Toldalagi Pál

Lírai önarckép


Mi az ars poeticám? A magyar költészet legnagyobbjainak volt ars poeticájuk. Én ilyet nem ismerek. Lehet, hogy túl kicsi vagyok hozzá, vagy esetleg különc. Szilárd hitem, hogy egy verset úgy kell megalkotni, mint ahogyan a Biblia szerint Isten az első emberpárt megteremtette. Számomra egy vers akkor igazán vers, ha élő szervezetnek érzem. Mi a költő feladata? A költő zárt egység, habár magában kell hordoznia a világegyetemet, attól függetlenül, hogy egy kavicsos útról vagy egy nemzet sírba süllyedéséről ír. A költőnek tudnia kell szinte mindenről. Amit aztán leír, az jól vagy rosszul sikerült kinyilatkoztatás. Hozzá kell tennem még ehhez, hogy az igazi vers nem az esetlegesség jegyében fogan. A költő feladata pedig az, hogy van, akár visszhangra talál a korában, akár nem. Mi a vers haszna? A világon sok a nyomorúság, keserűség és szomorúság. Nagyon sokan ezért isznak. Ez menekülés a rosszból a rosszba. Viszont mások vigasztalást a versektől kapnak. Sőt, tovább menve: talán bátorítást és erőt is a további élethez. Paradox módon a pesszimista vers sem ad mást, hasonlóképpen a pszichoanalízishez, mely megismertet titkos bajainkkal, általunk nem tudott veszélyes tulajdonságainkkal. Tegyük hozzá tehát, hogy a vers felold és tudatosabbá teszi az embert. Bízom-e a költészet jövőjében? Erre csak igennel lehet válaszolni. Vers, amíg írnak az emberek, mindig lesz. Persze egy nemzet történetében a költészetnek vannak halott korszakai. Az emberiség kultúrájának a kezdetét és a végét nem ismerjük. Egyáltalában: van-e kezdet és vég? Szerintem nincsen. A világ és az ember minden művészet ősi és eredendő alapja. Tehát, amíg ezek megvannak, irodalmon belül vagy kívül, létrejön a vers, és tovább él.

(A teljes írás megjelent a Vigilia 2000/9. számában.)
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés