Patsch Ferenc: Légy béketeremtő!

Mai megfontolások az „igazságos háború” elméletéről


„Si vis pacem, para bellum – Ha békét akarsz, készülj a háborúra!” A Krisztus előtti 4–5. században élt római író, Vegetius mondása is tanúsítja, hogy az emberiség a békét régtől fogva a háború felől értelmezi, és viszont. Nincs is ezen mit csodálkozni, hiszen fajunk történelme során mindig is hosszú háborús és rövidebb békés időszakok váltogatták egymást. Nem véletlenül fogalmazott így már Arisztotelész is, négy évszázaddal Krisztus előtt: „Az egész élet [fel]osztható (…) munkára és pihenésre, háborúra és békére, sőt a tetteink is szükségesekre és hasznosakra, valamint becsületesekre” (Politika VII, 14). A filozófus emelkedett bölcsességére vall azonban, hogy azt is hozzáteszi: „a háború a békéért van, a munka a pihenésért, a szükséges és hasznos cselekedetek pedig a becsületesekért” (uo.). A háború tehát nem ugyanolyan jogon létezik, mint a béke.
A háború és béke viszonyában történelmi fejlődés figyelhető meg. Bár a szenzációhajhász hírek könnyen megtévesztenek bennünket, az empirikus adatok mégis azt mutatják, hogy a háborús erőszak ma az emberiség sokkal kisebb részét sújtja, mint korábban. „Akár hisszük, akár nem – írja a Harvard egyetemen kognitív pszichológiai kutatásokkal foglalkozó neves szakértője, Steven Pinker – (…) az erőszak hosszú idő alatt csökkenést mutat és ma talán fajunk fennállásának legbékésebb időszakát éljük.” E helyt nem térhetünk ki a modern felvilágosodás vívmányai lelkes hívének számító Pinker eredményeinek kritikai felülvizsgálatára (nota bene: túl egyszerű volna azt az Oroszország Ukrajna elleni háborújára való hivatkozással naivitásnak nyilvánítani); és e helyt az általa alkalmazott pozitivista-szcientista megközelítés problémáit sem vehetjük górcső alá. Még ha igaz is a statisztika, az azonban sajnos kétségtelen, hogy a háború a 21. századra is velünk maradt. (…)
A Magisztérium tanítása szerint „[a] béke nem a háború puszta hiánya, nem is szűkíthető le a szembenálló erők egyensúlyának állandósítására, nem is hatalmi intézkedésből fakad, hanem valóban és sajátosan »az igazságosság műve« (Iz 32,17)” (GS 78), a „rend gyümölcse”. Olyasvalami tehát, amelyet maga Isten ajándékoz az emberi társadalomnak. Ám megvalósulását nem várhatjuk karba tett kézzel: „a mind tökéletesebb igazságosságra szomjazó embereknek kell [azt] megvalósítaniuk” (GS 78). Röviden tehát, a béke kultúrája megköveteli, hogy minden nap áldozatosan és elkötelezetten dolgozzunk érte. Nekünk kell tennünk az érdekében: magunkban és körülöttünk is békét teremtve, a nemzeti és nemzetközi kapcsolatokban pedig prioritásnak tekintve a társadalmi igazságosságot és az erkölcsöt. Ezért a régi, hagyományos eszmény helyett – Si vis pacem, para bellum (amely az emberi történelem során annyi tragikus következménnyel járt) – ma inkább ezt a maximát érdemes szem előtt tartanunk: Si vis pacem, crea illam – Ha békét akarsz, teremtsd meg azt!

Fotó: Lambert Attila / Magyar Kurír
(A teljes írás a Vigilia januári számában olvasható.)
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés