2020 / 7. szám

Tartalom

VIGILIA

Görföl Tibor: A teherbírás
A közéletben, a hétköznapi beszélgetésekben és a legkülönbözőbb eszmecserékben jelentkező indulatokat régóta emlegetni szokás, hosszú ideje jogos a panasz, hogy véleménynyilvánítás ritkán hangzik el gúny, pökhendiség, kioktatás és harag nélkül. A roppant indulatok háttérében egészen biztosan sok minden rejlik, sokféle fájdalom és sértettség éppúgy, mint félelem és bizonytalanság. Talán azonban szintén hozzájárul ezekhez a szomorú viszonyokhoz, hogy sokan hajlamosak olyan kérdésekre és problémákra alapozni az identitásukat, gondolkodásuk és tájékozódásuk egész kiterjedését, amelyek egyszerűen nem elég teherbírók ahhoz, hogy elbírják az emberi valóság, az emberi létezés súlyát. Aki történelmi, politikai vagy gazdasági tényezőkre terheli mindazt, aminek önmagát tartja, az alatt repedezni kezdenek ezek a valódi teherbírásra nem alkalmas rétegek, a repedések közül pedig olyan gázok kezdenek szivárogni, amelyek mérgező hatásúak.

VALLÁS ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNY

Török Csaba: Az apokalipszis lovasai. Megfontolások az új ateizmus kapcsán
A Jelenések könyvének hatodik fejezete leírja a hét pecsét feltörését s a négy lovas feltűnését: az elsőt egy vörös lovon érkező férfi követi majd, aki háborúságot hoz az emberek közé. Eztán érkezik a fekete ló ura, aki a mérleget tartja. Az utolsóról ezt írja János: „fakó lovat láttam, a Halál ült rajta, nyomában az alvilág” (Jel 6,8). Borzongató képek, amelyek évszázadokon keresztül félelemmel töltötték el megannyi hívő szívét.

2007. szeptember 30-án új jelentést nyert a bibliai szófordulat: Christopher Hitchens háza adott otthont egy kötetlen beszélgetésnek, amelyen az új ateizmus négy prominens képviselője (Sam Harris filozófus, Richard Dawkins biológus, Daniel Dennett filozófus és Christopher Hitchens újságíró) vett részt. Az eseményt rögzítették, majd DVD-n és interneten elérhetővé tették a közönség számára. A felvétel valódi kultuszt teremtett. A megszólalók ezt a címet adták a filmmé vált eszmecserének: A négy lovas – az utalás olyannyira világos volt, hogy a későbbiek során már csak „az apokalipszis lovasaikén” emlegették négyüket. Mindannyian letettek az asztalra olyan könyveket, megnyilatkozásokat, amelyek új lendületet adtak az ateizmus körüli vitának, s a jelentős szaklapoktól kezdve egészen az ismeretterjesztés és a közélet eltérő felületeiig újfajta érveket, de még inkább egészen szokatlan stílust honosítottak meg. A majd’ két órás közös eszmélődés felvetése éppen arra reflektált, hogy a vita kilépett a szaktudomány magasságaiból, s egyre elevenebb reakciókat szült. „Az egyik dolog, ami mindannyiunkban közös, az a vád, miszerint metsző vagy arrogáns vagy vitriolos vagy éles a stílusunk. Mit gondolunk erről?” – vág bele a diskurzusba Richard Dawkins. Legyünk őszinténk: bármennyire is az intellektuális hitelesség, a racionalitás, az objektív ismeret hívószavai bukkannak fel újra meg újra az új ateizmus és a vallásos gondolkodás párharcában, végső soron már a titulus megválasztása, a hívekben rettegést keltő négy lovas szerepének a hivatásszerű felvállalása is azt sugallja, hogy színre lépett egy olyasfajta önértelmezés és küldetéstudat, amely szokatlan terepre vezérli az évezredes összecsapást.
Bagyinszki Ágoston: Isten cselekvése és a természettudomány
Olyan évszázadot tudhatunk magunk mögött, amely a fizikai kozmológia felfedezésével, a bioszféra és azon belül az ember genetikai kódjának visszafejtésével egészen új perspektívába helyezte a saját eredetünkről alkotott teológiai elképzeléseinket. Ennek nyomán érthető, hogy idén májusban Francis S. Collins kémikus és biológus, a Human Genom Project korábbi vezetője, a világ egyik legrangosabb, washingtoni székhelyű orvosbiológiai kutatóintézetének (NIH) igazgatója lett a Templeton Alapítvány díjazottja. Az evangelikális (evangelical) keresztény szerző kultúránk természettudományos és vallási szegmensei között hatékonyan közvetítő életművéért nyerte el az interdiszciplináris terület Nobel-díjaként is számon tartott elismerést. A Collins kitüntetését indokló méltatás külön kiemeli azt az eredetileg 2006-ban megjelent könyvét, amely magyarul a közelmúltban Isten ábécéje. Egy tudós érvei a hit mellett címmel látott napvilágot. Ez a kötet a teológia és a természettudományok közti kortárs dialógus legtöbb nyelvre lefordított és legolvasottabb ismeretterjesztő műve, amennyiben a két kulturális szektor kapcsolaterősítő próbálkozásait, kölcsönhatásait tágabb értelemben „párbeszédnek” nevezhetjük.
Sík Attila: Hit és vallás az agykutató szemével. Bevezetés a neuroteológiába

SZÉP/ÍRÁS

Oravecz Imre: Alkonynapló
(próza)
Tomaji Attila: Fekete arc
(vers)
Miklya Zsolt: Három felem; Mondatközök
(versek)
Bengi László: Ellentmondásos szövetség?
Modern irodalom és természettudomány kapcsolata a 20. század első évtizedeiben
(tanulmány)
Petrőczi Éva: A hetvenötödik év – Szerb Antal emlékére
(vers)
Oláh András: megkarcolva; évszakok; amikor egymásnak fájunk
(versek)
Tóth Anna: Nincs titok; Nyári anziksz
(versek)
Szlukovényi Katalin: Bevezető Denise Levertov verseihez
Denise Levertov: A szál; Beismerés; Angyali üdvözlet
 (versek) (Petres Erika Lúcia fordításai)

A VIGILIA BESZÉLGETÉSE

Görföl Tibor: Tomáš Halíkkal
Nemrég A kereszténység betegség idején című írásában úgy fogalmazott, hogy a keresők tekinthetők „korunk Galileájának”, ahol a Feltámadottal találkozhatunk. Hogyan érhetnénk el ezeket a keresőket?


A válság hatására a keresztények kénytelenek voltak kilépni a templomok falai közül. Az alapvető kérdés, hogy ezt az időszakot egyszerűen csak átvészelik-e a televízióban vagy az interneten közvetített vallási szertartások segítségével, s aztán gyorsan visszatérnek a megszokott „ügymenethez”, vagy pedig készek kairosznak tekinteni ezeket a hónapokat. Én személy szerint prófétai jelnek tartom a bezárt és üres templomokat: egy nemzedéknyi idő elteltével ilyen lesz az egyház, ha nem megy át mélyreható spirituális átalakuláson.

Nem zárkózhatunk el attól, hogy alapvetően kitágítsuk az egyházról alkotott felfogásunk kereteit. Már nem elég, ha nagylelkűen megnyitjuk a „pogányok udvarát”. Az Úr már belülről kopogtatott az egyház ajtaján, már kilépett az ajtón, nekünk pedig az a dolgunk, hogy a nyomába eredjünk. Pavel Evdokimov ortodox teológus azt mondta: „Tudjuk, hol van az egyház, ám nem tudjuk, hol nincsen.”

Mi, hívők, nem gondolhatjuk, hogy kizárólagos birtokunk lenne Krisztus. A keresők nem fognak várni a keresztények klasszikus és hagyományos missziójára, nem várnak azokra, akik felvilágosítani akarják és „megtéríteni” próbálják őket, azzal a szándékkal, hogy azonnal be is helyezzék őket az egyházi kereszténység intézményi és szellemi keretei közé. Pontosan ezeket a szellemi határokat kell gyökeresen kitágítanunk, mégpedig másokkal folytatott őszinte és figyelmes párbeszéd révén. Tagadhatatlan, hogy kötelességünk érthetően és hitelesen felkínálni másoknak hitünk legértékesebb kincseit, amelyekért felelősek vagyunk, de megtérésre is szükségünk van. Nem maradhatunk meg a statikus keresztény állapotnál, hanem megtérve kereszténnyé kell válnunk. És igen, ebben azok is segítséget nyújtanak, akiket keresőknek tartunk, mert felfedezhetjük bennük az élő Krisztust.

MAI MEDITÁCIÓK

Csermely Péter: A tudomány és a hit békessége. Hogyan táplálhatja egyik a másikat?

EGYHÁZ A VILÁGBAN

Várda Ferenc: Esőben tüzet gyújtani

MÚLTUNK ÉS JELENÜNK

Kereszty Rókus: Farkasfalvy Miklós Dénes nyugalmazott dallasi ciszterci apát emlékére

NAPJAINK

A hívő és a nem hívő gondolkodás feszültsége.
Schmal Dániel filozófus és Boldogkői Zsolt molekuláris biológus vitája
Boldogkői Zsolt a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának professzora, tudományos munkáin kívül főként az általa áltudományosnak ítélt orvosi módszerek és a vallást kritizáló megnyilvánulásairól ismert. Schmal Dániel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának oktatója, a középkori és a kora újkori filozófia szakértője.

BZs: Mi az, ami miatt Ön hívő lett és hogyan bizonyosodott meg róla, hogy ezek az indokok egyértelmű bizonyítékok a keresztény Isten létére?

SchD: Hívővé válni számomra nem egyszeri döntés volt, hanem folyamat, amelynek az első lépései meglehetősen prózaiak: jóformán beleszülettem egy vallásos életformába. Egyszerű lenne ezek után mindent az indoktrináció számlájára írni, de én inkább fordulatokkal teli viszonynak látom ezt, amelyben az örökölt kapcsolódási pontok nem evidenciaként, hanem többnyire kérdésként és problémaként, illetve gyakran – a problémáktól és a kétségektől nem mindig elkülöníthető módon – bátorításként, örömforrásként vannak jelen. Manapság a hagyományoknak kevés a megtartó ereje: értelmezést, választást, tudatos viszonyulást igényelnek, azt, hogy sajátomként fogadjam el azt, amiben részt veszek, s ami gyökereit tekintve ugyanakkor megelőzi, meghaladja a saját tudatos viszonyulásomat.
Ami az indokokat illeti: a keresztény Isten létéről – ellentétben a kérdésben foglaltakkal – nem bizonyosodtam meg, és azt sem gondolom, hogy léteznek „egyértelmű bizonyítékok” a létezésére, mint ahogy azt se hiszem, hogy a nem létezésére vannak egyértelmű bizonyítékok. Bizonyítékok helyett ezen a területen inkább reményre indító tapasztalatokról és megfontolásokról beszélnék. A kérdés számomra a következő: egy olyan területre vonatkozóan, amely túl van az emberi tudás határain, azaz amelyről a szó szigorú értelmében semmi sem tudható, vajon lehetséges-e egy olyan erős vízió, amely elég vonzó ahhoz, hogy az ember úgy érezze: ennek reményében érdemes berendeznie az életét. Garancia a helyességre nincsen, kockázat van, s persze annak a – korántsem folytonos és küzdelmek nélküli, de mégis erős és olykor bátorító – tapasztalata is adott, hogy így, ennek a reménynek a fényében érdemes nézni a dolgokat.

BZs: Köszönöm a reflexiókat. A viszontválaszaimat megpróbálom lényegretörően megfogalmazni, remélve, hogy nem tűnnek személyeskedésnek. Ami az indoktrinációt illeti, ennek lényege, hogy a gyermek egyfajta értelmezési keretet sajátít el a szüleitől azt illetően, hogyan lássa a világot. A világnézettel kapcsolatos értelmezési keretek rendkívül stabilak, a gyermekkori indoktrinációt rendszerint felnőttként is próbáljuk védeni. E folyamat nem egyfajta automatizmus, amelyben nincs szerepe az egyén kognitív folyamatainak, hanem vannak intellektuális aspektusai is. Ez azonban inkább önigazolás, mint a megközelítések semleges egybevetése. Az ember tehát nem tisztán, prekoncepciók nélkül választ magának nézeteket, hanem inkább igazolja a már meglévő elfogultságait.

KRITIKA

Legéndy Kristóf: Kai Michel – Carel van Schaik:
 Az ember három természete. A Biblia evolucionista olvasata

SZEMLE

Lukács László: Gerhard Ludwig Müller: Aki fényt gyújtott a sötétségben.
John Henry Newman élete és gondolkodása
Szugyiczki Zsuzsanna: William James: A vallási élmény változatai
Baráth Tibor: Miklya Zsolt: Párakép fölött
Szemes Péter: Mohai V. Lajos: A nyár szürete

A szám teljes tartalma a megjelenés után hat hónappal érhető el honlapunkon.

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés