FILA BÉLA

Gál Ferenc teológiája

1933-ban született. 1958-ban szentelték pappá a Váci Egyházmegye szolgálatára. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar dogmatikai tanszékének vezetője. Legutóbbi írását 1997. 12. számunkban közöltük.

Gál Ferenc életműve immár egészként áll előttünk, és értékelésre vár. Gazdag teológiai örökséget hagyott ránk: huszonhárom önálló tudományos könyve jelent meg, ebből tizenhét dogmatikus mű, fő műve a kétkötetes Dogmatika. Hatvankilenc önálló tudományos cikket és tanulmányt írt a teológia minden területét érintve. Nyolcvanegy ismeretterjesztő tanulmánycikket, ismertetést jelentetett meg különböző folyóiratokban. Hat teológiai mű fordítását készítette el, és öt gyűjteményes kötetben jelentetett meg hosszabb tanulmányokat. Kiegyensúlyozott, szerény, de öntudatos egyénisége, tudományos munkássága, lelkisége, dogmatikus szemlélete mély hatást tett ránk. Belőle éltünk, szellemi irányt mutatott nekünk, írásai meghatározták a korszak magyar teológiáját. Egészet alkotott, egységes szemléletű, magyar nyelvű teológiát, de a teológia részletkérdéseiben is jelentős munkát végzett. Önálló dogmatikus művei mellett nem kevésbé fontosak a teológia megújítását célzó és a lelki életet irányító tanulmányai, írásai, konferenciaelőadásai és Szentírás-magyarázatai. Halála előtt személyesen beszélgettünk teológiai munkásságának jelentőségéről. Szerényen, de határozottan kijelentette: én megtettem a magam dolgát, most már a ti feladatotok, hogy használjátok, véleményt mondjatok róla, értékeljétek.

Teológiájának egésze négy szempont szerint jellemezhető. Valódi, nagy formátumú teológus volt, aki a hagyományos skolasztikát gyökeresen átformálta és megújította. Személyesen vallotta és írásaiban képviselte, hogy a Szentírás a teológia lelke. Végül teológiájának gyakorlati jelentősége van, lelkipásztori gyakorlatból nőtt ki, és lelkipásztori igényeket, szükségleteket elégített ki.

A teológus

Teológusként az örök és korszerű teológiát művelte. Vállalta a legnagyobb feladatot, hogy tudományos módszerrel elvégezze a keresztény hitre vonatkozó reflexiót, igazolja a hit jogosságát, rendszeresen kifejtse tartalmát. Értelmezési feladatot igényelt ez a szellemi vállalkozás. Rá kellett mutatni, hogyan avatkozott be Isten a történelmünkbe, hogyan kezdett párbeszédet az emberrel, az ember pedig miként válaszolt hitben, reményben és szeretetben az önmagát kinyilatkoztató Istennek. Ha a hit oldaláról tekintjük a teológiát, akkor Isten természetfölötti önközléséről beszélünk, és a Szentírásban lecsapódott kinyilatkoztatást értelmezzük. Ha az ember oldaláról nézzük a teológiát, akkor azt keressük, hogy kaphatunk-e választ a tapasztalati világon túl megsejtett létre, továbbá mi a mulandó dolgok értelme, létezik-e valamilyen végső cél az értelmes ember számára? A teológus nem nélkülözheti a transzcendens világba behatolva a filozófiai problematikát, a metafizikai érzéket. Szellemi életünk mai bonyolultsága és sokrétűsége arra kényszeríti a teológust, hogy a hit elvi alapjai mellett figyelmet szenteljen azoknak a kérdéseknek is, amelyeket a mai élet fölvet. Kiszélesedett a teológia problémaköre.

A mai tudomány kérdései

Gál Ferenc észlelte és számításba vette a teológiai reflexióban azokat a problémákat, amelyeket a ma tudománya felvetett. Komolyan befolyásolja a teológia kidolgozását a mai ember különböző szintű önértelmezése. Annál inkább szembe kellett néznie ezekkel a kérdésekkel, mert amikor teológusként dolgozott, nemcsak a vallás egyik vagy másik tétele körül forgott a vita, hanem sokan manapság a vallás, a hit létjogosultságát is kétségbe vonják. A Szentírás felől nézve a teológiát úgy kellett bemutatni, mint az üdvösség történetét, amely ma is folytatódik. A töprengő és tétovázó bölcselő gondolkodást figyelembe véve párbeszédet kellett kezdeni a vallás lehetőségéről, létjogosultságáról és alapvető kérdéseiről. Arra azonban érzékenyen kellett vigyázni, hogy a metafizikát nem szabad összetéveszteni a hittel. Csak akkor szólhat a teológia konkrét emberhez, ha az embert és történelmét Istennel fennálló kapcsolatában tárgyalja.

A hagyományos skolasztika

Gál Ferenc ismerte a hagyományos skolasztikát, onnan indult el, de ismerte korának szinte minden jelentős teológusát, különösen a németeket. Leginkább a II. Vatikáni zsinat eszméi, a zsinat alapján fölvetődő teológiai felismerések hatottak rá. Miközben a hagyományos és az új teológiai eszméket beépítette rendszerébe, gondosan ügyelt teológiájának belső egyensúlyára. Soha sem állt ki szélsőséges nézetek mellett, soha nem helyezett túl nagy hangsúlyt részletkérdésekre. Figyelemmel kísérte a különböző szaktudományok viszonyát egymáshoz és a teológiához, sőt az aktuális irodalmi és szellemi problémákat is. Kiegyensúlyozottan fejtette ki a hitigazságok történeti jellegét, s emellett mindig igyekezett a katolikus egyház tanításához hű maradni.

Karl Rahner és Hans Urs von Balthasar

Közel került századunk két legnagyobb teológusához, Karl Rahnerhez és Hans Urs von Balthasarhoz. Rahner a német idealizmus, pontosabban a kanti gondolkodás talaján állva veti fel a mai teológia alapkérdését: hogyan juthat el az emberi értelem és akarat a természetfölötti világ megismeréséhez? Szerinte úgy, hogy igyekszik a történelemből kimutatni a természetfölötti valóság lehetőségi feltételeit az emberben: azt, hogy az ember természeténél, lényegénél fogva transzcendens lény, s mint ilyen, eleve és előzetesen, eredendően Istenre irányuló. Balthasar, a svájci teológus előbb irodalmárnak készült. Disszertációjának témája A német lélek apokalipszise volt. Ennek nyomán kezdte el írni teológiai esztétikáját, teológiai dramatikáját, végül teo-lógiáját. Arra törekedett, hogy egyrészt bemutassa az egész keresztény hit teológiai hagyományát, másrészt felszabadítsa a ma szorongó emberét. Központi gondolata: kicsoda és milyen az Isten, aki szeretni tudja a nyomorult világot, a bűnös embert, akit az üdvösségre akar vezetni? Elgondolása elsősorban az ún. felülről kiinduló, az Istenből kiinduló teológiai szemlélet. Gál Ferenc a két nagy teológus szempontjait érvényesítette, és így valóban belekerült a mai európai teológia fő áramlatába. Talán azt is állíthatjuk, hogy sikerült egyensúlyba hoznia az alulról és a felülről kiinduló, egymással vitázó teológiai szemléleteket.

Dogmatikus teológia

A kereszténység történetileg isteni kinyilatkoztatáshoz vezeti vissza magát, melyben Isten személyesen kitárult az ember előtt, szavát, tettét jelképeken keresztül közölte. A kinyilatkoztatás feldolgozásakor a teológus Isten partnere lesz, gondolkodásában és magatartásában felemelkedik az ő szentségi szintjére. Komolyan kell venni az ember kapcsolatát Istennel, amely konkrétan a vallásban, a hitbeli meggyőződésben fejeződik ki. Ha aztán ezt a kapcsolatot tudományosan fel akarjuk dolgozni, akkor egyre jobban számolni kell a kinyilatkoztatás történelmi és antropológiai feltételeivel. Az igazi teológus tárgyát a hit és az ész viszonyában, a kettő feszültségében képes tisztázni úgy, hogy közben figyelembe veszi az egyházi tanítóhivatal állásfoglalásait is. Bár a teológus munkájában erősen kidomborodik a hittartalmat feldolgozó tudományos reflexió, nem szabad megfeledkeznie arról, hogy a reflektált hittartalom mindig titok, titokba torkolló igazság. Csak akkor jöhet létre teológia, ha tudomásunk van reflexiónk előfeltételeiről, az előzetes ismeretekről, jelen esetben Isten kinyilatkoztatásáról, ha ismerjük és értelmezni tudjuk a Szentírást. Ugyancsak a feltételek közé tartozik az egyház mint a kinyilatkoztatás hordozója. Ezek figyelembevételével létrejöhet a hit mélyebb megértése és igazolása, a teológia.

Gál Ferenc elsősorban dogmatikus teológiával foglalkozott. A dogma az egyház által megfogalmazott hitigazságot jelenti, amely mögött fedezetként az egyház tévedhetetlenségének karizmája áll. A dogmatika tárgya tehát az egyház hivatalos hite. A dogmatikus megvizsgálja, értelmezi az egyházban megélt hitet és önértelmezését, továbbá vigyáz az egyházi hitvallásra, a hitbeli egységre. Eligazítást tud adni a híveknek az igazság keresésében, amikor kifejti és rendszerezi az egyház hitét. Ezt a feladatot tudatosan vállalta Gál Ferenc egész életében, minden megnyilvánulásában.

A skolasztika és a modern teológia határán

Gál Ferenc teológiai munkásságának másik fontos jellemzője, hogy a hagyományos skolasztikus teológiát gyökeresen átformálta és megújította. Mivel a skolasztikus teológiát sajátította el Rómában teológus korában, ismerte és értékelte a skolasztika teljesítményét. Biztos alapként mindig föltételezte, sőt konkrét tételeit átformálva átvette. Ő volt az egyik utolsó magyar skolasztikus teológus, de egyben a II. Vatikáni zsinat utáni modern teológus is. Nagy elődei, Schütz Antal, Horváth Sándor, Takács József a latin nyelvű skolasztikus teológiát művelték. Takács József volt az utolsó nagy magyar latin nyelvű teológus, ő sohasem lépte át a skolasztikus rendszer határait és problémakörét. Gál Ferenc ezzel szemben tematikában és nyelvileg bátran túllépett rajta.

A múlt és a ma között

Gál Ferenc látta a mai teológiában még élesen szembenálló konzervatív és progresszív irányzat különböző törekvéseit, de helyesen ítélte meg, hogy egyik irány sem felel meg a hiteles katolikus teológiának. A múlt értékeit féltve őrző irányzat merev és életidegen, míg a gyorsabban haladni akarók kitörnek abból a körből, amelyet katolikus szellemnek nevezünk. Akkor lesz igazán érdekes ez a vita, ha hűségesen elfogadjuk a kinyilatkoztatott tanítást, de komolyan vesszük a mai élet állandó változását, igényeit és fejlődését. Mivel egyházunknak gyakorlati feladatai vannak, szüntelenül új kihívásokkal kell szembenéznie. A teológusok feladata, hogy segítsék e feladat elvégzését.

Teológia és hermeneutika

Nem mindig tapintatosan és veszély nélkül érvényesítették a mai teológusok az egyház által kapott szabadságukat. Olyan nézeteket is képviseltek (például Hans Küng, E. Schillebeeckx, Eugen Drewermann), amelyek nem feleltek meg az üdvrend antropológiai, katolikus kifejtésének. Minél korszerűbben értjük meg hitünk igazságait, annál fontosabb, hogy egyszerű, világos nyelven fejezzük ki azokat. A 70-es évek végére már elfogadottá vált a hermeneutikus teológia törekvése. Lehetőség nyílt arra, hogy az egyházi tanítást a mai hermeneutika segítségével értelmezzék. Gál Ferenc józan, gyakorlati érzékkel figyelte, követte ezt a kényes, de fontos törekvést, és pozitív eredményeit mértékadó módon ültette át magyar nyelvű dogmatikájába. Kiegyensúlyozott érzékkel választotta meg a középutat a mai pluralisztikus teológia nem mindig elfogadható nézetei és a hagyományos egyházi nézetek között. Nem volt könnyű az egyensúly megteremtése az élesen szembenálló konzervatív és progresszív irányzatok között. A tét is nagy volt: Jézus ügye egybeesik-e az egyetemes egyház tényleges ügyével, és ha igen, akkor az egyház élete egyértelműleg valósítja-e meg az üdvösség rendjét?

Gál Ferenc bármilyen mély elméleti vagy gyakorlati problémát feszegetett, mindig igyekezett a közérthetőség mellett arra törekedni, hogy hűséges maradjon az egyház tanításához, az egyházatyákhoz, a zsinati nyilatkozatokhoz, a mértékadó teológusokhoz, ugyanakkor azonban komolyan figyelembe vette a modern teológusok nézeteit is. Tudatában volt annak, hogy komoly problémák vannak a magyar egyházon belül, de a kihívó vagy romboló nézeteket mindig elutasította. Magától értetődően tartotta magát ahhoz az irányzathoz, amelyet a hiteles egyházi tanítással összeegyeztetve elfogadhatónak talált, ha kellett, eredeti és bátor nézeteket is képviselt. Úgy látta például, hogy az apostoliság inkább feladat, amit meg kell valósítani, nem pedig egyszerűen adomány, amelyet csak őrizni kell. Csak bátor cselekvés, egészséges, érthető szóhasználat közvetíthetett a régi tanítás és a mai bonyolult problémák között. Azt a nézetet képviselte, amely a modern teológiai irányzatokat figyelembe vette, mert mindegyik fontos szempontot képvisel. A különböző teológiai irányzatok kutatóműhelyek, amelyek eredményei előbbre viszik a teológiát, emellett azonban szükség van olyan teológusokra is, akik a hagyományt is őrzik, illetve akár tartalmilag, akár nyelvtanilag, módosítják a hagyományt a modern kutatások elvárásai szerint. Gál Ferenc hivatásának érezte, hogy a jelenkori, főképpen pedig a magyar helyzetet felmérje, és megteremtse a közös nyelvet a régi és az új, az egyház és a világ, az ellenfelek és a barátok között. Tudatában volt annak, hogy Urunk, Jézus szolgálni küldte őt. Ennek pedig az a feltétele, hogy megértse a világot, az embereket, hogy Isten nevében szólhasson hozzájuk. Így teljesítette a hagyományos teológia átformálását és megújulását.

A Szentíráshoz való viszony

Gál Ferenc teológiájának lelke, belső ihletője, táplálója és irányítója a Szentírás volt. A skolasztikus alapokon kívül fontos volt számára az egzegézis. Előnyben részesítette az üdvtörténeti és a kérügmatikus módszert, ezért nem fogalmi elemzésekből, elvont tételekből vagy elméletekből indult ki, hanem a bibliai adatokból. Szentírás-magyarázatában csak a kinyilatkoztatott tartalomra figyelt, arra, amit a szövegből kihámozott. Szándékosan kerülte a biblikus, történetkritikai és egyéb vitákat. Számára a szent szövegek tartalmi mondanivalója azért volt jelentős, mert tudta, hogy igazán csak ez érdekli a híveket, ez táplálja a lelki életet, így lehet fölépíteni a dogmatikát. Nem az elmélkedési anyagot, nem a jelképes értelmezést helyezte előtérbe, hanem azt, hogy az egyház és teológusai milyen isteni tanítást olvasnak ki a szövegekből. A hittitkok ismerete volt számára fontos: mit nyilatkoztatott ki Isten, mit jelent ez nekünk, mire tehetjük rá az életünket. A forráshoz, a Szentíráshoz való visszatérés hozzásegítette ahhoz, hogy közelebbről lássa az isteni beavatkozást, amelyet kinyilatkoztatásnak nevezünk, hogy válaszoljon reá az egyházban a Szentlélek segítségével.

Az egzegézis és a biblikus teológia értelmezése

A Szentíráshoz való visszatérés nyomán vált a teológia megújíthatóvá és életszerűvé. Ez azt jelentette, hogy részben az egzegézist, részben pedig a biblikus teológiát kellett a szisztematikus teológiába beépíteni. Azért nem volt könnyű ez a feladat, mert a biblikusok a jelenkorban szinte teljesen önállóvá és függetlenné váltak, sőt a történetkritika túlságos figyelembevételével elsikkadt a lényegi mondanivaló. Csak szolid, dogmatikus alapokon álló teológus végezhette el ezt az integrációt eredményesen. A dogmatikus esetében nemcsak egyes szentírási helyek értelmezéséről vagy alkalmazásáról van szó, hanem arról, hogy a biblikus kutatás eredményeit teológiai szintre kell emelni. Módszertani szempontból kétségkívül fontos, hogy minden teológiai kérdés vizsgálatánál a Szentírás tanulmányozásával kezdjük, de azt azért a katolikus teológiában történeti és ismeretelméleti szempontból nem lehet megvalósítani, hogy "egyedül a Szentírás" álláspontjára helyezkedjünk, mert az egzegézis még nem biblikus teológia, a biblikus teológia pedig még nem dogmatika. Gál Ferenc pedig elsősorban dogmatikus teológus volt, azaz a teológiával dogmatikus szempontból foglalkozott. A Szentírás elválaszthatatlan az egyháztól, hiszen az egyház életében jött létre, az egyház mutatja be a Biblia tanítását, az ellenőrzi olvasását és értelmezését. A biblikus szemléletű dogmatikusoknál a Szentírás magyarázását természetszerűleg követi a dogmák értelmezése. A Biblia érthető forrása a dogmatikának, de a forrás igazi jelentésének kidolgozása nem lehetséges anélkül, hogy figyelembe ne vegyük az emberi lét metafizikai szerkezetét, konkrét törekvéseit, körülményeit, az egyház közvetítését. Pontosan erre vállalkozik a teológiai értelmezés. Arról számol be a Szentírás, hogyan gondolkodik Isten az emberről, a Szentírásra figyelő teológus feladata pedig az, hogy megkísérelje megfogalmazni, hogy az ember hogyan gondolkozzék Istenről.

Teológiájának gyakorlati jelentősége

A teológia és a lelkipásztorkodás

Az emberi szellem dinamizmusa megköveteli, hogy az elgondolt, igazolt igazságok a gyakorlatban megvalósulhassanak. Isten kinyilatkoztatása nemcsak alapot vetett életünknek, hanem végső célt is tűzött ki számunkra. Minden teológiai munka kiindulópontja és végállomása az egyház közösségi hitélete. Számunkra fontos, hogy gondolkozzunk, de még fontosabb, hogy igazán és helyesen éljünk. Aki pedig belekerül az egyház kegyelmi életáramába, annak az egyházi tanítás megragadja elméjét és személyiségét. Kialakul egy értelmi, érzelmi, akarati elemekből álló keresztény világnézet, amely eligazítást ad a mai bonyolult életben. Főleg teológiai tanulmányaiban, előadásaiban, konferenciabeszédeiben tett eleget Gál Ferenc ennek a gyakorlati feladatnak. Papi, lelkipásztori feladatot végzők számára írta könyveit és tanulmányait. Két kritériumon lehet lemérni művének gyakorlati, kérügmatikus jelentőségét. Állandóan szeme előtt tartotta Isten Igéjét, ahogyan azt az egyházban a Szentlélek fényével érteni és magyarázni lehet, valamint a mai ember helyzetét és gondolkodási horizontját, testi-lelki szükségleteit.

Gál Ferenc világosan látta, hogy teológiai munkájának akkor van értelme, ha azt a lelkipásztorok és az igényesebb hívek felhasználhatják. Amikor teológiáját kidolgozta, könyveit írta, az egyházi tanítás magasabbrendűsége, a hit ébresztő és fenntartó ereje a magyar egyház létkérdése volt. Akik előadásait hallgatták vagy könyveit forgatták, azoknak az volt a benyomásuk, hogy a keresztény tanításnak belső egysége, éltető ereje van. A teológus az, aki először egzisztenciálisan és belülről átéli és szemléli a hit igazságait, átlátja és igazolja azokat, és csak ekkor tudja mások számára átadni. Fontos volt számára az üdvtörténeti modell, mert egyetlen tengelyre vetíthette rá az egész üdvrendet: az üdvtörténet tényeire és folyamataira. A jelen megértéséhez hozzátartozik a múlt öröksége, és a jelen a jövőre irányul, mégpedig az örök életre. Haszontalan és felesleges fényűzés lenne a teológia, ha nem állna Jézus ügye szolgálatában.

Gál Ferenc nagy érdeme, hogy megértette, hogy az idegen, ateista-marxista, elvilágiasodott világnézet légkörében a legtöbb embernek nehézségei támadnak a hittel kapcsolatban. Nem látja át hitének értelmét, nem tudja, honnan ered, és hogyan függ össze konkrét életével. Mivel körülöttünk részletmegoldásokat abszolutizálnak jogtalanul, ezért a keresztény hit egésze, egyedülálló, abszolút igénye csak akkor lesz életképes, ha mind részleteiben, mind egészében világosan felvázolják és igazolják. Szorongatott helyzetben létkérdés, hogy a hívek szerves, logikus és egyszerű rendszerben, érthető nyelvi kifejezésekkel gondolhassák át és alkalmazhassák életükben hitük követelményeit. Azért van a teológiának gyakorlati értéke, mert a hit gyakorlatából fakad; egy tőről fakad az elmélet és a gyakorlat  -  ekkor tudja a teológus megérteni, hogy neki is lelkiségéből kell élnie, és lelkiséget kell táplálnia. Ehhez a gyakorlati feladathoz nyújtott elvi, elméleti hátteret az üdvtörténeti teológia. A kérügmatikus teológia pedig a gyakorlati alkalmazáshoz adott mintákat. Elmélet és gyakorlat kölcsönösen megfelelnek egymásnak: a teológia feltételezi a hitéletet, a hitéletnek pedig szüksége van a teológiára.

Azért tudta átvészelni a magyar egyház az ötvenes évektől a nyolcvanas évekig tartó nehéz helyzetet, mert olyan teológusa volt, mint Gál Ferenc, aki ehhez a körülményhez igazította teológiai munkáját. Ha a környezet nem segíti a hitet, a szokáson alapuló hit ellaposodik vagy elsatnyul. Ahhoz, hogy a keresztény ember hite szerint tudjon élni, hogy hitét valóságosan és mélyen átélje, szüksége van teológiára. Nehéz és súlyos idők mindig kitermelték az egyházépítő és éltető teológiát. Gál Ferenc a magyar egyház nehéz évtizedeiben dolgozott ki olyan teológiát, amely a magyar egyház életét fenntartotta, a jövő felé vezető utat is megvilágította és előkészítette.

vigilia@communio.hcbc.hu

Módosítva: 1999.04.14.