2021 / 3. szám

Tartalom

VIGILIA

Görföl Tibor: Nagyböjti rejtettség

„Túl sokat foglalkozunk az üveggel, és túl keveset a borral” – szerette mondogatni egykor egy idős magyar teológus, és szavaival arra célzott, hogy miközben az isteni élet belső megismerése és átadása lenne a feladatunk, figyelmünk inkább azokra a külső formákra irányul, amelyekben ezek a folyamatok zajlanak. A kép nem hagy kétséget afelől, hogy a külső forma és külső keret nélkülözhetetlen, hiszen a nemes ital hozzáférhetetlen és megközelíthetetlen szilárd és megbízható üveg nélkül, de azt is egyértelművé teszi, milyen a fontossági sorrend. Minden másodperc lehetőséget nyújt ugyan arra, hogy az ember biztosítókötél és alkudozás nélkül belezuhanjon Isten életének mélységes mélyébe, a nagyböjt mégis külön meghívólevelet küld azoknak, akiknek talán nem elegendő minden másodperc felhívása. A hamvazószerda hamujának tömérdek apró porszeme nemcsak a szótlan kéréssel az isteni mélységbe hívó tömérdek másodpercre figyelmeztet, de színtelen szürkeségével a nagyböjt rejtettségét is érzékelteti. A díszes, cirádás és sokszor harsány üvegben meghúzódó egynemű és egyszínű folyadék csak azoknak adja meg magát, akik készek rejtett egyszerűségre cserélni a külső sokszínűséget.

NEHÉZ-E MEGÉRTENI A KERESZTÉNYSÉGET?

Tóth Beáta: Megismerni és hinni? A keresztény szeretetfelfogás sajátosságai és kihívásai

A szeretet emberlétünk egyetemes őstapasztalatai közé tartozik, teljes természetességgel szövi át életünk minden dimenzióját. Mibenléte szinte nem is szorul magyarázatra, ösztönösen tudjuk, érezzük, mikor valódi és mikor tettetett, felszabadító vagy manipulatív. Amikor mégis a fogalmak síkján kíséreljük megragadni ezt az alapvető tapasztalatot, ugyanabba a nehézségbe ütközünk, amelyet Szent Ágoston az idő fogalmával kapcsolatban fogalmazott meg: ha nem kérdezik tőlünk, tudjuk, hogy mi, ha azonban kérdezőnek kell megmagyarázni, akkor rádöbbenünk, hogy mégsem tudjuk. A keresztény teológia kétezer éves történetét tekinthetjük úgy is, mint a szeretet valóságának egyre teljesebb, azonban sohasem kimerítő megértésére tett kísérletek sorozatát, amelynek gyökerénél elsősorban nem bölcseleti érdeklődés húzódik meg, hanem egy, az Ószövetségben elkezdődő és az Újszövetségben kiteljesedő tapasztalat, Isten szeretetét kinyilvánító események sorozata, amely értelmezést kíván, s mindeközben át is alakítja a benne részesülőket.

Gáspár Csaba László: Miért nehéz megérteni a kereszténységet?

Egy egyetemi tapasztalat

Isten – vak beszéd. Korunkra úgy bezáródott az immanencia, és oly mértékben magába zárta az embert, hogy immár az Istennel kapcsolatos minden megszólalás vak beszéd: nem láttat semmit. Ami évezredeken át, minden nép körében és minden kultúrában felhangzott és szüntelenül szólt, az mára elveszítette megjelenítő erejét; aki hallja, nem tudja, merre nézzen, milyen irányban fürkéssze a valóságot. Persze, mivel a valóság manapság jobbára az ember által előállított panoptikum – világ-káprázat –, ezért még a valósághoz is nehéz eljutni, nemhogy Istenhez. Márpedig Isten a valóságban van, nem az ember ácsolta civilizáció forgószínpadán – ott az ember van, pontosabban egyfajta ember, még ha ezer és ezer változatban, módon és tömegesen nyilvánul is meg.

Mivel a régiek sokat és sokféleképpen beszéltek istenekről, Istenről, ám a vallás szava immár vak beszéd, ezért kortársaink többségének szemében a régiek naivnak, gyermetegnek tűnnek. A mai fiatalok nehezen értik, mit lehet a régiektől egyáltalán tanulni, hiszen – ami a vallást illeti – folyvást olyan dolgokról beszélnek, amelyek, úgymond, a „mai világban nincsenek”, vagy amikről „már tudjuk”, hogy nem léteznek, vagy „kimutatták”, milyen félreértésből képzelték el, gyengeségből vagy lelki szükségből találták ki…

Ezzel az alaphangulattal találkozik, aki manapság egy egyetemi előadáson vallásról, kereszténységről kezd beszélni.

Török Csaba: Megértjük-e Ferenc pápát? Hálatelt töprengések a Fratelli tuttiról

1927-ben, igencsak zavarodott korban jelent meg Stefan Zweig Csillagórák című kötete, amelyben a szerző irodalmi portrékon keresztül jelenítette meg a történelem kivételes, sorsszerű eseményeit, amelyek kiléptek saját időbeli meghatározottságuk keretei közül, s kivételes, visszavonhatatlan hatást gyakoroltak az emberiségre. Mivel Zweig eredetileg önálló novellákként írta meg a kötet darabjait, ahány kiadás, annyi eltérő összeállítással találkozunk. Jól tükrözi ez a „csillagórák” gondolatának kettősségét: egyfelől nem kérdéses, hogy vannak rendkívüli történések (időpontok, helyek, személyek), amelyek nélkül a „ma” másként mutatkozna meg; másfelől éppen ez az aktuális (és szüntelenül változó) „ma” szabja meg, ki mit sorol ezen kiemelt felfénylések sorába. Másként fogalmazva: legtöbbször a szubjektív szűrőnk mutat bizonyos pillanatokat „objektíve” kikerülhetetlennek vagy kulcsfontosságúnak. Kevés olyan valódi Sternstunde-szerű konstelláció van, amely szó szerint oda van rögzítve égboltunkra, s nem homályosul el idővel (és olykor végleg).

Assisi és Francesco

Úgy vélem, nemcsak katolikusként, de emberként is kijelenthetem: Assisi valóban, nem csak az én személyes befolyásoltságom által így láttatva, tengelypontja a világnak, s Szent Ferenc valóban olyan személyiség, aki állócsillagunk. Mára látszólag rég magunk mögött hagytuk a 13. század meghatározottságait, az akkori reformvágy (és -szükség) kereteit – ám a Celanói életrajzából is ismert felhívás: „Vade, repara domum meam, quae ut cernis tota destruitur” („Menj és állítsd helyre hajlékomat, mert mint látod, romokban hever!”), azóta és mindig újra nem pusztán aktualitást nyer, de hatósugara is egyre inkább kitágul. Az Assisiből megindult hullámzás először helyi (és korszakfüggő) ügynek tűnt, aztán kisugárzott az éra általános egyházi-hierarchikus viszonyaira. Mára pedig a világvallások első nagy találkozója és Ferenc pápa tanítóhivatala nyomán világossá vált, hogy még többről van szó: az isteni szózat „domus”-a valójában az emberiség „közös háza” a teremtett világban (vö. Laudato sì), egy olyan emberi közösség, amely mindenkit testvérként érint és magába foglal – Fratelli tutti.

SZÉP/ÍRÁS

Szijj Ferenc: A csillagok zúgása; A világ zaja; Űrhajósok; Az utolsó; Éjszakai csend (versek)
Fellinger Károly: A levelek remegése; Szürcsölés; Szemhéj; Poszthumán(versek)
Patak Márta: Öt kilométer háromszáz méter séta (novella)
Láng Eszter: Sallustius kertjeiben (vers)
Győrffy Ákos: (Vízrajz); (Waldinneres); (Rigófészek, Rahan képregény) (versek)

A VIGILIA BESZÉLGETÉSE

Bodnár Dániel: Székely Jánossal

Hogyan éli meg az immár csaknem egy éve tartó járványhelyzetet?

A járvány sok szenvedést, negatívumot, bezártságot hozott. Eddig – az egész Földön – 2,2 millió a halálos áldozatok száma. Sokan szenvednek a vírus szövődményeitől, sokan gyászolják az elvesztett családtagjukat, szerettüket. Talán még többen szenvednek a korlátozások okozta bezártságtól, depressziótól. Sokan elveszítették a megélhetésüket, nem tudják fizetni a lakbért, a számlákat, nem jut tüzelőre vagy élelemre.

Ugyanakkor a járvány lehetőség is. Lelassította, megállította a világot. Arra kényszerít, abban segít, hogy elgondolkodjunk: nem volt-e az életünk túlságosan felszínes, nem vesztünk-e el a túlzott rohanásban? Merre tart az életünk? Tart-e egyáltalán valamerre, vagy csak kétségbeesetten kapkodunk? Merre tart a világ? Jó felé halad-e?

A járvány első hetei üdítő balzsamként hatottak rám. A meghitt, csak az Istennek végigélt misék a szobámban, amelyek a szobámat kápolnává tették, a kirándulások a Kőszegi hegyre Bibliával a zsákomban, rendrakás, az elmaradt levelek megválaszolása, elmaradt feladatok elvégzése, hosszabb, elmélyültebb olvasás, sok minden, amire évek óta vágytam…

Most, ahogyan elhúzódik ez az időszak, nagyobb a terhe, kihívása is. Törekszem figyelni a bajban levőkre, szegényekre. Amikor lehetséges, meglátogatom egyik vagy másik atyát. Olvasok, írok. Elkészítettük az egyházmegye lelkipásztori tervét.

MAI MEDITÁCIÓK

Tóth Sára: Mit tehetnek értünk a szavak? A nyelvi megismerés táguló körei

A vallásos hitet – esetünkben a kereszténységet – semmiképpen nem nevezhetjük irracionálisnak. Gondolkodás nélkül az ember nem tudja megragadni a világot, és ha szembefordulunk a racionalitás alapvető szabályaival, elveszítjük a kapcsolatot a valósággal. Paradox módon az a típusú fundamentalista vallásosság, amely a racionális, gondolkodó embert leginkább elriasztja, nagyon is „racionális” és „tudományos” próbál lenni, vagyis a hit valóságait objektív, tudományos igazságként kívánja kezelni, de éppen ezáltal válik irracionálissá, sőt abszurddá. Ki tudhatja, hány dimenziós a valóság! Így az annak egyre tágabb köreire ráhangolódó gondolkodás racionalitása abban is megmutatkozik, hogy képes belátni működésmódjának korlátozottságát egy adott dimenzióban, mint ahogy a modern természettudomány is belátta, hogy a valóság különböző szintjein különböző tudományos paradigmák érvényesülnek (közismert példa erre, hogy a kvantumfizika szintjén a klasszikus fizika szabályai nem alkalmazhatók).

NAPJAINK

Hitoktatók tapasztalatai a hit átadásáról. Timkó András, Zsoldi Lajos, Érsek Erika,
Gábor Tamás, Tóth Ildikó és Vízvárdy Rita írásai
Kránitz Mihály: A teológia lehetőségei a hit egységének megtartására

EGYHÁZ A VILÁGBAN

Sipos Edit: Kapcsolatokban tanulunk.
Megfigyelés és önkifejezés Franz Kett valláspedagógiájában

Franz Kett pedagógiája

„Minden valódi tanulás találkozás” – írja Reinhold Boschki professzor a Franz Kett pedagógiájának szentelt intézet 2013-as évkönyvében, amikor méltatja az akkor nyolcvan éves Franz Kettet. A mondat némileg átfogalmazva mottója lehetne az iskolaalapító pedagógus életművének, aki sokszor idézi a Martin Buber Én és Te című esszéjében olvasható kijelentést: „Minden valódi élet – találkozás”.

Bár Franz Kett neve és módszertana a magyar hittanárok és egyházi óvodák pedagógusainak körében egyre ismertebb, még kevesen rendelkeznek mély és alapos tudással róla. Kett Bajorországban él, és az 1970-es évektől dolgozik azzal a szemlélettel, amelyet ma Franz Kett-pedagógia néven ismerünk. Kett pedagógiában és teológiában képzett, intuitív, alkotó ember, aki sok más szemléletformáló pedagógushoz hasonlóan megküzdött azzal, hogy élményeit és tapasztalatait mások számára is érthetővé és elérhetővé tegye, tudományos igényességgel megfogalmazza. Széles körű szakmai közösség alakult ki körülötte, amelynek tagjai személyesen tőle tanultak és az általa vezetett foglalkozásokból nyertek inspirációt a saját munkájukhoz. Az Európában jelenleg működő szakmai közösségeket közvetlen tanítványai alapították és vezetik, akik számára legnagyobb kihívás, hogy eredetiségében megőrizzék és hitelesen közvetítsék az idős kora miatt egyre csendesebb mester örökségét. Sok nevet kapott már ez a pedagógia, nevezték már kendős módszernek, padlóképes módszernek, utalva a jellegzetes eszközhasználatra, de ha az alkotói szándékot és a pedagógia alapjait szeretnénk megérteni és megismerni, akkor az emberképét, tanulásról, vallásos nevelésről vallott elveit, módszertani sajátosságait érdemes megismerni.

Rosner Zsolt: Evangelizációs zsákutca? Lelkipásztori útkeresés az aprófalvas Baranyában

KRITIKA

Szemán Krisztina: Bereményi Géza: Magyar Copperfield
Pataki Elvira: A mítosz és a módszer (át)változásai. Világok között.
Tanulmányok Ovidius életművéről

SZEMLE

Máté-Tóth András: Fehérváry Jákó: Hogy szívünk megegyezzék a szavunkkal.
Szempontok egy élhető liturgiához
Szűcs Teri: Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről
Bonivárt Ágnes: Kiss Noémi: Balaton
Gombor Lili: Cseke Ákos: Magyar, irodalom

A szám teljes tartalma a megjelenés után hat hónappal érhető el honlapunkon.

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés