Gömöri György
Nem emlékszem, kitől kaptam a múlt század nyolcvanas éveiben Varsóban ajánlólevelet ahhoz, hogy bejuthassak a częstochowai Jasna Górán lévő pálos rendi könyvtárba. De ezzel a filológiai ajánlással, ami a cambridge-i egyetemi tanárnak, nem a magyar zarándoknak szólt, másfél napot tölthettem itt. Jasna Góra kolostora szép dombon áll, könyvtárának olvasói egy széles, világos teremben foglalhattak helyet, öröm volt benne dolgozni. Engem főképp az érdekelt, ki volt annak az 1627-es kis kompilációnak a szerzője, amely a „Kincz tartoczka az vilagos czestehoy egyhazanak…” címet viselte, s amely részben az első lengyelből magyarra fordított könyv. (…)
Kutatásom eredményeiről számot adtam a Stádium című hazai, elég szűk körben olvasott folyóiratban, de magáról a Jasna Góra-i látogatás körülményeiről nem ejtettem szót. Az történt ugyanis, hogy mivel a kolostori vendégkönyvbe magamat mint „angliai magyart” írtam be, a könyvtárt vezető szerzetes odajött hozzám és megkérdezte, meghívhat-e ebédre. Örömmel fogadtam el meghívását és a többi szerzetessel együtt elköltöttem a szerény, de jóízű ebédet. Ebéd után a könyvtáros átkísért egy olyan helységbe, ahol a kolostor legértékesebb, díszes kötésű könyveit tartották – miután ezt külön megköszöntem, megjegyezte: „Járt ám nálunk pár éve egy másik magyar, annak is megmutattam ezeket a könyveket. Király Istvánnak hívták…” Mondtam, hogy az egyetemről, meg egyébként is ismerem Király tanár urat, mire a pálos szerzetes hozzátette: „Szabadkozott, hogy ő ugyan protestáns, de nagyon érdeklik a katolikus könyvek…” Nem állhattam meg, hogy megkérdezzem: „Azt nem mondta, hogy kommunista?” „Azt nem.”
Király István naplójából kiderül, hogy 1977-ben járt Lengyelországban. Három oldalt szentel az ottani, varsói találkozásoknak, de nem látszik, hogy másutt is járt volna. Máskor is járt lengyel földön, vagy csak elhallgatta a látogatást Jasna Górán? Szégyellte volna a magyar irodalomtudós, a Szovjetunió rendíthetetlen barátja, hogy elment megnézni az ősellenség, a lengyel katolicizmus fellegvárát? Nincs válaszom erre a kérdésre.
(A teljes írás a Vigilia augusztusi számában olvasható.)
Kutatásom eredményeiről számot adtam a Stádium című hazai, elég szűk körben olvasott folyóiratban, de magáról a Jasna Góra-i látogatás körülményeiről nem ejtettem szót. Az történt ugyanis, hogy mivel a kolostori vendégkönyvbe magamat mint „angliai magyart” írtam be, a könyvtárt vezető szerzetes odajött hozzám és megkérdezte, meghívhat-e ebédre. Örömmel fogadtam el meghívását és a többi szerzetessel együtt elköltöttem a szerény, de jóízű ebédet. Ebéd után a könyvtáros átkísért egy olyan helységbe, ahol a kolostor legértékesebb, díszes kötésű könyveit tartották – miután ezt külön megköszöntem, megjegyezte: „Járt ám nálunk pár éve egy másik magyar, annak is megmutattam ezeket a könyveket. Király Istvánnak hívták…” Mondtam, hogy az egyetemről, meg egyébként is ismerem Király tanár urat, mire a pálos szerzetes hozzátette: „Szabadkozott, hogy ő ugyan protestáns, de nagyon érdeklik a katolikus könyvek…” Nem állhattam meg, hogy megkérdezzem: „Azt nem mondta, hogy kommunista?” „Azt nem.”
Király István naplójából kiderül, hogy 1977-ben járt Lengyelországban. Három oldalt szentel az ottani, varsói találkozásoknak, de nem látszik, hogy másutt is járt volna. Máskor is járt lengyel földön, vagy csak elhallgatta a látogatást Jasna Górán? Szégyellte volna a magyar irodalomtudós, a Szovjetunió rendíthetetlen barátja, hogy elment megnézni az ősellenség, a lengyel katolicizmus fellegvárát? Nincs válaszom erre a kérdésre.
(A teljes írás a Vigilia augusztusi számában olvasható.)
