Lisieux-i Szent Teréz vallomásaiból

Érzem, hogy kezdem immár betölteni hivatásomat. Az én hivatásom pedig az, hogy úgy szerettessem meg az emberekkel Istent, ahogy én szeretem őt, és hogy megismertessem másokkal is az én kis utamat. Mennyei boldogságomban is jót akarok tenni a földön. S ez nem is annyira lehetetlen: az angyalok is közénk jönnek a mennyországból, őrködnek fölöttünk, s mégsem szűnnek meg látni a jó Istent, mégis gyönyörködnek boldogságában. Nem tudok a világ végezetéig megpihenni. Csak akkor pihenek el, ha megjelenik az angyal és kihirdeti, hogy nincs többé idő. Akkor nyugodni és örülni fogok én is, mert teljes lesz a választottak száma.
Az én kis utam a lelki gyermekség útja, a bizalom és teljes odaadás ösvénye. Fel akarom az emberek előtt tárni azokat a kis eszközöket, amelyek rajtam oly tökéletesen segítettek. Meg akarom mondani nekik, hogy idelent a földön egy dolgunk van csupán: Jézus elé szórni kis áldozataink virágait, szerető gyengédséggel meghódítani Öt! Én is így cselekedtem és ezért fogad majd olyan szívesen!
Ha megtévesztenék valakit az én kis szeretet-ösvényemmel, ne féljen, nem engedem, hogy sokáig járjon rajta. Időben megjelennék és figyelmeztetném, válasszon másik utat. De ha nem térek vissza, higgyetek szavaim igazságában: sohasem bízhatunk eléggé a hatalmas, irgalmas Istenben. Többet kapunk tőle, mint amennyit remélhetünk!

(Vigilia, 1949. december, 819–822.)
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés