DÚL GÉZA
Krisztus „Cigányország útjain”

Cigánypasztoráció Magyarországon, 2002

A szerző a Váci Egyházmegyéhez tartozó Valkó plébánosa, országos cigánypasztorációs referens.

Számtalan írás jelenik meg a cigányság helyzetének elemzéséről, a nemzetközi jelentések pedig elismerő és elmarasztaló elemeket egyaránt tartalmaznak a hazai viszonyokról. Nem akarunk a nehéz helyzet súlyosságát feltáró elemzésekbe bocsátkozni, inkább csak néhány előrevivő mozzanatra szeretnénk fölhívni a figyelmet. Rámutatunk törekvésekre, tendenciákra: a sötét háttérből elővillanó remény jeleire, amelyek valamiféle kiút, megoldás irányát sejtetik.

A magyarországi cigánykérdés Európából nézve

A nemzetközi figyelem élénk érdeklődést mutat a magyarországi cigányság helyzete iránt. Az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottságának jelentése megállapította, hogy Magyarország tudatában van a cigányság gondjainak, számos területen tiszteletre méltó erőfeszítéseket tett a cigányság helyzetének javítására.1 Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a képviselők megszavazták a Magyarországról szóló - jobbára elismerő - jelentést, amely ugyanakkor kifogásolta, hogy a magyar kormány nem fordít még több figyelmet a roma népességre.2

A cigányok közötti lelkipásztorkodás ügyében 2002 márciusában, a Bécs környéki Mödlingben tartotta 27. nemzetközi találkozóját a CCIT 3, ahol 22 ország 110 képviselője volt jelen. Az egyik előadó Magyarországot azok között a közép-kelet-európai országok között sorolta fel, ahol „a cigányok csak igen nehezen tudják megtartani szervezeteiket”4, illetve ahol a legerősebb a faji idegenkedés, a xenofóbia. E megállapítással szemben Keresztes Szilárd püspök felszólalásában rámutatott arra, nem igaz, hogy Magyarországon erősebb volna a rasszizmus, illetve a xenofóbia, mint más nyugat-európai országokban. A túlzó, hamis kép sokszor a magyar belpolitikai viszonyokra vezethető vissza.

Társadalmi erőfeszítések a helyzet megoldására

Az utóbbi évtizedekben az egymást követő kormányok - sokszor eltérő szemlélettel, de kétségtelenül - rendkívüli erőfeszítéseket tettek a probléma kezelése érdekében. Az 1993-as kisebbségi törvény5 a törvényi szabályozást célozta meg. E törvény alapján került sor 1994 őszén a helyi kisebbségi önkormányzatok megválasztására. 477 helyi cigány kisebbségi önkormányzat jött létre, mintegy 1 500 cigány ember közéleti részvételével. Ezen az első választáson a kisebbségi önkormányzati képviselők a kisebbségekhez nem tartozó többségi választóktól nagyszámú szavazatot kaptak. Ez is mutatja, hogy a tolerancia intenzíven jelen van a magyar társadalomban. A hangoskodó külföldi vélekedések sokszor leegyszerűsítve, rasszistának tüntetik fel az egész társadalmat.6

Az 1995-ben, 1997-ben7 és 1999-ben8 született intézkedéscsomagok célja egyfelől a társadalmi esélyegyenlőtlenség enyhítése, az előítéletesség, a hátrányos megkülönböztetések megelőzése és csökkentése, másfelől a roma közösségek identitásának és kultúrájának erősítése, illetve anyagi viszonyainak segítése volt. Az utóbbi években a rendkívüli erőfeszítéseket a programokhoz kapcsolódó anyagi források növekedése is jól demonstrálja. 1996 és 2002 között több mint háromszorosára emelkedett a felhasználásra került költségvetési forrás (1999-től jelentős az Európa Uniós Phare támogatás). A pénzügyi forrásnövekedés eredménye az oktatásügy területén a leglátványosabb. A felsőfokú képzésben állami ösztöndíjban részesülő roma fiatalok száma 1996-tól 2002-ig 785-ről 1 258-ra emelkedett. Az intézményfejlesztések közül csak a legjelentősebbet emeljünk ki: Cigány Jogvédő Irodák Hálózata született meg. Az ország teljes területét lefedő Antidiszkriminációs Roma Ügyfélszolgálati Hálózatot is létrehozta az Igazságügyi Minisztérium, az Országos Cigány Önkormányzat és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal bevonásával.

Mit tesz az egyház?

A civil társadalom erőfeszítései között hogyan viselkedik az egyház? Mit tesz? Mit tud hozzáadni ennek a súlyos, történelemben gyökerező társadalmi problémának megoldásához? Először is egy alapvető, már-már teoretikus kérdést is föl kell tennünk: szükséges-e a romapasztoráció? Az Evangélium bármilyen sajátos helyzetben lévő embert, embercsoportot ér el, mindig a környezethez, a sajátos szituációhoz alkalmazkodva jelenik meg. Erről szól az Ige megtestesülése. A Fiúisten emberi sorsot öltött magára, emberi formában jelenítette meg Istent. A cigányság a társadalom minden más rétegétől eltérő, egészen sajátos társadalmi helyzetben van. A más-más környezetben, élethelyzetben lévő emberek között ugyanannak az Evangéliumnak a meghirdetése más-más formát ölt, más-más igényekre válaszol, más-más ponton gyógyítja az ember életét, és állítja helyre ugyanazt az istenképiségből fakadó emberi méltóságot. Ezt a sajátos helyzetet figyelembe véve kell megközelítenie minden embert, hiszen az Evangélium mindenkinek ugyanazt az isteni hivatást szánja. Így létjogosultsága van a romapasztorációnak: ugyanezen az alapon beszélhetünk az ifjúság, az időskorúak, a gyerekek vagy családok pasztorációjáról.

Kinek a dolga?

Szemére vetik az egyháznak, hogy az elmúlt években a kérdés kezelésére igazában nem volt világos stratégiája. Az egyház egyfajta lassúság benyomását kelti. Megszólalnak aggódó hangok: „A 24. órában vagyunk! Nehogy úgy járjunk, mint a 19. században a munkássággal, amikor is az egyház »lekéste a vonatot«, elveszítette a munkásságot.” Mielőtt beindulna az ilyenkor szokásos felelősöket kereső mechanizmus, fontoljunk meg egy dolgot! Az egyháztörténelem arról tanúskodik, hogy az egyház másképpen működik, mint a társadalom egyéb részei. Az állam vezetése egy-egy társadalmi probléma kezelésére fölméri a kérdéskört, dönt, anyagi eszközöket csoportosít, és megoldja a problémát. Az egyházban más a helyzet. A „legfelsőbb vezetés”, az Isten Lelkének indítására, de alulról jövő kezdeményezés által alkotja maradandó műveit (lásd Szent Ferenc, Teréz anya stb.). Nagy szentek vagy az idők jeleit fölismerő, az Evangéliumot szolgáló egyszerű személyek a Szentlélektől vezetve új utakon indulnak el.

Az alulról jövő kezdeményezések jelentősége

Most abban a pillanatban vagyunk a cigánypasztorációt illetően, amikor kezd ébredni a magyar egyház. Tanúi vagyunk alulról jövő kezdeményezések sokaságának. Helyi akciók születnek, egyre többen fölismerik a cigánypasztoráció szükségességét. A Magyar Katolikus Püspöki Kar 2001. évi őszi konferenciáján elhatározta, hogy cigánypasztorációs irodát állít fel, lehetőséget adva az országos koordinációra, a helyi kezdeményezések együttműködésére püspökkari szinten. Nagy segítséget jelent az alulról jövő kezdeményezésként született, a kibontakozásban egyfajta tájékozódási pontot adó, évenkénti Máriabesnyői Cigánypasztorációs Konferencia is.9 Akkor válik azonban „felnőtté”, és éri majd el valódi célját a cigánypasztoráció, ha a külföldi szellemi irányvonal mellett teret kapnak a magyarországi tapasztalatok is, ha markánsabban megszólaltatja az itthoni fölismeréseket.

Ma is súlyos hiányosságot jelent, hogy a papképzésben a cigánypasztoráció alig-alig szerepel. Pedig a kérdés társadalmi horderejét tekintve a papképzésnek fel kellene készíteni a leendő papokat arra, hogy lelkipásztori munkájuk során képesek legyenek kezelni a problémát. A hajdúdorogi egyházmegye kispapjai a szemináriumi évek során néhány hetes lelkipásztori gyakorlatot töltenek Hodászon, más gyakorlati képzésről nincs tudomásunk. Szükség volna alapos ismeretekre is, például a cigány lélek sajátosságairól, hitvilágukról, a cigányság történetéről, sajátos kultúrájukról, azok értékeléséről, a létező lelkipásztori kezdeményezésekről és a lelkipásztori lehetőségekről. Ez a hiányosság alulról jövő kezdeményezésként egyáltalán nem pótolható.

Miért sikertelen a szokásos lelkipásztori aktivitás?

A lelkipásztor gyakori tapasztalata, hogy a roma hívek körében indított kezdeményezései előbb-utóbb kisiklanak. Néha-néha a cigányember egy-egy keresztelés, temetés alkalmával „bejön a lelkipásztor utcájába”, tartós „eredmény” azonban minden igyekezete ellenére sem születik, kölcsönösen megfoghatatlannak érzik egymás gondolkodásmódját. A cigányság sajátos hitvilága alig értelmezhető a dogmatikai tételeken csiszolt elme számára, távolinak érzi babonásnak tűnő hitvilágukat. „Két szentséget” ismernek: a keresztséget és a temetést. Csak kereszteléskor, temetéskor igénylik az egyház szolgálatait, esetleg még akkor, amikor az oltár előtt esküt akarnak tenni, hogy állításuk igazát házastársuk előtt igazolják. Egyébként a lelkipásztor általában nem érintkezik a cigánysággal. Ha igen, az érintkezés többnyire formális, szerepek diktálják, nem válik őszinte kapcsolattá, esetleg a lélek megnyílásává.

Az igények hierarchiája

Az eltérő kultúrán, gondolkodásmódon kívül a cigányság nehéz társadalmi-, szociális helyzete akadályt jelent a lelkipásztorkodás számára. Az emberi szükségleteknek létezik egyfajta hierarchiája, az alapvető biológiai szükségletektől a komplexebb pszichológiai motivációkig. A felsőbb szintek csak akkor válnak fontossá, ha az alapvető szükségletek már kielégülést nyertek.10 A lelkipásztorkodásnak az a fajta felfogása, amely pusztán szellemi, lelki javak „termékeivel” közelíti meg a pásztoroltakat, csak egy szűk réteget érint. A napi megélhetési gondokkal küzdő cigányság képtelen teológiai-filozófiai kérdésekkel foglalkozni. Az Evangélium valódi üzenete azonban az igények minden szintjén érinti az embert. Jézus a gondviselés himnuszában, a kenyérszaporításban vagy a beteggyógyításokban például a legelemibb biológiai szükségletek irányából is megérinti követőit.

A cigánypasztoráció elindításának hangsúlyos pontja tehát a szociális gondoskodás. Ez az út az anyagi, egészségügyi körülmények javítási szándékával közelíti meg őket. Jézus a kenyérszaporítás alkalmával ideiglenesen az igehirdetést is felfüggesztette addig, amíg éhesek voltak az emberek. Kenyeret adott nekik, és csak utána folytatta az Isten Igéjének hirdetését. Nagyon emberinek és helyénvalónak látszik ez az út, de már a kenyérszaporítás alkalmával is megmutatkozott, hogy önmagában ez sem old meg egy csapásra minden problémát. A másik megközelítés egy másik, kezdetben talán szűkebb réteg elérésére alkalmas: mindjárt az elején a cigányság kultúrájának megszentelésére apellál, direktebb módon az igehirdetésre, a szentségekre való fölkészítésre teszi a nagyobb hangsúlyt.

Különböző felfogások, nehézségek és problémák

Biztos, hogy mindkét megközelítés csak hangsúlyok eltolódását jelentheti. Egyik sem zárhatja ki a másikat. Ha a szociális körülményekből indulunk ki, előbb-utóbb eljutunk az igehirdetés és a lelki javak kérdéséhez, mert aki az egész embert akarja szolgálni, nem hagyhatja ki az örök kérdéseket. Viszont aki az igehirdetés, kultúra, a szellemi javak felől közelíti meg a cigánypasztorációt, nem kerülheti meg a szociális problémákat sem. Sajnos teljes súlyukkal hozzátartozik életükhöz. Az embert testestül-lelkestül megváltotta Jézus. A cigánypasztoráció az egész embernek viszi Jézus jó hírét. A lelkipásztorkodás félreértése volna, ha valaki a cigányság anyagi, szellemi, szociális szükségleteire vagy sajátos kultúrájukra hivatkozva valamiféle redukált Evangéliumot, könnyített keresztény életet kívánna nyújtani nekik. Természetesen az egyházba való betagozódásnak van egyfajta pedagogikus fokozatossága, de ez sohasem jelentheti a teljes Evangéliumról való lemondást. Emberi méltóságukból, Isten előtti egyenlőségükből következik, hogy a cigány népnek is a teljes Evangéliummal tartozik az egyház.

A cigánypasztoráció misszió. Az Evangélium szavára elinduló, új életet kezdő, a szokásoktól eltérő cigányok két tűz közé szorulnak. Saját népük tagjai és a templomba járók is „kinézik” őket maguk közül. Az előítéletekből és a hagyományok különbözőségéből kialakult szakadék elválasztja a két etnikumot. Sokszor maga a lelkipásztor sem tud egykönnyen átlépni rajta.

Konfliktusok, a vértelen vértanúság keresztútjának állomásai

A cigány közösségek viszonylag zárt közösségek, amelyekben az évszázadok folyamán jól kodifikált közösségi elvárások alakultak ki, a közösség összetartozás-tudata erősen kontrollál. Ez az egyének fölötti kontroll annál erősebb, minél kevésbé zilálta szét az eredeti közösség kultúráját, hagyományait, összetartozását a növekvő globalizáció, a tömegkommunikáció stb. Krisztus követése mindvégig együtt járt a hagyományos kultúra és az evangéliumi eszme ütközésével, akkor is, ha a II. Vatikáni zsinat megfogalmazása szerint az inkulturációt szem előtt tartó lelkipásztor a hagyományokban fölfedezi az „Isteni Ige magvait”.11 Ez az ütközés nyilvánul meg Krisztus és a korabeli zsidó vezetők között. Erről beszél a Római Birodalommal konfliktusba került vértanúk sorsa, sőt a századok folyamán nagy szentek, új korszakokat nyitó nagy karizmák hordozói is összeütköztek a hagyományosan kialakult, még kereszténynek gondolt, de megmerevedett társadalmi normákkal is.12

Fokozottan érvényes lehet ez a cigánypasztorációban, hiszen hamar feszültségek támadhatnak a Krisztust követő új, keresztény cigányok és a régi hagyományokat követő, Krisztussal még nem találkozott egyének között. Krisztus követése, az Evangélium hiteles hirdetése mindig fölfedezi és integrálja az Ige magvait a hagyományos társadalmakban, ugyanakkor újra és újra meghaladja azokat. Az első boldoggá avatott cigány ember, a spanyol Cefferino Jimenez Malla „El Pele” is vértanú - bár ő nem ebben a konfliktusban szenvedett vértanúságot. Szinte minden ország, nép, kontinens első keresztény nemzedéke konfliktusokban, vértanúság árán szentelte meg saját népe lelkét.

Különböző cigánypasztorációs kezdeményezések Magyarországon

Tekintsük át az elmúlt években, évtizedekben született cigánypasztorációs kezdeményezéseket, amelyek valamilyen szempontból iránymutatók lehetnek. Ezek mind „alulról jövő kezdeményezések”, nem felső irányításra, hanem belső késztetésre, talán a Szentlélek indítására jöttek létre. A teljesség igénye nélkül, nem súlyuk, jelentőségük arányában mutatjuk be, hanem inkább a kevésbé ismerteket tárgyaljuk részletesebben. Egyik-másik kezdeményezés már évtizedes, kiforrott, intézményesült méreteket öltött. Érdemes megfigyelni, hogy valamennyi kezdeményezés az emberi igényszintek mindegyikén megszólítja az érintetteket. Nem hinném, hogy a kezdeményezők tanulmányozták volna a különböző pszichológiai iskolákat, az Evangélium Isteni Szerzője azonban „tudta, hogy mi lakik az emberben”.13 Aki a Szentlélekre hallgat, az ember természetének megfelelően cselekszik.

Hodász

Országosan viszonylag több hangot kapott az immár évtizedes hodászi cigánypasztorációs kezdeményezés. A cigány egyházközség működése nyomán, a cigány templom felépülése után elkészült a közösségi ház, és a cigányok számára épült idősek napközi otthonát is felavatták. A kezdeményezés elindulásánál Sólya Miklós és Mosolygó Béla görög katolikus lelkészek bábáskodtak, a jelenlegi plébános Gelsey Gábor.

Alsószentmárton, Mánfa

A médiából szintén ismertebb Alsószentmárton, Lankó József plébános kezdeményezése. A két legfontosabb stratégiai ponton segíti a cigány fiatalok iskolázását, társadalmi beilleszkedését. A cigányóvoda, amely a beiskolázás előtt segíti behozni a nyelvi és szocializációs hátrányokat, a Pécsi Püspökség támogatásával működik. A fiatalok fejlődésében a másik stratégiai pont a felnőtté válás előkészítő állomása, a középiskolás kor. Pécs belvárosától busszal 20 percre festői környezetben, a mánfai Collegium Martineum tehetséggondozó intézetben felkészült pedagógus gárda segíti a város középiskoláiba járó cigány fiatalokat, hogy minél jobb eredménnyel készüljenek fel az érettségire, főiskolai, egyetemi felvételire (a Renovabis anyagilag segíti).

 Cursillo - Szendrőlád

A Cursillo sajátos módszer. A tanfolyamokat papok és korábban végzett cursillos világi munkatársak tartják. Külön vesznek részt rajta a férfiak és a nők, hogy az oldott, őszinte, baráti légkör gyorsan alakuljon ki. A tanfolyam három napig tart, a résztvevők száma 25–35 fő körül van. Az Egri Egyházmegyében 1994-ben volt az első cursillos hétvége, melyet azóta 74 követett. A résztvettek száma meghaladja a 2 000 főt, közülük mintegy 300 fő cigány. A cigány résztvevők számára az egyik alapvető élmény, hogy elfogadja és befogadja őket a közösség. A szeretet hatására rádöbben saját értékeire, és benne is kialakul a másik elfogadására irányuló készség. A régi környezetébe visszatérve kovászként működik, tud elfogadni, szeretni és másokat is erre indít. Nagyobb az egymás iránti tűrőképesség, a segítőkészség, a szeretet. Csökken a bűnözés, helyreállnak vagy megerősödnek a házastársi kapcsolatok, erősödik az összetartozás érzése és a másik iránti felelősségtudat. Azóta a cigány lakosság közül lelkipásztori munkatársak nevelődtek ki.

Példaként említhető Szendrőlád község, ahol az 1 700 fős lakosság több mint 70 százaléka cigány. Közülük az elmúlt négy évben mintegy 250 fő vett részt cursillon. Azóta jó irányú változás indult el a községben, a cigány és a nem cigány lakosság körében jelentős közeledés tapasztalható. Közösség szerveződik, amely segít érvényre juttatni az értékeket és egymás értékeinek elfogadását. Teológiát végzett hitoktatók, a cigánypasztorációt hivatásszerűen felvállaló családapák, családanyák, lelkipásztori munkatársak nevelődtek ki néhány év alatt.

Esztergom - Marista testvérek

A Marista testvérek hivatása a szegények, rászorulók szolgálata, életük teljes megosztása. 1990-ben tértek vissza Magyarországra, 1999 óta Esztergom legszegényebb utcájában, a cigánysoron két szerzetes, egy spanyol és egy francia telepedett le. A cigánygyerekek számára naponta játékos foglalkozásokat tartanak gazdag, változatos programmal. Segítik őket a tanulásban, az iskolai érvényesülésben. Keresik a szülőkkel, családokkal való kapcsolatokat. Tevékenységük most van kibontakozóban. Máté testvér meséli életükről: „Létrehoztunk egy közösségi házat is »Teleház« néven, márciusban volt az átadása. A házat öt főállású pedagógus segítségével működtetjük. Költségeit a Mária Iskolatestvérek fizette, de kaptunk pályázati támogatást is (még ugyan nem érkezett meg). Nyáron, most először, két hétre tudjuk táboroztatni a gyerekeket, többek között az Oktatási Bizottság támogatásának köszönhetően. Mivel a cigányok nem szeretik, ha a gyerekek idegen helyen alszanak, a táborozók az éjszakákat otthon töltik, és reggeltől estig tartó programokat szervezünk nekik. Ellátogatunk Budapesten a Planetáriumba, a Millenáris Parkba, de van a programban barlangászás és strandolás is.”

Göngyösoroszi

A Jó Pásztor Nővérek Dutra Mária Lurdes nővér vezetésével Gyöngyösorosziban telepedtek le. Egy utcában, közvetlen, közeli kapcsolatban élnek a cigány családokkal. A cigányasszonyokkal közös akciókat, programokat rendeznek. 13–15 éves lányok számára gazdasszonyképzőt indítottak nagy sikerrel. Tanítják őket főzni, felkészítik a feleség és a családanya feladataira. Szoros kapcsolatban együtt tevékenykednek az önkormányzattal.

Arló

A Szent Ferenc Kisnővérei szerzetesközösség 1994-ben költözött a Borsod megyei Arlóra. Márta nővér így beszél munkájukról: „A hátrányos megkülönböztetés, az előítéletek szelleme nehézkessé teszi a szeretetszolgálat működését. A gyermekek révén születtek az első kapcsolatok a cigány lakossággal. Elkezdtük segíteni azokat, akik tanulni szeretnének. Korrepetálás, biztatás, anyagi segítség. Segítséget nyújtottunk érdekképviseletükben, hivatalos helyeken, orvosnál stb. Bátorítjuk őket, hogy önállóan is merjenek saját ügyeikben eljárni.

A Szent Filoména Ifjúsági Szeretetközösség (SZFISZ) 1997-ben alakult Arlóban. E közösség élete összekapcsolódik szerzetesközösségünkével. Évek során a személyes beszélgetésekben, a nagyobb programokban (nyári gyerektáborok, ifjúsági találkozók) és a rendszeres heti közösségi tanítás során kapcsolataink elmélyültek. A közösségnek van egy, a tagok által választott vezetője, aki egy évre kapja megbízatását, és az egyik nővér figyelemmel kíséri a közösség életét. Ő tartja a rendszeres hittanítást, és a közösségépítésben is van feladata. A tagok nemcsak arlóiak, a környékbeli falvakból is ellátogatnak a programokra.

A fiatalok mindennap összegyűlnek az egyházközség tulajdonában lévő (régen kántorlakás) házrészben, melyet »Befogad-lak«-nak neveztek el. Működik a kiskórus, színpadi előadások, nyári találkozók szerveződnek. Bekapcsolódnak az Élet a Lélekben imaszemináriumba, a Cursillóba. A szerzetesközösségünk révén más közösségeket is van alkalmuk meglátogatni. Evangelizációs alkalmak tevékeny előkészítői (falvakban, börtönben), karitatív munkákat szerveznek. Növekedik felelősségérzetük az egyre több rájuk bízott feladat nyomán. Személyileg és közösségileg is egyre bátrabban lépnek a nyilvánosság elé, kapcsolódnak be a plébánia életébe, integrálódnak a nagyobb közösségbe. Az ünneplés igényes előkészítését együtt tanuljuk. Van köztük, akit a plébános keresztelési oktatással is megbízott. Egyesekben ébredezik a szerzetesi hivatás, van aki szerzetesi közösségbe lépett. Egyet közülük az idén szenteltek pappá. Nem vállalkozhatunk nagy tömegek támogatására, de azt a léptékű segítséget, ami keresztény és szerzetesi hivatásunkból fakad, próbáljuk megadni.”

Budapest - Józsefváros

Józsefvárosban a Szent József plébánián Bajzáth Ferenc a plébános. Az egyházközségben szép romapasztoráció bontakozott ki. Quirinné, Ágnes a következőképpen mutatja be tevékenységüket: „A rendszerváltozással elkezdődött az iskolai hitoktatás. Igazából ekkor kerültünk kapcsolatba azokkal a többségükben romungró cigány családokkal, akik maguktól nem keresték meg a plébániát. A hitoktató mint az egyház kinyújtott keze összekötő kapocs lett. Rá kellett döbbennünk arra, hogy sok esetben alapvető emberi szükségletek sincsenek kielégítve, így elkezdtünk velük karitatív szempontból is foglalkozni. Néhány lelkes hívővel megalakítottuk a Szent József a Gyermekekért Alapítványt, mely támogatja a rászoruló családokat időszakonkénti élelmiszersegéllyel, és hozzájárul a gyermekek nyári táborozásához is. 1994-től kezdve nyári hittanos táborokat, majd 1998-tól rendszeresen zarándoklatokat szerveztünk roma családoknak. Első ízben azon a nyáron készítettük elő Márkón (Veszprém-megye) az anyás tábort. Ebben az évben egy baba-mama tábort is tartottunk fiatal anyákkal és kicsinyeikkel.

1999 óta egy használatra átengedett romos pincéből kialakított (150 négyzetméternyi) helyiségben (a Renovabis és a kerületi önkormányzat segítségével) már közösségi programokat, tanulást segítő gyermekfoglakozásokat, rendszeres karitatív segítségadást tudunk nyújtani. Otthont adtunk az Apor Vilmos Tanítóképző Főiskola kihelyezett romológia tanfolyamának. Megkezdtük a rendszeres foglalkozásokat (kézműves és cigánytánc).

Jubileumi zarándoklat Rómába

A 2000. év nagy eseménye a jubileumi zarándoklat volt Rómába, melyre a Vatikán hívta a romákat a világ minden részéből (40 fős csoporttal mentünk). Megkezdtük a rászorulók rendszeres segítését természetbeni (ruha és élelem) adományokkal. Számítógépes és pingpong lehetőséggel bővítettük a foglalkozásokat. Munkatársaink javarészt önkéntesként végzik a feladatokat. 2001-ben 1 500 önkéntes munkaórát teljesítettek, nem számítva a táborokat. Feladatunknak tekintjük, hogy küzdjünk a roma és nem roma józsefvárosi lakosok békés egymás mellett éléséért, a roma lakosság helyzetének javulásáért. Küldetésünknek valljuk, hogy egyengessük Isten roma gyermekeinek útját az egyházba, Krisztushoz.”

Köröm és környéke

Miskolc környékén a cigányok lakta, egymástól 2–3 km-re fekvő falvakban Kuklay Antal és Hoffer József tevékenykedik. Körömben a lakosság 60, Girincsben körülbelül 50 százaléka cigány származású, míg Kiscsécset 100 százalékban cigányok lakják. Így számolnak be tevékenységükről: „A Köröm Életminőségéért Alapítvánnyal karöltve végezzük munkánkat. Eddig elsősorban gyermekek iskolai fölzárkóztatásával foglalkoztunk. A régióban élő gyerekek sokszor nem azért kerülnek kisegítő osztályba, mert született értelmi fogyatékosok lennének, hanem azért, mert a szociális körülményeik teszik őket »fogyatékossá«.

Kiscsécsben, a helyi polgármesteri hivatal egyik helyiségében tartunk »misét/igeistentiszteletet«, ahol kb. 30–35 cigánygyerek és két felnőtt vesz részt. Vasárnap esténként a girincsi plébánián, főleg cigány ifjúság számára tartottunk foglalkozást. A gyerekek minden találkozásnak, eseménynek nagyon örülnek, és nagyon hálásak, ha foglalkoznak velük.

Körömben a foglalkoztató házában cigányasszonyokkal főzünk, a házvezetést tanuljuk. Mivel otthonaikban nincs rendes tűzhely, nagyon örülnek, ha alkalomadtán itt süthetnek, főzhetnek. Közben »elolvasunk« egy-egy történetet a Szentírásból vagy egy novelláskötetből, amiről aztán beszélgetünk; utána és közben énekelgetünk. Elkezdtünk kialakítani egy kis konyhakertet, ahol a magunk által termelt zöldséget a főzéskor fölhasználjuk. Az itt szerzett tapasztalatok segíthetnek abban, hogy otthoni környezetben is kialakítsanak hasonló konyhakertet.

Az elmúlt hónapok folyamán fiatalok töltöttek el néhány napot nálunk: a szegedi Karolina, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumból, a fokolár közösség fiataljai, továbbá kisebb egyetemista csoportok. A Girincsi Kastélyban működő fogyatékosok otthonában az itt élő gyerekekkel ismerkedtek meg, majd délután a körömi cigánytelepen gyerekekkel játszottak és családjaikat látogatták. Az itt töltött egy-két nap alatt is sok előítélet épült le, úgy a fogyatékosokkal, mint a romákkal szemben.”

Cigánypasztoráció a kinyilatkoztatás alapján

Ezek a kezdeményezések nem jelentenek valamiféle kész megoldást, de valamit mindenképpen mutatnak. Látszik, hogy az egyház képes ezen a téren is valami fontosat nyújtani. A mi forrásunk a kinyilatkoztatásból fakadó emberkép. „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt” (Ter 1,27). Semmilyen nézet, világkép nem képes úgy megalapozni az emberi méltóságot, mint a kinyilatkoztatás. Az Evangéliummal való találkozás a gyűlölettől megtépázott emberi méltóságot állítja helyre a cigány emberben is. Ez az egyház nagy ereje. A jézusi küldetésparancs a cigánypasztorációnak is bibliai alapja: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az Evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15). Ezeken a bibliai alapelveken szólnak hozzánk az egyházi megnyilatkozások, a pápai körlevek is: „egyetlen népet sem szabad akadályozni abban, hogy saját kulturális identitását fejlessze”.14 II. János Pál pápa kijelenti: „Még a társadalom testét alkotó többség sem teheti meg, hogy a kisebbség ellen forduljon, azt marginalizálja, elnyomja, kizsákmányolja vagy megkísérelje megsemmisítését.”15

Nem elegendő tehát semmilyen pasztorációban, a cigánypasztorációban pedig különösen nem a derék, talpraesett, közvetlen, jópofa plébános, aki úgymond „még a cigányokkal is beszélget”.   Sokkal többről van szó! Először is működésbe kell hozni az Evangélium természetéből fakadó erőket, amelyek az elmúlt évszázadokban lelkeket, népeket hódítottak az egyháznak. Ezeket a hódító erőket egy elkényelmesedett, megmerevedett, hivatali egyház szemlélete mindig is blokkolta. Továbbá számba kell venni az egyháznak azokat a sajátosságait, amelyek találkoznak a cigányság természetes érzékenységével, vagy különösen fontosak lehetnek a cigányság számára. Érdekes, hogy az egyháznak éppen ezek a „hódító” tulajdonságai, a missziós vonásai állnak legközelebb a cigány ember természetéhez.

Találkozási pontok az egyház és a cigányság eredeti „világnézete” között

A megtérés közege mindig az egyház: „az Istennel való bensőséges egység jele és eszköze”.16 A cigánypasztoráció első lépése tehát a „közösségi élet lelkisége”.17 Csak a közösségben megvalósult helyi egyház képes másokat a hitre vezetni, amely lényegét tekintve azonos az egyetemes egyházzal, és megtalálta a tanúságtevő, személyes hit megnyilvánulásainak útját. A cigánypasztorációban sokszorosan érvényes az, amit II. János Pál pápa a harmadik évezred lelkipásztori tervezésében egyik sarokpontnak tekint: „A közösség lelkisége azt jelenti, hogy a Misztikus Test mélységes egységében figyelmesek vagyunk a hittestvérünkre, mint »közülünk valóra«, hogy részt vehessünk örömeiben és szenvedéseiben, hogy megsejtsük vágyait és gondoskodjunk szükségleteiről.”18

A cigány hagyományok alapján alig érthető a nyugati individualista gondolkodás. A közösségből fakadó szemlélet sokkal inkább megfelel a cigány szívnek, látásnak. Jellemző, hogy az eredeti cigány nyelvben nem is szerepel a család szó,19 de a cigány hagyományokban még a fogalom sem. A férj, feleség és a gyerekek az úgynevezett „kumpania”-nak, a nagycsaládnak a tagja, egymást megvédik, együtt vándorolnak, dolgoznak, egymás között házasodnak. A „kumpania”-n belül mindenki testvérként, családtagként viszonyul a másikhoz.20 Hasonlít egy kicsit az ószövetségi nagycsalád fogalmához. Egyfajta tágabb közösséghez tartozás igen erős kifejeződése ez. Ezért a cigány keresztény számára könnyen és valószínűleg mélyebben felfogható az a misztikus, de mégis konkrét látás, amivel Szent Pál apostol a korintusi, filippi, galata, effezusi közösségeket szemléli. Az Isten szeretetéből fakadó egyház képe megszenteli a cigány ember természeténél fogva közösségre érzékeny szemléletét, megválaszolja természet adta éhségét a közösségre. 

A cigánypasztoráció és a katekumenátus

A cigánypasztoráció tulajdonképpen Krisztushoz, az egyház közösségéhez, a szentségekhez történő vezetés, de csak ott lehetséges, ahol befogadó emberi szívvel, baráti közösséggel találkozik a hitet kereső. Begyógyulhatnak emberi méltóságán esett sebei az Isten szeretetével és igazságaival való találkozásában. Ezért mintha éppen a cigánypasztoráció számára született volna az OICA 1972-ben,21 amely a világegyházban visszaállította a hitre vezetés évezredes tapasztalatokon kiforrott útját, a katekumenátust. A dokumentum a szentséghez járulást nem pusztán szertartásnak tekinti, hanem Krisztusba, az egyház közösségébe való életszerű betagozódásnak. A Püspöki Kar a magyar nyelvű fordítás útmutatásában fölhívja a figyelmet: „A katekumenátusnak az a feladata, hogy az egyház közösségéhez kapcsoljon. Ez nem egyéni úton történik, hanem az egyházi közösség közreműködésével…”22 Az az egyházközség képes Isten üzenetét tovább adni cigány embertársainak, amelyik megfelel a szeretetközösség kirtériumának. „A szentségek vételére felkészítés felelősei között az OICA első helyen említi a plébániai közösséget. A közösség tagjainak az a feladata, hogy a katekumenek előtt példájukkal, szavakkal és családias beszélgetésekkel tanúságot tegyenek hitükről, szeretettel vegyék körül őket, és velük együtt ünnepeljék a katekumenátus liturgiáját (OICA 41. szám). Terméketlenség veszedelme fenyegeti a katekézist, ha a katekument nem fogadja be egy olyan közösség, amely a hitből él.”23

A befogadó egyház

„A beavató szentségekben való részesedés feltételezi a mélyen megélt hitet, valamint a bekapcsolódást az egyház közösségébe. Ezért ez nem néhány hónapos, hanem hosszú, esetenként több éves folyamat.”24 A hitre találás önfeledt örömében egy neofita számára nem riasztóak az alapos fölkészülés „terhei”, hanem ellenkezőleg, egyfajta komolyságot kölcsönöz a szentségre készülésnek. Aki csak egyszer is hallotta már a cigány katekument csillogó szemmel a katekumenátus első állomása, a befogadás szertartása után boldogan ismételgetni: „Befogadott az egyház!”, az nem akarja majd megfosztani ettől a rendkívüli lélekemelő egyházélménytől valamiféle íróasztalnál kitalált, hamis „kímélettől” vezetve. Rögtön világossá válik az egyháznak a katekumenátusban évezredek alatt összesűrűsödött, csodálatos pedagógiája. A katekumenátus befogad, bevezet a világegyház közösségébe. Azt az élményt adja, hogy tartozom valahova, egy közösséghez, amely isteni módon szeret, elfogad. Semmi nem pótolja ezt az élményt. A katekumenátus ezen vezeti végig a cigány embert is.

A cigánypasztorációval foglalkozni nem könnyű, sok „vesződséggel jár”, de nagyon hálás dolog. Szinte tetten érhető a Szentlélek működése, amint a hit erejével képes újjáteremteni embereket, fénnyel beragyogni embersorsokat. „Láthatóvá” válik Isten, aki jelen van, és az üdvtörténelemben cselekedett „csodákhoz” hasonló módon teszi boldoggá az embert. Megjelenik az Isten egyetemes (katolikus), üdvözítő szeretete.
 
 

Jegyzetek

1 Kancellária jelentése:  Romahelyzet Magyarországon. 2000. október 24.
2 Az Európai Parlament Vegyesbizottsága 2000. október 11-i brüsszeli ülésén magyar kezdeményezésre ezért foglalkozott a cigányság helyzetével.
3 Comité Catholique International pour les Tziganes.
4 Paloma Fernández de la Hoz: A kisebbségek és mobilitás, európai perspektívák és az egyházak tennivalói. (Előadás Mödlingenben).
5 1993. évi LXXVII.törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól.
6 Elfogult és igazságtalan a Freedom House jelentése a magyarországi romák helyzetéről (2001. aug. 10.).
7 1093/1997. (VII. 29.) Korm. Határozat.
8 1047/1999. (V. 5.) Korm. Határozat
9 A Renovabis német katolikus segélyszervezet támogatásával jött létre.
10 Maslow az emberi szükségleteket öt, hierarchikusan egymásra épülő kategóriába csoportosította: fiziológiai, biztonsági szükségletek, szeretet és közösséghez tartozás igénye, elismerés iránti igény, önmegvalósítás igénye.
11 A II. Vatikáni zsinat Ad Gentes kezdetű dekrétuma az egyház missziós tevékenységéről.Budapest, 1965, 11.
12 Tomka Ferenc: Intézmény és karizma az egyházban. Budapest, 1997, 56. A társadalmi kontroll ereje.
13 Jn 2,25
14 Az 1971-es római püspöki szinódus záródokumentuma: De Justitia in mundo, 64,8a.
15 II. János Pál pápa: Centesimus annus, 1991, 44.
16 Lumen gentium, 1964, 1.
17 II. János Pál pápa: Novo millenio ineunte  (Az új évezred kezdetén), 2001, 43.
18 Uo.
19 Magyar cigány szógyűjtemény, Pallas Nagy Lexikona, 1893.
20 Vekerdi József: Cigány nyelvjárási népmesék I–II. Előszó, Debrecen, 1985, 3–27.
21 Ordo Initiationis Christianae Adultorum.  Róma, 1972.
22 Felnőttek Katekumenátusa. A Magyar Katolikus Püspöki Kar útmutatása, 2001, 4.
23 FK A Magyar Katolikus Püspöki Kar útmutatása, 8.
24 FK A Magyar Katolikus Püspöki Kar útmutatása, 4,;OICA 19-20., 50., 98. és 307.

 

vigilia@katolikus.hu


Módosítva: 2002.09.13.