Illyés Gyula: Bartók

Nyilvánosságnak szánt első fényképe készítésekor a pályakezdő Bartók sujtásos fekete atillában állt a gép elé. Ez a fiatalsága s nyíltsága folytán oly megható „odaállás'” diktálta neki ismert jelmondatát is, mely azért oly hiteles és oly szívbizsergető, mert édesanyjának írván vetette papírra, hogy „minden téren, mindenkor és minden módon” a magyar nemzet és haza javát fogja szolgálni.
Amit ma mi „kollektív szellem”-nek, „közösségi szolgálat”-nak mondunk, azt jelentette abban a korban, ebben a levélben nemzet és haza, még az eredendő értelme szerint e szavaknak. Emlékezzünk: ezekbe nálunk Kölcsey, Vörösmarty, Széchenyi, Petőfi töltött máig romlatlan tartalmat.
Bartók – mint Kodály is – eleven közösség szolgálatát vállalta. Vagyis ott – azon a mostoha helyen is –, ahova a sors vetette; s olyan állhatatossággal, minden következmény vállalásával, aminek egy életen át tartó teljesítéséhez ahány rész tehetség, legalább annyi rész jellem is kell. Nemcsak „isteni szikra”, hanem prométheuszi tűrés. Félig érti csak Bartók „küldetését”, aki azt hiszi, azért fordult a néphez, hogy el- vagy átvegyen valamit, ha csak dalt is. Éppannyira fordult feléje azért, hogy adjon neki; így tudott valóban azonosulni a néppel, azzal, melyet így a nemzetnek tekintett.
Egyike volt annak a négy-öt embernek, akik a századfordulón újrafogalmazták a nemzet jelentését, megtisztították s fölemelték a haza lejáratott nevét. Eszményt tudtak tűzni, elsősorban a közösségi önzetlenség eszméjét, egy szólamok mérgezte ifjúság elé.

(A teljes írás: Vigilia, 1971. január, 3.)

Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés