Urbán József: A missziós megtérés és az új nyelv

Reflexiók a hit, az evangelizáció és az interkulturalitás kapcsolatáról

Tapogatódzva járunk a hitben. A remény ellenére reménykedés módja szerint. Jó lenne látni, de amire vágyunk, az nem a látás, hanem a rátalálás, nem a látás képessége, hanem a találkozás ajándéka. Simone Weil mintha erről szólna, amikor a vágy és a már-birtoklás kapcsolatát elemzi, és azt sugallja, hogy tanulnivalónk van a vággyal kapcsolatban. „Nem az jellemző az emberre – írja –, hogy vágyja, aminek birtokában van.” Minthogy „az emberi természetben a vágy az egyetlen erőforrása az erőfeszítésnek”, a törekvésnek, amely nélkül „elveszítenénk, amink van”, ha nem tanulunk meg vágyni arra, ami a miénk, a célt tévesztett törekvés önmagunk mókuskerekébe zár. Jézus is meghallgatja a jerikói vak kérését, de többet, mást, az ép szemeken túli valamit ad neki, a hit látását (vö. „Nyomban visszanyerte látását, és követte az úton.” Mk 10,52). Visky András az apjával való első találkozás élményét felidéző „Isten-történetben” erről szól, a „nem ismertük, és megismerjük” pólusainak együttes jelenlétéről, erről a feszültséggel teli ide-oda mozgásról, amely mégsem zár mókuskerékbe. A gyermek, aki hat év elteltével életében először találkozik apjával, apja kérdésére, „Ismered-e az apádat?”, ezt feleli: „Eddig nem ismertem, de most ismerem”. Isten-történetnek mondja ezt a találkozást Visky András, mert „[az] ember által elmondott Isten-történetnek mindig visszatérő eleme és meghatározó motívuma az egymáshoz tartozás és a nem ismerés egész bonyolultsága”. Ez a „nem ismertük, és megismerjük”, a vakság ellenére felismerés a hitről szól, a hit látásáról mint visszanyert látásról.
A hitnek, a tanítványságnak, a keresztény létnek ugyanez a feszültséggel teli dinamikája fejeződik ki más ellentétpárokban is. „Menekülj” és „maradj” – hangzik a felszólítás a sivatagi atyák és anyák történeteiben, nem feltétlenül egyazon mondásban, de mégis úgy, hogy egymásnak mindig szövegkörnyezetét alkotják. Olyan stabilitas, amely nem tespedtség, és olyan menekülés, amely nem valóságkerülés. A misszió, az evangelizáció is ilyen, ellentétpárban megfogalmazható és feszültségben megélendő valami. Éspedig pontosan azért, mert a küldetés nem egyszerűen egy a keresztény ember sokféle tevékenysége közül, hanem a kereszténységünk, a tanítványságunk megélése. A misszió, az útra kelés – vagy ahogy Ferenc pápa szívesen mondja: a kilépés, kilépésben lét („en salida”) – nemcsak hogy nem mások legyőzéséről szól, de még csak a megtérítésükről sem. Nem az a célja, hogy kiterjesszük a kereszténység határait. A célja nem mások, hanem önmagunk megtérése.

(A teljes írás a Vigilia novemberi, „Emberi nyelv, Isten nyelve” tematikájú számában olvasható.)
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés