A ruandai érsek vallomása

Antoine Kambanda kigali érsek az újonnan kinevezett bíborosok közé tartozik. Alább a Vigilia Afrikának szentelt januári számában olvasható beszélgetésből idézünk.

Az etnikai villongások és konfliktusok már 1959-ben megkezdődtek Ruandában. Az egyazon nyelvet beszélő és azonos kultúrájú ruandai közösséget önkényesen kettéosztották nagyrészt képzelt és mesterséges etnikai különbségek mentén, aminek aztán egész sor konfliktus, erőszak és háború lett a következménye. 1963-ban a családom kénytelen volt Burundiba menekülni, majd Ugandába költöztünk, és itt is töltöttem a gyerekkoromat. 1975-ben kilátás nyílt a békére, és a családom visszatért Ruandába, de én a tanulmányaim folytatása céljából Ugandában maradtam. 1994-ben a családom tagjait meggyilkolták a vérengzésekben. Kilencen voltunk: hatan voltunk fiúk, egy lánytestvérünk volt, no meg a szüleink. A Ruandában tartózkodó nyolc családtagom közül csak egyetlen bátyám maradt életben, a többieket mind lemészárolták. Kilencen voltunk, de csak ketten maradtunk. És akkor még nem is beszéltem a rokonságomról, nagynénjeimről, nagybátyáimról és unokatestvéreimről, akik közül többeket szintén meggyilkoltak. A kereszténység 2000 éves fennállásának ünnepe egybeesett az Evangélium ruandai hirdetésének 100. évfordulójával. Ezért 1999-ben és 2000-ben, nem sokkal a vérontás után szinódust tartottunk, ahol megteremtettük annak alapját, hogy közösen elindulhassunk a kiengesztelődés útján. A résztvevők szabadon megoszthatták másokkal, mennyit szenvedtek a borzalmak évében. Mindenki szenvedést hordoz magában, függetlenül attól, hogy túlélő vagy gyilkos-e, s a családtagjaik szintén hatalmas fájdalmat és gyötrelmet hordoznak magukban. Az egész igencsak emberpróbáló volt, nagyon kényes helyzetek adódtak, tele keserűséggel, félelemmel, traumákkal és bűntudattal. Úgy döntöttünk, az a leghelyesebb, ha az emberek elmondják, amit éreznek, ha mindenki elmeséli a szenvedéseit, és a többiek ítélkezés nélkül meghallgatják, amit mond. Ha az emberek megosztják másokkal átélt szenvedéseiket, akkor a többiek készek magukra venni fájdalmukat, s velük együtt szenvednek. Országunk egyik hivatalos nyelvén, a kinjaruanda nyelven a megbocsátást jelölő szó, a kubabarira szó szerint azt jelenti, hogy valaki szenved a másik miatt, a másik helyett és a másikkal. Ily módon megteremtődik annak lehetősége, hogy az ember már ne önmagát védje (abból úgyis csak feszültségek adódnak), hanem megértse a másik igényeit és védelmébe vegye a jogait.

(Képünkön az éppen Svájcban tartózkodó Kambanda érsek Felix Gmür bázeli püspök társaságában.)
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés