TÓTH ISTVÁN GYÖRGY

A Trentói zsinat és Magyarország

Született 1956-ban Budapesten. Az ELTE történelem-latin szakán végzett 1980-ban. A történettudomány kandidátusa. 1981-től a MTA Történettudományi Intézetének munkatársa. A Közép-Európa Egyetem és a Miskolci Egyetem docense.

1543-ban ádvent harmadik vasárnapján, december 13-án a dél-tiroli Trento városában megnyílt a katolikus egyház egyetemes zsinata. Bár a menet, amelyik a Szentháromság-templomból ünnepélyesen a dómba vonult, nem volt kicsiny, az egyetemes egyház képviselete a zsinaton egyelőre igencsak foghíjas és egyenlőtlen maradt.A helyi papság mögött a pápa három legátusa, három bíboros haladt. Mindhárom a római egyház kiemelkedő képviselője volt, ketten: Giovanni Maria del Monte és Marcello Cervini kardinálisok még a zsinat alatt a pápai trónra emelkedtek, és csak nagyon kevés szavazaton múlott, hogy a harmadik legátust, a mantovai uralkodó család sarját, Ercole Gonzaga bíborost nem választották szintén pápává. A kardinálisok mögött vonult három érsek és huszonegy püspök, továbbá öt koldulórendi generális - egyelőre ennyien gyűltek össze, hogy a katolikus egyház megújításáról, a hitszakadás megszüntetéséről tárgyaljanak. Kevés püspök jelent meg, és ők sem képviselhették az egész egyházat, hiszen szinte valamennyien olaszok voltak, rajtuk kívül összesen két spanyol, egy angol és egy francia püspök jött el - és mindössze egyetlen püspök érkezett abból az országból is, ahonnan az egész egyházszakadás, vagyis a reformáció kiindult: a Német-római Birodalomból.

Sokan úgy gondolták ekkor, hogy az évtizedek óta várt nagy tanácskozás hetek vagy legfeljebb hónapok alatt megoldja majd az egyházat gyötrő problémákat, helyreállítja a katolikus egyház fegyelmét és tekintélyét, és visszatereli a protestánsokat az elhagyott közös akolba. III. Pál pápa jobban látta a nehézségeket, tudta, hogy az alapos reformhoz hosszú és szívós munkára lesz szükség. Azt azonban a trentói menetben még a legborúlátóbb atyák sem gondolták, hogy mire a zsinat befejezi a munkáját, nem kevesebb, mint tizennyolc esztendő telik el, miközben négy pápa és a nyitóülés legtöbb résztvevője sírba száll majd.

Az egység helyreállítása

A 16. század második évtizedében a Luther Márton által elindított mozgalom, a reformáció rendkívüli sebességgel hódított Európában. A pápához hű maradt egyházban is nagyon sokan érezték az alapvető reformok szükségességét, azt remélték, hogy egy egyetemes zsinat, amely kíméletlenül feltárja és orvosolja a visszaéléseket, és nyílt vitákat folytatva meggyőző válaszokat ad a reformáció által felvetett teológiai kérdésekre, helyreállíthatja az egyház megbomlott egységét. Senki sem vágyott olyan őszintén erre a kibékülésre és megújulásra, mint V. Károly német-római császár és spanyol király. Azt remélte, hogy ha német földön befejeződik a katolikus és a protestáns fejedelmek harca, akkor helyreállíthatja alaposan megingott császári hatalmát. Pontosan ezért tett meg azonban mindent a zsinat megakadályozására a "legkeresztényibb király", I. Ferenc. A francia király buzgó katolikus volt, Párizsban protestánsokat küldött a máglyára, azt azonban mindenképpen el akarta kerülni, hogy ellenfele, V. Károly a protestáns fejedelmeket legyőzve vagy megbékítve túlságosan megerősödjék.

A zsinat összehívásának körülményei

Zsinatot csak pápa hívhatott össze, VII. Kelemen pápa (1523-1534) azonban a legkevésbé sem kívánta ezt. VII. Kelemen pápa a Medici-dinasztiából származott, akárcsak nagybátyja, X. Leó (1513-1521). Ő azonban törvénytelen gyerek lévén félt, hogy ezzel az ürüggyel lemondatják. Ezenkívül attól is tartott, hogy a zsinat majd a pápa fölé helyezi magát, vagy éppen a császár vezetésével, a pápaság kikapcsolásával tartanak német földön egyetemes zsinatot. Ez a gyanakvás végigkísérte a Trentói zsinat egész történetét.

Amikor 1527-ben V. Károly zsoldosai elfoglalták és kifosztották Rómát (sacco di Roma), VII. Kelemen is fogságba esett. Ekkor úgy látszott, hogy valóban lesz zsinat. "Most már a kezedben van a pápa, megmenthetjük a katolikus hitet, és megtarthatjuk a zsinatot" - ujjongott Ferdinánd magyar király bátyjának, V. Károly császárnak írt levelében. VII. Kelemennek azonban semmi kedve sem volt a győztes császár fennhatósága alatt egybehívott "német zsinathoz", ezért - bár a zsinat fontosságát szüntelenül hangoztatta - egész uralkodása alatt sikerrel odázta el a tanácskozás összehívását.

III. Pál pápa megválasztása

A bíborosok 1534-ben VII. Kelemen utódjául Alessandro Farnesét választották pápának, és ekkor kikötötték, hogy az új pápának, aki a III. Pál nevet vette fel (1534-1549), haladéktalanul össze kell hívnia az annyiszor megígért zsinatot. Erre azonban mégis csak tizenegy évvel később került sor.

A katolikus egyházban forradalmi változásokat és teljes megújulást hozó Trentói zsinatot éppen az a pápa hívta össze, aki ezer szállal kötődött ahhoz az elvilágiasodott reneszánsz pápaság-eszméhez, amely ellen a reformátorok és a katolikus egyházon belüli reform hívei egyaránt hadakoztak. Megválasztásakor Farnese kardinális hatvanhat évével a legöregebb bíboros volt a konklávén. A bíborosi kalapot is attól VI. Sándor pápától (1492-1503) kapta, még 1493-ban, aki érzékiségével és korrupciójával mintegy megtestesítette mindazt a romlottságot, amelyet a német reformátorok propagandája olyan hatásosan mutatott be. III. Pál volt az utolsó pápa, akinek - igazi reneszánsz egyházfejedelem módjára - fiai és unokái méltó címekhez juttatásáról is gondoskodnia kellett.

Zsinatelőkészítő bizottság

Az új pápa egy kilenctagú - bíborosokból és teológusokból álló - bizottságot rendelt ki az egyházi reform és a zsinat előkészítésére. Ez a testület egy év munka után 1537-ben átfogó jelentést tett le a pápa asztalára Az egyház megjavításáról címmel. A tanulmány belső használatra készült, titkos jelentésnek szánták, így rendkívül őszintén és kemény hangon bírálta a katolikus egyházban tapasztalható visszaéléseket. A bíborosok nem válogatták meg a szavaikat, hiszen ezt a kórképet csak az egyházfő számára készítették. A jelentés azonban hamarosan kiszivárgott, pár hónap múltán ki is nyomtatták, és Luther a latin szöveg német fordítását gúnyos megjegyzésekkel fűszerezte.

III. Pál világosan felismerte, hogy elődje halogató taktikája nem folytatható, és rászánta magát egy egyetemes zsinat összehívására. 1535-ben a nunciusok közölték a keresztény uralkodókkal, hogy a pápa zsinatot szándékozik összehívni Bolognába, mely a pápai állam egyik legfontosabb városa volt. Éppen emiatt azonban sokaknak nem tetszett a helyszín, ezért a pápa 1536-ban Mantovába, ebbe a semleges és önálló észak-itáliai fejedelemségbe helyezte át az összehívandó zsinat színhelyét. Ez a helyszín sem váltott ki osztatlan egyetértést, és ráadásul a mantovai herceg hatalmas összegeket követelt a zsinatra érkezők ellátása és védelme fejében. III. Pál ezért először Vicenzába akarta áthelyezni a zsinatot, majd 1539-ben meghatározatlan időre elnapolta a tanácskozást.

Közben a francia király és V. Károly fegyverszünetet kötött, s így egyelőre elhárult a zsinat legnagyobb akadálya, a két legfontosabb katolikus uralkodó háborúja. Felcsillant a remény, hogy a Német-római Birodalmon belül sikerül összebékíteni a katolikusokat a protestánsokkal, sikerül kialakítani egy közös kompromisszumos álláspontot. 1541-re azonban a két fél álláspontja már annyira messze került egymástól, hogy a Regensburgba összehívott katolikus és evangélikus teológusok semmiben sem tudtak megegyezni.

A zsinat második összehívása

A regensburgi tanácskozás kudarca után III. Pál másodszor is összehívta a zsinatot, ezúttal Trento városába. Trento (németül Trient, latin nevén Trident) dél-tiroli város, ma Olaszország északi részén található, a 16. században azonban a Német-római Birodalom egyik legdélibb városa volt. A város földesura a trentói püspök, tehát egyházi ember volt, mégsem ezért esett erre a helyre a pápa választása. V. Károly császár azt akarta - és ezt 1541-ben, amikor Luccában találkozott a pápával, világosan értésére is adta -, hogy a zsinat német földön üljön össze, és ott, a császári hatalom árnyékában találjon megoldást a német katolikusok és Luther híveinek ellentéteire. A pápa viszont azt szerette volna, ha Itáliában gyűlnek össze a résztvevők. A nagy tanácskozás egybehívását megelőző számos kompromisszum egyike volt, hogy végülis a két világ határára, Itáliának a birodalomhoz tartozó részébe, Trentóba került a zsinat. Ez mindvégig a pápa és a császár fennhatósága alatt maradt, bár sem V. Károly, sem lemondása után I. Ferdinánd, sem pedig egyetlen pápa nem jelent meg személyesen a zsinaton. A pápát legátusok képviselték, ők küldték gyorsfutárokkal Rómába a jelentéseket - a császárok pedig gyakran tartózkodtak a közeli Innsbruckban, ahová követeik hamar eljuttathatták a leveleiket.

Újabb háború a császár és a francia király között

Közben újból kirobbant a háború a császár és francia király között, a zsinatot megint el kellett halasztani. Csak miután a harcoló felek 1544-ben békét kötöttek, kerülhetett sor arra, hogy a zsinatot harmadszor is összehívják, és az 1545. december 13-án valóban megkezdje a tanácskozást.

A Trentói zsinat tizennyolc évig tartott, tényleges munkája azonban három részben mintegy öt évet vett igénybe. A különböző üléseken a zsinat tizennyolc éve alatt összesen mintegy 270 püspök volt jelen, akiknek kétharmada jött Itáliából, a pápa ugyanis az itáliai püspököket, akárcsak a Rómában időző főpapokat, szabályosan utasította arra, hogy menjenek el Trentóba. A résztvevők többsége olasz volt, ez ezonban nem jelentette azt, hogy valamennyien a pápa közvetlen befolyása alatt álltak. A milánói, palermói vagy nápolyi érsekek V. Károly császár mint spanyol király alattvalói voltak, és a Velencei Köztársaság területén élő püspökök sem hagyhatták figyelmen kívül államuk pápaellenes politikáját.

Magyarország képviselete

A zsinat első szakaszában a katolikus királyságok közül a jórészt reformátussá lett Lengyelország mellett csak Magyarország nem képviseltette magát egy püspökkel sem. A katolikus püspökök helyzete Magyarországon ekkor rendkívül nehéz volt. A reformáció terjedése miatt elvesztették híveik nagy részét, a török pedig mind több püspöki székhelyet foglalt el. Ezenkívül az I. Ferdinánd és Szapolyai János királyok közt dúló polgárháború azzal a következménnyel is járt, hogy Magyarországon két király gyakorolta a főkegyúri jogokat. Amikor 1537-ben III. Pál pápa, eredetileg Mantovába, összehívta a zsinatot, még élt Szapolyai János király, ezért a meghívó levél nem említette meg név szerint, hogy a pápa mely magyarországi érsekeket és püspököket várja a nagy zsinatra - ezzel a diplomáciai fogással Róma elkerülte annak a fogas kérdésnek a megválaszolását, hogy a pápa melyik magyar püspököket ismeri el. Várday Pál esztergomi érsek, miután a meghívót kézhez vette, nem rejtette véka alá véleményét, hogy nem sok jót lehet várni egy egyetemes zsinattól - inkább a török ellen küldjön a pápa segélyt. Várday ki is jelentette, hogy a török veszély miatt nem hagyhatja el egyházmegyéjét.

Ferdinánd Kecseti Márton veszprémi püspököt jelölte ki arra, hogy a zsinaton a magyar püspököket képviselje, ő azonban nem ment el Trentóba. Mivel pár hónappal megbízólevelének kiállítása után, 1543 nyarán újabb nagy szultáni hadjárat söpört végig Magyarországon, és Szulejmán a Dunántúl jó részét is elfoglalta, aligha kell sokáig keresnünk az indokot, ami a veszprémi püspököt visszatartotta.

A zsinat áthelyezése

A zsinat kétévi munka után 1547-ben áthelyezte székhelyét Trentóból Bolognába. Ennek az is oka volt, hogy tífuszjárvány tört ki a városban, amelynek több zsinati atya is áldozatául esett. Fontosabb volt azonban a politika újabb fordulata: V. Károly császár legyőzte a német protestánsok unióját, a schmalkaldeni szövetséget, és úgy látta, hogy a Német-római Birodalom korlátlan ura lehet. A zsinati atyák el akarták kerülni a császár túlzott befolyását, ezért a birodalomhoz tartozó Trentóból pápai területre, Bolognába húzódtak. A zsinat székhelyének áthelyezése azonban a tanácskozás megakadását eredményezte. Egyes császárpárti püspökök Trentóban maradtak, és a császár felvetette annak a lehetőségét is, hogy folytatja a zsinatot, Trentóban - de a pápa nélkül. III. Pál jobbnak látta, ha 1549 szeptemberében felfüggeszti a zsinat munkáját. Két hónappal később az agg pápa meghalt.

III. Gyula

Utóda III. Gyula néven (1550-1555) a zsinat egyik vezetője, Del Monte bíboros lett. Nem sokkal megválasztása után újra összehívta a zsinatot, a császárnak kedvezve, ismét Trentóba. 1551 májusában megnyílt a zsinat második, egy évig tartó szakasza. A francia püspökök, tiltakozva V. Károly befolyása ellen, nem jöttek el, sőt a francia király azzal fenyegetődzött, hogy saját külön nemzeti zsinatot tart. Megjelentek viszont a katolikus egyház egyetemes zsinatán - először és utoljára - a protestánsok képviselői. A schmalkaldeni szövetség veresége után felvillant a remény, hogy kölcsönösen elfogadható teológiai formulák kidolgozásával át lehet hidalni a szakadékot a pápa és Luther hívei között, a következő hónapok vitáiban azonban hamar kiderült, hogy erre már semmi esély sem volt. A zsinat résztvevői ragaszkodtak az Eucharisztia katolikus értelmezéséhez: Krisztus az ostyában és a borban reálisan jelen van.

A zsinat második szakasza

A zsinat e második szakaszában már magyar főpapot is találunk a résztvevők között: Ferdinánd, mint magyar király, követeként Gregoriánc Pál zágrábi püspököt küldte Trentóba. A zágrábi püspök az Oltáriszentségről szóló vitákban igen előkelő helyen, mindjárt a három német egyházi választófejedelem után kapott szót, és - Ferdinánd király véleményét képviselve - a két szín alatti áldozás mellett tört lándzsát. "Vétkeznek azok, akik a népet arra kényszerítik, hogy egy szín alatt áldozzék"- érvelt. Gregoriánc beszéde éppen annak a bizonyítéka, hogy milyen nyílt és éles viták folytak a zsinaton a teológiai kérdésekről. Ez az álláspont, a hívek kehellyel áldoztatása, amelyet Gregoriánc ilyen indulatosan képviselt, ugyanis ellentétes a Trentói zsinaton végül elfogadott és általános normává emelt határozattal, mely szerint a hívek csak egy szín alatt áldozhatnak.

A zsinatot valóban élénk, néha parázs viták jellemezték. Amikor az egyik görög püspök nápolyi kollégáját nemcsak tudatlannak, hanem erkölcstelennek is nevezte, az hamisítatlan déli temperamentummal nekitámadt, és csomókban tépte ki a szakállát. Máskor a püspökök kiabálva fojtották bele a szót egyik-másik népszerűtlen szónokba. A szenvedélyes vita is mutatja, milyen komolyan vették a küldöttek a feladatukat, őszintén hittek küldetésükben, abban, hogy kíméletlen kritikával és merész reformokkal meg lehet menteni a válságba jutott katolikus egyházat.

Gregoriánc Pál a zsinaton

Gregoriánc Pálnak nem sokkal az említett, igen fontos beszéde után el kellett hagynia Trentót: 1552 januárjában Ferdinándtól parancsot kapott, hogy menjen Rómába, és III. Gyula pápánál képviselje a királyt. A zágrábi püspök nem állt könnyű feladat előtt: 1551. december 17-én ugyanis Ferdinánd király parancsára Erdélyben meggyilkolták Fráter Györgyöt, aki nemcsak az erdélyi fejedelemség tényleges ura, de egyben váradi püspök és a római szent egyház bíborosa is volt. Gregoriánc igyekezett meggyőzni a pápát arról, hogy Fráter György a törökkel paktált, és ezzel az egész kereszténység ügyét veszélyeztette. A pápa vizsgálóbizottságot küldött ki, amely igen sok tanúvallomást gyűjtött össze Fráter Györgyről és Erdélyről, majd végül 1555-ben feloldozta Ferdinándot a vádak alól. Gregoriánc Rómából hamarosan visszasietett Trentóba, ahol a portugál király követével bonyolódott hosszas vitába arról, hogy melyikük ura az előkelőbb, és így melyiküket illeti meg az elsőbbség az ülésrendben.

A zsinat második szakaszát ismét a háború szakította félbe: V. Károly korábbi hű szövetségese, Szász Móric választófejedelem félt a császár túlzott megerősödésétől, és ezért I. Ferenc francia királlyal szövetkezve támadást indított V. Károly ellen. A hadihelyzet válságosra fordult a császár számára, akinek sietve el kellett menekülnie Innsbruckból. A közeledő protestáns seregektől tartva 1552 áprilisában a zsinati atyák meghatározatlan időre elnapolták a tanácskozást. Tíz évet kellett várniuk arra, hogy a zsinat folytatódjék.

IV. Pál pápasága

Amikor 1555-ben meghalt a zsinatpárti III. Gyula pápa, a bíborosok a Trentói zsinat másik irányítóját, Marcello Cervinit választották utódjául, aki a pápaság történetében szokatlan módon saját keresztnevét a pápai trónon is megtartotta, ezzel is jelezve, hogy pápaként sem lesz más ember, mint korábban volt. II. Marcell pápa nagy energiával látott neki a zsinat újjászervezésének, de alig 22 napi uralkodás után meghalt. Utóda IV. Pál néven (1555-1559) a zsinat elszánt ellenfele, a 79 éves Gianpietro Caraffa kardinális lett. (Ugyanebből a nápolyi nemesi családból származott a 17. század végén Magyarországon harcoló császári tábornok, Eger visszafoglalója és az eperjesi vésztörvényszék felállítója, Antonio Caraffa generális.) Az új pápa hallani sem akart a zsinatról, mely hosszú munkával szerinte semmit sem ért el. A középkort idéző, abszolút pápai hatalom híveként meg volt arról győződve, hogy semmi szükség sincsen zsinati tanácskozásokra. Sem a császár, sem pedig a püspökök nem befolyásolhatják Szent Péter utódát, akinek magának kell megreformálnia az egyházat. A pápa elhatározta, hogy rendeleteivel megszünteti a visszaéléseket, és helyreállítja a szerzetesrendek meglazult fegyelmét. Kíméletlen harcot folytatott az eretnekek (azaz a protestánsok) és tanaik ellen, a tiltott könyvek megszigorított indexével és az újjászervezett inkvizícióval tűzzel-vassal üldözte őket. Miután IV. Pál 1559-ben meghalt, utódjául egy igen hosszú konklávé Gianangelo Medici bíborost választotta. (Bár a kardinális a firenzei nagyherceg, Medici Cosimo jelöltje volt, csak névrokonságban állt a híres firenzei dinasztiával.) Fiatal korában az új pápa Magyarországon is megfordult: 1542-ben bátyja, Gian Giacomo Medici pápai hadvezér kíséretében járt hazánkban, amikor a keresztény sereg megpróbálta visszafoglalni Budát. IV. Piusz pápa (1559-1565) mindenben szakított elődje politikájával - legfőbb tanácsadója a Trentói zsinat egyik vezéralakja, Morone bíboros lett, aki csak pár nappal előbb szabadult ki az Angyalvár börtönéből, ahová IV. Pál a protestantizmus gyanújával záratta be. IV. Piusz nem habozott elődje két unokaöccsét (egyikük bíboros volt) gaztetteik miatt kivégeztetni.

IV. Piusz politikája

Az új pápa egyik legfontosabb törekvése az volt, hogy sikerrel befejezze a Trentói zsinatot. A világ azonban nagyot változott azóta, hogy a zsinat félbeszakította munkáját: Németországban az augsburgi vallásbékével Luther követői jogilag elismert felekezetté váltak. Anglia elveszett a katolicimus számára, Franciaországban pedig olyan erős volt a hugenották befolyása, hogy a francia király azt szerette volna, hogy a francia egyház gondjaira egy önálló nemzeti zsinattal találjanak megoldást.

A zsinat harmadik szakasza

A katolikus hatalmak nem értettek egyet abban sem, hogy a most, tíz év után ismét összeülő tanácskozás az előző két zsinati szakasz folytatása-e, vagy a korábbi ülések határozatait figyelmen kívül hagyva egy új zsinat kezdődik. A nagy tanácskozást újra összehívó pápai bulla ennek megfelelően tapintatosan hallgatott is erről a kérdésről. 1562 januárjában nyílt meg a Trentói zsinat harmadik és utolsó ülésszaka, amelyet majdnem két évi rendkívül intenzív munka után, 1563. december 4-én rekesztettek be.

Magyar püspökök Trentóban

Az időközben császárrá választott Ferdinánd király a zsinat harmadik ülésszakára eredetileg ugyanazt a Gregoriánc Pál győri püspököt jelölte követének, aki egy évtizeddel korábban, még zágrábi püspökként már betöltötte ezt a tisztet. Később azonban a leendő esztergomi érsekre, a híres humanistára, Verancsics Antal egri püspökre esett a választása, mivel azonban őt egyházmegyéje gondjai otthon tartották, helyette Draskovich György pécsi püspököt nevezte ki. Draskovichot azonban nem sokkal korábban az Oláh Miklós esztergomi érsek vezetése alatt összegyűlt magyar püspökök már mint a magyarországi klérus képviselőjét delegálták. Így egész Magyarországról csak egy püspök, Draskovich ment volna Trentóba, egyszerre ellátván a király és a papság küldöttének tisztét. Ferdinánd ezért az üresedésben lévő knini és csanádi püspökségeket sietve betöltötte két olyan férfival, akiket a Trentói zsinat alkalmas résztvevőinek gondolt: Dudith András óbudai prépostot a knini, a domonkosrendi Kolozsvári János kolozsmonostori apátot pedig a csanádi püspökségre nevezte ki. A magyar püspökök ezután Dudithot és Kolozsvárit küldték maguk helyett Trentóba, ahová így tehát összesen három magyar főpap indult. (Dudith rendkívüli műveltségű humanista tudós volt, a zsinat egyik legjobb latin szónoka lett. A török karmai közt vergődő Magyarországról szóló beszédei nagy hatást tettek a zsinati atyákra. Később azonban igencsak elfordult a Trentói zsinat szellemétől: Lengyelországban feleségül vette a királyi udvar egyik szép udvarhölgyét, és a katolikus hitet elhagyva protestánssá lett.)

Kényes kérdést jelentett a zsinatot előkészítő pápai diplomácia számára az időközben önállósult Erdélyi Fejedelemség kérdése is, hiszen János Zsigmond fejedelmet, választott magyar királyt, miként az összes keresztény uralkodót, a pápa szintén szerette volna meghívni a zsinatra. Ferdinánd király azonban hevesen tiltakozott ez ellen, mondván, hogy az erdélyi vajda az ő alattvalója, így a pápai meghívás végül elmaradt.

Draskovich György szerepe

A magyar delegátusok közül Draskovich György pécsi püspök kapott jelentősebb szerepet a zsinat utolsó szakaszának tárgyalásain. Ferdinánd király szeretett volna engedélyt szerezni arra, hogy országai két szín alatt áldozzanak (az engedélyt - már a zsinat bezárása után - meg is kapta), mert azt remélte, hogy ezzel az engedménnyel csökkentheti a feszültségeket a protestánsok és a katolikusok között, és biztosíthatja az ingadozó katolikusok lojalitását. Draskovich azt kérte a zsinattól, hogy ha a két szín alatti áldozást megtiltják is, azt külön pápai kegyként némely ország számára mégis engedélyezzék - ilyen felmentést kapott Csehország is a huszita háborúk után. A zsinati atyák hosszú vita után, csekély többséggel, de elvetették Draskovich javaslatait.

1563. december 4-én utoljára gyűltek össze a zsinati atyák a trentói dómban. A francia katolikusok vezérének, Guise kardinálisnak a felszólítására áldást mondtak a zsinatot egybehívó pápákra, és átkot szórtak az eretnekekre. Általános volt a lelkesedés, sok püspök sírt örömében, sokan összeölelkeztek. Joggal érezték úgy, hogy ez az egyetemes zsinat hatalmas munkát végzett, megújította a katolikus egyházat.

A zsinati határozatok kihirdetése

Amilyen nehéz volt összehívni, majd egyben tartani a Trentói zsinatot, ugyanolyan nehezen ment határozatainak kihirdetése is. Magyarország püspökei voltak a legelsők Európában, akik a Trentói zsinat végzéseinek kihirdetését elhatározták, erre azonban mégsem került sor. Oláh Miklós esztergomi érsek alig három héttel a nagy zsinat befejezése után egyházmegyei, majd nem sokkal később tartományi zsinat összehívását rendelte el, hogy ott kihirdesse a trentói zsinat rendelkezéseit. Ekkor ezeket még maga a pápa sem hagyta jóvá, hiszen maga a zsinat rendelkezéseit helybenhagyó pápai bulla is csak 1564 júniusában kelt. Az esztergomi egyházmegyei zsinatot 1564 márciusában megtartották, de ezen a Trentói rendelkezéseket nem hirdették ki. Ezt az előírások szerint a tartományi (országonkénti) zsinatokon kellett volna megtenni, ennek megtartását azonban az udvar megakadályozta. Ferdinánd király még mindig nem tett le arról a reményéről, hogy ha engedélyt kap a papok nősülésére és a hívek két szín alatti áldozására, a protestánsokat visszatérítheti a katolikus egyházba. 1564 júliusában azután meghalt I. Ferdinánd. Utóda, I. Miksa (akinek trónörökösként már az apja életében is igen nagy szava volt), bár a császári cím érdekében katolikusnak mutatkozott, valójában Luther követője volt, és cseppet sem lelkesedett a pápai politikáért.

Magyarországon a Trentói zsinat határozatait mindössze egy egyházmegyében hirdették ki, helyi jelleggel: Draskovich György, aki a zsinat egyik aktív - bár sok szempontból ellenzéki álláspontot képviselő - résztvevője volt, 16 évvel a nagy tanácskozás bezárása után, 1579-ben győri püspökként egyházmegyei zsinaton tette közzé az ott hozott határozatokat. A többi egyházmegyében azonban sohasem került sor ilyen ünnepélyes kihirdetésre. Akárcsak a kora újkori Magyarország életét meghatározó másik alapvető normagyűjteményt, Werbőczy István Hármaskönyvét, a Tridentinum rendelkezéseit is úgy vették át a gyakorlatba, hogy valójában sohasem hirdették ki azokat.

Azokon a területeken, ahol nem volt püspök, vagy pedig az nem lakott az egyházmegyéjében, a zsinat végzéseit apostoli (azaz közvetlenül a pápa által kiküldött) vizitátorok ismertették az alsópapsággal. 1581-ben XIII. Gergely pápa (1572-1585) parancsára e célból Raguzai Bonifác stagnói püspök, a Trentói zsinat egyik teológiai szakértője, nagytekintélyű ferences szerzetes érkezett a magyarországi török hódoltság területére. Először Pécs és Pozsega táján, majd az elhagyatott érseki székhelyen, Bácsott gyűjtötte össze a plébánosokat, hogy beszámoljon nekik mindazokról a bízvást forradalminak nevezhető változásokról, amelyeket a Trentói zsinat hozott az egyház életében. Raguzai Bonifác püspök Erdélyt is fel akarta keresni, de 1582 elején útközben Temesvárott meghalt.

A székhelyükön tartózkodó, híveiket vizitáló, miséken prédikáló püspökök, az előírt fekete öltözetet hordó, szemináriumban alaposan felkészített, nőtlen és erkölcsös életű, híveiket hetente szónoklattal, katekizálással megerősítő plébánosok lassan váltak természetessé a magyarországi katolikus egyházban. A trentói határozatok nem ünnepélyes aktussal, egyik napról a másikra érvényesültek, hanem lassacskán mentek át a gyakorlatba. Damokos Kázmér ferences szerzetesnek, Erdély (a fejedelem előtt titokban tartott tisztségű) püspökének még száz évvel a Trentói zsinat bezárása után is arról kellett vizsgálatot tartania, hogy a zsinatnak a házasságra vonatkozó rendelkezéseit, a kezdőszaváról Tametsinek nevezett híres fejezetet, ismerik-e a fejedelemség területén - megállapíthatta, hogy nem ismerik. Míg a Székelyföld eldugott plébániáin továbbra is sok olyan pap szolgált, aki az alapvető miseszövegeket sem tudta elmondani, és feleségétől elválva újranősült, addig a királyi Magyarországon ekkor már a plébánosok kevés kivétellel mind megfeleltek a Trentói zsinat követelményeinek.


Irodalom:


Frankl (Fraknói) Vilmos: A magyar főpapok a Trienti zsinaton, Esztergom, 1863.
Fraknói Vilmos: Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római szent-székkel III. 1903, Bp.
Vanyó Tihamér: Püspöki jelentések a magyar szent korona, 1933, Pannonhalma
Fazekas István: Kísérlet a trentói zsinat határozatainak kihirdetésére 1564-ben In: R. Várkonyi Ágnes Emlékkönyv 1998, Bp.
Nouvelle histoire de l'Église 3. Réforme et Contre-Réforme Ed. Hermann Tüchle. Paris 1968.
Jedin, Hubert: Geschichte des Konzils von Trient I-III. 1970, Freiburg, Histoire du christianisme 8. Le temps des confessions 1992, Paris.
Il concilio di Trento e il moderno (Ed. Paolo Prodi-Wolfgang Reinhard). 1996, Bologna.
Po-chia Hsia, Ronnie: Gegenreformation. Die Welt der katholischen Erneuerung 1998, Frankfurt.
Relationes missionariorum de Hungaria et Transilvania 1627-1707. Tóth István György (szerk.) 1994, Róma-Bp.
Tóth István György: Raguzai Bonifác, a hódoltság első pápai vizitátora Történelmi Szemle 1997. 3-4.

vigilia@communio.hcbc.hu

Módosítva: 1999.06.17.