2021 / 7. szám

Tartalom

VIGILIA

Charles Péguy: Az éjszaka

AZ ÉJSZAKA TAPASZTALATA

Martos Levente Balázs: „A világosság a sötétségben világít”. Az éjszaka Jézus tanításában és küldetésében

„Éjszaka volt” – jegyzi meg János evangélista, amikor Júdás otthagyja a tizenegyet és Jézust. A lakonikus megjegyzést általában az árulással és a sátánnal kötjük össze, aki az evangélista szerint éppen az imént szállta meg Júdást (vö. Jn 13,26–30). Ez az értelmezés semmiképpen nem helytelen. Jézus „megrendült lelkében”, amikor az árulásról beszélni kezdett (Jn 13,21; vö. 11,33; 12,27), s ezzel jelzi, miféle mélységek tátonganak ebben a sötétségben. Ugyanakkor a szöveg Jézus ünnepélyes kijelentésével folytatódik: „Most dicsőült meg az Emberfia, és Isten megdicsőült benne” (Jn 13,31). Ez az éjszaka önmagában félelmetes, sőt rettenetes, valójában mégis egyfajta háttér, amelyben élesebben és fényesebben rajzolódik ki Isten dicsősége.

A sötétség a fény hiánya. Vagy ennél több is? Az éjszaka a világos nappal ellentéte, amely ezzel rendezetten váltakozik a teremtés kezdetétől. De lenne talán más, önálló jelentése, független léte is? És a félelmetes alakok, amelyek inkább a sötétség óráiban törnek ránk, meg azok a képzetek és vágyak, amelyek napvilágnál erőtlenek, de éjjel mintha mindent el akarnának söpörni, vajon miféle őserdőben lapulnak napközben, amíg becsületes polgárok és jó keresztények módjára tesszük a dolgunkat? Emberi tapasztalatunk azt súgja, hogy a fény és a sötét váltakozása, s vele együtt a jó és a rossz megtapasztalása végigkíséri életünket. Az evangéliumok azonban azt is megmutatják, hogy Jézus találkozott a világ sötétségével, és úrrá lett rajta.

Görföl Tibor: Felemelkedés a sötétségbe. Keresztes Szent János és a harmadik éjszaka

Mi történik, ha Isten nem marad meg a keresztény életvilág biztonságát szavatoló jótékony és végső tényezőnek, ha szerepe nem korlátozódik arra, hogy ráüsse a pecsétet különböző „értékek” többé-kevésbé jól felépített összefüggésrendszerére, ha nem csupán emberi stratégiák hivatkozási alapjául szolgál, s nem állítják félre elnéző mosollyal, mint egy félkegyelmű arisztokratát, akire ugyan szükség van a birodalom egységének megőrzéséhez, de mindenki tudja, hogy lehetetlen komolyan venni? Mi történik, ha feltűnik a látóhatáron a láthatatlan Isten tényleges valósága, s mérhetetlen, lenyűgöző, kikerülhetetlen felfoghatatlansága egyértelművé teszi, hogy nem az ő létezése szorul igazolásra és alátámasztásra, elsődlegesen nem istenbizonyítékokra van szükség, hanem az a „rejtély”, hogy bármi más létezik rajta kívül? Mi történik, ha minden kifogástól és kerülőúttól mentesen valaki nem a magyarázatra szoruló és nehezen elhelyezhető teremtményeknek szentel figyelmet, hanem Istennek, akihez képest minden más nemcsak egyszerűen színtelennek és fakónak, hanem már-már nem létezőnek tűnik?

Pavlovits Tamás: Pascal és a lélek sötét éjszakája

Az éjszaka vallási értelemben a misztika körébe tartozik. Az éjszaka a fény hiánya, sötétség, hideg csend. Az éjszaka a lélek szárazsága, a teljes üresség állapota. Az éjszaka a lehető legnagyobb távolság Istentől. Metafora. Az éjszaka vizsgálatával a misztika nyomába eredünk. A misztika sötét éjszakája egy tapasztalat: az elhagyatottság, a semmi és a halál átélése. És mégis: e fájdalmas tapasztalat végtelen gazdagság és élet forrása. Az ember egész életét átalakítja.

Pascal nem használja az éjszaka metaforáját. A Gondolatokban a szó alig néhányszor fordul elő, jóllehet az egyik alkalommal hangsúlyos értelemben: „Az éjszaka rettenetében szenvedi el e fájdalmat és elhagyattatást” (Laf.919, Br.553). A Getszemáni-kertben imádkozó Jézusról van szó. Az éjszaka itt valóban az ürességgel, az elhagyattatással, sőt a rettegéssel fonódik össze. Fennmaradt azonban egy szövege Pascalnak, amelyet összefüggésbe szoktak hozni a misztikával: a híres Mémorial vagy Emlékirat egyetlen oldalnyi kézzel írott, majd gondosan lemásolt szöveg, amely egy éjszaka élményének a lenyomata. Számtalanszor feltették a kommentátorok a kérdést, vajon misztikus szöveg-e a Mémorial és misztikus szerzőnek tekinthető-e Pascal. Sőt arról is rengeteget írtak, vajon van-e ennek a kérdésnek egyáltalán értelme. Hiszen a misztika fogalma távolról sem egyértelmű, hanem rendkívüli módon szerteágazó, amelynek nehéz egységes jelentést adni. Mit nevezünk misztikának? Mi tesz misztikussá egy szerzőt, egy művet? E kérdések megválaszolásának mikéntjétől függ, kit tekintünk misztikusnak és kit nem. Mi most mégis azt kérdezzük, vajon azon túl, hogy a Mémorial nyilvánvalóan egy éjszakán született, van-e valami köze a lélek sötét éjszakájához.

SZÉP/ÍRÁS

Báthori Csaba: Örvény, éjszaka, hajnal (esszé)

Mióta az eszemet tudom, kötődtem az éjszakához. A sötétséghez? Vágytam arra, olthatatlan, hogy elérhetetlen legyek. Reggel majd újra kinyílik a nagy szem, amely mindent lát, amit nem végeztem el sem másokkal szemben, sem önmagamban. Fenn a fényen védtelen az ember, lenn a vakvilágban oltalom ígérete lappang. Az éj kapujáról azt susogja egy csábító verssor-pár: Sötéttel befele, csak önmagukra / figyelnek a zirr-zörrenő falombok. Az éjszakában nem seb, hanem tápláló álom volt a magány utáni sóvárgás.

Akkor még egyedül senyvedtem. Vékony, törékeny jégnek tűnt a külvilág, csak a fénytelenség burkában bírtam sejtelemmel megközelíteni. Szabadulás, vízszintes érintetlenség, önemésztés, űrnek tébolyult fuvalma tartott fenn a sötétben. Önmagam nyugalmát, amelyet akkor még igazság hitével kereszteztem, csak az alkonyt követő széles ingoványban véltem elérni. Az éjszakában nem gondoltam arra, hogy meg kellene változtatnom a világot. Emberré akartam válni, és ahhoz csalhatatlan iránytű az éjszaka.

Tóth Csilla: Würzburg utcáin (vers)
Visky András: Nem hős, mától nem (regényrészlet)

111

apa-történet, gyertek, mondok nektek egy apa-történetet, szólít Anyánk, leheveredünk a szalmába Anyánk köré, elgyötört kicsi állatok, én addig ügyetlenkedem és húzom az időt, amíg végre az ölében kötök ki, oldalvást helyezkedem el, hogy az arcát is lássam és az arcommal a melléhez simuljak, anyám magához szorít, puszit ad a homlokomra, és én boldog vagyok, szopós malac, mondják irigykedve a testvéreim, pedig nem szopok már, az anyatej ízét és illatát régen elfelejtettem, és nem szopom a hüvelykujjamat sem, csak éjszaka, vagy amikor elrejtőzhetem a barakkunk mögött elterülő, csattogó kukoricásban

112

nem anyám választott el magától, hanem a kommunisták választottak el tőle, nagy különbség, egészen pontosan a Crişana Tartományi Titkosszolgálat tisztjei, nekik köszönhető mondhatni, hogy egyik pillanatról a másikra elapadt anyám teje, mintha elzártak volna a testében egy csapot, pedig még hónapokig anyám tején kellett volna élnem, hogy épelméjű legyek, de hamar feladtam, nem tehettem mást, és feladtam az épelméjűséget, nagyon hamar ezt is, nem bírom például leállítani az agyamat, éjjel nappal körbejárnak benne a szavak, föltorlódnak a tekervényekben, emiatt aztán keveset alszom, pedig aludni szeretek a legjobban, és Anyánk mellett, olyankor a barakk szalmáját is szeretem, Anyánk szépségéről zizegnek nekem egész éjszaka szebbnél szebb énekeket

Halmai Tamás: Falba sírt zsoltár; Patrisztika (versek)
Fátyol Zoltán: Az otthonérzet; A gyávákról (versek)
Tóth László: Bevezetés a Kiűzetéshez; Már nem én… (versek)
András Tamara: A rejtett létige kimondhatatlansága.

Közelítések Beney Zsuzsa Möbius-szalag című kötetéhez (esszé)
Győri László: A halálba menők; Rilke (versek)
Mohai V. Lajos: Pincehely; Varjak a halványsárga hóban (versek)
Keresztesi József: Október végi tankák (versek)
Oláh András: április; mostoha pillanat (versek)

A VIGILIA BESZÉLGETÉSE

Görföl Tibor: Paul Gabor jezsuita csillagásszal

MAI MEDITÁCIÓK

Fehérváry Jákó: Az éjszaka imádsága

Az ember a mindenségbe helyezettségéről alkotott tapasztalata talán a legközvetlenebbül az égitestek járásának szemlélésében, a napszakok váltakozásának átélésében érhető tetten. Nappal és éjszaka, fény és sötétség egymásra következése olyan természetes metaforát nyújtanak az ember saját életútjának, a világhoz, a fentebb valókhoz, önmagához fűződő viszonyának elbeszélésére, ami az egyes napszakokat önmagukban egyfajta szakralitással ruházza fel. Az égitesteket, napot, holdat, csillagokat, bolygókat ezért is látja az ókori ember a kozmosz isteni erővel felruházott, az ember sorsának mintázatát meghatározó szereplőinek. Hatalmas, kérlelhetetlen mozgásaikat, együttállásaikat megfigyelni, kiszámítani tudjuk ugyan, de hatással lenni rájuk nem bírunk: így lesznek az égitestek a kiszolgáltatott emberi sors vetítővásznaivá, s az ember végzetét ezeknek a felsőbb erőknek a személytelen kezében tudja.

A sötétség és fény váltakozása pedig emlékezteti az embert arra a véget nem érő küzdelemre, ami benne és körülötte zajlik jó és gonosz között, s amelynek kimenetelét oly bizonytalannak tapasztalja, s még az istenek világában és kozmikus méretekben sem tud végeredményt hirdetni. A horizonton eltűnő nappal a remény is alábbhagy és felébrednek a félelmek az „éjjeli rémtől”, a „homályban lopódzó dögvésztől” (Zsolt 90,5–6), a pusztulás törvényen kívüli hatalmaitól. Apró, pislákoló lámpásokkal küzd az ember ezekkel az árnyakkal, amelyek esti meggyújtása örömkiáltásokat csal a jelenlévők ajkára – Üdvözlégy jó fény! –, mert legalább egy kis szűk fénykörben elűzik az éjszaka rossz rémét. A pirkadat első sugarai viszont új reményt adnak, hogy a gigászi küzdelemben legalább ezen az éjjelen a jó kerekedett felül.

EGYHÁZ A VILÁGBAN

Szőke Péter: Éjszaka, másképp

KRITIKA

Mekis D. János: Tér, idő, szerelem. Szilasi László: Kései házasság

Szilasi László újabb regényei újraértelmezik a valóságirodalmat, megmutatják, hogy nem lehetséges érvényes társadalomrajz érvényes modernista poétika nélkül. Különösen időszerű kérdés ez ma, a kulturális defektusok, a társadalmi problémák artikulációját ellehetetlenítő közbeszéd, az ideológiai szakadékok és a napi politikai feszültségek világában. Nem irodalmi belügyről van tehát szó, mégis mélyen irodalmi ügyről. A szó inflációja ellen csak poétikai felelősségvállalással lehet fellépni. Szilasi írásmódja ezt az imperatívuszt képviseli, erkölcsileg és művészileg egyaránt felelős artikulációs gyakorlatával.

A szerző 2020-as műve, a Kései házasság pergő ritmusú, rövid fejezetekre osztott, villanóképes élettörténeti és historikus társadalmi regény, melyben sajátos jelentősége van a személyes történések politikai és szociokulturális kontextusának. A több évtizeden átívelő narratívában az emberi kapcsolatok egzisztenciális és lelki eseményszerűsége is történeti összefüggésbe helyeződik. A létező szocializmus és a rendszerváltás körüli évek privátszférája soha nem lehetett teljesen magánérdekű. Az emberi sorseseményeket és a létezés napi rutinját egyaránt megelőzték és körülvették, meghatározták és minősítették a politikai és szociokulturális összefüggések – melyek már csak azért sem merülhetnek feledésbe, mert ezerféleképpen kihatnak a jelenünkre is. Ezeket kell az írónak megfelelő módszerrel feltárni, megvilágítani, elbeszélni. Poétikai felelősségvállalással. Vagyis anélkül, hogy valami mást, például történeti tanulmányt vagy ideologikus publicisztikát nyújtana a nyelv képességeit csúcsra járató beszédforma, a szépirodalom helyett.

SZEMLE

Máté-Tóth András: Simon Róbert: Vallás, vallástudomány, vallástudósok
Sághy Ádám: Nicolas Senèze: Hogyan akarta Amerika megbuktatni a pápát?
Bonivárt Ágnes: Ljudmila Ulickaja: Csak egy pestis
Szemes Péter: Báthori Csaba – Füleki Gábor: Szó szerint minden I–II.
Keglovics Fanni: Szálinger Balázs: Al-dunai álom

A szám teljes tartalma a megjelenés után hat hónappal érhető el honlapunkon.

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés