Kocsis Fülöp


Már Babits írt arról, hogy a csoda látványa nem külső esemény, hanem belső képesség eredménye. Tanítsuk meg gyermekeinket csodálkozni, ha azt szeretnénk, hogy felnőtt emberként is meg tudják látni a szépet, a Szépség csodálatos megnyilatkozásait.
Amíg a csöpp embernek természetes módon nyílik tágra a szeme, addig nincs is mit tanítani neki e téren. Egyrészt az ártatlanság szűzi tudatlansága, de még inkább a benne szunnyadó ősi zsenialitás folytán él benne a képesség, hogy amit lát, azt szépnek látja, meglepőnek, kacagtatóan csodálatosnak. Érintetlen tisztasága miatt még csodaként fogadja be mindazt, ami éri, ami érkezik feléje.
Hova lesz idővel ez a képesség? Miért tűnik el – ha eltűnik? Vajon csak az ismeretgyarapodás természetes raktározódása szorítja ki az egyre érkező dolgok rácsodálkozó fogadását? A sor végtelensége miatt semmiképp sem gondolhatjuk ezt. Valami más adottságunk alakulása eredményezi inkább, hogy idővel egyre kevésbé és egyre kevesebb dolognak tudunk örülni. Növekedésünkkel egyre magasabbra emelkedik az a küszöb, amelyen túl újra gyermeki örömmel tudjuk befogadni a felénk közeledő, minket érő, szívünket elérő hatásokat. Alighanem a természetünkkel együtt növekedő bűnre-hajlamunk gátol egyre jobban a tiszta felfogásban. Hisz mindig a bűn veszi el a látást, vakítja el a testi embert, takarja el az igaz értéket.
Megtanítani a csodát látni azt jelenti, hogy a növekedéssel együtt a kegyelem növekedését is segítjük bennük. A kegyelem közegében felnőtt gyermek nem csupán hosszabb ideig megőrzi látóképességét, hanem belső látása is oly módon élesedik, hogy az érkező ismeretek nem kioltják, hanem egymásra épülve erősítik a csodalátó képességet. Sajnos, növekszik a bűn – fájdalmasan látjuk ezt gyermekeinken. De „ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem”. Gyermekeink növekedését a kegyelem túláradásával kell kísérni. Így lesz igaz növekedéssé a korban előrehaladás, így válik igazi gazdagodássá az évek múlása.
Látni tanítani a gyermekeket nemcsak azt jelenti, hogy megmutatjuk és elmagyarázzuk nekik a szép dolgokat, hanem segítjük bennük megőrizni és egyre tágabbra nőni a nyitott szívet. A kegyelem befogadására kell tanítanunk őket. Hogy szívükbe hatoljon az őket körülvevő kegyelmi erőtér, melyet a szülők imaélete teremt számukra. Ez a belső csoda készteti majd arra, hogy a külsőket – melyből annyi van! – szintén észrevegyék.
A csoda ajándék, de még nagyobb, ha valaki látni is tudja. Ezzel ajándékozzuk meg gyermekeinket Karácsony kegyelmi erőterében!

(Vigilia, 2009. december, 918–919.)

Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés