Nyolcvan éve született Tar Sándor (1941–2005)

Részlet „A találkozás” című novellájából

Kifelé menet megbotlott a küszöbben, ez már csak ráadás volt, az orvos az előbb azt mondta, kell neki a kórházi zárójelentés. Az pedig nincs. Bélát legutóbb harminckét nap után exmittálták, ami azt jelentette, hogy mehet dolgára, ment is, de kint, az utca ideges forgatagában megszédült, gyalog ment haza, nem mert buszra szállni. Zárójelentést viszont nem kapott. Ilyen nincs, mondta a háziorvos, legalább a laborleleteidre szükségem van. Azt mondod, fáradékony vagy? És gyengének érzed magad? Azt, felelte Béla, és állandóan álmos vagyok, csak éjszaka nem, úgy értem, az éjjeleket olyan félálomszerű állapotban töltöm és forgolódok. Meg eszembe jut minden. A doktor nagy, lapos arcából fürkésző szürkéskék szemek tanácstalanul néztek rá, ő pedig félmeztelenül ült a széken, most is álmos volt, tompa, bágyadt és nem érdekelte semmi. Most sem. Már elsorolta a kórházban szedett mintegy tízféle gyógyszert, azokat is, amiket a korábbi alkalmakkor rendeltek, elvégre ötször feküdt bent hosszabb-rövidebb időre, mielőtt végleg elbocsátották, és mindig valami mással etették. Olyankor beutaló sem kellett, még létszámban volt, azt mondták, ha rosszul érzi magát, menjen be, ő pedig ment, mert szinte mindig rosszul érezte magát. A Fevarintól viszkettem, tette hozzá, meg a Tegretoltól is, azokkal hamar leálltak. Az orvos mindegyik gyógyszernél bólintott egyet, majd elmagyarázta, ezeket azért váltogatják, hogy rá ne szokjon a beteg, ezek ugyanis ópiátot tartalmaznak. Ópiátot, kérdezte Béla meglepődve, a depressziót kábítószerrel gyógyítjátok?
Tegeződtek, közel egykorúak voltak, régóta ismerték egymást, és nem csak mint orvos és beteg, Bánki doktor felesége és Béla volt társa valahol, valamikor együtt dolgoztak, amellett hamar kiderült, hogy mindketten szeretnek sakkozni. Nem a nyerésért, mentegetőzött a doktor Béla lakásán, mert mindig ő győzött, hanem a kombinációk szépségéért. Béla unottan játszott, közönyösen veszített, újabban pedig kerülte ezeket a sakkpartikat. Az orvos most nem válaszolt a kérdésre, az előtte lévő papírokra meredt, majd megkérdezte, vissza akarsz menni a kórházba? Akar a franc, mondta Béla, minek? Otthon is mérgezhetem magam. Az orvos elmosolyodott, majd azt mondta, ez a gyengeség, fáradékonyság már a korral is járhat, csak még nem szoktál hozzá, hány éves is vagy? Ötven, ismerte be Béla kedvetlenül, ötven múltam. És itt a tavaszi fáradtság, folytatta a doktor, utána jön a nyár, az ősz és megint tél, telik az idő!

Fotó: Oláh Tibor

(Vigilia, 2003. június, 449–454.)
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés