2021 / 2. szám

Tartalom

VIGILIA

Görföl Tibor: Kerékvágás

Vajon mire gondolhatnak, akik arról beszélnek, hogy a világjárvány vége után minden visszatérhet a normális kerékvágásba? Vajon mi tekinthető normálisnak abban a világban, ahol évente legalább tízmillió gyermek hal meg, javarészt alultápláltság következtében és olyan betegségek miatt, amelyek könnyen megelőzhetők lennének? Mi tekinthető normálisnak abban a világban, ahol a népirtás közelében járó elnyomás alatt kell élniük bizonyos csoportoknak, például az ujguroknak, akiknek szinte felfoghatatlan gyötrelmeire a közelmúltban zsidó, muszlim, protestáns és katolikus tekintélyek (köztük két bíboros) aláírását viselő kiáltvány hívta fel ismét a figyelmet? Mi tekinthető normálisnak abban a világban, ahol a nyugati országokban megvásárolható olcsó konfekcióruhákat éhbérért és nyomorúságos körülmények között állítják elő távol-keleti asszonyok? Mi tekinthető normálisnak abban a világban, ahol magától értetődőnek számít egy sor olyan tényező, amely az egészséges katolikus szellem szerint súlyos bűn (például atomfegyverek birtoklása)? Miért lenne normális egész állatfajok megállíthatatlan kihalása?

Miért kellene visszatérni ehhez a normálisnak tekintett kerékvágáshoz? Miért vagyunk hajlamosak összekeverni a normálisat és a megszokottat? Sok egyéb tanulsága mellett a koronavírus arra is felhívta a figyelmünket, hogy túl könnyen hozzászoktunk olyan jelenségekhez, amelyeknek erkölcsi felháborodást kellene kiváltania belőlünk. Ha már úgyis le kellett szoknunk egy sor tényezőről, amelyet magától értetődőnek tartottunk, e leszokási terápia során miért ne szokhatnánk el attól is, hogy normálisnak tartsuk, ami elfogadhatatlan?

Jan-Heiner Tück: Isten fenyítése a világjárvány? Értelmezési javaslat az isteni büntetés feltételezése és Isten szidalmazása között (tanulmány) (Görföl Tibor fordítása)
Már a koronavírus következtében kitört járvány előtt is olyan kultúrában éltünk, amelyben sokak számára határozott tapasztalat volt Isten távolléte. A halott Krisztus beszédét megszövegező írásában Jean Paul már a 18. század végén kifejezésre juttatta azt az érzést, hogy Isten talán halott, mi pedig a végső igazságok szintén (metafizikai szempontból) árvák lettünk. Jean Paulnál még lehetséges volt, hogy a rémálmot hálával fogadott ébredés kövesse. Egészen másként festett a helyzet a 19. századi valláskritikában, amely csak emberi vágyak kivetülését látta Istenben (Feuerbach), vagy nyíltan hirdette, hogy Isten meghalt (Nietzsche). A 20. századi diktatúrák és totalitárius hatalmak áldozatai csak még jobban megrengették az Istenbe vetett hitet. A késő modernitás műalkotásai gyakran tükrözik ezt a megtörtséget, s a negativitás esztétikájának jegyében fogantak. „Dícsértessél, te, Senki”, olvassuk Paul Celan Zsoltár című költeményében, Godot-ra várva című darabjában Samuel Beckett pedig a várakozás lassú elapadását mutatja be. Giacometti törékeny ikonjai az ember megsebzettségét és gyökérvesztését tárják elénk. Az irodalomtudós George Steiner szerint korunknak a „hosszúra nyúló szombat” a legfőbb jellemzője. A nagypéntek már mögöttünk, a húsvét még előttünk. De vajon várunk-e még arra, hogy várjanak minket? Nem halványult-e el már a hit húsvéti perspektívája?

A koronavírus következtében kitört világjárvány sokak szemében csak fokozta ezt a nagyszombati légkört. Hol van Isten? Elrejtette volna arcát? Hallgat? Az üres templomok és székesegyházak szimbolikus erővel kidomborítják Isten távollétének érzését. Sok mindent elárul az a kép, amikor a pápa az üres tér előtt állva egy szál magában adja az urbi et orbi áldást.
Bálint Péter: A mesehős keresztre feszítése (tanulmány)
Bazsányi Sándor: Nyomozó, kémlelő, atléta. A száz éve született Mészöly Miklósról (esszé)

Mészöly Miklós neve és életműve mára mintegy átváltozott egy bizonyosfajta irodalmiság megtestesítőjévé, sőt emblémájává, legalábbis egyes mérvadó körökben. A Mészöly-féle „közérzeti” irodalmiság ugyanakkor több mint irodalom, amennyiben megnyilvánul benne az irodalmi cselekedet és tény egzisztenciális többlete. Eredendő párhuzama az íróra jellemző, szabadságelvű „magatartásmodellel”, azzal tehát, amire a pályatárs Ottlik a „létezés-szakma” kifejezéssel utalt, és amiről ezt olvashatjuk a pálya végén rögzített beszélgetéskönyvben: „általában eléggé objektíven le tudtam mérni, hogy a felém fordulásban mekkora része van az általam produkált irodalmi teljesítménynek, s mekkora annak a magatartásmodellnek, amelyet a [kisebb-nagyobb kiegyezésekre hajlamosító Kádár-korszakban működő] társadalmi berendezkedéssel szemben az élet és a művészet függetlensége mellett tanúsítok” (kiemelések: BS). A tárgyában, látásformájában és létezésmódjában egyaránt független irodalmiság alapja pedig nem volna más, mint Mészöly testi, lelki és szellemi alkata, amely férfias, de nem páváskodó, hanem inkább önvizsgáló – és ez élesen kiviláglik például az elemzett önképre vonatkozó alábbi megállapításból: „Én ezzel az önértékelési minimummal történek meg, ami persze nem azt jelenti, hogy szüntelenül semminek tartom magam.” Vagy nézzük ugyanezt a belátást a prózaíró metaforikusnak tűnő, ámde valójában a fogalmi pontosítás igényességéről árulkodó ars poétikája felől: „inkább nyomozónak nevezem magam, mintsem írónak” (Párbeszédkísérlet).

SZÉP/ÍRÁS

Falcsik Mari: Kalács-rondó; Másik generáció; Árulás; Fölszabadulás; Karácsonyi történet (versek)
Osztroluczky Sarolta: „Már csak annyit akarok elmondani, apa…” Variációk a tékozló fiú-témára (Ottlik, Hajnóczy, Centauri) (tanulmány)

Írásomban három olyan magyar elbeszélés összehasonlító vizsgálatára teszek kísérletet, amelyek kultúránk egyik alaptörténetének, a Lukács evangéliumában olvasható tékozló fiúnak (Lk 15,11–32) a parafrázisaiként, illetve variációiként is olvashatóak. Bár ilyen megközelítésükre korábban még nem került sor, meglátásom szerint Ottlik Géza Minden megvan, Hajnóczy Péter Temetés és Centauri Ophir című novellája olyan apa–fiú, illetve hazatérés-történetek, amelyek egy tékozló felőli olvasatban nemcsak egymást, de az evangéliumi példabeszédet is újraértelmezik.

A tékozló fiúról szóló történet újraértelmezhetősége egyrészt a műfaj sajátosságaiból következik. A parabola – Ricoeur szerint – egy zárt narratív formát és egy nyitott, metaforikus működésmódot ötvöző beszédmód, olyan fikció, amely képes a valóság újjáírására. A metaforikus folyamat, melyet a rendkívüliség (az „extravagancia”) mozzanata szabadít fel, „kinyitja a szöveget az élet és az értelmezés végtelensége felé”. A folytonos újraértelmezhetőség másik oka, hogy a példabeszédnek – a cím által sugalltakkal szemben – három egyenrangú hőse van, és az általuk képviselt három különböző nézőpont ugyancsak megsokszorozza a szöveg értelemlehetőségeit. Ezt hangsúlyozza Henri Nouwen is A tékozló fiú hazatérése című 1992-es esszéjében, amelyben saját és Rembrandt életének, illetve kései festményének példáján keresztül tárja fel, hogy a tékozló fiú, a törvénytisztelő fiú és az irgalmas atya szerepében és sorsában, életünk más-más szakaszában ugyan, de mindannyian osztozunk. Nouwen szerint a keresztény ember feladata a létezés e három aspektusának átélése, megértése és kibontása, amely a hit mélyrétegeibe, végső soron Istenhez vezet el.

Czifrik Balázs: Kiűzetés; aratás (versek)
Tomaji Attila: Cirkusz; Íróasztalom (versek)
Magyar Miklós: A keresztény hit a Roland-énekben és François Villonnál (tanulmány)
Bartusz-Dobosi László: A vakolatangyal (novella)
Lackfi János: A hétmilliárd szempár zsoltára (vers)
Méhes Károly: Nevem Pásztók Emília (novella)
Ayhan Gökhan: Házassági levél (II.) (prózavers)

A VIGILIA BESZÉLGETÉSE

Görföl Tibor: Cziglányi Zsolttal

Milyen hatása volt a legutóbbi egyetemes zsinatnak a Szentírás jelenlétére az egyház életében? Át tudta-e ültetni a gyakorlatba azt az igényét, hogy a teológiát, a lelkipásztorkodást és a hitoktatást a Biblia táplálja?

A Szentírás iránti érdeklődés már a zsinat előtt megerősödött a katolikus egyházban. Az az igény, hogy a Biblia kerüljön ismét a hitéletünk és lelkiségünk fókuszába, több forrásból táplálkozott. Egyrészt tarthatatlan és idejétmúlt volt az a bizalmatlanság, amely a katolikus egyházban a felvilágosodás óta a Bibliát övezte. Mivel az egyház szavahihetőségét a Szentírás történeti anakronizmusaival lehetett a legkönnyebben kikezdeni, azért a katolikus egyház igyekezett távol tartani híveit a Szentírás szövegétől; annak olvasása helyett inkább katekizmusokat és imakönyveket ajánlott a figyelmükbe. Másrészt a 20. század elejétől indult katolikus megújulási mozgalom, amely a liturgia és a lelkiélet hiteles forrásait kereste, az ősi liturgiákkal és az egyházatyákkal összhangban a Szentírás hívő olvasására is nagy hangsúlyt fektetett. Mindez szerencsésen egybeesett a biblikus egzegézisben megjelent új megközelítéssel, a formakritikai módszerrel, amelyről – nem utolsósorban Marie-Joseph Lagrange domonkos szerzetesnek köszönhetően – idővel kiderült, hogy ideológiai semlegessége miatt a katolikus teológiába is integrálható (hiszen valójában nem a Szentírás értelmezésével, hanem a szövegek kortörténeti kontextusba ágyazásával foglalkozik).

Mindez együttvéve elindított egy széleskörű intellektuális és spirituális érdeklődést a Biblia iránt, amelyet tovább növelt az ökumené iránti vágy, a protestánsokkal a Szentírás talaján elindult párbeszéd. A zsinat hitelesítette és a világegyházban elterjesztette ezt a létező igényt arra, hogy a teológia és a lelkiség fő táplálója a Biblia legyen.

EGYHÁZ A VILÁGBAN

Hofher József: Közel húsz év cigányok között

Miként kerül az ember a cigánypasztoráció lelkipásztori területére, cigányok közé? Izgalmas kérdés. A szerzetessel hivatásánál fogva könnyebben előfordulhat. Nyilván szükséges valami affinitás, hiszen mi, emberek nem viszonyulunk azonos módon a különböző kisebbségi csoportokhoz, noha ettől még nem vagyunk diszkriminatívak, nem zárunk ki másokat magunk közül. Vannak, akiknek a kórházi környezet és a betegekkel való foglalkozás jelent kihívást; vannak, akiknek a fogyatékkal élőkkel nehezebben megy a kommunikáció, s velük szemben érzik magukat ügyetlennek.

Nem sokat töprengtem ezeken a kérdéseken, mígnem egyszer egy idős, Japánból hazaköltözött rendtársamnak, Nemes Ödönnek szegeztem a kérdést: ha te most kezdenéd a szolgálatodat itt, Magyarországon, mivel, kikkel foglalkoznál szívesen? A válasz gyors és egyértelmű volt: cigány közösségekkel. Meg is lepődtem a határozott válaszon. A miértre adott felelet arra utalt, hogy ez lesz a jövő Magyarországának egyik legnagyobb kihívása: sikerül-e a cigányságot integrálni a magyar társadalomba vagy sem? Sikerül-e a foglalkoztatásukat megoldani? A kijelentésre ráerősített az az Egyesült Államokból hazánkba érkező jezsuita építész, aki a New York-i Harlemben szerzett tapasztalatai alapján úgy vélte, fogalmunk sincs arról, mibe fog ez még nekünk kerülni anyagilag és lelkileg, belső gondolkodásunk és érzületvilágunk változásában. Szavaiból éreztem, hogy sokkal inkább a mentalitásbeli különbségekre, a problémákhoz való hozzáállásunkra gondol, mintsem csak anyagi áldozatokra.

2000-ben új tagként miskolci közösségünkhöz csatlakoztam. Elöljáróim nagyvonalúságának köszönhetően kerestem a helyem a régióban, azon töprengve, milyen szociális munkát is vállalhatnék itt, az Avason. A feladat arra szólt, hogy olyan területet keressek magamnak, ahol később fiatalabb jezsuiták is megtalálják majd a helyüket, küldetésüket a Társaságban. Több szolgálati helyet felkeresve (családok átmeneti otthona, idősek otthona, hajléktalanszálló) gyakran eszembe jutott Ödönnek a kijelentése a cigányságról. Még mielőtt találkoztam volna velük, azon töprengtem, egyáltalán milyen emlékeim vannak nekem a cigányokról?

SZÉP/MŰVÉSZET

Prohászka László: Róna József egyházi vonatkozású alkotásai

KRITIKA

Kmeczkó Szilárd: A teremtő véletlen. Legéndy Kristóf: A természettudományos
és a teológiai megismerés modelljei. Világnézetek, eszmék, párbeszéd

SZEMLE

Ács József: Kuklay Antal: A kráter peremén
Baráth Tibor: Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok
Sebők Melinda: Szántó T. Gábor: Európa szimfónia
Fodor Ágnes: Magyar Miklós: Az akasztófa árnyékában. François Villon

A szám teljes tartalma a megjelenés után hat hónappal érhető el honlapunkon.

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés