Török Endre: Ki a szabad?

A lelki ártatlanságról. A legtöbb, amit valaki a szabadsága érdekében megtehet, hogy megpróbálja jóvátenni az elkövetést, a bűnösséget, legyen az a magáé vagy a másoké. Mert teljesen csak az ártatlan egyén szabad, s mivel ártatlan, nem is kívánja a szabadságot. Abban él. Nem ragaszkodik semmihez és nincs is szüksége semmire. Ezért mindenhez valódi köze van. Ez, az életet az Istenség akaratából fenntartó „hihetetlen” ártatlanság nem a paradicsomi állapot tehát, amely innen van a tudáson, hanem tudáson túli létezés, lelki meghaladása az erkölcsileg kétségessé vált világnak. Az igazi szabadság kívül esik a jobbára feloldhatatlan dilemmák nyomorúságán. Természetes állapot, nem kell hozzá ész, érzelem vagy akarat. Az ártatlanság a lélek számára: létezési forma, amelyben tisztának érzi magát. A belső tisztaság érzése – amennyire ez földi körülmények között egyáltalán lehetséges – egy sajátos szentségi fokozat, e tisztaság állítása pedig: a szabadság szentsége. E szentségi jegy nélkül az egyén szabadsága: rabság. Vagy az ész, vagy az érzelem vagy az akarat els6bbsége által elgondolt szabadság ugyanis alá van vetve vagy az észnek, vagy az érzelemnek vagy az akaratnak. Természetesen lehetne és lehet is azt mondani, hogy a lélek ártatlansága maga is rabság, mert ártatlannak lenni látszatra annyi, mint kivonulni a sátán által befolyásolt világból, amely tagadja az ártatlanságot. Csakhogy ez esetben másról van szó: a szabadság szentsége szerint élő egyén több a világnál, amelyért van, de amelynek nem engedi át magát. Nem engedi át, mert a világot sötétség borítja, holott a világnak világosságra van szüksége. A szabadság szentsége: a világosság. Aki ebben a világosságban él, Isten országának szolgál, amely nem e világról való. Istentől származik, de az embereknek adatott, hogy aszerint legyenek. „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van vagy amott. Mert Isten országa közöttetek van” (Lk 17,20). Az, aki szabad, ekként, ennek jegyében cselekszik a világ ellenében a világért anélkül, hogy ezt képzelné vagy mondaná, sőt meglehet, nem is tud róla. Mert csak az a szabad, aki nem gondol arra, hogy szabad, hanem ártatlanságának szellemében hátsó gondolat nélkül, „számolatlanul” adja magát, mintha csak a természete lenne.

(Vigilia, 1990. december, 951.)

Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés