2020 / 10. szám

Tartalom

VIGILIA

Görföl Tibor: Negatív ökumené

„Azt hittem, gyorsabban fogunk haladni”, mondta nemrég Kurt Koch, a keresztények egységéért felelős pápai tanács vezetője, amikor arról kérdezték, milyen tapasztalatokat szerzett az elmúlt tíz évben, mióta a szervezet élén áll. A „legnagyobb botrány”, mondta egykor Karl Barth a keresztények megosztottságáról, a legnagyobb botrány, amelynek nem lenne szabad léteznie, s gyötrő fájdalommal kellene eltöltenie mindenkit, akinek fontos a kereszténység ügye. Lehetetlen nem úgy érezni, hogy gyorsabban kellene előrehaladnunk e téren, de a legnagyobb botrányok sokszor annyira nyilvánvalóak és annyira szemet szúróak, hogy látványos képtelenségükhöz könnyebb hozzászokni, mint a felszámolásukon fáradozni.

Az elmúlt néhány hónapban viszont új irányból kapott megerősítést a keresztény egyetértés ügye, sajnos olyan fejlemények kapcsán, amelyek főként tiltakozást és határozott véleménynyilvánítást váltottak ki felelős tisztségeket betöltő egyházi vezetőkből. „A Hagia Szophiára gondolok, és nagyon szomorú vagyok”, sóhajtotta a nyár derekán Ferenc pápa, s a múzeumként működő egykori székesegyház átalakítása ugyanilyen szomorúságot váltott ki világszerte. A megdöbbent szomorúság soha nem remélt egységbe tömörítette a megosztott keresztény világ számos központját: végre egyszer ugyanazt mondta a moszkvai és a konstantinápolyi pátriárka, az ukrán ortodox egyház vezetője és a római egyházfő, s egybehangzó kórusukhoz számtalan ország vezetői is csatlakoztak. Nyomban kiderült, hogy kinek fontos valóban a keresztény kultúra, s ez az egyházak között kialakuló negatív ökumené, a tiltakozás ökumenéje biztosan felejthetetlen mozzanata marad ennek a más tekintetben is oly rendhagyó évnek.

AZ ANGYALOK

Janka Ferenc: „Ezekkel a boldog seregekkel…” Filozófiai-teológiai elmélkedés az angyalokról

A címadó mondatrészlet Aranyszájú Szent János liturgiájának anaforáját vezeti be, és a boldog mennyei seregekhez való csatlakozásra buzdít. Mielőtt azonban arra a kérdésre keresnénk a választ, hogy az angyalok vajon létükben és tevékenységükben beteljesültek, boldogok-e, előbb azt a kérdést szeretnénk föltenni, hogy egyáltalán léteznek-e, s ha igen, akkor miként.<br /><br />

A hívők is könnyen zavarba jönnek, ha az angyalokról hallanak. Nem véletlen, hiszen napjainkban olyan ellentétes felfogásokkal találkozhatnak, amelyek a teológiai hagyományon belül sem egyszerű témát egymásnak ellentmondó elgondolásokkal tarkítják. Régebbi korok angyal- és démon-tanának antropomorf naturalizmusát ma olyan fölvetések kérdőjelezik meg, hogy valóban léteznek-e a jó és a bukott angyalok, vagy inkább a vallástörténeti, a szentírási és a teológiai hagyomány valamilyen allegorikus beszédmódjához tartoznak. Másrészt az egyre nagyobb teret hódító ezotéria vizein olyan angelológiával és démonológiával találkozhatunk, amely a keresztény Isten nélkül beszél a jó és rossz energiákról, és próbál uralkodni ezeken különböző praktikákkal. Elmélkedésünkben először a ma létező két ellentétes irányzatra tekintünk. Az egyik a szellemi világot a 19. század természettudományokra szorítkozó magabiztosságával megcsonkító bultmanni redukció, amelynek rövid cáfolatát is megkíséreljük. A másik egy rövid kitekintés a bencés Anselm Grün kortárs kísérletére, aki a katolikus tanítás keretei között maradva elhatárolódik az ezotériától, s az angyalok létével és tevékenységével kapcsolatban sajátos, új impulzusokkal szolgál. Végül a bizánci liturgia angyaltanának néhány lényeges elemét szeretnénk felvillantani.
Mátyus Norbert: Mit esznek az angyalok?
Szénási Zoltán: A kortárs magyar költészet angyalai. Angyali jelenések Halmai Tamás, Győrffy Ákos és Jász Attila egy-egy versében

„Dante számára az angyalok számosságának kérdése vélhetően másként vetődött föl, mint számunkra. A nagy történeti és kulturális távolság ellenére a késő középkor és a késő újkor az angyalok számossága, illetve számtalansága tekintetében feltűnő hasonlóságot mutat. Ez a párhuzam annál is inkább figyelemre méltó, mivel az angyalábrázolások posztmodern inflációját megelőzően a modernitás mintegy két évszázadán keresztül jószerével hiányzanak, illetve csak periferiálisan (a reneszánsz és barokk ábrázolások népi-egyházi giccs-változatában) és izoláltan (a német romantikában), vagy olyan unikális művészi képvilágokban jelennek meg, mint amilyen Rilke költészete vagy Klee munkássága.” Tillmann J. A. idézett szavai arra is rámutatnak, hogy a hagyományra való reflektálásunktól elválaszthatatlan az időbeli és a kulturális távolságok érzékelése, a változásoknak és a különbözőségeknek erre a temporális dimenziójára alapozzuk saját korszakfogalmainkat. Hogy mit gondolunk középkorinak és mit modernnek, végül is saját időfelfogásunkon múlik. Így lehetséges, hogy Babits, akinek költői világától szintén nem idegenek az angyalok, a modern költészet két legnagyobb egyéniségének Dantét és Shakespeare-t tartotta. Noha Babits Az európai irodalom történetében kifejtett irodalomtörténet-koncepcióját ma aligha fogadnánk el korszerűnek, mégis megkockáztatom, hogy Rilke és Klee mellett a modern művészetben találnánk még néhány jelentős életművet, melynek képi világában és motívumai között szintén jellegadóan felbukkannak az angyalok. Jelen írás fókusza szűkebb, mint Tillmanné, ezért az irodalmi modernség hozzánk viszonylag közeli történetéből puszta jelzésként két életművet emelek ki: Nemes Nagy Ágnes költészetét, valamint Pilinszky János líráját és esszéit, melyek recepciójában az angyal-tematika interpretációja már hangot kapott.

 

SZÉP/ÍRÁS

Vörös István: Kirándulás a végtelenbe (szonettciklus)
Jenei Gyula: Szél, por, mag, eső (vers)
Szilasi László: Saját élet (regényrészlet)
Szarvas

A 20. század elején egy szarvasi parasztfiú el akart venni egy szarvasi parasztlányt. A fiú öccsének épp kitették a szűrét, ezért ő is vérszemet kapott: elvette a lány húgát, egy csonka-bonka, kedves kis rútságot. Egy napon volt az esküvő meg a lakodalom. Mindenki szlovák. Nem sokat tudok a szarvasi életükről. Talán csak egy karácsonyi énekük elejét, amit nagyanyám később, minden gyertyagyújtáskor elénekelt nálunk. (A napokban megtaláltam: ez az ének a szarvasi kiadású Evangélikus Keresztény Énekeskönyv 85. darabja, amelyet annak idején a békéscsabai Szentek hárfájából vettek át.)

Örömdalok hangozzanak világszerte széjjel:
Betlehemben üdvözítőnk született az éjjel.
Mindenki vigadjon, hálára fakadjon,
Ott fekszik a kis Jézuska a havon.
Mindenki vigadjon, hálára fakadjon,
Ott fekszik a kis Jézuska a havon.

A fiatalabbik pár Csabacsűdre költözött egy tanyára, ők lettek anyám keresztszülei. Az idősebbik pár pedig Békéscsabára ment, Jaminában, a Pozsonyi utca 50. szám alatt építettek maguknak házat, ők lettek az anyai nagyszüleim. Tengelyesen szimmetrikus a ház, mindenben ellentéte a dél-alföldi tanyatípusnak.
Fátyol Zoltán: Végtelenített jelenet; tizedik monológ; Elátkozott hely (versek)
G. István László: A gyónás köve; Más város kell (versek)
Vörös Viktória: Apokrif litánia; Napi litánia; Ünnep (versek)
Fecske Csaba: Baljóslatú ősz (novella)
Csontos Márta: A kávé világnapja (vers)
Lukács Flóra: Napraforgók; Tintahal; Fák között (versek)

A VIGILIA BESZÉLGETÉSE

Görföl Tibor: Rainer Schwindttel
Az Ószövetségen belül az angyalokkal kapcsolatos elgondolásokban mintha az Isten trónusa körül létező mennyei tanács és az isteni követ képzete olvadna össze. Hogyan függ össze egymással ez a két külön hagyomány?

A két elgondolás eredetileg semmilyen szállal nem kapcsolódott egymáshoz, az Ószövetségben viszont idővel összefonódtak. A mennyei tróntanács eredendően teljességgel politeista képzet volt, amely ugyan több helyütt is megjelenik az Ószövetségben, ám monoteista értelmet kap, mivel a legfőbb Isten trónja körül egybegyűlő istenek szolgáló szellemekké fokozódnak le. Ugyanakkor fontos feladatuk van, hiszen Isten dicsőségét magasztalják és óvják. Az isteni hírnök képzete ugyanilyen régre nyúlik vissza, és szintén széles körben elterjedt. A Biblia azonban ezt az elgondolást is átalakítja, mivel e téren is érvényesíti az Isten és a világ között húzódó különbséget, és a hírnököket már nem tartja isteneknek. Az istenekről szóló politeista tanításokban az ég mindig könnyen átjárható a föld felől, s ezért az isteneket és az embereket szinte meg sem lehet különböztetni egymástól (gondoljunk csak Zeuszra, az istenek atyjára), a Biblia viszont szigorúan megkülönbözteti egymástól az eget és a földet, Istent és az embert. Azzal párhuzamosan, hogy az istenek világa átadta a helyét a monoteizmusnak, az isteni trónus körül álló lények és az isteni követek Isten szolgáivá fokozódtak le, s ekkor az isteni tróntanács és az isteni követek képzete összeolvadt egymással. A folyamat már Izajásnál is megfigyelhető, aki a jeruzsálemi templomban találkozik a Királyistennel, JHVH-val (Iz 6,1–10). A JHVH dicsőségét zengő szeráfok közül az egyik Izajáshoz repül, hogy izzó parázzsal elvegye a bűneit, s ily módon felkészítse prófétai tevékenységére, amely maga is az ég és a föld között közvetít. Az Isten körül elhelyezkedő és az isteni követként tevékenykedő angyalok összeolvadására azonban a karácsonyi történetben találjuk a legszebb példát.

MAI MEDITÁCIÓK

Szabó Sándor Bertalan: Az elfelejtett angyalok nyomában

EGYHÁZ A VILÁGBAN

Baán Izsák: Angyali-e a szerzetesi élet?
Egy teológiai hagyomány maradványai a mai szerzetességben
Az egyház régi hagyománya szerint a szerzetesek életformája az angyali életet (biosz angelikos, vita angelica) jeleníti meg a földön. Ez persze nem azt jelenti, hogy amikor az olvasó szerzetes ismerősei arcát magában felidézi, s létező vagy hiányzó kedvességükre és életszentségükre figyel, akkor földre szállt angyalokat kellene látnia bennük. Ez valószínűleg mindkét fél számára megterhelő feladat lenne. Leggyakrabban nem egyenként a szerzetesekre, hanem magára az életformára vonatkoztatva jelent meg a hagyományban az „angyali” jelző, mégpedig Jézus mondatából kiindulva: „a feltámadáskor nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint Isten angyalai a mennyben” (Mt 22,30). Bár Jézus nem pontosan azt mondta, hogy akik lemondanak a házasságról, azok már úgy élnek, mint az angyalok, a szerzetesek mégis előszeretettel látták ebben a mondatban a szerzetesi életforma egyik alapigéjét; a szerzetesi fogadalmakkal vállalt evangéliumi életben pedig a feltámadás utáni, angyalokhoz hasonló élet elővételezését vélték felfedezni. A keleti kereszténységben az angyali élet hagyománya még ma is élő, a szerzetesi ruhát is előszeretettel hívják „angyali öltözetnek”. Nyugaton viszont a szerzetességről szóló egyházi dokumentumok és a szerzetesség teológiájával foglalkozó kézikönyvek egyre kevesebb szót ejtenek erről a paradigmáról, mintha az angyalok „demitologizálásával” párhuzamosan a szerzetesség is lemondott volna erről a minőségről.

NAPJAINK

Balázs Géza: Angyalok a magyar nyelvben. Népi angyaltan

SZÉP/MŰVÉSZET

Máthé Andrea: Madonnaliliom
Kovács Péter: Donner angyalai

Nem is tudnám megmondani, mikor találkoztam először a két atlétatestű, hatalmas angyallal. Gyerekkoromban, egyetemi éveimben, és még azután is sokáig, bent a Nemzeti Múzeumban, a lépcsősor fölött láttam őket, két oldalán egy ajtónak. Alattuk valami furcsán stilizált, kartusos, és nem túl magas posztamens volt. Talán azért helyezték őket ilyen viszonylag alacsony talapzatra, hogy a figurák feje ne emelkedjék az ajtó párkány-magassága fölé. Ha jól emlékszem, éppen a díszterem bejáratánál láthattam őket, de ebben már nem vagyok egészen biztos. Maga a látvány, a környezet kiérlelt, klasszikus arányai, ami annyira más volt, mint a belőle váratlan súllyal és erővel magának teret kiszakító, ólomba öntött két plasztikáé – ahogyan az ma is teljes élességében van előttem – egyszerre volt fenséges és valószínűtlen! Az angyalok érezhetően nem tartoztak az épülethez, de a kiállításokhoz sem. És mégis: magányukban valami megváltoztathatatlanul végleges volt. Aztán egyszer csak eltűntek onnan. Mojzer Miklós, a Szépművészeti Múzeum későbbi főigazgatója, aki akkor a Nemzeti Galéria munkatársa volt, a szobrokat megszerezte a Galériának. Azóta a várbeli kupolateremben láthatók egy-egy súlyos, méretes vasállványzaton.

Smohay András: Barokk angyalok

SZEMLE

Perendy László: Tarjányi Béla (szerk.): Keresztény emlékek az első három századból
Tamás Roland: Gerhard Lohfink: Ötven levél a keresztény hitről
Vörös István: Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima
Papp Máté: Zalán Tibor: Ruhatárban felejtett kabátok
Bodnár Dániel: Lucien Aimé Duval SJ: A gyermek, aki a Holddal játszott.
Egy jezsuita pap szabadulása az alkoholtól

A szám teljes tartalma a megjelenés után hat hónappal érhető el honlapunkon.

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés