Amiről és ahogyan beszélek, az nem dogmatikai teológia, nem fizika, nem pszichológia. Amiről most beszélek, az igazából imatapasztalat. Talán spirituális megközelítésnek lehet nevezni, de nem szimbolikus dologról beszélek, hanem reális, az életvitelt meghatározó dolgokról. Az Isten és az élet világosságairól és sötétségeiről az ima tapasztalatain keresztül szereztem fontos felismeréseket. Hitem és elképzeléseim elsősorban az ima- és élettapasztalaton keresztül formálódtak, de foglalkoztatnak a fizikai kutatások is, a világűrben levő sötétségről és fényekről. A kérdéseim arra vonatkoznak, hogyan lehet úgy élni, hogy az élet derűsebb irányba fejlődjön. Rengeteget panaszkodtam Jálics Ferencnek, mikor megismertem. Ekkor azt mondta nekem, ha nem végzek lelkigyakorlatot, akkor ne is beszéljek vele többet. A panaszkodásomon látta, hogy velem valami baj van. Ha nem csinálok ezzel a bajjal valamit, akkor ne is beszéljek róla.
Istenről a teológia vagy a vallásos irodalom általában úgy beszél, mint a teljes világosságról és a teljes jóságról. Én abból indulok ki, hogy Isten nemcsak a teljes világosság, hanem Isten a teljes sötétség is – és ez talán megbotránkoztató lehet sokak számára. Ez magyarázatra is szorul. Óvatos szeretnék lenni, mert tudom, hogy ezzel az emberek érzelmi világát érintem. Egyszer Németországban egy lelkigyakorlaton egy fiatal hölgy könyörgött, hogy „atya, ne vegye el tőlem, hogy az Isten csak jó”. Én senkitől se akarok semmit elvenni, de más a tapasztalatom. Én az Istent nemcsak úgy élem meg, hogy ő csak a jónak az oka, hanem számomra Isten az, aki mindennek az oka. Mindennek a végső oka, annak is legvégső oka, amit én rossznak ítélek meg, vagy sötétnek tapasztalok meg, vagy félelmet keltő, vagy megmagyarázhatatlan számomra. Végső soron az is Istentől jön, legalább a lehetőségének szempontjából.
Isten a sötétséget és a világosságot szétválasztotta. Abból indulok ki, hogy a mi emberi feladatunk, hogy megtanuljuk, hogyan tudjuk mi is a világosságot a sötétségtől szétválasztani. Figyeljünk rá, hogy a spirituális és lelki fejlődésünk folyamatában ez hogyan tisztul bennünk, mit tartunk sötétnek és mit tartunk világosnak. Ez számomra alapkérdés. Nem valami dogmatikai dolgot akarok állítani, csupán azt, hogy én nem akarom az Istent kimenteni az alól, amit mi rossznak tartunk, nem akarom azt állítani, hogy annak nincs köze hozzá. Ha Isten mindennek a teremtője, és minden célja és oka, minden hozzátartozik, akkor az is, amit mi sötétnek, félelmetesnek és rossznak tartunk. Ha a sötétségben vagyok, akkor is Isten működik bennem, akkor is Istennel találkozom. Csak amikor pszichikai vagy spirituális sötétség vesz körül, akkor én nem látom a fényt.

Fotó: Zámbó Mónika
(A teljes beszélgetés a Vigilia szeptemberi számában olvasható.)