2020 / 5. szám

Tartalom

VIGILIA

Lázár Kovács Ákos: Kiterjesztéseink
Marshall McLuhan, korának talán legnagyobb kommunikáció- és médiakutatója szerint a különböző médiumokat felfoghatjuk úgy, mint az ember központi idegrendszerének specializálódó kiterjesztéseit, megújulásait. Mintha azért szültük volna meg magunknak az újságot, a rádiót, a képregényt, a röntgent vagy a mozit, hogy az amúgy is igen rétegzett és sokszólamú emberi alapállapotunkat további kihívások elé állítsuk – új ajánlatokat tegyünk önmagunkat további túllépésekre kényszerítve. Olyan csodákba vitt bennünket a soha ki nem simítható szellemi nyugtalanság, a birtoklás ki nem elégíthető dinamikája, emberi létünk szenvedélyes megújulásának folyamatos vágya, hogy a gépészek évezrednyi generációi után az elmúlt száz évben a villamosmérnökök, majd pedig a „harmadikgenerációs” számítógépes, infokommunikációs mérnöki szellem, a biomechanika, a gén- és nanotechnológia teljesítményei kápráztatnak el bennünket. Ahogyan József Attila, úgy mi is csak állunk itt a vasgyár szegletén és nincsen szavunk a holdvilágos égre. Mert csak így együtt, a vasgyári világos és nehéz, hideg acéllal és a költő féltő valóságdajkálásával tudunk közelebb lépni ahhoz, akivé válnunk kellene – szellemmel átlelkesített testté.

„A LELKET KI NE OLTSÁTOK!”

Görföl Tibor: Az újabb pneumatológia hangsúlyai
Attól fogva, hogy egyértelművé vált az apostoli hitvallás szerkezetének szentháromsági tagoltsága, a Szentlélekkel kapcsolatos meggyőződések részben egységesebbé váltak, részben viszont zavarba ejtően sokrétűnek mutatkoztak. Míg ugyanis korábban (azaz nagyjából Lorenzo Valla és Erasmus előtt) a hitvallás felépítését mély értelmű, de mégiscsak legendás hagyományok a tizenkét apostol szájából elhangzó tizenkét tételhez kapcsolták, vagy éppen kétszer hét állításra osztották, idővel érvényt szerzett magának az a felismerés, hogy a keresztény hit tartalmának e mérvadó összefoglalása a három szentháromsági személyt veszi alapul. Hiába vált azonban nyilvánvalóvá, minden jótékony következményével együtt, hogy „a hitvallás szerkezete Isten világban végzett cselekvését tükrözi, amely üdvtörténetté alakítja az emberiség történelmét”, a Szentlélek szempontjából nem lett egyszerű a helyzet: egyrészt a szöveg csak a Lélekbe vetett hitet mondja ki, magáról a Lélekről semmit nem árul el, másrészt ezután egész sor olyan tényezőt állít egymás mellé (egyház, szentek közössége, bűnbocsánat, feltámadás, örök élet), amelynek belső összefüggése nem egyértelmű, a szöveg logikája szerint mégis belsőleg a Szentlélekhez kapcsolódik. Ez az egyszerűség (a Lélekről nem kapunk konkrét felvilágosítást) és sokféleség (számos hitbeli meggyőződés kötődik a Lélekhez) az újabb pneumatológiák számára is nehézség forrása.
Kunszabó Zoltán: A Szentlélek karizmái ma. Szent Pál leveleitől a karizmatikus megújulásig
Kiss Imre: Hogyan lehet élő és vonzó egy plébánia? Gondolatok két könyv nyomán

SZÉP/ÍRÁS

Kovács Péter: Emberré lett (esszé)
Az idei különös húsvétra készülve merült föl bennem Rembrandt egyik remeke, az Emmauszi vacsora kompozíciója. Nagyjából négyzetes, közepes méretű, olajjal festett táblakép. Éppen egy évvel ezelőtt volt, hogy a Louvre egyik, a mester önarcképeit is őrző termében feleségemmel hosszasan állhattunk az 1648-ban készült mű előtt anélkül, hogy bárki, bármi megzavart volna. Furcsa, szokatlan módon rajtunk és egy festmény-másoló asszonyon kívül nem volt ott senki. A jelenetet – vacsorázó asztalnál ülő három alak és a hozzájuk lépő felszolgáló – Rembrandt egy feltűnően súlyos falakkal határolt, sötét belső térnek egyik sarkába helyezte. Valójában nem derül ki, hogy hol vagyunk: amit látunk, az egy nagyobb teremnek a része. A vacsorázók fölé magasodó íves falfülke akár egy szakrális tér apszisa is lehet. Előtte a mensa – akár egy oltár –, a mögött, a nézővel szemben, Krisztus ül. Két kezével fogja tányérja fölött a megtört kenyeret. Dicsfényben ragyogó fejét kicsit jobbra hajtva, átszellemült arcát és tekintetét nem a jelenlévőkhöz, hanem igen – félreérthetetlen a festői kifejezés, a művészi szándék! – az ATYÁHOZ fordítja.
Dobai Lili: Átvilágítások (versek)
Falcsik Mari: A lényeg; Egy nyár alatt; Az utolsó percig; A nagy rakodás; Átengedlek (versek)
Czigány György: Zsoltár utcazajban; Erdők hite; Pasztorál (versek)
Zoltán Gábor: Szép versek 1944 – a Balatonnál (tanulmány)

A VIGILIA BESZÉLGETÉSE

Görföl Tibor: Patsch Ferenccel
Ön Rómában tanít teológiát, ezért közvetlen közelről látja az olaszországi helyzetet. Milyen a légkör a fővárosban és az országban?

Ezt nehéz megítélnem, merthogy most teljesen elzártan élünk – közel egy hónapja nem voltam az utcán. Ezekben a napokban így mindenki a médiára kénytelen hagyatkozni, ha tájékozódni akar. Meg persze innen-onnan, a hallgatóimtól, a barátaimtól is hallok valamit, szóval töredékes információim vannak. Sok megrendítő hír ért el hozzám. Ahogy hallom, Észak-Olaszországban csak a járvány első három hetében több mint 50 pap halt meg: csak Bergamóban tizenheten, Piacenzában és Parmában hatan, Cremonában és Milanóban négyen, Bresciában hárman, és még sok kisebb egyházmegyében is egy-egy. De a hallgatóink életében is történnek drámák. Tudok például egy Covid-19-ben megbetegedett doktorandusz hallgatónkról, aki a gyógyulása után most a szüleit ápolja. Érthető, hogy pillanatnyilag kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy egy újabb fejezetet megírjon. A házas csoportom tagjain is látom – lelkipásztorként részt veszek az Équipe Notre Dame mozgalomban –, hogy a családokban is sokat szenvednek a bezártság miatt. Ki-ki vérmérséklete szerint reagál persze, de senkinek sem könnyű mondjuk negyven négyzetméteren, három gyerekkel, napi 24 órában összezárva.

MAI MEDITÁCIÓK

Nacsinák Gergely András: A nyilvánvaló titok: a Szentlélek misztériuma az ortodox teológiában
Pavel Evdokimov, a huszadik század jelentős emigráns orosz teológusainak egyike a Szentlélekről írt könyvében arról elmélkedik, hogy a teológia számára talán a legnehezebben megfogható, legnehezebben körvonalazható isteni személy a Lélek. Legalábbis az elméleti-bölcseleti teológia számára. Az atyák is, írja, tüstént hangnemet is váltanak, amikor a Szentlélekről kezdenek beszélni; a terminológiát csodálat váltja fel, egyfajta mámor. A képek is, amelyekkel a Szentírás jellemzi a Lelket, ugyanilyen „meghatározatlanok és illékonyak: lélegzet, láng, illat, olaj, galamb, égő csipkebokor… Ha a Fiú az Atya képe, a Szentlélek pedig a Fiúé, a Szentlélek, mondják az Atyák, akinek egyedüliként nincsen képmása egy másik Személyben: lényegileg titokzatos.” Egyház a világban

EGYHÁZ A VILÁGBAN

Józef Niewiadomski: Az Eucharisztia a társas távolságtartás idején
Sz. R.: A szentségi logika az egyetlen szempont? Kritikai kérdések Józef Niewiadomskihoz
Puskás Attila: Az Eucharisztia ünneplésének közvetítése: határok – részesedés – közösség
Kisnémet Fülöp: A terjedő globális kereszténység nyomában.
Széljegyzet a pünkösdi és karizmatikus mozgalom mibenlétéről
A vallási jelenségeket kutató szakemberek számára a pünkösdi és karizmatikus mozgalom térhódítása a keresztény világban mára evidenciává vált. Azért fontos idéznünk számos, az irányzat terjedését elemző tanulmány egybehangzó véleményét, mert ezt a meggyőződést korántsem osztotta mindenki néhány évtizeddel ezelőtt. Köztudott, hogy a vallásszociológiai irodalomban az 1960-as évektől kezdve a szekularizáció tézise szinte egyeduralkodó paradigmává vált, amelynek egyik fontos képviselője Peter L. Berger volt. Berger a vallásokat „szent sátorként” definiálta, amelyek védelmet nyújtanak híveiknek a külső (társadalmi) és belső (egyéni) fenyegetésekkel szemben. A modernitás pluralizáló tendenciái hatással voltak a vallási közösségekre is, versengés alakult ki az egyes tanok között, így felerősödött az egyéni választáson alapuló vallásosság szerepe. Azt a nézetet, hogy a pluralizációval szükségszerűen szekularizáció jár együtt, Berger már az 1970-es évektől kezdve átértékelte. Reflexiójára éppen a pünkösdi mozgalom terjedése szolgáltatott alapot számára, látva a mozgalom erőteljes hatását a politikai preferenciák alakulására, vagy konstatálva a teleevangelizátorok terjedését. Az ezredforduló környékén már a globális kultúra egyik arcaként határozta meg az evangélikus protestantizmus pünkösdi változatát, amely bővülésével új nemzetközi (vallási) kultúrát hozott létre.

NAPJAINK

Szabó Lajos: A megújulás az evangélikus egyházban. Teológiai és gyakorlati kérdések
Önmagában is érdekes a kérdés: hogyan tudja megélni az evangélikusság azt a történelmi, pontosabban kifejezve indulási adottságát, hogy már születésében a megújulás volt a legkiemeltebb kulcsfogalom. Nem túlzás, ha azt mondjuk, az evangélikus identitás alapeleme a megújulás.

Az evangélikus egyház történelmi fejlődésének útvonala is teli van egyházszerkezeti, egyházi hierarchiát és szervezetet érintő újításokkal, illetve liturgiai újítási és változtatási periódusokkal. Ennek a jellegzetességnek a hátterében felismerhetjük azt is, hogy Luther számára a változás, a megújulás élménye személyes lelki életének is kiemelkedő, egyedi tapasztalata volt. A mélyben és sok szempontból elesett helyzetben lévő egyház számára pedig éppen abban látta a reménység és a jövő realitását, hogy minden időben megtörténhet a csoda: az újító erő és a megújuló hit átüti a földi egyházban az állandósult vaskorlátokat és kőfalakat. Luther a reformáció lépéseit a Szentlélek újjáteremtő erejére alapozta, prédikációiban, énekeiben és imádságaiban egyaránt.
Nyéky Kálmán: Megújulási tendenciák korunk egyházában

MÚLTUNK ÉS JELENÜNK

Falus Orsolya: Szentlélek-ispotályok Magyarországon. Járvány idején, pünkösdre készülve

SZEMLE

Lukács László: A húsvét ökumenikus üzenete
Somos Róbert: Andrew Louth: A keresztény misztikus hagyomány gyökerei.
Platóntól Dionüsziosz Areopagitészig
Szemán Krisztina: Dobai Lili: Pentimenti
Bodnár Dániel: Mészöly Miklós: Sötét jelek

A szám teljes tartalma a megjelenés után hat hónappal érhető el honlapunkon.

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés