Andrej Tarkovszkij

Áldozathozatal

Az Áldozathozatal megfilmesítésének gondolata sokkal korábban született meg, mint a Nosztalgiáé. Az első ötletek, feljegyzések, vázlatok, tétova sorok még abba az időbe nyúlnak vissza, mikor a Szovjetunióban éltem. A történet a halálosan beteg Alexander sorsát beszélte volna el, akit a halálos kórból egy boszorkány ágyában eltöltött éjszaka gyógyít meg. Már akkor is, később is, amikor a forgatókönyvvel bajlódtam, állandóan a harmónia, az áldozat, az áldozathozatal gondolata foglalkoztatott; a szeretet-szerelem és a személyiség „jing”-je és „jang”-ja, mindez létem részévé vált. A Nyugaton szerzett élettapasztalatok aztán még inkább megerősítették, még határozottabbá tették elképzelésemet. Felfogásom a legcsekélyebb mértékben sem változott meg eközben, csak elmélyült és szilárdabb lett. A távlatok, az arányok változtak meg. A film kezdett körvonalazódni, szüntelenül változtatta formáját, anélkül azonban – legalábbis remélem –, hogy alapeszméje, mondanivalója megváltozott volna.
Mi volt az, ami az áldozat nélkül megvalósíthatatlan harmónia – a szeretet-szerelem kettős függésének témájában megragadott? A kölcsönös szeretet-szerelem témájáról beszélek. Miért nem hajlandó megérteni senki, hogy a szeretet-szerelem csak kölcsönös lehet? Másféle szeretet-szerelem nem létezhet, ha pedig más formát ölt, akkor az már nem szeretet. A szeretet, amelyből hiányzik a teljes odaadás – nem szeretet. Az ilyen szeretet – nyomorék. Engem elsősorban azok az emberek érdekelnek, akik fel tudják áldozni társadalmi helyzetüket, hírnevüket – függetlenül attól, hogy ezt az áldozatot elvekért, az üdvösségükért hozzák-e meg, vagy azért, hogy felebarátjukon segítsenek, netán ezért is, azért is, amazért is egyszerre. Egy ilyen lépésnek az az előfeltétele, hogy teljesen szembehelyezkedjünk a haszonlesés „normális” logikájával; egy ilyen cselekedet ellentmondásban van az anyagelvű világnézettel és anyagi törvényeivel. Gyakran tűnik ostobának és haszontalannak. És mégis – vagy talán éppen ezért –, csak az ilyen cselekedetek hoznak lényegi változásokat az emberek és a történelem sorsának alakulásában. Az az atmoszféra, amelyben ők élnek, az egyszeriség és kivételesség benyomását kelti, mely ellentmond a tapasztalati világ empirikus eredményeinek, s mégis, ettől még nem lesznek kevésbé autentikus emberek. Sőt, azt mondanám – inkább lesznek azok. Ez vitt lépésről lépésre egyre közelebb annak a vágyamnak a megvalósításához, hogy filmet készítsek arról az emberről, aki másoktól függ és éppen ezáltal független, aki szabad és éppen ezáltal nem szabad attól, ami a legfőbb: a szeretettől. És minél nyilvánvalóbb lett számomra, miként nyomja rá bélyegét bolygónk arculatára a materializmus (a Nyugat–Kelet megosztottság lényegtelen); minél gyakrabban ütköztem bele az emberi szenvedésbe, minél gyakrabban találkoztam emberekkel, akiken úrrá lett a pszichózis – ami csak azt mutatta, hogy képtelenek és felkészületlenek annak megértésére, miért veszítette el számukra az élet minden varázsát és értékét, miért vált oly fojtogatóvá számukra az élet –, annál ellenállhatatlanabbul fogott el a vágy, hogy ezt a filmet a magam számára legfontosabb filmnek tekintsem.

(A teljes írás: Vigilia, 1988. január, 55–61.)

Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés