Charles Péguy

Gondolatok


A görög humanitás ma hal meg a szemünk láttára. Amit nem tudott elérni semmiféle barbárok betörése, benyomulása, amit nem tudott elérni az idő sem, ez a fáradhatatlan romboló, azt néhány politikai demagógia mulandó győzelme szemünk láttára megvalósítja.

A demagógiák diadala mulandó. De a romok örökre megmaradnak.

A római birodalom szétbomlása semmi sem volt a mai társadalom szétbomlásával összehasonlítva. Kétségtelen: sokkal több volt a gonoszság és egy kissé több a bűn. De végtelenül több volt az erőforrás is. Az a rothadás csirákkal volt tele. És a csírák nem voltak olyan terméketlenek, mint ma.

A középkor legutolsó jobbágya abba a keresztény közösségbe tartozott, mint a király. Ma nincs többé már közösség. A gazdagok és a szegények úgy élnek – vagy legalább úgy tesznek –, mint két tömeg, mint két vízszintes réteg, melyet űr, áthidalhatatlan szakadék választ el.

Csak kétfajta szenvedés van: az elkallódott és az el nem kallódott szenvedés.

„Péter megtagadta Jézust… Péter megtagadta Jézust…” Mindig csak erről beszélek. Péter tagadásáról… Igen, háromszor megtagadta. És aztán. Mi, mi százszor, ezerszer megtagadtuk bűneinkkel, a bűn tévelygéseivel, a bűn tagadásaiban… Péterért egy kakas kukorékolt; hány kakas kukorékol értünk; csakhogy mi nem halljuk hangjukat, nem akarjuk hallani.

Túlságosan keresztény vagyok, semhogy ne éreznék legyőzhetetlen rettegést, ha valakiről ítéletet kell mondanom… „Ne ítéljetek, nehogy titeket is megítéljenek”, ez egyike a legfélelmetesebb szavaknak, melyeket valaha is kimondtak, egyike azoknak, melyek mindenütt fejemben járnak.

Mindenki érzi, hogy Isten országában az első hely a szegényeké és szürkéké. Ez csaknem igazságtalanság lenne, ha a szegénység kapuja nem állana mindenki számára nyitva.

Szégyellje magát az, aki szégyenkezik… szégyellje magát az, aki megtagadná Istenét csak azért, hogy a szellemes emberek ne mosolyogjanak rajta; az, akinek csak egyetlen gondja, egyetlen gondolata van: csak Anatole France ne mosolyogjon; az, akinek a tekintete már előre bocsánatot kér Istentől; a szalonokban.

Mi, hívő keresztények éppolyan ostobák vagyunk, mint Szent Ágoston és Szent Pál, mint Szent Lajos és Szent Ferenc, mint Jeanne d’Arc, és – miért ne mondjuk ki? – mint Pascal és Corneille.

Nincs szebb látvány, mint egy gyermek, aki imája közben elalszik.

Nem is akarok hallani az olyan keresztény szeretetről, mely örökös meghunyászkodás az evilági hatalmak előtt. Csak egyfajta keresztény szeretetet ismerek: az állandó lelki és anyagi egyességet a szegénnyel, az erőtlennel, az elnyomottal.

(Vigilia, 1939. június, 416–419. Zigány Miklós fordítása)


Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés