Balassa Péter

Ő mondja meg, ki nekem Ő

Jézusról beszélni, írni (aki csak egyszer írt, akkor is porba), minden ellene mond ennek. Neki. Talán éppen az a minden másról fecsegő mozgás, ez az „el Tőle” az, ami paradox módon (mi nem paradox, ha Jézusról beszélünk, írunk, hacsak az igazi, kérés nélküli imádság nem az) teremtés és passió összefüggéseit, egységét jelentené, ha tudnánk még olvasni a saját eltávolodottságunk és fecsegésünk néma tényeiben. Ez az egység: Atya és Fiú dialogikus egysége, teremtésé és áldozaté, amely mintaszerűen ugyanaz, mint két ember, az emberközösség egysége – ha volna. Márpedig van, a maga és magunk előtti elrejtettségében. Ez Jézus a Krisztus, vagyis Isten Országa, mely mindent magában foglal, amely tehát csakugyan „minden mindenben”. A dialogicitásban teremtődő: távolodó, közelítő Isten–ember kapcsolat valójában dialogikus önkiüresítés, önmagamtól eltávolodás a Másik felé, a Másikban feltámadás, újraéledés, magamra találás, „csak másokban moshatod meg arcodat” (József Attila), alannyá fokozódott visszavontság. Tehát a távolodás magamtól végtelen befelé mozgás, közelítés is magamhoz, aki/ami nem-én vagyok, „hanem a bennem élő Krisztus”. Ez a mozgás nem azonos a szimbiózissal, hanem a figyelem tökéletesedése, teremtő figyelem, nem én, ám mégis a legteljesebb alannyá válás a világban, azaz a Másikban. Másikon értve mindazt, aki úgy van, ahogy van, olyan, amilyen. Ez: roppant nehézség. Jézus: roppant és szelíd tét. Ezért mondja Simone Weil, az evangéliumok nyomán, hogy a felebarát szeretete – zsenialitás. Ez a zsenialitás nem tehetség, nem siker és kiváltság dolga, hanem önkiüresítő, teremtő figyelem, amely felszabadulhat önmagától. Mindez itt és most természetesen kegyelem, mint minden. Az igazi barátság, „ha ketten, hárman összejöttök” – Jézusról tudósít, ha valóban összejönnek, a tartalomtól szinte függetlenül (ez nem veszélytelen, de Jézus „körül” semmi sem az).
Tulajdonképpen a személy-fogalom, mint nem-én, egyedül Istenre mondható, ezt mutatja be a feltámadás eseménye, esélye, felismerése: Jézus a Krisztus, bennünk és köztünk, vagyis a kérügma testében, közegében. Egyedül a felfoghatatlanok megsejtésén érdemes fáradozni. Jézus mint Krisztus, a Szent Személy – ez a szabadságra vágyakozó és engedelmességre törekvő emberhez méltó munka és feladat.

(A teljes írás: Vigilia, 1997. december, 940–942.)

Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés