Thomas Keating

A belső imádságban elengedünk minden észlelést, amely megragadja a figyelmünket. Folytonosan elengedjük úgy, hogy visszatérünk a szent szóhoz. Egy idő után aztán az akarat már magától visszatér Istenhez az imádság alatt. Nincs már szüksége szent szóra ahhoz, hogy megerősítse a szándékát. Nem vonzzák többé azok a gondolatok, amelyek továbbra is jönnek-mennek. A keresztény lelki fejlődésben Isten kegyelme képes arra, hogy megérintse az akaratot, de szabadon hagyja a többi képességeket – mint a képzeletet vagy az emlékezetet –, úgy, hogy azok össze-vissza kóborolhatnak, miközben az akaratunk békességet és egységet él át Istennel.
Amikor Istent először megtapasztaljuk a kontemplatív imádságban, az hasonlít a parfümhöz. Nem azért hasonlít hozzá, mintha éreznénk valamilyen illatot, hanem azért, mert közvetítő nélküli vonzást érzünk. Azt szagoljuk, amit szagolunk. Ha rózsák vannak ott, azoknak az illatát érezzük. Ha Isten van ott, örömünket leljük benne. De ha reflektálni próbálunk erre a tapasztalatra, akkor megfogyatkozik. Hagyjuk tehát megjelenni és eltűnni; nem kell ragaszkodni hozzá. Sajnos, amikor a belső csend imája megindul, akkor megpróbálunk belekapaszkodni ebbe az élménybe olyan soká, amennyire bírunk. A hamis énünk a boldogságnak ezt az eszméjét átviszi Isten megtapasztalásaira, ami javulás ugyan, de még mindig nem Isten. Istennek tehát el kell szakadnia az istentapasztalásoktól, azért, hogy megadhassa nekünk a bensőséges egyesülés tapasztalatát.
A belső csend imája akkor fog meghosszabbodni, amikor Isten és a Szentlélek kegyelme megragadja az akaratot. Ezt az állapotot nagyon szépen és vonzóan írja le Avilai Teréz „A benső várkastély”-ban. Ő megkülönbözteti az egyesülés szintjét, amelyben a képzelet egészen le van kötve, és így nem üldözik már jövő-menő gondolatok. Korábban ezek a képességek szabadon kószálhattak, és így történik az imában is. Most az isteni cselekvés olyan erős, hogy elaltatja őket. Kikapcsolja aktivitásukat. Nem tudnak mozogni többé: ez az egyesülés imája. A teljes egyesülésben az értelem és az akarat le van kötve, az ember elveszti önmagának tudatát, és megtelik örömmel.
Ez azonban csak a kezdet. Ezután Istennek el kell oldania bennünket attól, hogy ezekhez az ajándékokhoz ragaszkodjunk, és ilyenkor áll be a lélek sötét éjszakája. Az isteni terapeuta a gyökereknél kezdi a munkáját – a hamis-én rendszerénél, és azoknál az értékeknél, amelyeket érzelmi programunkban előirányoztunk. A szeretetnek annyira meg kell tisztulnia, hogy Istent ne a saját kielégülésünkre vagy jutalmunkra keressük, hanem pusztán azért, mert Isten – Isten. Nem lehet belépni a tiszta szeretetbe anélkül, hogy teljesen el ne szakadnánk mindattól, amit magunknak kívánnánk.
Ez az út tehát meglehetősen hosszú. Hihetetlen vállalkozás: egyedül Isten találhatta ki: ennyire megsebzett embereket ekkora szabadságra eljuttatni. Hogy mindig Isten akaratát teljesítsük, anélkül, hogy jutalomra gondolnánk, vagy törődnénk avval, hogy velünk mi történik ebben a csodálatos vállalkozásban.

(Vigilia, 2009. május, 379–383.)

Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés