Vaszilij Akimovics Nyikiforov-Volgin és az ikonok

Ruzsa György

A korai szovjet korszak ikonrombolásaival kortársként csak kevés szépíró foglalkozott. A kommunista rendszer hisztériás egyház- és vallásellenes tevékenysége következtében a Szovjetunióban templomok ezreit rombolták le, és számos papot, tudóst gyilkoltak meg vagy vittek kegyetlen átnevelőtáborokba. (…)
A kommunizmus korai éveiben oly erős volt az ikonellenes propaganda, hogy a kevésbé művelt rétegek egy része is hatása alá került, és gyakran önként megsemmisítették és megbecstelenítették a korábban oly nagyon tisztelt ikonokat. Ezzel kapcsolatban most csak egy kevéssé ismert kitűnő író munkájára hívom fel a figyelmet. Ő kortársként, szemtanúként számol be e tragikus eseményekről.
Vaszilij Akimovics Nyikiforov-Volgin 1900. december 24-én (1901. január 6-án) született Markusi faluban, a Tveri Kormányzóság Kaljazinszki Járásában, és 1941. december 14-én hunyt el Kirovban. E jelentős írónak – úgy tudom – egyetlen műve sem jelent meg magyarul. Oroszországban is jelentőségéhez képest kevéssé kutatott munkássága. (…)
Nyikiforov-Volgin „Vándorbot” (Дорожный посох, 1938) című munkájában kegyetlenkedésekről, papok kivégzéséről és az ikonok megbecstelenítéséről ír. E dokumentum jellegű szépirodalmi munka jól bizonyítja azt, hogy – miként említettük – az egyház- és vallásellenes kommunista propaganda oly erős volt, hogy hatására nemcsak a hivatalos állami szervek pusztították és becstelenítették meg az ikonokat, hanem több tanulatlan ember is. Nyikiforov-Volginnál arról olvashatunk, hogy amikor egy rejtett kolostort akart fölkeresni, találkozott három elkeseredett öregemberrel, akik elmondták sérelmeiket: „Nyugodtan, tisztán beszéltek, ahogy a parasztok beszélnek, és csak a szemükben volt valamiféle bizonytalanság és zavarodottság. Az Istent is szaporán kezdték káromolni! – mondta a hajlott hátú öreg, aki jámbor vándorként mindkét kezével a botjára támaszkodott. – Sajnáljuk Őt, az Urat… Ezt nem lehet tűrni. És hová jutottunk? – szakította félbe a másik, a kancsal, eltorzult és beesett arcú öreg. – Mikolaha Zsergy a mi telepünkről a csirkék szállítására ládát csinált… a dédszülők ikonjaiból! Mikolaha azt mondja, na és, ikonok, éppen megfelelnek erre a célra, mert ezek szélesek, hüvelykvastagságúak – és ami a fő, száraz a fa!… Az én unokám, Páska pedig az ikonokból az árnyékszékébe ülőkefedőt csinált… – fulladozva dünnyögte az egész testében meggörnyedt fogatlan, csendes öreg.”

(A teljes írás a Vigilia augusztusi számában olvasható.)
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés