2022 / 1. szám

Tartalom

VIGILIA

Görföl Tibor: Szinodalitás

A katolikus egyház szempontjából aligha lehet időszerűbb és nagyobb vitákat, egyúttal pedig nagyobb fokú meglepettséget is kiváltó kifejezést állítani a 2022-es év elejére, mint a szinodalitást. A fogalommal és a néhány hónapja tartó világegyházi folyamattal kapcsolatban legalább három különböző dimenzió említhető.

Mindenekelőtt az a tény, hogy több helyi egyházban már évek óta zajlanak szinodális jellegű folyamatok előkészületei, s most e kezdeményezéseknek valamiképpen be kell ágyazódniuk az egyetemes egyház szinodális tájékozódásába. Különösen tanulságos ebből a szempontból az ausztrál katolicizmus esete, hiszen Ausztráliában oly aprólékosan előkészített és oly körültekintően lebonyolított eseménysorozat kezdődött meg ősszel, hogy az sok-sok országnak például szolgálhat. A folyóiratunk januári számából behatóbban megismerhető ausztrál tanulságokhoz ugyanakkor azok a belső bírálatok is hozzátartoznak, amelyek azt kifogásolják, hogy a megkezdett közös út lendülete mellett könnyen háttérbe szorulhatnak a megújuláshoz nélkülözhetetlen teológiai és spirituális tényezők. Ha csupán szervezeti és társadalmi kérdések kerülnek terítékre, valóban a hívő közösség reflexiója zajlik-e, teszik fel a kérdést a folyamat egyes ausztrál résztvevői. De ha társadalmi hitelességünk végletesen megrendült, mi mással kezdhetnénk, hangzik máris a viszontkérdés a kontinensen.

A KATOLIKUS EGYHÁZ AUSZTRÁLIÁBAN ÉS ÓCEÁNIÁBAN

Domaniczky Endre: Ausztrália, Új-Zéland, Óceánia
Peter John McGregor: A szinodalitás és az ausztrál katolikus egyház (Görföl Tibor fordítása)

Ferenc pápa szinodálisabb természetű egyház kialakítását sürgeti, de felhívásáról egyelőre több eszmecserét folytattak, mint amennyire megvalósították volna a gyakorlatban. A következő püspöki szinóduson folytatódni fognak az idevágó eszmecserék. Ugyanakkor a világon legalább két olyan hely van, ahol nemcsak beszélnek a szinodalitásról: Németország és Ausztrália. A német egyház a szinodális útnak nevezett folyamat kellős közepén jár. Az ausztrál egyházban pedig már javában folyik a nemzeti plenáris zsinat. A Vigilia olvasói egészen biztosan pontosan tudják, mi zajlik éppen a német katolikus egyházban, de valószínűleg nem sokat, sőt talán semmit nem tudnak arról, hogy miként tesz eleget Ferenc pápa felhívásának az ausztrál katolikus egyház. Ezért az ausztrál katolicizmus történetének és lelkiségének rövid bemutatása után írásomban megkísérlem felvázolni, hogyan próbál az ausztrál egyház valóban szinodálisabb egyházzá válni.

Tamás Ignác: A Dél Keresztje. Monasztikus panorámakép az ausztrál kontinensről

Az ausztráliai-óceániai egyházi életről hallva nekünk, magyaroknak talán feldereng valami a csendes-óceáni szigetvilágban ma is zajló távoli missziókról, egy-egy képkocka a 2008-as Sydney-i Ifjúsági Világtalálkozóról vagy éppen egy felvétel a koalát simogató Szent II. János Pál, illetve XVI. Benedek pápákról. Esetleg hallottunk valamit a börtönviselt (később felmentett) George Pell bíborosról. Ugyanakkor jóval kevésbé lehet ismerős a kontinens monasztikus horizontja, melyből kiemelkedve – mintegy csillagként a déli égbolton – néhány szerzetesi-lelkiségi író ma már magyar nyelven is elérhető. Jelen tanulmány nem teszi lehetővé az említett földrészen jelen lévő monasztikus élet és lelkiség részletes bemutatását, azonban átfogó panorámaképet próbál adni a déli kontinensen élő monasztikus szerzetesek sajátosságairól, kérdésfeltevéseikről, gondolkodásmódjukról egy-két konkrét szerzetes spirituális-szellemi hátterének bemutatásán keresztül.

Ennio Mantovani: Tudás és erő Új-Guineában (Gájer László fordítása)

SZÉP/ÍRÁS

Les Murray: Költészet és vallás (vers)
Kevin Hart: A kő imája; A társ; Az ajándék (versek) (Tóth Bálint fordításai)
Séllei Nóra: Katherine Mansfield: modern egyéniség, modernista írónő (tanulmány)

Katherine Mansfield az az új-zélandi írónő, aki életének kisebbik részét élte le Új-Zélandon, így nagyon sokan nem is tudják róla, hogy hol született. Munkásságában sem feltűnő új-zélandi mivolta, életének és életművének alaposabb ismerői azonban komoly jelentőséget tulajdonítanak származásának. A Katherine Mansfield felvett név, eredetileg Kathleen Beauchamp-nak hívták, és nagyon konszolidált, felső középosztálybeli családba született 1888. október 14-én harmadik lánygyermekként. Édesapja, Harold Beauchamp bankár volt, egy ideig a Bank of New Zealand (gyakorlatilag az új-zélandi „nemzeti” bank) elnöke, akit lovaggá is ütöttek (egészen furcsa egybeesésként lánya halálának évében), édesanyja pedig nemesi családból származott. Harold Beauchamp a legjobb neveltetést akarta adni lányának, ezért támogatta, hogy otthon folytatott tanulmányai, illetve a 9–13 éves lányok számára létrehozott Wellington Girls’ School elvégzése után 1903-ban Kathleen a gyarmatbirodalom központjába, Londonba mehessen tanulni. Új-Zélandról, a gyarmatbirodalom perifériájáról nézve London maga volt a műveltség és az európaiság megtestesítője. Az apa pedig azt várta, hogy lánya esetében az 1848-ban megalapított Queen’s College-ban megszerzett tudás úgy fog működni, mint ahogy az a lányiskolákkal szokott: lánya illedelmes ifjú hölgyként fog onnan kikerülni, aki fel lesz vértezve a társasági protokoll ismeretével és olyan készségekkel, amelyek megkönnyítik majd neki a társasági életbe való beilleszkedést – és végső soron a férjhez menést a társadalmilag megfelelő férfihoz.

Juhász Anikó: Hangok a télben; Aranykanna; Úton (versek)
Zsille Gábor: Atlantisz; Más világ (versek)
Acsai Roland: A szív, a szél; Kérdés; Összekössön (versek)
Patak Márta: Szerelem (novella)

ESSZÉK

Máté-Tóth András: Rawls vallásáról. Az On My Religion első magyar nyelvű megjelenése elé

Saját vallásáról, vallásosságáról és nonteizmusáról írva John Rawls három élettörténeti eseményre utal vissza, melyek mind a II. világháborúhoz kötődnek. A szerző vallásos családban nőtt föl, még azon is morfondírozott, hogy esetleg szemináriumba megy és egyházi szolgálatba szegődik. A háború kitörésekor azonban inkább a katonai szolgálat mellett döntött, mint annyi más kortársa. Egészen a háború végéig eredeti ortodoxiáját nem kezdte ki semmi, míglen nem egy tábori istentisztelet alkalmával a pásztor arról prédikált, hogy Isten irányította a fegyvereket a célra, és neki köszönhető, hogy a japánok nem győzhettek. Az így felfogott gondviselés elfogadhatatlannak tetszett Rawls számára. Majd egy barátját veszítette el, aki parancsnokával felderítő küldetésre ment. Eredetileg Rawlsra is eshetett volna a választás, de őt véradásra küldték, mert vércsoportja megfelelt az éppen szükséges műtét elvégzéséhez. A barát odaveszett, amit Rawls nagyon a szívére vett, s ami szintén összekapcsolódott a gondviselésbe vetett hitének megingásával. Végül, már 1945-ben egy filmet vetítettek a laktanyában arról, ahogyan az amerikai katonák felszabadítják az auschwitzi lágert. A szerző érdemben nem találkozott akkor még a Holokauszt szörnyűségével, de a film révén az a tény, hogy Isten nem óvta meg a zsidókat ettől a genocídiumtól, végleg megrengette vallásos hitét. Hogyan is lehetne egy ilyen Istenhez imádkozni? – teszi fel a kérdést.

John Rawls: A vallásomról (Novitzky Péter és Gájer László fordítása)

1.

Az, hogy mi a vallásom, csakis rám tartozik, mivel annak fejlődésében nincs semmi szokatlan vagy kifejezetten tanulságos. Egy hagyományosan vallásos családba születtem. Édesanyám episzkopális, édesapám déli metodista volt, azonban mindketten ugyanabba a baltimore-i episzkopális gyülekezetbe jártak. Sosem érzékeltem, hogy a megszokottól eltérő vallásosságuk lett volna. Saját magam is megszokásból voltam vallásos az utolsó két princetoni évemig.

Aztán megváltoztak a dolgok. Mélyen elkezdett érdekelni a teológia és annak tanítása, például a különféle Szentháromság-értelmezések, és az, hogy miként képes egy ilyen kétségtelenül homályos eszme kifejezésre jutni a kereszténység megannyi formájában. Még azon is elgondolkodtam, hogy esetleg belépjek a szemináriumba, de aztán úgy döntöttem, hogy előbb megvárom a háború végét: nem tudtam meggyőzni magam afelől, hogy indítékaim őszinték, és különben is a hadseregben való szolgálat érdekelt, mint annyi barátomat és osztálytársamat. Ez az időszak majdnem a háború végéig tartott, de mindez megváltozott nagyjából a háború utolsó évének környékén. Azóta úgy tekintek magamra, mint akinek a hite többé nem ortodox, jóllehet ez a kijelentés meglehetősen bizonytalan, és a nézeteim sem mindig maradtak azonosak.

A VIGILIA BESZÉLGETÉSE

Görföl Tibor: Mark Coleridge brisbane-i érsekkel

Miben tudná megjelölni az ausztrál katolicizmus sajátos vonásait? Van-e bármi, amitől más az ausztrál egyház, mint a többi?

Az egyháznak minden országban megvan a saját története és megvannak a sajátos vonásai. Az ausztrál egyház persze nem tekinthet vissza olyan hosszú múltra, mint például a magyar, amelynek hosszú évszázadok óta zajlik a történelme, hiszen alig kétszáz éve vannak katolikusok Ausztráliában. A katolikus egyházat ide valósággal átplántálták az óvilágból, javarészt írek közreműködésével, de azért más népcsoportok (angolok, skótok és mások) jóvoltából is. Eleinte az európai kontinensről érkeztek katolikus hívők, ma már viszont Ázsiából, Afrikából és Latin-Amerikából is. Az ausztrál egyház mindig is olyan volt, mint egy olvasztótégely, ma pedig különösen is az. Nincs meg nálunk az a koherens kultúra, amely például Magyarországot jellemzi. Azt hiszem, elsősorban idevágó tapasztalatainkat tudjuk felkínálni az egyetemes egyháznak, azt az etnikai sokféleséget és gazdag kulturális sokrétűséget, amely révén új módon élhetjük át, mit is jelent katolikusnak lenni.

Másodsorban tudatában vagyok, hogy az ausztrál egyház nagyon távoli intézménynek számít, legalábbis az európai egyházhoz képest, amely még mindig az egyetemes egyház középpontjának tartja magát, jóllehet nem az. A modern világban a középpont nem egy helyen van, hanem mindenhol. Az ausztrál egyház ráadásul nemcsak távoli, de apró is, mindössze ötmillió tagja van. Néhány éve a Vatikáni Államtitkárság kötelékében dolgoztam, és tudom, hogy Rómából nézve Ausztrália olyan messzinek tűnik, mint a Hold (bella, ma lontana – szép és érdekes, de a világ végén van). De azért azt kell mondanom, hogy a saját régiónkban, Ázsia és Óceánia között Ausztrália igen komoly tényező, és a világnak ezen a részén nagyon is jelentős az ausztrál egyház. A környező térségekben élő egyházak ugyanis nemcsak aprók, de szegények is (bár lelkileg gazdagok); gondoljunk csak a délkelet-ázsiai országokra, ahol az egyház valóban nagyon szegény, ráadásul bizonytalan politikai körülmények között is él. Ehhez képest az ausztrál egyház politikailag stabil helyzetben működik és jómódú – ezért is fontos tényező a régióban, és sokan úgy is viszonyulnak hozzá, mintha a nővérük lenne.

NAPJAINK

George Pell bíboros börtönnaplóiból

SZÉP/MŰVÉSZET

Zalán Márk: A kortárs ausztrál film tendenciái

KRITIKA

András Tamara: Kétség a sokaságban. Borbély Szilárd: Kafka fia

SZEMLE

Vörös István: Vasadi Péter összes verse I. (1961–1987)

Bonivárt Ágnes: Tar Sándor: Lassú teher

Vik János: Elisabeth Lukas: Viktor Frankl gondolatai hitről és Istenről

Tusor Péter: Tóth Tamás: Hungaria Rómából. Tanulmányok az új- és jelenkori magyar egyháztörténelemből

A szám teljes tartalma a megjelenés után hat hónappal érhető el honlapunkon.

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés