2022 / 6. szám

Tartalom

VIGILIA

Görföl Tibor: Ministránsok és pásztorok

A SZERELEM

Frazer-Imregh Monika: Újplatonikus szerelem-megközelítések a reneszánszban
Csejtei Dezső: A női létezés módozatai Ortega y Gasset bölcseletében (I. rész)

I.

Ortega azon filozófusok közé tartozik – és a nagy gondolkodók között ez a ritkább típus –, aki egész munkássága során szenvedélyesen érdeklődött a nőiség, a női létezés sajátosságai és titkai, a női mivolt sorskérdései iránt. Ez az érdeklődés éppúgy magában foglalja a női létezésben feltárulkozó metafizikai, antropológiai, történeti és kulturális vonatkozásokat – s ez képezi érdeklődésének elméleti oldalát –, mint a női nem iránti tiszteletteljes figyelmet a gyakorlati élet, az emberi viselkedés területén. Ugyanakkor e szenvedélyes és maradandó érdeklődés ellenére soha nem dolgozott ki egy szisztematikus és átfogó nőfilozófiát. Így a női létezéssel kapcsolatos megjegyzései, reflexiói legnagyobbrészt alkalom szülte írások maradtak, melyek töredékesek, mozaikszerűek. Ez a töredékesség azonban nem képezheti akadályát annak, hogy ezeket az elemzéseket, észrevételeket elemzés tárgyává tegyük és – elméleti igénnyel – valamilyen egységes szemléleti mezőben helyezzük el. Ehhez a kiindulópontot az emberi létezés antropológiai alapvonásai biztosítják, melyet most több lépésben vázolunk.

Az első lépés az emberi létezés formális sémáját írja le, minden minőségi különbségtételtől függetlenül:

  1. Az ember világban létező lény, aki állandóan figyel szűkebb és tágabb környezetére; a „világ” és a „környezet” kifejezések itt még semleges értelemben értendők, azt a terepet jelentik, melyre való tekintettel létezik az ember.
  2. Az ember, a benne rejlő intus, intimitás révén képes önmagába visszavonulni, gondolkodni, életterveket, stratégiákat kialakítani. Ezt az ember számára döntő lépést nevezi Ortega önmagába mélyedésnek (ensimismamiento).
  3. A tervek, stratégiák alapján az ember képes újból visszatérni a világba és azoknak megfelelő módon cselekedni.
Laczkó Zsuzsanna: A szerelem tapasztalatának vallásos dimenziójáról

Amikor egészen fiatalon arról álmodoztam, milyen is lesz az esküvőm, úgy képzeltem, hogy a meghívóra a következő idézet kerül majd: „Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned.” Szerzetes lettem, de az örökfogadalmam meghívójára is szerelmes idézetet választottam: „A világ leggyakorlatibb dolga megtalálni Istent, azaz teljesen visszavonhatatlanul és végérvényesen beleszeretni”. Több mint húsz éve állok a lelkivezetés szolgálatában, így megadatott, hogy sokaknak – párjukat kereső fiataloknak, házasoknak, papoknak és szerzeteseknek – az életében tanúja lehettem, miként hatott istenkapcsolatuk alakulására, amikor szerelmesek lettek.

A lelkivezetés fogalmáról

Elöljáróban pár szót arról, milyen értelemben használom a lelkivezetés szót. Sokan szívesebben beszélnek lelki kísérésről, mert a „vezetés” szóhoz hozzákapcsolódhat a direktivitás fogalma, mintha a lelkivezető átvállalná a felelősséget vezetettjétől, és tanácsokat, sőt utasításokat adna neki. Én magam azt vallom, a lelkivezető fő szerepe, hogy meghallgassa lelkivezetettje tapasztalatát, és figyelmével, megnyilvánulásaival azt szolgálja, hogy az képes legyen észrevenni a Lélek működését az életében, így egyre bensőségesebb kapcsolatba kerüljön Istennel, és egész életével válaszoljon neki. „Az ilyenfajta lelkivezetésnek a fókusza a tapasztalat – nem a gondolatok –, méghozzá kifejezetten a tapasztalat vallásos dimenziója, vagyis az a dimenziója bármely tapasztalatnak, amely felidézi a jelenlétét a titokzatos Másiknak, akit Istennek nevezünk. Ezt a tapasztalatot továbbá nem elszigetelt eseménynek tekintjük, hanem mint annak a folytatólagos kapcsolatnak a kifejeződését, amelyet Isten kezdeményez minden emberrel. A lelkivezetés végső célja mindig is az Istennel való egység elősegítése volt…”

SZÉP/ÍRÁS

Jessica Powers: Isten különös szerelmes
Margócsy István: „…mi volt nekem a szerelem?...” A szerelem képe és helye a 19. századi magyar irodalomban (tanulmány)

Szabadság, Szerelem! e kettő kell nekem!”; „…mi volt nekem a szerelem?…”; továbbá: „A szerelem mindent pótol, a szerelmet nem pótolja semmi…” – Petőfinek e nagyon széles körben ismert és propagált idézetei (valamint sok más szerelmi dala, elégiája) azt a látszatot keltik, mintha a 19. században, a nagy romantika korában a szerelem lett volna az irodalomnak, a költészetnek legelső, legfontosabb témája, s a költők ihletett lelkesültsége elsősorban a szerelem hevületében nyert megfogalmazást. E látszatot roppant méretben erősíti egyrészt a szerelmi daloknak a közismertségre jutott régebbi költemények tömkelegében elfoglalt jelentős túlsúlya, másrészt az irodalmi közvélekedésnek (s az iskolai oktatásnak) ama gesztusa, amely a költők szerelmi partnereire jóformán több kíváncsi figyelmet fordít, mint a verseire (lásd a Csokonai Lillája, Vörösmarty Etelkája, Petőfi Júliája iránti folyamatos, felfokozott életrajzi érdeklődést), valamint a 20. századi költészetnek ama kettős nosztalgiája, amely egyrészt a szerelmi költészetet szinte magától értetődő módon régies formában véli megteremthetőnek (lásd például József Attila kései szerelmi lírájának archaizáló hangütését vagy Szabó Lőrinc szerelmi gyász-ciklusának ódon formai zártságát), vagy amely másrészt már a szerelmi indulat extatikus jellegében is valaminő eleve archaikus gesztust érzékel (vö. „Mért nem lehettem régi költő? Nem volna kérdés, hogy szeretlek-e… – Petri György: A szerelmi költészet nehézségeiről).

Holott ha történetileg nézzük a kérdést, a szerelmi költészet dominanciájának nyomaival sem fogunk találkozni – ráadásul az egész 19. század folyamán.

Visky András: A szökés (regényrészlet)
Tóth Sára: „A fény állandó”. Marilynne Robinson Gilead-regényeinek szakramentális világa (tanulmány)

Marilynne Robinsont a kortárs észak-amerikai regényirodalom egyik legjelentősebb szerzőjeként tartják számon. Az írónő számos egyéb rangos elismerés mellé Gilead című regényéért 2005-ben a Pulitzer-díjat is megkapta. Marilynne Robinson műveit több mint harminc nyelvre fordították le, és a Magvető Kiadónak köszönhetően öt regénye (Housekeeping, 1980; Gilead, 2004; Home, 2008; Lila, 2014; Jack, 2020) közül mind az öt olvasható magyar fordításban is (Háztartás, 2021; Gilead, 2012; Itthon, 2019; Lila, 2016; Jack, 2022). Szintén megjelent magyarul esszéinek egy jelentős része, ezek Robinson kedvelt témáit – teológia, kálvinizmus, puritanizmus, spiritualitás, irodalom, a reformáció, illetve Amerika történelme, a modern amerikai kultúra és társadalom – járják körül.

A mélyen vallásos, önmagát nyíltan kálvinista protestánsnak valló szerző első munkája, a Háztartás az álom és az ébrenlét mezsgyéjén mozgó, akár prózaversnek is nevezhető sodró, látomásos lírai regény, amelyet a főszereplő-narrátor belső világa dominál. Ruth és húga Lucille édesapjukat alig ismerték, nagypapájukat elveszítették, amikor a vonata a vasúti hídon kisiklott és a város szélén elterülő tóba zuhant, édesanyjuk – aki belevezette az autóját ugyanebbe a tóba – öngyilkos lett, végül meghalt gondviselőjük, a nagymama is. A Háztartás realista dimenzióját tekintve a két kislány, Ruth Stone és Lucille gyászfeldolgozása, amelynek során Lucille végül betagolódik a társadalomba, Ruth és furcsa, bolondos nagynénje, Sylvie azonban elutasítják a civilizáció kényelmét és a középosztály társadalmi normáit, elmenekülnek kisvárosukból, és egyfajta önkéntes száműzetésben, névtelen csavargóként élik életüket.

Tóth Krisztina: Fotelágy (regényrészlet)
Vasas Tamás: Sötétedésig követnélek ezen a csapáson (vers)

ESSZÉK

Baán István: Elöljáróban Olivier Clément-ról

Az emberről hitelesen csak az beszélhet, aki úgy ismeri, hogy közben tisztelettel közeledik felé, és tudja, hogy mindig kimeríthetetlen titok marad. Hiszen egy még nagyobb Titokban gyökerezik: Istenben. Istenről csak az beszélhet, aki találkozott Vele, élő kapcsolatot ápol Vele, és ezt a tapasztalatot örömmel osztja meg mindenkivel.

Az ember iránti mély tisztelet, az Istennel való találkozás öröme sugárzik Olivier Clément minden művéből. 1921-ben született Dél-Franciaországban, a vadregényes Cévennes-hegységben, apai ágon szocialista, anyai ágon hugenotta „vallású” családból, amint maga vall erről. Ifjú történészként nem csupán az érdekli, mit rejteget „a múlt mélységes mély kútja”, hanem az ember jövőjét is fürkészi, s felnőtt korában vág neki az Isten-keresés útjának. Egy életre szóló élményt jelent számára, hogy Párizsban megismerkedik a század egyik legnagyobb ortodox teológusával, Vladimir Losskyval. 1958-ban megkeresztelkedik az ortodox egyházban. A párizsi Nagy Lajos gimnázium történelemtanára elmélyül a görög és bizánci egyházatyák, illetve az orosz vallásfilozófusok tanulmányozásában. Gondolkodását az ő eszméik ihletik, miközben érzékenyen s nyitott szívvel figyel a jelenkor nagy szellemi áramlataira is. Doktori értekezését Nyikolaj Bergyajev perszonalista filozófiájáról írja. Több mint harminc műben fejti ki sajátos szintézisét, amelyet lelkesen oszt meg gimnazista diákjaival és egyetemi hallgatóival egyaránt, a párizsi Szent Szergiusz Ortodox Teológiai Akadémián és más egyetemeken. Munkásságának elismerését több díszdoktorátus jelzi, de ennél még többet mond, hogy hiteles gondolkodóként igen népszerű az ifjúság körében. A hétköznapokban is igyekszik hitet tenni az általa vallott személy-fogalom mellett: sokat tesz a nyugat-európai ortodoxok összefogásáért. Költőien megfogalmazott gondolatait világszerte megismerhették, amikor 1998-ban II. János Pál pápa felkérte, hogy írjon számára keresztúti elmélkedést a szokásos nagypénteki Colosseum-beli szertartáshoz. Méltatói kiemelik munkásságának prófétai jellegét, amellyel a teológiát, a művészeteket s a költészetet egységbe fogva reményt próbál ébreszteni súlyos válságokban szenvedő világunkban. Hiteles szavakkal, amelyek fedezetét a Feltámadás biztosítja. 2009. január 15-én hunyt el a feltámadás reményében.

Olivier Clément: A másik Nap (Patacsi Gábor fordítása)

A VIGILIA BESZÉLGETÉSE

Kalmár Petra: Nathalie Becquart-ral

A Püspöki Szinódus altitkáraként a szinodalitással való kapcsolatában milyen személyes felismerésre tett szert az elmúlt időszakban?

Valamivel több mint egy éve élek Rómában. Mondhatom, hatalmas kaland, és egyben tanulási folyamat is. Fontos felismerés számomra, hogy bizonyos dolgokat hátra kell hagynom, el kell felejtenem, ismét mást újra megértenem, és persze mindig tanulok újat is. Az elmúlt egy évben sokat alakultam. Altitkárként a munkám eléggé összetett, de mindig szánok időt elmélkedésre. Megtanultam, hogy tényleg mindig úton kell lennünk, nem szabad megtorpanni. A szinódusi úton járva megtapasztaltam, hogy ehhez dinamikus identitásra van szükség.

Ferenc pápa pontifikátusának fókuszában a szegények és a perifériákra szorultak állnak. Ebben a gondolkodásmódban nagy szerepet kapnak a nők is. Hogyan értékeli a nők szerepének az elmúlt tíz év során végbemenő változását az egyházban?

Az első dolog, amit kiemelnék: nyilvánvalóan érzékelhető, hogy a nők társadalomban betöltött szerepe megváltozott az egész világon és az egyházban is. Számomra fontos felismerés, hogy míg 20–30 évvel ezelőtt a nőket érintő kérdések elsősorban a nők részéről érkeztek, most nem csupán nők vetik fel a témát, hanem egyre inkább a férfiak, a püspökök, a bíborosok és a pápa gondolkodásának fókuszában is megtalálható. A szentatya számára ez fontos kérdés. Különösen a legutóbbi két szinóduson, a fiatalokról szóló és az amazóniai szinóduson erősen felvetődött a nők kérdése a társadalom és az egyház kontextusában is. E szinódusok erőteljes felhívása volt, hogy több teret kell biztosítani a nők részvételének az egyházban, a vezetésben, a döntéshozatalban. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a nők kérdése ma az idők jelei közé tartozik. A patriarchátus hosszú évszázadai után érkezünk a jelenbe, sok országban még mindig ez a gondolkodásmód uralkodó.

MAI MEDITÁCIÓK

Horváth M. Eszter: Szellemi házasság. Az istenszerelem Avilai Szent Teréznél

Avilai Szent Teréz (1515–1582) Gondolatok az Énekek Énekéről című, a kármelita nővéreknek szánt, kevésbé ismert művét az isteni Gondviselés őrizte meg számukra. Miután ugyanis Teréz bevégezte az írását, átadta azt két tudós papnak, hogy átolvasva a szöveget ellenőrizzék, nincs-e benne olyan tartalom, ami ellenkezne a katolikus egyház tanításával. Egyikük, Diégo de Yanguas atya nem találta illendőnek, hogy egy nő írjon kommentárt az Énekek Énekéhez, és utasította Terézt, hogy semmisítse meg az egészet. Teréz felkapta a paksamétát és szó nélkül a mellettük lobogó tűzbe hajította. A másik teológus, Domingo Báñez atya pozitív véleménnyel volt a műről, de sajnos már elkésett. Vagy mégsem? Nem, mert Teréz kézírását korábban több nővér már titokban lemásolta. Így történt, hogy míg de Yanguas atya megnyugodva hajtotta fejét álomra aznap este, gondolván, hogy ezt az alapvetően jóakaratú apácát megmentette az esetleges kellemetlenségektől, addig a másolatok ott lappangtak a sarutlan kármelita nővérek egyes kolostoraiban, csendben várva felfedezésük idejét. A mű hivatalosan első alkalommal 1611-ben került kiadásra Brüsszelben.

Szent Teréz nem látta el címmel az írását. Az 1611-es kiadásban Grácián kármelita atya ezt a címet adta neki: Gondolatok Isten szeretetéről. Mivel azonban a szerző a mondanivalóját mindvégig az Énekek Éneke különböző verseire alapozta, ezért nevezte át az utókor a címet a ma is használtra. A mű viszonylag rövid, magyar fordításban hatvanhárom oldalt tesz ki. Keletkezésének ideje bizonytalan, de abban egyetértenek a kutatók, hogy egészen biztosan A belső várkastély (1577) előtt íródott. Teréznek az volt a célja a megírásával, hogy leányainak „megmagyarázzon egyet-mást abból a titokzatos érintkezésből, amely a mi Urunk és az emberi lélek között folyik”. A Mennyasszony nála tehát nem az egyházra utal. A mű valójában Teréz misztikus kegyelmeit írja le, de anonim módon: a nyugalmi imát, az egyesülés imáját, illetve az Istennel teljes akarategységre jutott lélek imamódját; nyelvezete rendkívül ihletett, valósággal izzó, szóhasználata szerelmi, és a nővéreknek szóló elbeszélés nagyon gyakran csap át az Úrhoz intézett bensőséges imába. A szöveget Szent Teréz nem tagolta, Grácián atya osztotta azt hét fejezetre.

EGYHÁZ A VILÁGBAN

Kiss Gábor: Kúriareform. Római belügy vagy egyháztani lakmuszpapír?

NAPJAINK

Várda Ferenc: Szűk mezsgyén a szerelemben. Ormánsági tapasztalatok

KRITIKA

Takáts József: A romantika gót arca. Szilágyi Márton: A magyar romantika ikercsillagai

SZEMLE

Patsch Ferenc: John C. H. Wu: A belső kármel. A szeretet hármas útja
Forgách Kinga: Kemény István: Állástalan táncos.
Válogatott versek és válaszok Hegyi Katalin kérdéseire
Szemán Krisztina: Bartók Imre: Lovak a folyóban
Bonivárt Ágnes: Szilágyi István: A hóhér könnyei
Kálmán Peregrin: Hűség és megújulás. A szerzetesi élet Magyarországon, 1950–2000

A szám teljes tartalma a megjelenés után hat hónappal érhető el honlapunkon.

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés