JÓZEF TISCHNER

A lelkiismeret szolidaritása

Lengyel filozófus, esszéíró. A krakkói Pápai Teológiai Akadémia, valamint a Jagelló Egyetem filozófia professzora. A Wawelben, 1980. október 19-én elmondott szentbeszéd.(Megjelent: Józef Tischner: Etyka solidarnosi (A szolidaritás etikája), Varsó, 1989.)

"Egyszer arról mondott nekik példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni és nem szabad belefáradni. Így szólt:

Az egyik városban élt egy bíró, Istentől nem félt, emberektől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Elment hozzá, s kérte: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. Egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: Igaz, Istentől nem félek, embertől nem tartok, de annyira terhemre van az özvegy, hogy igazságot szolgáltatok neki, nehogy végül nekem jöjjön és arcul üssön.

Az Úr így szólt:

Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Hát az Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Megváratja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?" (Lk 18,1-8)

Elhoztuk ma ide, a Wawel dombjára a szívünkhöz legközelebb álló ügyeinket, melyeket egyetlen szó foglal magában - "szolidaritás". E szó - "szolidaritás" - magába sűríti nyugtalansággal teli reményeinket, bátorságra késztet és elgondolkodtat, olyan embereket köt össze, akik még tegnap távol álltak egymástól. A történelem szavakat teremt, hogy majd később ezek a szavak alakítsák a történelmet. Ma a "szolidaritás" szó összefonódott a legerőteljesebben lengyel szavakkal, hogy új formát adjon mindennapjainknak. Van néhány ilyen szavunk: a "szabadság", a "függetlenség", az "emberi méltóság" - ma pedig, a "szolidaritás". Mindannyian érezzük e szó tartalmaiban rejlő súlyos terhet. Ezzel a súlyos teherrel állunk ma itt a Wawel dombján, a Piastok, Jagellók síremlékei között, Mickiewicz, Slowacki hamvai mellett, Isten Fiának oltára előtt.

Elénk jött Krisztus Evangéliuma, vagyis a Jó hír. Miről szól ma számunkra az Evangélium? Egyetlen dologról: a hit és az imádság erejéről. Hallgassuk meg a szavait: "Hát az Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Megváratja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?" Ez a mai napra szóló Evangélium. Elénk jöttek e szavak, melyek az ember erejéről és nagyságáról szólnak. Azt hirdetik, miként élhet az ember Isten mindenhatóságával saját javára és boldogságára. Kell, hogy hitünk legyen, Isten azok szolgája lesz, akik hisznek Őbenne. Ebből bontakozik ki a mai találkozás jellege: mi - a "szolidaritás" gyönyörű szavába zárt súlyos teherrel s az Evangélium a rendíthetetlen hitre való felhívással.

Vessünk egy pillantást arra a teherre, amelyet hordozunk. Mit jelent ez az egyszerre régi és új szó - "szolidaritás"? Mire szólít fel? Milyen emlékeket ébreszt? Ha közelebbről meg kellene határoznunk a "szolidaritás" szót, feltehetően vissza kellene mennünk az Evangéliumhoz, és ott keresni az eredetét. E szó jelentését Krisztus így határozza meg: "Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét".

Mit jelent szolidárisnak lenni? Azt, hogy hordozzuk a másik terhét. Senki sem magányos sziget. Akkor is egymáshoz vagyunk kötve, ha ezt nem tudjuk. Összeköt minket a táj, összeköt a test és a vér - összeköt a munka és a beszéd. Ám nem vagyunk mindig tudatában e kötelékeknek. Amikor megszületik a szolidaritás, felébred az öntudat, ekkor megjelenik a beszéd és a szó - s felszínre kerül, ami rejtve volt. Minden kötelékünk láthatóvá válik. Ekkor az ember a vállán hordozza a másik terhét. A szolidaritás megszólal, kiált, kiáltozik, áldozatot vállal. Ekkor a másik terhe gyakran súlyosabb lesz, mint a sajátunk. Így teljesíti Krisztus tanítványa az Ő törvényét.

A szolidaritásnak van még egy oldala: a szolidaritást nem kell kívülről, erőszakkal rákényszeríteni az emberre. Ez az erény magától, önként, szívből születik. Kényszerítette-e valaki az irgalmas szamaritánust, hogy az úton fekvő, véresre vert ember fölé hajoljon? Az irgalmas szamaritánus jóakaratból mentette meg felebarátját. A szolidaritás erénye az ember jóakaratának kifejezése. Alapjában véve mindannyian szolidárisak vagyunk, mert lelkünk mélyén mindannyian jóakaratú emberek vagyunk. A szolidaritás jóakaratból születik és jóakaratot ébreszt az emberekben. Olyan, akár a napsugár melege: ahol elidőzik, otthagyja a melegét, mely finoman tovább sugárzik. Csak arra van szüksége, hogy ne állítsanak az útjába akadályokat - ostoba, értelmetlen akadályokat.

S még valami: az evangélium lapjaiból és lelkületéből született szolidaritásnak nincs szüksége ellenségre vagy ellenfélre ahhoz, hogy megerősödjön és fejlődjön. Mindenkihez fordul, s nem valaki ellen. A szolidaritás alapja és forrása az, ami valójában minden ember életében fontos. Amikor beköszönt a tavasz, az a fontos, hogy időben kell szántani és vetni. Amikor eljön az ősz, az a fontos, hogy időben kell a termést begyűjteni. Amikor ég a ház, az a fontos, hogy a tüzet el kell oltani. A tanár számára az a fontos, hogy az iskola valóban iskola legyen, az egyetem egyetem, a könyv könyv. Mindannyiunk számára az a fontos, hogy az igazság mindig igazság legyen, az igazságosság pedig - igazságosság. Rendet kell teremteni a portánk előtt. S az, amit meg kell tenni, egyesít és cselekvésre késztet. Mélyebben és maradandóbban egyesít, mint az ellenségtől való félelem. Összeforrt - de nem a félelem miatt összeforrt - nemzet akarunk lenni. Azt akarjuk, hogy a legegyszerűbb emberi kötelességünk egyesítsen minket.

Kivételes pillanatokat élünk ma át. Az emberek levetik az álarcukat, előjönnek rejtekükből, és megmutatják a valódi arcukat. A feledés, a por alól felszínre kerül a lelkiismeretük. Ma olyanok vagyunk, amilyenek valójában volnánk. A hívők - hívők, a kételkedők - kételkedők, s a hitetlenek - hitetlenek. Értelmetlen idegen szerepeket játszani. Mindenki azt akarja, hogy a saját nevén nevezzék. Az, amit átélünk, nem csupán társadalmi vagy gazdasági, hanem mindenekelőtt az emberi méltósággal érintkező esemény. Az emberi méltóságot érinti. Az emberi méltóság a lelkiismeretre támaszkodik. A legmélyebb szolidaritás a lelkiismeret szolidaritása.

A mai Evangélium mindannyiunk számára felteszi a kérdést: "...amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?" Talál-e hitet? Ügyünk kulcsa a hit.

Itt állunk ma a Wawel dombján, hogy megerősítsük a hitünket, mindenekelőtt imádsággal. Azoknak a hamvai nyugszanak itt, akiknek a hitük állt mindenek fölött. Milyen erős hitének kellett lennie Szent Szaniszlónak, amikor kiátkozta a kegyetlen királyt! Talán azzal is vádolták, hogy e tettével megingatja a fiatal királyság erejét. Szaniszló püspök hitte, hogy nem ingatja meg, hanem építi a királyság erejét. Milyen erős hitének kellett lennie Jagelló Ulászlónak, amikor Grünwald alá vonult, hogy harcba szálljon csaknem az egész európai lovagsereggel. Milyen erős imádság nőtt ki ebből a hitből! Ez a székesegyház, ahol most vagyunk, imádságból épült. Végezetül pedig gondoljunk II. János Pál imájára, akinek nemrég még ez az épület volt a székhelye. E falak között az ő imája is itt van. Emlékezzünk, miként szólt hozzánk: "A hit erejével kell erősnek lennetek! Hűségesnek kell lennetek. Nagyobb szükségetek van ma erre az erőre, mint bármikor a történelem során." A hit él. Amikor az Emberfia eljön, hitet talál. Azért vagyunk itt, hogy a történelem imájához hozzátegyük a saját imádságunkat, hogy a történelem hatalmas hitéhez hozzáadjuk a mi kicsiny, mustármagnyi hitünket.

Szeretnék még egy kérdést érinteni. Tudom, hogy a hely, ahol állunk, oly nagy és szent, hogy eltörpül és megszűnik itt minden mai emberi szó. De a szolidaritás hálaadás is. Együtt imádkozunk ma azokkal a Gdanskból, Szczecinből s más lengyel városokból érkezett munkásemberekkel, akik azért jöttek el ide, hogy fejet hajtsanak a királyok emléke előtt. Jó alkalom ez arra, hogy kimondjuk, amit minden imádkozó ember érez. Egyetlen szót mondok csak: - Köszönjük. Köszönjük a lelkiismeret mai szolidaritását. Szeretnénk hálát adni, mert az is szolidaritás. "Hordozzátok egymás terhét..." A szívből jövő imádság terhét vesszük ma vállunkra.

"Hát az Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Megváratja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik."

Éles Márta fordítása

vigilia@communio.hcbc.hu

Módosítva: 1999.11.24.