A hosszútávúszó alázata

Baán Izsák


„Forr a világ bús tengere, ó magyar! / Ádáz Erynnis lelke uralkodik…” A világ egyre nagyobb feszültségekkel teli, vészjósló állapotára Berzsenyihez hasonlóan joggal alkalmazhatjuk a háborgó tenger Szentírásból is ismert képét. S ha hajós tudományok híjával a félelem, szorongás, indulat vagy gyűlölet újabb és újabb hullámaival lelki úszástudásomra hagyatkozva próbálok megküzdeni, azaz szeretném „megúszni” mindazt a rosszat, amit már élünk, s ami még ránk vár, akkor Gázai Szent Dórotheosznak, a 6. századi keleti egyházatyának egy hasonlat kapcsán kifejtett gondolatai hasznos fogódzót jelentenek számomra ebben a vállalkozásban:
„Vannak emberek, akik kénytelenek a tengerben úszni, s így ismerik az úszás titkait: Amikor eléri őket a hullám, akkor alámerülnek, s a víz alatt is maradnak egészen addig, amíg a hullám el nem vonul, majd gond nélkül úszhatnak tovább. Ha azonban beleütköznek a hullámba, akkor a hullám elsodorja, és nagy távolságra visszaveti őket. És ha ezután újra úszni kezdenek, s egy újabb hullám érkezik, amibe szintén beleütköznek, akkor az is magával sodorja és visszaveti őket, s így csak teljesen kimerülnek, de nem haladnak előre semmit. Ha viszont az előbb említett módon alámerülnek a hullám érkezésekor, s meg is maradnak a mélyben a hullám alatt, akkor elvonul úgy, hogy nem árt nekik, s utána nyugodtan úszhatnak kedvük szerint, amíg el nem végzik a munkát, ami miatt úszniuk kell. Ugyanígy van ez a próbatételekkel is. Ha valaki türelemmel és alázattal viseli a kísértést, akkor az elmúlik anélkül, hogy ártana neki. Ha azonban az ember elkezd kínlódni, bosszankodni és mindenki mást hibáztatni, akkor csak magát bünteti, mert még nehezebbé teszi a maga számára a próbatételt, s mindebből semmi haszna nem származik, kára viszont annál több.” (…)
Ebben az okos hosszútávúszóban egyéni szinten a próbatételeket alázatosan, béketűréssel viselő, a világtól távolságot vevő, de a világ életéért tenni akaró tanítványt ismerem fel, amilyenné jó volna válnom. De a metafora jelenti számomra azokat a krisztusi közösségeket is, amelyek távol a média szenzációtól, botrányoktól, indulattól habzó felszínességétől, az értékekről szóló parttalan viták hullámaitól az önkorlátozás és a tevékeny szeretet kar- és lábtempójával, a szemlélődő imádság mély lélegzetével csendesen haladnak előre a mélyben az örök Túlpart felé.

Fotó: Merényi Zita
(Baán Izsák teljes válasza hagyományos év végi körkérdésünkre a Vigilia decemberi számában olvasható.)
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés