GIANONE ANDRÁS

Az Actio Catholica és a politika

1970-ben született. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium történelem-francia szakos tanára. Az ELTE doktorandusza.

Az Actio Catholica (AC) a 20. század nagyhatású katolikus mozgalma, mely a világiaknak az egyház apostoli munkájába való bevonását tűzte ki céljául. Szervezett formájában XI. Piusz pápa indította el 1922-ben a Katolikus Akciót, de már elődei, mint például X. Piusz is használták - kisbetűvel írva - ezt a kifejezést megnyilatkozásaikban. Sokat tett az Actio Catholica felvirágoztatásáért az utód, XII. Piusz is. E pápák által írt körlevelek, enciklikák, levelek és egyéb dokumentumok alapján világos képet kaphatunk az Actio Catholica főbb ismertetőjegyeiről, alapelveiről.

Ezek az alapelvek többek között az AC és a politika viszonyát is meghatározzák. E tanulmány a pápai megnyilatkozások mellett a magyar Katolikus Akció szervezeti és működési szabályzata, valamint az Esztergomi Prímási Levéltárban őrzött források és a szakirodalom alapján mutatja be a magyar Actio Catholica és a politika kapcsolatát az 1932 és 1948 közti időszakban.

Az Actio Catholica és a pártpolitika

Alapelvek

A lelkipásztorkodó papság politikai szerepvállalását külön engedélyhez kötötte az Egyházi Törvénykönyv (vö. CIC 139. kánon). Maga XI. Piusz pápa sem nézte jó szemmel a politizáló papokat, különösen nem az ilyen főpapokat. Ezt jól mutatja, hogy a Szentszék megakadályozta a magyarországi politikus főpapok (például Vass József) egyházi előmenetelét. [1]

Az AC - egyik meghatározása szerint - az egyházi hierarchia, a klérus kinyújtott karja, "a világi hívek bizonyos fokú részesedése a hivatalos apostolkodásban". [2] Ezért a Katolikus Akciónak - a papság mintájára - a pártpolitikán kívül kell állnia. Ez az Actio Catholica és a politika viszonyának egyik meghatározó eleme. XI. Piusz pápa, aki ezt a kérdést szinte az összes Actio Catholicáról szóló levelében tárgyalja, a litván püspöki karhoz intézett levelében így ír: "Midőn a katolikusok a Katolikus Akciót igazgatják vagy abban részt vesznek, emlékezzenek arra, amit (...) Xlll. Leó (...) bölcsességgel elrendelt: "kerülni kell azt a téves felfogást, mely a vallást valamely politikai párttal azonosítja (...). Ez a vélekedés a politikai ellentéteket a vallás szent területére tolja át, megbont minden testvéries egyetértést és számtalan szerencsétlenségnek nyit tárt kaput." [3]

A pápát nemcsak elvi megfontolások vezethették a pártpolitika-mentesség hangsúlyozásában. A fasizmus Itáliájában az államhatalom féltékenyen figyelte a Katolikus Akció szervezeteinek sikeres tevékenységét. Az 1929-es lateráni szerződéshez csatolt konkordátumba bekerült ugyan az, hogy "az olasz állam elismeri az Actio Catholica Italiana-tól függő szervezeteket", de csak azzal a feltétellel, ha ezek "a Szentszék rendelete értelmében működésüket minden politikai párton kívül (...) fejtik ki...". [4] Két évvel később a pápa a fasizmust elítélő körlevéllel fordult a világ közvéleményéhez, mert Mussolini feloszlatta az olasz AC ifjúsági szervezeteit, arra hivatkozva, hogy a mozgalom több jelentős személyisége korábban néppárti tag vagy vezető volt, és, hogy az AC sok szempontból maga is pártnak tekinthető. [5] Egyébként a hitleri Németországban is politikai pártnak tekintették az ottani Actio Catholicát. [6]

A magyar Actio Catholica ügyrendjében is a pápai irányelveknek megfelelően szabályozták - hacsak egyetlen lakonikus mondattal - a Katolikus Akció és a pártpolitika viszonyát: "Az Actio Catholica mozgalmaiba pártpolitikát bevinni tilos." [7]

Actio Catholica és pártpolitika a Horthy-korszakban

A fentiek szellemében 1936-ban, hogy elejét vegyék a vádaknak, Serédi Jusztinián esztergomi érsek javaslatára a püspökök bizalmasan figyelmeztették az AC, illetve a mozgalom pilléréül szolgáló katolikus egyesületek és az egyházközségek vezetőit, hogy semmiféle politikai párttal vagy szervezettel semmilyen közös rendezvényben ne működjenek együtt. [8]

Ugyancsak az Actio Catholica alapszabályát alkalmazta a hercegprímás, amikor az 1938. március 16-i püspökkari tanácskozáson bejelentette, hogy Kovács Sándort felmentette az AC országos titkári állásából, mert képviselőnek jelöltette magát. A hercegprímás az eset kapcsán arra kérte püspöktársait, hogy az AC-ban vezető szerepet játszó papnak csak akkor adjanak engedélyt a képviselőjelöltségre, ha egy évvel előbb lemondott az AC-ban viselt tisztségéről. [9] 1940-ben, amikor a visszatért Felvidéken választásokra készültek, Serédi újból szükségesnek látta leszögezni a munkácsi és a rozsnyói püspökhöz írt levelében, hogy a Katolikus Akcióban vezető szerepet játszó személyiségeknek tilos az aktív politizálás. Két püspöktársához hasonlóan ő sem engedte, hogy az egyházmegyei AC igazgató egyidejűleg képviselőjelölt is lehessen. Ezért Gregorovits Lipót esztergomi AC igazgatónak föl kellett hagynia a politizálással. [10]

Részben ellene mond az előbbieknek, hogy az AC egyik világi társelnöke, gróf Zichy János egyben pártvezér is volt. [11] Az országos igazgató, Mihalovics Zsigmond pedig a Budapest Székesfőváros Törvényhatósági Bizottságának, sőt, 1942-től - e törvényhatósági bizottság által megválasztva - a Magyar Országgyűlés Felsőházának is tagja volt. [12] Ami Zichyt illeti, semmilyen adat nem utal arra, hogy, ténylegesen befolyásolta volna az AC működését. Mihalovics pedig az említett két testületben nem pártpolitikusként volt jelen. Egyébiránt a felsőházban - amelyben az AC elnöke, a mindenkori hercegprímás és a szintén püspök ügyvezető elnök is helyet foglalt - a pártalapú szervezkedés tilos volt.

Actio Catholica és pártpolitika 1945-48-ban

A 40-es évek második felében különösen Czapik Gyula egri érsek, az AC ügyvezető elnöke hangsúlyozta a mozgalom politikamentességét. Többek között a kulturális szakosztály társadalompolitikai csoportját kérte arra, ne foglalkozzék a napi politikát érintő kérdésekkel. [13] Óvott az iskolaharc kitörésétől is, amikor 1946-ban a hitvallásos iskolák a sajtótámadások kereszttüzébe kerültek. [14]

Amikor 1945-46 folyamán megújult az AC országos szakosztályainak vezetősége, az új személyek kiválasztásánál - a korábbi gyakorlatnak megfelelően - fontos szempont volt Mihalovics számára is, hogy "a szakosztályok munkatársai lehetőleg pártok felett álló egyénekből soroztassanak". [15]

Az Actio Catholica részvétele a politikában

Alapelvek

Az, hogy az AC távol tartja magát a pártpolitikától, korántsem jelenti azt, hogy életében a politika ne játszott volna fontos szerepet. Egyrészt bátorítja tagjait a közéletben való részvételre, ahogy ezt már korábban is megtették a pápák. Maga XI. Piusz is idézi egyik elődjét, amikor kifejti véleményét erről a kérdésről: "Mint magán polgárok azonban szabadon élhetnek szavazó jogukkal... Sőt súlyos kötelességmulasztást követnének el, ha képességük arányában városuk, tartományuk, államuk politikájával nem törődnének, annyival is inkább, mert a katolikusok, hogy ismét XIII. Leó pápa szavaival éljünk (Immortale Dei körlevél), éppen a mondott tan miatt kötelesek az ügyeket feddhetetlenül és hitből intézni. Ezzel szemben, ha tétlenül maradnak, a kormánygyeplő olyanok kezébe kerül, kiknek felfogása a boldogulásra nagyon gyönge kilátást nyújt." [16]

Az AC nemcsak bátorítja tagjait a politikai életben való aktív részvételre, hanem "alkalmasabbá teszi őket a közhivatalok viselésére azáltal, hogy életszentségre és a keresztény kötelességek lelkiismeretes teljesítésére neveli." [17] Ezért is hasznos többek közt az állam számára az AC működése.

Kivételesen előállhat olyan helyzet is, amikor magának az AC-nak kell kiállnia a politikai küzdőtérre, akkor, ha az egyház érdekei forognak veszélyben: "De ha a politikai kérdések valaha is a katolikus érdekeket vagy az egyház erkölcsi tanítását veszélyeztetnék, a Katolikus Akciónak nemcsak szabad, hanem kötelessége is befolyását latba vetni, nem a magánérdekek vagy a politikai pártok javára, hanem az egyház és a lelkek legnagyobb hasznára, melyeknek virágzásával a közjólét elválaszthatatlanul összefügg." [18] Ezt az irányelvet Czapik érsek úgy fogalmazta meg 1946-ban, hogy az AC, lévén egyházi intézmény, nem foglalkozik politikával, de vannak olyan esetek, amikor a politika tisztán egyházi kérdésekbe avatkozik bele. Ilyenkor kénytelen az AC "politizálni". [19]

A Magyar Actio Catholica ügyrendje a fenti pápai irányelvek alapján a mozgalom céljai közé sorolta, hogy az AC "a magyar katolikus társadalom minden erejét és jóindulatú készségét (...) a hitélet, az egyház és a haza érdekében (...) egyesítse" és "a katolikus jogok és érdekek védelmét (...) szorgalmazza". [20]

Az Actio Catholica politikai tevékenysége a Horthy-korszakban

A Horthy-korszakban az AC direkt politizálása nem jellemző. Erre nem is volt szükség, mert az országgyűlés mindkét házában volt az egyháznak hivatalos képviselete. A felsőházban az összes megyéspüspök mellett más főpapok is helyet foglaltak, a képviselőházban pedig a korszakban végig ott ültek kereszténypárti képviselők - soraikban papokkal. [21] Ugyanakkor az AC segédkezett több törvényjavaslat (például a munkaszünetről, a család- és erkölcsvédelemről szóló javaslatok) kidolgozásában. [22]

Az Actio Catholica politikai tevékenysége 1945-1948-ban

Az 1945-1948 közti időszak jellemző vonása az AC tevékenységének átpolitizálódása. Míg a Horthy-korszakban az egyházi érdekeket az állam oldaláról nemigen fenyegette veszély, addig az új népi demokrácia, az egyre inkább kommunista befolyás alatt álló államhatalom igyekezett az egyház társadalmi súlyát csökkenteni, tisztán vallási jellegű megmozdulásokat, például zarándoklatokat is betiltottak. [23] Ebben az egyházra kényszerített világnézeti harcban, ahol Mindszenty legkiválóbb munkatársai - saját szavai szerint - az AC "rátermett vezérkarából" kerültek ki, [24] az AC minden tevékenysége politikai tartalmat kapott. Így például az AC-nak a külföldről érkezett segélyek szétosztásában játszott szerepe "idegesítette" a kommunistákat. [25] Érdeklődésüket jelzi, hogy a politikai rendőrség is figyelemmel kísérte az AC munkáját. Szappanyos Béla országos ifjúsági titkár és Mihalovics Zsigmond is említést tesz erről Mindszentynek írt levelében. [26]

Az AC-n belül is nagyobb hangsúlyt kapott a politika. Például az AC országos központjából politikai információkat is küldtek (többek közt a Kisgazdapárton belüli ellentétekről) a prímásnak. [27] A kulturális szakosztály keretében pedig 1945 folyamán létrejött egy csoport, mely aktuális társadalompolitikai témájú előadásokat, ankétokat szervezett, írásokat adott ki. E csoport jelentőségét növelte, hogy tagjai közül nevezte ki Mindszenty a kulturális szakosztály elnökét, elnökhelyettesét, az országos kulturális titkárt, sőt a szociális és karitatív szakosztály vezetőjét is. [28]

Az "állam" és az egyház összeütközésének az egyik legfontosabb helyszíne az iskola volt, melynek szerepe a jövő generációk nevelésének köztudottan döntő fontosságú. A kötelező iskolai hitoktatás és a hitvallásos iskolák megőrzése olyan cél volt, amely az AC-t is csatasorba állította. Erre a célra jött létre az AC keretein belül a Katolikus Szülők Vallásos Szövetsége, melynek főszervezője Lénárd Ödön piarista, az AC országos kulturális titkára volt. [29] A szülőszövetség először 1946 tavaszán lépett a nyilvánosság elé, tiltakozva a sajtóban indított rágalomhadjárat és a rendőrség házkutatásai ellen, melyekkel a katolikus iskolát a reakció fészkének akarták beállítani. [30] Igen jelentős akciója volt a szülőszövetségnek egy évvel később az, amikor több száz helyi szervezet tiltakozott - sikeresen - a kötelező hitoktatás fakultatívvá tétele ellen. [31] Az iskolák államosításának megakadályozására szervezett hasonló tiltakozás azonban már nem hozott eredményt. A szülőszövetség akciói is beletartoztak az egyház és a kommunizmus közti politikai küzdelembe. Ezt támasztja alá Lénárd Ödönnek és a szervezet világi elnökének dr. Tóth Miklósnak 1948-as letartóztatása és elítélése is. [32]

Zárógondolatok

Egyház és politika viszonya fontos, érdekes és sokszor fölvetődő problémája a Krisztus születése óta eltelt két évezred történelmének. Az egyház ma is részese a politikai életnek, ma is fontos kérdés például - különösen választások idején -, hogy szabad-e a templomi szószékről politizálni, hogy a katolikus szervezetek együttműködjenek-e politikai pártokkal. E kérdések megválaszolásában segítséget nyújtanak azok az irányelvek és az a gyakorlat, melyek a katolikus egyház 20. századi történelmének meghatározó jelentőségű mozgalma, az Actio Catholica és a politika viszonyát jellemezték 1932 és 1948 között Magyarországon.

Az Actio Catholicának a politikához való viszonyát alapvetően két elv határozza meg. Egyrészt az AC mint egyházi jellegű szervezet nem foglalkozik politikával, különösen a pártokkal való együttműködéstől ódzkodik. Másrészt rendkívüli helyzetekben az AC köteles a magasabb célok érdekében részt venni a politikai életben.

E két elv érvényesülése nyomon követhető a magyar Actio Catholica életében is. A Horthy-korszakban az AC nem politizált. Az 1945-48-ig tartó vészterhes időszakban pedig, amikor szinte minden politikai töltetet kapott, az AC maga is a politikai csatatér egyik bábuja lett.

Az AC és a politika viszonyát XI. Piusz államtitkárának, Gasparri bíborosnak a szavai így világítják meg: "A katholikus akció nem anyagi és földi, hanem lelki és mennyei eszményekért küzdő, szervezett társadalmi tevékenység, s mivel nem politikai, hanem vallási tevékenység, teljesen az egyházi hatóságtól függ. Ha a dolgok szükségszerű kapcsolatánál fogva mégis szociális és gazdasági térre kell lépnie, amelyen politikai kérdésekkel is vonatkozásba jut, azt is csak természetfeletti érdekek biztosítása, az egyének és népek valláserkölcsi fellendülése érdekében teszi." [33]


Jegyzetek


[1] Gergely J.: A katolikus egyház története Magyarországon 1919-1945. Budapest, 1997, 108.
[2] XI. Piusz pápa Quae Nobis levele. Közli Dombi József: A katolikus akció vezérkönyve. Gyulafehérvár, 1938, 176.
[3] XI. Piusz pápa Peculiari quadam levele. Közli Dombi: i.m. 173.
[4] Zsigmond László (szerk.): Politikai és szociális enciklikák XIX-XX. sz., Bp., 1970, 53-54.
[5] XI. Piusz pápa körlevele a katolikus akció érdekében.
[6] Mindszenty József: Emlékirataim.Vaduz, 1988, 142.
[7] Az AC ügyrendje, 5<185>. Bp., 1937, 6.
[8] Beke Margit (szerk.): A magyar katolikus püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1919-1944 között, I-II., München-Bp., 1992. (a továbbiakban Pt) 1919-44. II/115.
[9] Pt 1919-44. II/165.
[10] Esztergomi Prímási Levéltár (EPL) Cat. D/c 4286-1940. és 4163-1940.
[11] Gergely: i.m. 108.
[12] Seres Ferenc: Mihalovics Zsigmond élete és művei, Pilisszentlélek, 1993, 25-26.
[13] EPL 6387-1946.
[14] EPL 2455-1946.
[15] EPL 605-1946.
[16] Lásd a 3. jegyzetet. Közli: Dombi: i.m. 173.
[17] Lásd a 2. jegyzetet. Közli: Dombi: i.m. 177.
[18] XI. Piusz pápa levele az argentínai püspöki karhoz. Közli: Dombi: i.m. 193.
[19] EPL 2456-1946.
[20] Az AC ügyrendje 1§,i.m. 5.
[21] Gergely: i.m. 109.
[22] Pt 1919-44. I/503-505, illetve u.o. II/85. és EPL D/a 633-1935.
[23] EPL 2794-1946.
[24] Mindszenty: i.m. 131.
[25] EPL 4462-1946, 6121-1946.
[26] EPL 1744-1946 illetve 5859-1946.
[27] EPL 6121-1946.
[28] EPL 6379-1946.
[29] Beke Margit (szerk.): Pt 1945-48. Köln-Bp., 1992, 41, 54, 77, 89, 106, 107, 108, 128, EPL 2456-1946, 4610-1946.
[30] Mindszenty: i.m. 120-128.
[31] Pt 1945-48, 174-175, Mindszenty: i.m. 170-178.
[32] Pt 1945-48, 338, 377, Mindszenty: i.m. 128, Havasy Gy. (szerk.): A magyar katolikusok szenvedései 1944-1989. Bp.,1990-1991, 70-71.
[33] Közli: Szántó Antal:A katolikus akció,Sopron, 1930, 112.

vigilia@katolikus.hu

Módosítva: 2000.04.28.