2021 / 11. szám

Tartalom

VIGILIA

Görföl Tibor: Lengyel, magyar

„Vajon Lengyelország is rálép-e az ír útra?” – tette fel a kérdést a napokban egy lengyel viszonyokat kiválóan ismerő magyar történész. Ír úton természetesen a vallás, főként a katolicizmus gyors ütemű és látványos térvesztését értette. Írországban bő egy évtized leforgása alatt nagyjából négy százalékról húsz százalékra emelkedett az önmagukat vallástalannak tartó fiatalok aránya, ami nemcsak pontszerű jelenség, de magától értetődően a jövőből is sok mindent előrevetít. A hívő emberek nem kizárólag vallásuk tételeinek átgondolása és saját tapasztalataik mérlegelése nyomán alakítják ki hitükhöz fűződő viszonyulásukat; vallásosságuk mértékében, megőrzésében vagy elvesztésében hatalmas szerepet játszik, hogy az a közösség, amellyel azonosulnak, miként reagál a kor és a történelem meghatározó fejleményeire. Ha valaki azt tapasztalja, hogy hívő közössége olyan szövetségekbe bonyolódik és olyan magatartást gyakorol, amelyek elfogadhatatlanok számára, könnyen hátat fordíthat az intézményes vallásosságnak, miközben egyénileg talán továbbra is igennel válaszol például arra a kérdésre, hogy létezik-e Isten. Napjainkban kiélezett folyamatok zajlanak Lengyelországban, és mindenki, akinek fontos a közép-európai térségben jelen lévő kereszténység, katolicizmus sorsa, óhatatlanul éberen figyeli az ország történéseit. Lapszámunkban ez az érdeklődés és figyelem nyilvánul meg.

KATOLIKUS KULTÚRA LENGYELORSZÁGBAN

Andrzej Napiórkowski: A szabadság teológiája (Németh Orsolya fordítása)
  1. A történelmi-ideológiai feltételek

A lengyel szabadság-teológia minden bizonnyal a keresztény kinyilatkoztatás társadalomra gyakorolt óriási és jótékony hatásának köszönhetően vált – főleg az 1939–1989 közötti időszakban – rendkívül meghatározó jelenséggé; bár teológiai szempontból még egyáltalán nem írták ezt le. A lengyelek szabadságát, amelynek megvannak a maga geopolitikai sajátosságai, meghatározza a kultúra, a történelem és a gazdaság, de egészen biztosan a keresztény világ- és emberszemléletben gyökerezik.

Annak érdekében tehát, hogy megfelelőképpen tudjunk beszélni a lengyel szabadság-teológiáról, a keresztény kinyilatkoztatás fényében kell tekintenünk e nép történetére. Az alábbi dolgozat azonban csak a 20. és a 21. századra korlátozódik. A Visztula-menti gondolkodóknak a lengyel nemzet teológiájához kapcsolódó adalékait sem tárgyaljuk ehelyütt, helyettük Stefan Wyszyński bíboros, Franciszek Blachnicki, Józef Tischner és Jerzy Popiełuszko atyák, II. János Pál pápa és a Szolidaritás mozgalom tanításai állnak a középpontban. Úgy tűnik, a lengyel szabadság-teológia mindenki számára elérhető, jóval tágabb és általánosabb fogalom, nem csak egy, a lengyel nemzetre vonatkoztatott teológiai koncepció. A szabadság ugyanis univerzális, csak a kontextus változik, ahogyan megéljük. Ahogy arra az elmúlt évtizedek története is rámutat, rengeteg – és nem csak európai ország – merített a lengyel inspirációkból, abból a szempontból, hogy miként kell elnyerni és megőrizni a szabadságot.

Marta Kwaśnicka: Változó világ, új szokások
Somorjai Ádám: Gondolatok lengyelekről

Két és fél évtizednyi külszolgálat után tértem vissza bencés közösségembe. Mindenkinek, aki ismert korábbról, az jutott eszébe, itt van végre a lengyeles, van, aki érti a nyelvüket. Megállt az idő, valóban, a lengyel volt az első dimenzió, amely kinyílt előttem. Sorrendben a német, a nyelvtanulás révén, de az nem volt dimenzió, mert csak szavak voltak, versek és ragozás, főleg melléknévragozás. Nem voltak személyes élmények, amelyek a németekhez köthettek volna. A lengyelek érettségi után jöttek be az életembe. Nem tudtam a nyelvüket, de tanították nekünk az oroszt. Ez könnyebbséget jelentett, és az még inkább, hogy a lengyelek nem cirill betűkkel írnak, hanem latin betűkkel, mint mi. Mini szótárral kezem ügyében stoppoltam Lengyelország-szerte, az első háromhetes túra után kétszázvalamennyi szót jegyeztem föl, és megírtam életem első – igen hibás, de mégis – lengyel nyelvű köszönőlevelét lengyel jótevőmnek.

A lengyelek egy hazánkéhoz hasonló, de annál nagyobb dimenziót jelentettek, hasonló problémákkal küszködtek, mint mi, de problémáikat csak irigyelni tudtuk. A lengyelek, Karol Wojtyła számára is, egy nagy család, és innen tanultam meg, hogy a magyarság is egy nagy család, ha nem is olyan nagy, mint a lengyeleké. Egyházi téren: Lengyelországban egy egyházmegyének is több intézménye volt 1970 körül, mint az egész magyarországi katolikus egyháznak. Mégis panaszkodtak. Panaszkodhattak is, náluk teli voltak a templomok, és ha ritka volt is, de a plébános a vasárnapi szentmisék után, amelyek betöltötték a délelőttöt, mert kisebb városokban minden órában volt szentmise, nos, a plébános, ott állt és fogadta a kijövő híveket, ismerte őket, azt is tudta, ha valaki másik plébánia területéről jött és néven szólította őket. Ezt láttam a lengyel püspökön is, amikor egy földalatti ökumenikus találkozón Katowicében jártam 1979 körül. Egy volt közülünk, meg lehetett szólítani, érdekelte a püspököt, kik vagyunk, honnan jöttünk, mit csinálunk. Számomra szokatlan élmény volt ez, és nemcsak számomra, hanem a püspökök egyházmegyés papjai számára is, legalábbis a győri egyházmegyében, ahol tanári működésemet kezdtem.

Dariusz Kowalczyk: II. János Pál jelentősége Lengyelország és a lengyelek számára
(Stera Patrycja fordítása)

Karol Wojtyła 1978-ban, Szent Péter székébe történt megválasztása után nagy meglepetést okozott Lengyelországnak. Örömteli meglepetést a lengyelek többsége számára és aggasztót a kommunista hatalom részére. Az aggályok – mint kiderült – megalapozottak voltak, mert II. János Pál valóban hozzájárult a kommunista blokk bukásához. Az új Lengyelországban 1989 után a posztkommunisták és a korábbi ellenzék liberális balszárnya azt sugallta, hogy a lengyel pápa, habár nagy érdemekkel rendelkezik, mégsem érti teljesen a demokráciát, és valamiféle „egyházi államot” szeretne bevezettetni. Ez egyértelmű hazugság volt, mégis sokan hagyták magukat félrevezetni. Mindazonáltal II. János Pál haldoklása és 2005-ben bekövetkezett halála Lengyelország számára gyönyörű szavakban és gesztusokban bővelkedő nemzeti lelkigyakorlattá vált. Sajnos ez leginkább szalmalángnak bizonyult. II. János Pál örökségét nem sikerült széleskörűen tettekre váltani. De ami még ennél is rosszabb, idővel megjelentek a lejáratására tett rendszeres próbálkozások is. Boldoggá és szentté avatása fontos esemény volt, mégsem hozott nagyobb áttörést. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ez idő alatt ne lett volna számos olyan személy és közeg, amely ne igyekezett volna fenntartani és fejleszteni mindazt, amit a lengyel pápa ránk hagyott. II. János Pál emlékműveinek száma azonban – amelyek nagy részét még életében állították fel – nem arányos tanításainak ismertségéhez, valamint a társadalmi és egyházi életben tapasztalható követéséhez képest.

Gájer László: Lengyel keresztény filozófia a 20. században

SZÉP/ÍRÁS

D. Molnár István: A költő és drámaíró pápa (tanulmány)
Pálfalvi Lajos: Klasszicista a barbárok között (esszé)
Krzysztof Koehler: [Két vékony füstcsík…]; [Tenyérbe hajtott arccal…]; K-nak a 33.-ra
(versek) (Mócsai-Karaba Márta fordításai)
Czesław Miłosz: Dal (vers) (Vörös István fordítása)
Olga Tokarczuk: Jakub könyvei (regényrészlet) (Körner Gábor fordítása)
Tereza Worowska: Látni, ami eltörött. Esterházy Péter két könyvéről (esszé)

Egy tavaszi napon 2005-ben ismeretlen női hang megkérdezte tőlem telefonon, hogy vállalnám-e Esterházy Péter Harmonia caelestisének fordítását. A felkérés annyira váratlanul ért, hogy hirtelen nem sikerült válaszolnom. A hang, amely egy lengyel kiadó szerkesztőnőjéhez tartozott, zavartalanul folytatta: éppen most tért vissza a frankfurti könyvvásárról, ahonnan elhozta Esterházy Péter két utolsó, nagy sikert aratott regényének hírét; azokat a Czytelnik kiadó hamar ki szeretné adni. Úgy látja, hogy a Harmonia mintha egy kicsit nehezebb lenne, ezért nekem ajánlja, a Javított kiadás egyszerűbbnek tűnik neki, azzal egyidejűleg egy másik fordítót bízna meg, mert „az ügynöktéma annyira forró most Lengyelországban, hogy legjobb lenne, ha az a könyv is minél előbb megjelenne”. Szavaiból rögtön megértettem, hogy tényleg csak hírből ismeri a könyveket, és látni valóan nem látja az összefüggést, amely közöttük fennáll. Visszanyerve a hangomat röviden próbáltam azt neki felvázolni. Aztán azt mondtam, hogy először is, kétheti gondolkodásra van szükségem, hogy újra elolvasva a könyveket reálisan megítéljem, képes vagyok-e lefordítani azokat, de ha vállalom is, csak úgy vállalom, hogy vagy mind a kettőt, vagy egyiket sem, másként nem látom értelmét. Két hét múlva, miután újraolvastam a két könyvet, és kétségek között végül is 51/49 eredményre jutottam, vagyis igent terveztem mondani, a szerkesztőnő is tájékozottabb volt már, és nem akarta a munkát két külön személyre bízni. Így történt, hogy elkezdtem fordítani a Harmonia caelestist.

Pálfalvi Lajos: Gombrowicz katolikus szemmel (tanulmány)

A krakkói katolikus értelmiség középnemzedéke színvonalas vitát folytat a kereszténydemokrácia jövőjéről, melyben a katolikus kultúra helye is igen fontos téma. Piotr Kaszczyszyn írja a Pressje című folyóiratban, hogy csak akkor van jövője, ha nem zárkózik be, aktív szerepet játszik a posztkeresztény világ életében. Példát vesz az Areopáguszon prédikáló Szent Pálról, aki az ismeretlen isten oltárára hivatkozik. E hely mai megfelelője „az eszmék sajátos szabad piaca, ahol formálisan egyenrangú nyelvek vitája folyik, különböző világképek, filozófiák vetélkednek, többféle értelmezést találunk az emberről, a világról és a sacrum szférájáról”. Az igaz Istenről beszél, akit még nem ismert fel a világ, ezért nem Istentől közelít az emberhez az érvelése, hanem „az embertől és konkrét egzisztenciájától indul a még meg nem ismert Istenhez”.

Mivel az ember a kiindulópont, az abszolútumba vetett remények nem valamiféle spekuláción, hipotézisen alapulnak, hanem Isten olyan lény, aki értelmet adhat az életnek. Ilyen kontextusban válhat Gombrowicz „az apofatikus katolikus irodalom patrónusává”. A háború után, a katasztrófa hatására íródott Esküvő című drámában jelenik meg a leglátványosabban az a törekvés, hogy a szereplők stabil rendet próbálnak kialakítani, amely értelmet és magasabb célokat ad az emberi létnek. Végül persze minden összeomlik, de mintha az mozgatná a szereplőket, hogy ha lehetséges az esküvő, a vallás is lehetséges lenne. A főhős, Henryk hasonlóan káromolja Istent, mint az Ősök főszereplője, aki az ördögöktől felbujtva, kárhozattól fenyegetve párbajra hívja Istent, akivel Henryk is viaskodik. Paradox módon Neki vallja be, hogy nem hisz Benne (mint Józef Tischner atya megjegyezte, Gombrowicz úgy harcolt a vallás ellen, hogy ezért kitüntetést érdemelne Istentől).

* Czesław Miłosz és Thomas Merton leveleiből

A VIGILIA BESZÉLGETÉSE

Gájer László: Wojciech Polak érsekkel (Koncz Éva fordítása)

Stefan Wyszyński bíborost éppen a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ideje alatt avatták boldoggá Varsóban. Milyen hatása van ma annak a szentnek, aki a mi Mindszenty bíborosunkkal egy időben állt helyt a diktatúra éveiben? Az ellenállás éveinek elmúltával milyen újabb utakat kell keresnie a lengyel katolikusoknak?

Úgy gondolom, az isteni gondviselés jelének is tekinthetjük, hogy a varsói boldoggá avatás időben egybeesett a budapesti Eucharisztikus Kongresszus lezárásával, hiszen ez rámutatott arra, hogy a forrás és az erő az Eucharisztiában jelenlevő feltámadt Jézus Krisztus. Wyszyński bíboros boldoggá avatása Varsóban nem csak a kommunizmus idejét idézte fel. Korábban Magyarországon megjelent egy könyv a két kiemelkedő főpásztorról, Mindszenty bíborosról és a millennium prímásáról. A magyar és lengyel nyelvű kiadványt egy domonkos szerzetes írta. Miután elolvastam a könyvet, egyre inkább az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy ez a két főpásztor, jóllehet ugyanabban a korban éltek és mindketten megtapasztalták a kommunista elnyomást, mégis némileg eltérő történelmi légkörben folytatták a tevékenységüket. Mindszenty bíboros inkább politikai-történelmi közegben, egy olyan történelmi közegben, amelyet nyílt politikai harc jellemzett, ami látható akár csak abban a megállapodásban is, amelyről Mindszenty bíboros már csak azután értesült, miután létrejött az ő tudta nélkül, és miután már letartóztatták.

Wyszyński bíboros viszont, és ez is mutatja az ő időfölötti üzenetét, azt mondta magáról, hogy ő nem politikus, nem államférfi, semmilyen politikai álláspontot nem képvisel, de a rábízott hívek pásztora és lelkiatyja akar lenni. Így mutatkozott be a gnieznói székesegyházban, székfoglalása alkalmából is. Ez jellemezte Wyszyński bíboros egész munkásságát a kommunizmus idején. Még ha a történelem később a nemzet védelmezőjének nevezte is, aki szót emelt az emberi jogok és a szabadság vagy a nemzeti szuverenitás védelmében, elsősorban mégis pásztor volt és lelkipásztor, aki szélesebb perspektívákat nyitott meg az emberek előtt. És ebben más, mint Mindszenty bíboros, hiszen neki, mint tudjuk, a letartóztatása után harminckét éven át lehetősége volt arra, hogy szolgálja az egyházat Lengyelországban, ahol prímás volt, két élő egyházmegye érseke, és sok más helyen is, ahol ezt a szolgálatát végezte. Tehát ha ma ebből a perspektívából nézünk Wyszyński bíboros örökségére és arra, amit az ő üzenetének nevezhetünk, akkor azt kell mondanunk, hogy ez az üzenet, bár összefonódik a kommunizmus korával és a kommunista hatalom, valamint az egyház közötti konfrontációval, mégis sokkal inkább időfeletti.

EGYHÁZ A VILÁGBAN

Wojciech Sadlon: Lengyel polarizálódási folyamatok.
A katolicizmus és a kulturális változások a fordulat utáni Lengyelországban

A katolicizmus az 1960-as évektől fogva tevékenyen részt vett a szabadságért és identitásért folytatott lengyel nemzeti törekvésekben. A nemzeti identitás és a társadalmi tőke kialakításában játszott szerepe a korlátozások ellenére is számottevő volt: a vallás ugyan száműzve volt a nyilvánosságból, tagadhatatlanul volt nyilvános jelenléte, s a lengyel történelem kritikus pillanataiban színre is lépett. A politikai átalakulás folyamán a katolicizmus már nem gátolt szereplőként volt jelen Lengyelországban, és nyilvános szerepvállalása is megváltozott.

A lengyel katolicizmus nyilvános szerepe elsősorban két nagyszabású személyiségben testesül meg: Stefan Wyszyńskiben és Karol Wojtyłában, a későbbi II. János Pál pápában. Stefan Wyszyński sikeresen indított útjára egy erőteljes lelkipásztori mozgalmat, mobilizálni tudta a lengyel katolikusokat (nagy kilenced), különösen a vidéki plébániákon: így készítette elő „Lengyelország megkeresztelkedésének” 1966-ban esedékes ezeréves évfordulóját (a lengyel állam első uralkodója, I. Mieszko 966-ban tért meg és vette fel a keresztséget). Ennek következtében vitathatatlanul a kommunizmussal szembehelyezkedő lengyel nacionalista függetlenségi mozgalom vezetője lett. A lengyel pápa szerepe szintén nem korlátozódott a vallási dimenzióra. Megválasztása mobilizálta a lengyel katolikusok társadalmi elkötelezettségét, az 1980-as években, a kommunista rezsim idején a katolicizmus új nyilvános szerepének engedett teret, s lendületet adott a Szolidaritás Mozgalom felfelé ívelő karrierjének.

SZEMLE

Máté-Tóth András: Pierluca Azzaro – Gájer László (szerk.): A közép-európai országok
társadalmi, gazdasági és spirituális helyzete az egyház társadalmi tanítása tükrében
Szalagyi Csilla: Kántor Péter: Elegendő ok
Szemán Krisztina: Mesterházi Mónika: Nem félek
Hornyák Árpád: Ablonczy Balázs: Ismeretlen Trianon.
Az összeomlás és a békeszerződés történetei, 1918–1921

A szám teljes tartalma a megjelenés után hat hónappal érhető el honlapunkon.

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés