Beszélgetés Thomas Keatinggel

Életem során többször is átmentem megtérésen. Első éves egyetemistaként annak következtében volt részem ilyen tapasztalatban, hogy megkérdőjeleztem a katolikus hitnek azt a formáját, amelyet otthonról hoztam magammal. Ebben az időszakban ugyanolyan világias életet éltem, mint a legtöbb fiatal. A Yale-en szembesültem a modern filozófusokkal, hiszen tanulmányoznunk kellett őket. Elsősorban Tolsztoj „Isten országa köztetek van” című könyve fogott meg, amely felhívta a figyelmemet arra, hogy sokan, akik katolikusnak tartják magukat, valójában nem igazán katolikusok. Legalábbis nem azon az úton járnak, amelyet az Evangélium kínál. Az Evangélium ugyanis lényegében (és Ferenc pápa pontosan erről beszél) a szegények vallása.
Nemcsak azok szegények, akiknek csekély mértékű anyagi források állnak rendelkezésükre. Spirituális értelemben vett szegények is vannak, és azok is szegények, akik erkölcsileg tönkrementek. Lelkileg azok szegények, akik nélkülözik a legnagyobb erőforrást, azt a meggyőződést, hogy Isten jelen van bennük, s olyan szerető Isten, aki meggyógyítja érzelmi és értelmi sebeiket, felkínálva, hogy részesedjenek saját életében, fényében és szeretetében. Csakis ily módon található meg a valódi boldogság. Sajnálatos módon úgy születünk erre a világra, hogy nem tudunk Isten belső jelenlétéről. Olyan társadalmi környezetben kell felnőnünk, amely a legkevésbé sem tekinthető eszményinek. Életünket hiányosságok kísérik. Úgy juthatunk el az Istennel való teljes egységre, amelyről a Biblia beszél, ha átéljük és elfogadjuk gyengeségünket. Nincs olyan ember, aki ne érezné hiányosnak magát. Mindannyian foggal-körömmel küzdünk a boldogságért, csak éppen rossz helyen keressük.

(A teljes beszélgetés: Vigilia, 2019. február, 127–134.)

Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés