Sarutlan Kármelita Nővérek

A Szent Arcról nevezett Hedvig nővér OCD


A Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária Rendje Palesztinában, a Kármel-hegyén született. Különös kincse, hogy gyökerei a keleti egyház remetéinek szemlélődő életére nyúlnak vissza. Az első kármeliták keresztes lovagok és zarándokok voltak, akik a keresztes hadjáratok során telepedtek le az istenkeresésnek ezen a kiváltságos helyén. A kora-keresztény remeték hagyománya mellett az ő lelki fölismeréseik is – a földi élet zarándok út, az idő és a történelem eszkatologikus, prófétai szemlélete, a jó harc megvívása az ellenséggel, a sötétség erőivel – beépültek a Rend lelkiségébe. A Kármel meghatározó alakja Illés próféta, akire a Rend mint Atyjára tekint. Magatartása modell-értékű a szerzetesek számára, hiszen Illés Isten barátjaként az Ő színe előtt áll, és közbenjár a népért. A kármeliták kezdet óta mély és erős szeretetet tápláltak Szűz Mária iránt. A Kármel-hegyén élő első remeték neki szentelték kápolnájukat. A Szűz anya pedig oltalma és kitüntető szeretete jeléül a skapulárét (vállruhát) ajándékozta Stock Szent Simonnak, a kármeliták generálisának 1251-ben, mikor a Lateráni dekrétum után a Rend fennmaradása veszélybe került.
A Kármel sajátos karizmája, a Szentlélektől a Rendre bízott feladata az imádság. A Kármel lényegi elemei közé tartozik a belső ima, a lelkek üdvéért érzett felelősség a közbenjáró ima és az önmegtagadás által; az imaéletet szolgáló magány, csend, szigorú klauzúra; a sivatag tapasztalata, vagyis Jézus követése a pusztába, a megkísértés és az Istennel való bensőséges együttlét helyére; a kétkezi munka, és a családias légkörű, testvéries közösségi élet. A Kármel egy ősi írása, „Az első monachusok nevelése”, így határozza meg a Rend célját: „Ennek az életmódnak kettős célja van. Az elsőt a saját erőinkkel érjük el az erények gyakorlásával és az isteni kegyelem segítségével: s abban áll, hogy szent és a bűn minden szennyétől megtisztított szívet ajánlunk fel az Úrnak… A második célt kizárólag Isten ajándékaként érhetjük el: ez pedig abban áll, hogy a szívünkben kissé megízleljük és lelkünkben megtapasztaljuk az isteni jelenlétet és a mennyei dicsőség édességét, nem csupán halálunk után, hanem már ebben az életben is.” Avilai Szent Teréz a Rend reformjával megerősítette a misztikus életre szóló meghívást. Számára az imádság átalakító, bensőséges, baráti együttlét Istennel. Az élet és az ima nem elválasztható. Az emberi hitelesség és a személyes istentapasztalat kulcsfogalmak Szent Terézia Anyánk tanításában. Szent Teréz erőteljesen hangsúlyozza az ima apostoli erejét is. Megértette, ha ő hűségesen megéli szerzetesi hivatását, azzal segítheti az egyházat és a világot. Leányait arra tanította, hogy az életszentségnek apostoli ereje van.
Lisieux-i Szent Teréz az Énekek éneke szavait idézve fogalmazza meg, miben áll a szemlélődő élet apostoli dimenziója: „Vonzz engem, és mi futni fogunk a Te keneteid illata után. – Megértettem, hogy akkor, ha egy lélek engedte, hogy rabul ejtse a te keneteid mámorító illata, nem futhat egyedül, magával ragadja az összes lelkeket, akiket szeret… ez az ő feléd vonzódásának természetes következménye.”

(A teljes írás: Vigilia, 2015. augusztus, 627–628.)

Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés