Tarjányi Zoltán

Lagrange, a századelő jelentős francia biblikusa az apostolok életútját egy sajátos, állandó iskolába járáshoz hasonlítja. Péter és társai mielőtt megismerkedtek volna Jézussal hívő, Messiás-váró zsidók voltak, tehát lelküket a tíz parancs irányításának vetették alá. Amikor személyes meghívást kaptak a megtestesült Istentől, akkor kerültek át a Törvény iskolájából az Ige iskolájába, megismerték Jézusban az „utat, igazságot és életet”, a kinyilatkoztatás teljességét, aki hitelesen bemutatja az Atyát és az Atya akarata szerinti életet, a bűnnélküliség realitását. S Pünkösdkor az apostolok átkerülnek a Lélek iskolájába: a Szentlélek megvilágosító és megerősítő erejével autentikusan tudnak tanítani és tanúságot tenni Jézusról. Pünkösd fénye adja meg nekik a Krisztus-esemény teljes birtokbavételét: kitárul előttük a Megváltás totális újszerűsége (hogy a feltámadással újjáteremtődött az emberi élet), de az üdvtörténet rejtett isteni előkészítése is (hogy mindaz, ami addig történt, Krisztusra irányult, s hogy minden ószövetségi várakozás Igenné lett a Megváltásban). A Lélek iskolájában eszméltek rá a legfontosabbra: az Ige által beteljesített Törvényt a Lélek erejében Egyházzá kell kibontakoztatni. A megváltói halálban és feltámadásban újjászületettek a történelemben termik a Lélek gyümölcseit, s így az egész emberiség lassan bele tud épülni az új teremtésbe az Egyház által. Úgy is mondhatnánk, hogy a pünkösdi Lélek egy isteni történelemszemléletet adott az apostoloknak: a krisztusi műben világosan látni a múltat és a jövőt, világosan látni a célhoz jutás isteni eszközeit, s világosan látni a konkrét ember szerepének fontosságát e természetfölötti látószögben.
Az emberi fejlődéslélektan szempontjából elég egyszerű nyomon követni az átlagos keresztény életutat, s kimutatni, hogy az apostoli iskoláknak a mi életünkben is szerepük van. Először mindannyian a védőburkot, a keresztény kultúrát ismerjük meg, hiszen a keresztény nevelés az imádságnak és a fegyelmezett életnek a mintáit ismerteti meg és gyakoroltatja be velünk. Ez az a – Szent Pál szóhasználatát követve – cserépedény, amelybe később a lényeget, a személyes értéket, az elmélyült Krisztus-megismerés könyvtekercsét kell belehelyeznünk, hogy az Iránta való belső és élő elkötelezettség irányítsa külső megnyilatkozásainkat. A Lélekkel való telítődés akkor következik be, amikor végérvényesen felismerjük szerepünket a világban: amikor ráeszmélünk küldetésünkre a Krisztus művét folytató Egyház művében. Vagyis, amikor apostolivá válik történelemszemléletünk.
Ám a pünkösdi Lélek nem uniformizál, nem sorozatgyártó. Az isteni akarattal együttműködő egyéni életutak sokszínűségével az újjáteremtés elképzelhetetlen gazdagsága nyilvánul meg.

(A teljes írás: Vigilia, 1986. május, 321–322.)

Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés