SÁGHY MARIANNE

Magyarok a Purgatóriumban

Az ELTE francia-történelem szakán végzett, majd egy évig az oxfordi egyetemen tanult, utána a poitiers-i Centre d'Études Médiévales ösztöndíjasa, négy évig a princetoni egyetemen posztgraduális képzésben vett részt, ahol doktorált 1998-ban, majd itthon megvédte kandidátusi értekezését. A Közép-európai Egyetem és az ELTE tanára, jelenleg a párizsi Magyar Intézet tudományos munkatársa.

Le Purgatoire surpasse en poésie le Ciel
et l'Enfer, en ce qu'il représente un avenir
qui manque aux deux premiers.
Chateaubriand

1378-1417 között a latin kereszténységet a nagy egyházszakadás osztotta meg. Hogyan hatott a zavaros egyházpolitikai helyzet az egyéni keresztény jámborságra, és hogyan válaszoltak az egyes keresztény közösségek a szkizma kihívására? Kevés magyarországi írásos emlék maradt fenn ebből a korból, és okleveles-, krónikás- és memoárirodalmunk nem foglalkozik a keresztény lelkiismeret rezdüléseivel. Csodálatos módon mégis akad tanúbizonyság arra vonatkozóan, hogyan élték meg kereszténységüket az Anjou- és Luxemburg-királyok uralkodása alatt egyre táguló európai világban a magyar köznemesség tagjai. Krizsafán György és pásztói Tari Lőrinc "pokoljárása" érzékletes képet ad e zivataros idők feszült és ellentmondásos lelkiségéről.

A nagy egyházszakadás: pápa vagy zsinat?

Az egyházszakadást megszüntető Konstanzi zsinat (1414-1417) azért lehetett eredményes, mert Zsigmond német-római császár három éven át szigorúan figyelemmel követte, sőt felélénkítette a már-már dugába dőlt tárgyalásokat, és főként elég hatalmas volt ahhoz, hogy akaratát végigvigye. 1417-ben sikerült elérnie az ellenpápák (XII. Gergely, XIII. Benedek és XXIII. János) lemondását és V. Márton pápává választását. Konstanz egyben a zsinati mozgalom bukását is jelentette: bár a zsinati atyák kijelentették, hogy a szinódus egyenesen Istentől nyerte hatalmát, így határozatai kötelező érvényűek a pápára és valamennyi keresztényre, V. Márton már 1418-ban megtiltotta, hogy bárki is pápai döntés ellen a zsinathoz fellebbezzen. II. Piusz pápa - Aeneas Sylvius Piccolomini, a quattrocento egyik legtehetségesebb humanistája és a zsinati mozgalom élharcosa, megválasztása után 1460-ban közzétett Execrabilis kezdetű bullájában formálisan is kinyilvánította, hogy a pápa, nem pedig a zsinat a legfelsőbb bírói fórum. Nicolaus Cusanus De concordantia catholica című munkájában kiegyensúlyozott reformtervet ajánlott az egyház számára, melyben a hatalom megoszlott volna a pápa és zsinat között. E terv azonban a reneszánsz pápaság hajnalán már kudarcra ítéltetett. A konciliarizmus és a középkori reformmozgalmak hanyatlása azonban nem jelentette ezen irányzatok végét: a reform iránti igény nemsokára a lutheri reform-követelésekben, illetve a nemzeti egyházak önállósodása képében (gallikanizmus) jelentkezett.

Zsigmond magyar királynak és német-római császárnak elévülhetetlen érdeme volt a Konstanzi zsinat sikerében. De a zsinat az uralkodó életében is határozott fordulópontot jelentett. A császár nemzetközi politikai tekintélye megnövekedett, hatalma országaiban megszilárdult. Ami talán még érdekesebb: személyes érdeklődése is megváltozott. Lehet, hogy a konstanzi klerikusokkal való érintkezés is közrejátszott abban, hogy Zsigmondot elkezdték érdekelni a vallási kérdések, a könyvek, a művészet és a kultúra.

A lélek a túlvilágon: Pokol, Purgatórium, Paradicsom?

Mi történik a lélekkel a halál után? Ez a kérdés foglalkoztatta Zsigmondot, aki menlevele ellenére a zsinaton máglyán égettette meg az "eretnek" cseh teológust, Husz Jánost. Aeneas Sylvius Piccolomini feljegyezte, hogy a császár felesége, Czillei Borbála nem hitt a túlvilágban, Zsigmond viszont szerette volna tudni, "mi a lélek, vajon valami anyagtalan dolog-e, ahogy a filozófusok tanítják, és mi lesz vele a túlvilágon?" Erre Zsigmond magyar kortársai is kíváncsiak voltak. Azt nem tudjuk, miként vélekedett a magyar közvélemény az egyházszakadásról és a Konstanzi zsinatról; azt viszont igen, hogy a túlvilági látomások és túlvilági utazások nagyon érdekelték a magyar olvasókat. Kódexirodalmunkban sok francia és itáliai eredetű látomás és legenda szerepel (Visio Philiberti; Exemplum mirabile; Visio Tnugdali; Visio Dricthelmi), és Dante túlvilági utazása sem maradt ismeretlen Magyarországon. A Divina commedia latin fordításának története szintén Konstanzhoz kötődik, ahol Giovanni da Serravalle fermói püspök püspöktársai kérésére lefordította a művet. 1417-ben Zsigmondnak is átnyújtott egy ajánlott példányt, felhíva figyelmét, hogy a firenzei költő a császár dédapjával, VII. Henrik német királlyal a Paradicsom 30. énekében találkozik.

A túlvilág iránti érdeklődés legmeglepőbb bizonyítéka Magyarországon a távoli ír szent, Patrik legendájának közismertsége, sőt a "purgatórium-járás" divatja. A 14-15. században két magyar is járt "Patrik purgatóriumában", abban az írországi barlangban, ahol az ember pontos felvilágosítást kaphatott a másvilágról: arról, hogy szerettei és a kor jól ismert személyiségei a Pokol valamelyik bugyrába vagy a Paradicsom illatos kertecskéjébe kerültek-e haláluk után, és természetesen arról is, hogy ő maga milyen túlvilági fogadtatásra számíthat.

Mint Jacques Le Goff rámutat 1981-ben megjelent La naissance du Purgatoire (A tisztítótűz születése) című alapvető tanulmányában, hogy a tisztítótűz (purgatorium) fogalma és "helye" a középkor folyamán a 12-13. században alakult ki. A Bibliában ugyanis nem szerepel tisztítótűz. A fogalom létrejötte a bűn és bűnhődés tanának finomodását mutatja a középkor klasszikus századaiban. Az öröklődő bűn és a szabad akaratát rosszul alkalmazó ember által elkövetett halálos bűn mellett mindinkább előtérbe kerül a bocsánatos bűn fogalma. A bocsánatos bűnt le lehet vezekelni, a bocsánatos bűntől meg lehet tisztulni: a két szélsőség, a Paradicsom és a Pokol közé beékelődik a Purgatórium. A tisztítótűz óriási lehetőség, csodálatos reménység: a kárhozatra ítélt léleknek még egy esély adatik, hogy a tűzben megtisztulva az utolsó ítéletkor a mennyországba kerüljön.

A zarándoklatok célja

Dante nagy műve és az írországi purgatórium-járás a tisztítótűz meghatározásának fontos, bár másfelé vezető állomásai. A keresztény közösség nagy kérdéseivel foglalkozó Divina commedia még ezer szállal kötődik a közösségi vallásossághoz, a keresztény lelkiség közösségi formáihoz. A purgatórium-járás viszont már azt bizonyítja, hogy a középkor végén a közösségi vezeklés mindinkább háttérbe szorult: az üdvözülés problémája a személyes vallásosság, az egyéni lelkiismeret-faggatás felizzásához vezetett. A középkor végének embere áhítozott az üdvösségre - de "biztosra akart menni". A távoli szent helyhez való zarándoklás veszélyes és költséges vállalkozás volt, amelyet az emberek mindennek ellenére azért vállaltak, mert az ott kapott látomásoktól remélték bűneik megbocsájtását, lelkük megnyugvását, keresztény lelkismeretük lecsendesítését. Már maga a látomás, sőt a látomáskérés is szigorúan "személyes" műfaj. Ennek során a keresztény olyan vizuális élményekben részesül, amelyeket ő maga tud legjobban értelmezni, anélkül, hogy szakrális "szakemberekhez", tudós klerikusokhoz kellene fordulnia.

Az első ránkmaradt emlék

Az egyik legkorábbi "egyéni" túlvilági látomás 679-ből származik. Már ekkor nyilvánvalóan a személyes lelkiismeret, sőt az önazonosság kérdése forog kockán. Egy Barontus nevű francia nemesember élete alkonyán úgy érezte: elragadták az angyalok, és túlvilági utazásra vitték. Miközben lelke a bourges-i táj fölött lebegett, fölöttébb kellemetlen vita bontakozott ki az angyalok és a karmos-agyaras démonok között arról, hogy pontosan hová is vigyék Barontust: a Pokolba vagy a Mennyországba? E rettenetes civakodás során mindkét fél hosszasan bizonygatta igazát, felsorolva Barontus jó- és rosszcselekedeteit, "olyanokat is, amelyeket már régen elfeledtem", miközben szegényt a hideg rázta az izgalomtól, hogy végül is hol fog kikötni. Két dolog billentette a mérleg nyelvét: az, hogy mindig bőkezűen adakozott a szegényeknek, és hogy vagyonából kolostort alapított, melynek szerzetesei buzgón - és a történet tanulsága szerint igencsak hatékonyan! - imádkoztak alapítójuk lelki üdvéért.

Patrik purgatóriuma

Patrik "purgatóriumában" hasonló "lélekutazást" élt át a zarándok. Először azonban oda el kellett jutnia. Hol volt Patrik szent helye és mit jelentett a hozzá való zarándoklás? A barlang az európai kereszténység peremvidékén, Írország északnyugati részén fekvő Donegal grófság Lough Derg (Vörös-tó) szigetén volt található. Ez volt az akkor ismert világ "vége". A középkor nagy keresztény zarándokszentélyei mind ilyen "világvégi" helyeken, rendszerint vízzel érintkező hegyeken terültek el: Santiago de Compostela, Monte Gargano, Mont Saint Michel egyaránt a kontinens tengerparti szélén feküdtek. Az ír szigetet hegyek zárták el a külvilágtól. A legenda szerint Szent Patrik, Írország 5. századi apostola és védőszentje egy sárkányt ölt meg itt, annak a vére színezte vörösre a tavat. A túlvilágba vezető barlangot azonban csak jóval később, a 12. században fedezték fel. Elsőként a cisztercita Saltray Henrik írta le 1190 táján a barlangban nyerhető látomásokat. Henrik tudósítása rövid idő alatt népszerű lett, a francia királylány, Marie de France franciára is lefordította a művet (Espurgatoire saint Patriz).

"Patrik purgatóriumának" népszerűsítését az armagh-i püspökség vette sikeresen kézbe és használta fel hatalmának megerősítésére és kiterjesztésére. Bár Heisterbachi Caesarius már az 1220-as években arra biztatta híveit Dialogus miraculorum című művében, hogy ha kételkednek a tisztítótűz létezésében, keressék fel Patrik purgatóriumát Lough Dergben, a 13. századból nem maradt fenn tudósítás zarándokok érkezéséről. A 14. században viszont már számos nyugat-európai zarándok ereszkedett le a kénköves barlangba, hogy ott töltse az éjszakát. A purgatórium ősi, pogány szentélyeket idéző zarándokhely volt, ahol a látomásokat bentalvással lehetett elnyerni. A látogatók úgy érezték, tűzbe vetik őket, és eközben különböző víziókat láttak, melyek többnyire közeli hozzátartozóikról, ritkább esetben a világ nagyjairól szóltak.

Az első magyar zarándokok

A 14. századi zarándokok közt két magyar név is feltűnik: Georgius Grissaphan, azaz Krizsafán György, akinek purgatóriumbeli látomásait 1353-ban jegyezte fel egy névtelen szerző Visiones Georgii címen; és Malatesta Ungarus de Rimini, aki 1358-ban járt Patrik barlangjánál. Malatesta azonban nem magyar, hanem olasz vitéz lehetett, akit Nagy Lajos király ütött lovaggá, és innen kapta "Ungarus" ragadványnevét. Krizsafán György életéről látomásain kívül sajnos mást nem ismerünk. Szorgos történészi kutatás után sem sikerült kideríteni semmit családjáról és pályafutásáról. Ő maga annyit mond el látomásai bevezetéseképp, hogy Nagy Lajos király lovagja volt, vele harcolt Nápolyban és kétszázötven embert ölt meg. Apuleiában várkapitánnyá nevezték ki, és e tisztében mindig szigorúan, sőt könyörtelenül ítélkezett. Végül azonban magába tekintett és megbánta bűneit. Ezeket levezeklendő indult el zarándokutakra, melyek során felkereste Róma, Santiago de Compostela és Írország nagy kegyhelyeit.

Krizsafán György útja

György víziói rendkívül élénkek és képszerűek: amint a barlanghoz ér, átnyújtja az őröknek ajánlóleveleit, miközben ő maga bizonyítványt kér arról, hogy valóban felkereste Patrik purgatóriumát és a barlangban hált. A barlangba való belépést különböző rítusok előzik meg, majd egy csigalépcsőn végre megkezdődik az utazás a Purgatóriumba. György hirtelen egy fehér kápolnában találja magát, ahol három ősz öregember látja el jótanácsokkal. Ez˙SMB€ dáthaladnia: itt vicsorgó szörnyetegek tűnnek fel, akik fülsiketítő zajt csapnak, és ördögök csörtetnek körülötte, vagyont és hatalmat ígérve a vándornak. Györgyöt tűzbe vetik. A síkságon lovagok jelennek meg, majd egy városba jut, ahol asszonyok házasságot ígérnek neki. György tovább folytatja útját. Megint egy tüzes ösvényen kell haladnia, melyen kígyók tekeregnek. A zarándoknak rá kell taposnia a kígyók fejére. Domonkos és ferences szerzetesek, kanonokok vonulnak körmenetben. Útközben György hirtelen apját, majd szíve hölgyét véli felismerni. Egy bűzös tűztóhoz érkezik, ahol sebesen forgó kereket lát, majd egy hatalmas tüzes házat, ahol démonok égetik el a lelkeket, hogy utána jégfolyóba dobják őket. Ezután György egy mélységes mély kútba zuhan, és elérkezik az üveghegyhez, ahol jeges szél rázza a lelkeket. A lelkek György segítségéért könyörögnek. Ekkor pillantja meg a Pokol vörös fénnyel izzó kútját és a Purgatórium hét bugyrát, melyek mindegyikében egy-egy bűn miatt vezekelnek a lelkek. Ide azonban György nem juthat el. Ő csak a tisztítótűzben szenvedő lelkek kínját láthatja meg. Szent Mihály arkangyal átvezeti a Pokol fölött átvezető vashídon, majd egy viruló mező és illatos kert után megpillantja a Paradicsom arany kapuját és drágakövektől csillogó falát. Angyalok és emberek körtáncát látja, majd hatalmas fényességel megnyílik előtte a Mennyek Országa. György hő imára fakad és megérti a látottakat, majd Mihály arkangyal visszarepíti oda, ahonnan elindult: Szent Patrik kápolnájába.

Források, példák

Krizsafán György látomásai számos forrásból táplálkoznak. Dante Isteni színjátéka lehetett a katalizátor, mely kirobbantotta a 14. századi látomásirodalom divatját; de mint láttuk, a látomásirodalom az egész középkor folyamán népszerű volt és állandóan gazdagodott. Bálint Annamária, aki a legutóbb tanulmányozta és összehasonlította Krizsafán György és Tari Lőrinc purgatórium-járását, a kora keresztény, 2. századi apokrif látomások (Péter apokalipszise) és a 12. századi angol irodalom hatására hívja fel a figyelmet. György vízióinak közvetlen előképét Szent Brendan, Drichtelmus és Tnugdal látomásaiban, a Fis Adamnán-ban s Owein lovag kalandjaiban jelöli meg. Hangsúlyozza a skolasztikus teológiai irodalom jelenlétét is a műben: a túlvilág György-féle "beosztása" pontosan megfelel a korabeli tudományosság által meghatározott túlvilági földrajznak és a korabeli teológia által propagált "hármas" struktúrának. A Paradicsom és a Pokol között elhelyezkedő Purgatórium skolasztikus "újdonság" volt. A tudós teológiai értekezések, illetve ezek népszerűsített változatai (prédikációk, példabeszédek) mellett más közismert irodalmi művek hatását sem zárhatjuk ki, különösen, ha tudjuk, hogy György látomásait Nyugat-Európában - talán Írországban vagy Itáliában - jegyezték fel, ahol Nagy Szent Gergely Dialógusai, Tours-i Szent Gergely Historia Francoruma, vagy a Tiszteletreméltó Beda Historia ecclesiastica gentis Anglorum című munkája inkább közkézen forgott, mint a korabeli Magyarországon. A mese-motívumok hatását sem lehet kizárni. Posonyi Erzsébet a népmesei elemeket domborította ki, Vargyas Lajos pedig egyenesen szibériai sámán-látomásokkal vetette össze a két magyar purgatóriumjáró élményeit. E tudós elemzések mindegyike végeredményben eldöntését célozza, vajon a "népi" vagy a "tudós" hatások játszottak-e döntő szerepet a látomásirodalom létrejöttében, azaz tágabb értelemben a keresztény látomások a "népi" vagy az "elitkultúra" termékei-e. Ma már magát ezt a kérdést is megkérdőjelezik, vagy legalábbis ilyen szélsőséges formában nem vetik fel.

Tari Lőrinc utazása

Annyi bizonyos, hogy Szent Patrik purgatóriumának következő magyar látogatója, Tari Lőrinc ugyancsak otthonos volt a királyi udvarban: családja a Rátót nemből származott, Lőrinc a királynéi asztalnokmesterségig vitte. Krizsafán Györgyhöz hasonlóan Lőrinc is az udvari lovagok sorába tartozott. Ez a lovagi réteg (melynek kialakulását Kurcz Ágnes követte nyomon), Lajos király uralkodása alatt erősödött meg, és vált számottevő tényezővé a nápolyi hadjáratok alatt. Társadalmi hovatartozásuk tekintetében tehát mind György, mind pedig Lőrinc felsőbb csoporthoz, "elitréteghez" tartozott: ők ismerték Szent Patrik purgatóriumát, és nekik állt módjukban megtenni a hosszú és költséges utazást.

A fennmaradt szövegek

Lőrinc útjáról két emlék maradt fenn. 1411-ben ő maga diktálta le élményeit Jacobus Yonge dublini királyi jegyzőnek. A Memoriale címen feljegyzett szöveg eredeti kézirata elveszett, azonban egy canterburyi szerzetes 1464-ben készített másolata fennmaradt a British Museumban. A szöveget a múlt század végén fedezte fel Kropf Lajos, és a híres bollandista hagiográfus-kutató, Hyppolite Delehaye adta ki Le pŔ/Ŕlerinage de Laurent de Pasztho au Purgatoire de Saint Patrice címen az Analecta bollandiana 27. számában. A másik emlék a Tari Lőrinc pokoljárása című szöveg, melyet egy ismeretlen szerző állított össze 1520 körül és a Gyöngyösi-kódexben maradt fenn. A névtelen szerző a purgatórium-járást az ugyancsak divatos világkörüli utazások leírásával elegyítette, elmesélvén, hogy Lőrinc 1409-ben még részt vett a honti és nógrádi vármegyegyűlésen, de azután felkerekedett és meg sem állt a Szentföldig, ahová Itálián és Spanyolországon átutazva érkezett meg. Innen azután Indiába ment, sok-sok csodálatos dolgot látott, míg végül 1411 őszén megérkezett Dublinba, ahonnan egyenesen Szent Patrik barlangjába tartott. A Gyöngyösi-kódex fantasztikus útleírása valószínűleg sokat köszönhet Pásztói Jánosnak, Tari Lőrinc leszármazottjának, aki 1514-ben elzarándokolt a Szentföldre. A Pásztói családban tovább élhetett Lőrinc pokoljárásának emléke. A családi hagyomány ezt egybemosta János szentföldi útjával, a jótollú klerikus pedig, akit ezek írásbafoglalására felkérhettek, saját olvasmányélményeivel egészítette ki, illetve "kötötte össze" a két zarándoklatot. Ezek közé az olvasmányok közé tartozhatott a 14. században élt (burgund vagy angol?) lovag, Sir John Mandeville világkörüli útjának leírása, mely a 1350-től hihetelen népszerűségre tett szert: 250 kéziratban és 120 nyomtatott kiadásban maradt fenn, több francia, angol, német és cseh fordítása látott napvilágot a középkorban (érdekességképp: e könyvsiker legutolsó cseh fordítása 1783-ban készült!). Mandeville csodálatos útinaplója olyan széles körben elterjedt bestseller volt, hogy a Carlo Ginzburg által "újrafelfedezett" friuli molnárnak, Menocchionak is ez volt kedvenc olvasmánya! A molnár azt hitte, hogy a világ egy nagy, érett sajt, amelyet belülről férgek rágnak. Menocchio merőben szokatlan elképzelését a világról Mandeville fantasztikus evilági és túlvilági leírásai is táplálták. Egy másik, a Gyöngyösi-kódexhez korban közelebbálló könyvsiker Bernard von Breidenbach mainzi kanonok 1483-ban megjelent szentföldi útja és világleírása, amely talán szintén ismert volt Magyarországon.

Memoriale

Tari Lőrincnek a Memoriale szövegében megőrzött látomásait összehasonlítva a György lovag által tapasztaltakkal a víziók letisztulását, egyszerűsödését és személyessé válását állapíthatjuk meg. A barlangba való belépést a 15. században is ugyanazok a rítusok övezik, mint korábban. Lőrinc is megmutatja ajánlólevelét, amelyet egyenesen Zsigmond császártól és királytól kapott. A purgatóriumba érve Lőrincet két démon csípi nyakon és letépik róla az ingét. A föld alatti vándor az itt összezsúfolt lelkek csúfolódása, káromlása között halad tovább, hogy meglássa a Tisztítótűz vörösen izzó lángjait, sőt odább a Poklot is, ahol egy bugyorban Zsigmondot véli felismerni- Túlvilági útján Lőrincnek több félelmetes kísértést kell kiállnia, de mindezek közül a legnagyobb próba az, amikor a démonok szíve hölgyének szépséges alakjába öltözve jelennek meg előtte és testi szerelemre csábítják. Végül Lőrincet is Szent Mihály karolja fel és vezeti vissza Patrik purgatóriumának kapujába.

György gazdag és változatos látomásai a keresztény látomásirodalom mély kútjából táplálkoznak, és annak színes képeit veszik át. A pásztói lovag látomásai "szikárabbak", és már sokkal inkább arra a kérdésre koncentrálódnak, hogy mi történik vele, Lőrinccel halála után, és hová kerülnek a szívének kedves, vagy éppen ellenséges emberek? A reformáció felé közeledve már csak az egyéni üdvösség kérdése izgatja az embereket: a Rátót nembeli Tari Lőrinc pokoljárása az új quattrocento életérzés ékes irodalmi bizonyítéka.

A két magyar utazó purgatórium-járása azt mutatja, hogy az isteni kegyelem, a lélek halhatatlansága és az egyén üdvözülésének problémája nemcsak a teológusokat, hanem a nemesség tagjait is élénken foglalkoztatta a középkor végén. Az egyház megreformálása a 14. századi devotio moderna mozgalomtól kezdve mindinkább laikus reformmozgalommá is vált: a keresztények már nemcsak szigorúan meghatározott, hagyományos egyházi keretek között törekedtek a szentségre, az üdvösség elnyerésére, hanem magánéletüket is meg akarták "szentelni". Már nem a szerzetesi hivatás látszott az egyetlen biztosítéknak arra, hogy a léleknek a túlvilágon örök fényesség fényeskedik majd. A világi keresztények szerettek volna abban bízni, hogy egyéni életvitelük, bűnbocsánatuk, vezeklésük meghozhatja számukra az üdvösség áhított gyümölcsét. De egy kicsi kétely mindig fennmaradt. E kétely, tanakodás, bizonytalanság, kíváncsiság vezette a világi keresztényeket Szent Patrik purgatóriumába. Az írországi szentély az európai lovagok kitüntetett kegyhelye lett, ahol bár egyházi segítséggel, de konkrét egyházi mediatio, közvetítés nélkül juthattak egyfajta kinyilatkoztatáshoz halál utáni sorsukról. Krizsafán György és Tari Lőrinc "pokoljárásának" jelentősége abban rejlik, hogy a mindennapi ember lelkének reményeit és félelmeit villantják fel számunkra több, mint fél évezred távlatából.

vigilia@katolikus.hu

Módosítva: 2001.02.15.