébet bőségesen ellátott egy csoport nagyszámú szegényt, sokan éjszakára is ottmaradtak a kórház udvarán. Erzsébet kenyeret osztatott számukra, majd így szólt: ,,Azt akarjuk, hogy az örömük teljes legyen, gyújtsunk tehát tüzet. És nagy tüzet gyújtott, sokak lábát megmosatta és bekenette. És a szegények énekelni kezdtek, és nagyon jól érezték magukat. Ezt hallván Boldog Erzsébet így szólt: »Íme megmondtam nektek, hogy boldoggá kell tennünk az embereket«. És maga is együtt örült az örvendezőkkel.,,17 A kassai, vagy a szmrecsányi Szent Erzsébet ciklus leprás legendát ábrázoló jelenetén az ágyon fekvő keresztre feszített Krisztust rózsák veszik körül.

 Szent Erzsébet legendái valójában könyörületes tetteiről szólnak, azok lényegét fejezik ki. Egyúttal tanúságot tesznek azok igazságáról a világ számára. De nem csak igazolás, jóváhagyás is, hitelesítés, ha úgy tetszik, egyfajta felhívás arra, hogy ezek az irgalmas cselekedetek szükségesek az emberi élet jobbá tételéhez. Ezt példázza Szent Erzsébet élete, ezt érezte benne saját kora és a későbbi századok elesettjei éppúgy, mint a másokért tenni kész, felelősséget érző jóindulatú emberek. Erzsébet rövid élete, mindössze 24 évet élt, elegendő volt, hogy 800 év múltán is felidézzük emlékét, s a példáját követőknek a mindenkori szükségességét és igényét.

 

Jegyzetek

 

1Magyarország virága. 13. századi források Árpád-házi Szent Erzsébet életéről. (Ford. Csalog Judit.) Szent István Társulat, Budapest, 2001, 283–386.

2A négy szolgáló vallomása. In: Magyarország virága, 148.

3Rosa alphabetica. In: Spicilegium Solesmense. Paris, I–IV. 1852–1858; t. III. 489.

4Magyarország  virága, 149.

5A négy szolgáló vallomása. In: Magyarország virága, 156–159. In: Magyarország virága, 154.

6Uo. 166.

7Uo. 184.

8Gabriel Asztrik: Szent Erzsébet tisztelete a középkori Spanyolországban. Pécs, 1940.

9Isentrud vallomása.

10I. m. 155.

11I. m. 164.

12I. m. 174.

13I. m. 158.

14Erzsébet nevű szolgáló vallomása, i. m. 173.

15I. m. 173.

16Temesvári Pelbárt: Pomerium serm. de sanctis. 96. sermo.

17I. m. 171.

vigilia@katolikus.hu


Módosítva: 2007.09.6.